|
Témaindító hozzászólás
|
2020.05.07. 20:22 - |
Egyszer volt, hol nem volt egy apokalipszis... |
[26-7] [6-1]
 - Na ilyenekkel azért ne fenyegetőzz te kis szadista.-nevettem az uborkás dolgon.- Letöröm én a kezét annak aki odaközelít, szent és érinthetetlen testályamhoz. Milyen mocskos kis fantáziád van neked.- jegyeztem meg kicsit meglepetten, az meg pláne meglepett hogy a pucérkodásról beszélt, azért alíg észrevehetően végigmértem persze, nemmondom hogy nem keltett bennem érdeklődést de nagyon fiatal, én meg ha tisztességes vagyok nem megyek bele ilyen poénokba és nem élet vissza a helyzettel.- Kilátszana a pelusod, nem akarnálak ilyen kellemetlen helyzetbe hozni.-cukkoltam kedvesen. - Nem annyira, a legtöbb rendőr hülye főnkként a hülyeségnek eddig még nemlátott dimenzióival is találkoztam, de vannak kivételek mint például én, szóval csak a magam megítélésére vagyok érzékeny. - erre megint jött egy szexuális poénnel, kezdem azt érezni hogy nem véletlenül célozgat.- Na remek, a születésnapom pont két hét múlva lesz 13.án pénteken, akkor már tudom is mit kapok tőled.- kacsintottam de pesze viccelődtem, vittem tovább a flörtöt a palytában is.- Ó persze, te kis szent szűz.- azok alapján amivel viccelődött meg a szexdrog miatt amit beszedett nemmerült fel bennm hogy szűz még, persze az csak jó énse vagyok az. Na de nemkéne ilyenekre gondolnom hogy"az csak jó" mire jó? Nem akarok semmit szóval nemjó semmire, nem fogom kihasználni főleg így hogy én védem most, tőlem függ valamilyen szinten. Lefeküdtem a szénára és ő meg kedvesen megosztotta velem a pokrócát csak az uborkás poén nem esett jól.- Vigyázz mit mondasz mert aztán megeshet hogy te is valamilyen meglepetésre ébresz.- fenyegetőztem, utána meg kedvesen emgsimogatta a karomat. Úgytűnik túl régóta vagyok egyedül, mert nagyon kellemes érzés volt, nem esett nehezemre ezekután elaludni.
Korán reggel:
Korán kelő voltam, már ezer éve nehezen alszom és nagyon radikálisan be vagyok kalkulálva a hajnalokra. Rebecca még aludt, óvatosan kimásztam mellőle felne ébresszem, tudom hogy mennünk kel amint lehet, de azért még kicsit had pihenjen. Megmosakodtam és kimentem kicsit levegőzni, a reggelben gyönyörködtem, mire megjelent Byron a pajta mögül, biztos felmérte a telepet.- Jó reggelt örmester.- tisztelegtem neki poénból mikor odajött.- Látom a mifajtánk egyrugóra jár.- utaltam a koránkelésre.- Este támadt egy ötletem de ez csak egy felvetés. Külön válhatnánk, egyikünk vigyáz a palytára a másik meg elmegy a városba. Rajtunk és a lányokon kívül a többeik fokozotabban veszélyeztetettek, nemtudnánk kit magunkal vinni és itt se hagyhatjuk őket védelem nélkül. A mostani hozzáállását nemis ismerjük az államnak, de valószínűleg mindenki veszéylt jelent és nemszivesen hagynak élni senkit, ezért nem elég ha mondjuk Joanna itt marad, mert kevés lenne, szóval aztjavaslom hogy valaki közülünk maradjon itt. A város már nincs messze, este nemláttam de most már látom merre vagyunk.- Délnyugatra a fák mögött félórányi séta, és ott lesz az autópály túloldalán simaügy. Kell lőszer, élelem van a pajtában most az annyira nemkell, gyógyszer, ködszer ilyesmi, felkell térképezni a környéket hogy tudjuk merre haladhatunk azokkal akik nehezen jönnek, és persze térkéept is kell szerezni valahonnan. Ezeket a feladatokat eltudjuk végezni egyedül is. -mondtam neki míg odajött
 tetszettek a poénjai, jót kacagtam azon ahogy az újvilág kifogásaival érvelt, igen igaza volt most sokkaltöbb indokot tud találni az ember arra amit el akar kerülni. Annak is nagyon örültem hogy tudatta velem hogy neki is hiányoztam. Mondanomse kell még soha nem aludtunk együtt, elég intim szituáció volt de mégse kellemetlen, hamar el is aludtam mert biztonságban éreztem magam mellette. Sokáig tudtam volna aludni de kicsivel Byron után felkeltem, leporoltam magamról a szénát és megmostam az arcomat. Szétnéztem a pajtában aztán kifelé indultam, láttam hogy Warren éy Byron beszélgetnek, biztos megbeszélik milegyen. Mivel éppen jöttem szembe és megkérdeztem mivn engem is beavatak, de mondták hogy még nemdöntötték el hogy ki menjen a városba és kimaradjon itt. Byronra néztem- Ha te mész énis megyek, nem kérdés-mondtam neki. Ez teljesen más mint például a palytás eset vagy az amikor fedeztek minket menekülés közbe. Ez beszerzőkörút és egyedül a városbamenni nagyon veszélyes lehet.- Orvos vagyok, ha valami baj történne én tudnék segíteni, van fegyverem és aztis jobban fogom tudni milyen gyógyszerekre lehet szükség.-mondtam határozottan, mert én aztán el nem engedem egyedül.
|
 Viccelsz velem? Nézz körül, jobbnál jobb kifogásaim lehetnének. Jaj ott egy bokor megmozdult, jaj most őrködnöm kell egy kényelmes napágyban a napon... - mosolyogtam, de aztán kevésbé poénkodós, mint inkább kedves hangnemben folytattam. - De persze hülye leszek kifogást keresni. Örülnék, ha végre lepihenhetnék. S nem csak a világvége miatt, de már jóideje munkára vagyunk fogva. - tettem hozzá, mert mióta bejött ez a járvány, azóta be lettünk hívva, és nem is találkoztunk azóta Joval.
A jó pár órás séta után végül igaza lett Joannanak és találtunk egy pajtát, amit nem kevés energiával és Warren segítségével meg is tisztítottunk. Semmiképp sem szeretnék rosszban lenni a fickóval, s nem azért mert ő is ért a fegyverekhez, hanem mert jó csapatszellem hajtja. Nem höbörög, mert nem ő vezet, és észszerű, jó ötletei vannak, erős és ketten azt hiszem megfogunk bírkózni a védelemet illetően. És ha majd Jot is kiképeztem rá, ő már egymaga is eltudna boldogulni, de így hárman szerintem nagyon jól viseljük majd a többiek gondját.
Őszintén szