Roleplay
Fórumok : Beacon-i Elmegyógyintézet : 5. Rész: Kávé és fahéjas csiga Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Déti

2019.02.16. 23:13 -

"A pszichopaták nem őrültek. Tisztában vannak a tetteikkel és a tetteik következményeivel."

[5-1]

Alessa Előzmény | 2019.06.17. 19:32 - #5

- Kedves, köszönöm. – fogadtam el az ajánlatát. Nem mondom egy kisebb fajta libabőr végigröppent a testemen, ahogy megemlítette, nem éppen vendégeknek szánt helyen kolbászoltam, ezt igazolván haladt el mellettünk egy érdekesen keresztbefeszült tekintetű illető és az ápolója. 
- Meg kell hagyni, egy kisebb labirintus ez a hely. – szemeim próbáltak nem a mellettünk elhaladó betegre és ápolójára lesni, de nehezebb érzéketlenül állni és látni a valót, mint hittem. Mármint nap mint nap holtakkal és gyilkosaikkal dolgozni egy másfajta világ, ha hasonlóan brutális és nyers is.
Alsó ajkamba harapva szorítottam vissza elkeseredettségem, de nem most van itt az ideje annak, hogy gyermeki pánikba essek bármikor is felelevenedik annak a tetűnek a képe az elmémben.
- Nem számít Dr. Fisher, ha úgysem ismeri, csak felesleges köröket futnánk a témával. Bizonyára összetévesztettem egy másik...nos, itteni...személlyel. – pillantottam oldalra, a rácsos ablakokra, s azon túl a külvilágra, ahol most hűs eső áztatta a földet. A szavakat már úgy ejtettem ki, hogy tényleg nincs jelentősége az egésznek, hisz amúgy sem ezért vagyok itt. Fél szemöldököm felrántva raktároztam el magamban az információt, hogy a fehér köpenyes barátunk milyen kíváncsi személyiség. Kissé talán elhamarkodottan próbált mindennek a közepébe vágni, elvégre nem vagyunk még közel sem túl az ismeretségünk bizalmas szakaszán - és nem is leszünk, mert nem szándékozom barátságot kötni itteniekkel -, meg aztán a nyomozás kizárja a kívülállók beavatását; jelenleg a dolgok csak rám és az igazgatóra korlátozódtak.
- Gondolom megérti, ha azt mondom, hogy semmi sem mondhatok az itt tartózkodásom okáról. Nos, egyelőre legalábbis. De ne aggódjon, valószínűleg az egész intézmény érintett lesz és akkor Ön is sorra kerül a kihallgatásokon. – adtam elő magamat hitelesen, mialatt útnak indultunk, ám mondandóm végére ajkaim szélére kiült a szokott kis szarházi mosolyom.  Reméljük nem veszi észre, vagy szimplán nem törődik vele. Tudom nem kellene az első orvossal előítéletesnek lennem, de azon nem kevés és nem túl bájos információ után, amit sikerült felderítenünk az itt zajló dolgokról, hát nehéz visszafognom magamat.


Déti Előzmény | 2019.06.15. 23:06 - #4

 
Átkozom azon részem, mely a kíváncsiságtól égve kényszerített rá, hogy érdeklődjek a pisztolytáskás fickótól. A nap sem kezdődött túl jól, ám azt hiszem, mind ez sikeresen megfejelte az ismeretlen a rosszabbnál rosszabb kijelentésekkel. Nehezen is tűrtőztettem magam, hogy idegességem lévén, meg ne ránduljon akár az egyik alsó szemhéjam, ha már elkerültem az ilyenkor beálló agyvérzést. Csak az itteni éveim alatt kialakult higgadságomnak köszömhető, hogy nem gyúrtam szét tenyeremben az amúgy is igen vékony, műanyag pohárkát, miben még akadt néhány korty koffein.
A jelvényére pillantásom közben tettem fel magamban a kérdést: Hiányzott ez nekem? A válasz pedig, hogy: nem. Egy ügyvéd kinézetű nagyokos is komoly fejfájást okozna az igazgatónál való részvételével, de egy magát igazságszolgáltatónak tartott, fegyveres kopó kifejezetten hányingert kelt bennem, ahogy az általa okozott feszültség megüli a gyomrom. 
  - Dorian Fisher. - mutatkoztam be, mellőzve a szakmám, ami úgy hiszem kivehető a fehérköpenyemből. Ha mégse, az orvosi egyenruha felső zsebére rácsippentett kis névkártyán ott van minden, amit itt tudni kell rólam.
Szemöldököm összevonva hallgattam, s bár kétségbeesett megjelenése az eltévedését illetően elég könnyen válthat ki együttérzést, azt hiszem nyugodtan mondhatom, a sok nárcisztikus és pszichopata páciensünk immáron immunissá tett az ilyenekkel szembe. Mindenesetre a látszatott meghagyom. Inkább nézzen segítőkész dokinak, mint egy rossz hírnévnek örvendő, bunkó fasznak.
  - Igen, nos sajnálom, olykor igazán hihetetlen ez a fejetlenség, ami itt van. A kedves igazgatót sem kímélik, hiába is alig-alig jön elő az irodájából. - sajnáltatom őt, minket, mintha mind olyannyira el lennénk havazva. Olykor persze valóban így van, ám többségében ellógható feladataink vannak. Szerettem volna valamiképp meggyőzni, hogy eme pillanat, nap, nem a legmegfelelőbb az igazgató számára, ugyanis borzalmasan elfoglalt, ezzel pedig védném magam is, mert tartok tőle, az igazgatónak is tele a hócipője, hogy mindig mellém kell állnia és védenie a seggem. Ám eme kétségbeessett teremtés még ezt a lehetőséget is elvette, mondván, hogy időpontra jött.
  - Szívesen eligazítom. - ajánlom fel egy halovány mosoly kíséretében - Az irodák viszont pont a másik szárnyban vannak. Ez az oldal, a már felvett betegeinkké. - közöltem vele a tényeket, mintha nem is lenne semmi különös abban, hogy ő pont a nyálukat csorgató, elmebetegek közé sétált be. De tény, hogy a lusta, gyakorlatukat végző fiatal kollégák is útbaigazgathatták volna, ha már kurvára nem csinálnak semmit. Mindenesetre én már jelentkeztem a feladatra, imádkozva, hogy a viszautam során, ne kapja el a torkom az a szörnyeteg Cerberus beállású, náci állat. És ha már a frásznál tartunk, ő sem volt rest osztani a rosszabbnál rosszabb lapokat. Na most, a keresztneve hirtelen nem ugrott be, hallva a nevét, de igen, azt hiszem egy hibbantra gondolunk. És a tudat, hogy ezek ismerik egymást... De azért megerőltetem magam s úgy teszek, mintha elgondolkodnék. Mintha sorra venném a sok száz beteg nevét, akiknek biztos kívülről fújom akárhány nevük és bevenevük van. A műsor kedvvért még a plafonra is felpillantottam, bár ezt nem csak a színjáték kedvéért - miszerint komolyan próbálok emlékezni eme névre -, hanem azért is, nem e szakad ránk e füllentésem miatt.
  - Hmmm... nem. Nem ugrik be, hogy volna ilyen betegünk. A legtöbbjének amúgyis csak valami rövid beceneve van. Miért érdekli? Talán dolga van vele? - kíváncsiskodtam, s nem tagadom, ha már kíváncsiskodom, rátérek a másik általam érdekelt dologra, miközben lassan el is indulunk, na nem rögtön az igazgatóhoz, ugyanis említette, hogy szívesen inna egy kávét, s ami azt illeti, én még mindig éhezem, szóval az ebédlő irányába indulunk, arra, amerről nem rég ő jött. Ott biztos megszánnak minket valami a konyhás nénik.
  - Na és ha szabadna tudnom, mi okból jött az intézménybe? Csak nem egy újabb bűnöző, aki kétségeket ébresztett önökben beszámíthatóságát illetően? - érdeklődtem, kissé csavarosan, nehogy egyből leszűrje, hogy mi az igazi célom, s hogy azt eképp próbálom elrejteni.

Alessa Előzmény | 2019.06.13. 16:03 - #3

Nem lévén időm felrévedni a döbbenetemből, amit egy régi, kellemetlen ismerős felbukkanása okozott a legváratlanabb helyen, kissé nehézkesen ajándékoztam figyelmemet a kérdezőnek. A kérdezőnek, aki nem volt rest már az első pillantásra belezúgni a fegyverembe, ami az övemen díszelgett, pontosan a derekamon pihenő jobb kezem mellett. Az ajkaim résnyire elnyíltak, ahogy ösztönösen feltört bennem az ártatlan, naiv, elveszett kóbor eb effektus. 
- Üdv! Ahh, igen...van egy megbeszélt időpontom az igazgatóval. - nyugtáztam elővéve kabátom belső zsebéből a jelvényemet - melyről nyomozói valóm és nevem is leolvasható volt -, mint egy megerősítésképp, hogy nem önkéntes elmebeteg vagyok, megadásra készen, elhanyagolható vendég pedig még annyira sem.
- Eugene Mercer, FBI és van néhány kérdésem a főnökéhez. A kíséretem viszont félúton elkalandozott és csak kutyafuttában adott eligazítást, hogy hova is kellene mennem, szóval... - tártam szét a karjaimat remélve, ha már volt olyan kedves és felajánlotta a segítségét, igazán megmutathatná a főmufti irodáját. De már egy normális, közérthető tájékoztatásnak is örülnék, most, hogy a növekvő gondok számával már a fejem fájdalma is beköszönt némi hasogatással.
- Egyébként csak kíváncsiságból, de nincs véletlenül egy Hamlet Kirk nevű betegük? - érdeklődtem meg félvállról, hátha nemleges válasz érkezik és ma nyugodtan alhatok a tömérdek szarság ellenére is, ami már amúgy is a vállamon heverészik. Miért is kellene aggódnom amiatt a kolosszális fasz miatt? Végtére is, ha itt van, akkor végre ott van, ahová mindig is tartozott. Márpedig bármilyen válasz is érkezik, sajnos láttam, amit láttam. 
- Lehetne, hogy kapok itt valahol egy jó erős kávét, mindenek előtt? - azt hiszem kezdem kimeríteni a segíthetek tartalmát és akkor már nem is merem felhozni, hogy talán egy használható mosdó is jól jönne. 

Déti Előzmény | 2019.02.16. 23:22 - #2

Az óra mutatójának hangos ketyegése tölti be a rendezett kis irodát, no meg a túl cukrozott automatás kávé jól ismert aromája lengi körbe a helyiséget, míg én várva, hogy hűljön egy csöppet, az újonnan felvett betegeink kórlapjait vizslatom. Na nem a leellenőrzés végett, mind inkább pótolni a páciens hiányt a kísérleteknél, ugyanis néhány sajnálatos mód kiestek a versenyből. Alanyok nélkül pedig nincs kísérlet. Mások diagnózisai valamivel őszintébbek az enyéimnél, így amiatt nem aggódom, hogy a papíron szereplő megjegyzések betegeink állapotát illetően túlzottan tévesek lennének. Ám a mai felhozatal nem épp a legjobb. Nekem valamivel épelméjűbb, azaz egészégesebb páciensre lenne szükségem, mint például egy skizofrén vagy autista. A megbízható eredmények miatt első sorban jó egészségnek örvendő emberek kellenek, akik szervezete elviseli a kezeléseket. Aztán ha minden klappol, a betegek állapotához igazítjuk majd őket.
De a mai napot valahogy kevésbé érzem magaménak. Rossz híreket kapok sorjába, időm sincs végig gondolni a továbbiakat. Előbb az újdonsült páciensem, aztán egy korábbi, majd még az a bolond is visszatalált intézetünkbe. Már csak a gondolatuktól is megfájdul a fejem, s kínomban hüvelyk- és mutató ujjaim közé csípem orrnyergem, hogy szemeim behunyva valahogy megemésszem mind ezt.  Majd ahogy újra felnyitom őket, kezem ügyébe kerül az egyik legújabb lakónk, Mr. Dumagép Kirk egyenlőre még soványka kis mappája, aminek még én láttam neki, mivel saját páciensemként tekintek rá. És ez nem véletlen. Az idegesítő személyiségén kívül nem találtam semmi kórosat nála. Ha ezt az orvosi vizsgálat is hasonlóan alátámasztja, valami ügyes trükkhez folyamodva, elkerülvén, hogy Ed tudomást szerezzen itt létéről, egyszerűen kiírom az intézetből, mintha itt se lett volna, és elviszem a kísérleti laborba. Így elsőre úgy gondolom megfelelő alapanyaga volna és ami azt illeti a hülyeségeit sem kellene sokáig hallgatnom, ami csak úgyszint motiváló dolog.
Ezen fellelkesülve, meghúztam egy rövid korty erejéig a forró kávét, majd a mappákat eltéve, magamhoz vettem a műanyag poharas kávét és kiléptem, hogy a kávé mellett beszerezzek valami táplálóbbat is az ebédlőből, amíg a hibbantak el nem lepik. Még a folyosón meghallottam az ismerős hangot, de hátra is néztem, hogy megbizonyosodjak róla, Eddy fiú figyelme jelenleg nem terjed ki rám, így kapva az alkalman, hogy legalább ezt a napot megússzam a megrovásai nélkül, elsiettem az ellenkező irányba, azaz át az aulán a másik szárnyba, hogy ott felkutassam a remélhetőleg még nem idiótáktól hemzsegő ebédlőt. És ha szerencsém van, ügyesen kikerüljük egymást a nagyfiúval, minden látványos menekülés nélkül.
Séta közben szúrt szemet a folyosón egy tőlem valamivel távolabban lévő, de biztosan nem idevalósi és még csak nem is látogató jellegű férfi. Ezt az övén pihenő fegyver is megerősíthette, már ha volt nála vagy épp látható helyen tartotta. Mindenesetre elterelődve az ebédlőtől, kíváncsian sétáltam oda, ha csak nem előzött be, esetleg tartóztatta fel valaki más.
  - Üdv! Segíthetek? - ajánlottam fel készségesen, mert hülye lennék nem érdeklődni, mi szél hozta ide. Már csak az hiányzik, hogy egy újabb kopó szaglásszon az intézetben.

Déti Előzmény | 2019.02.16. 23:13 - #1

"A pszichopaták nem őrültek. Tisztában vannak a tetteikkel és a tetteik következményeivel."


[5-1]

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!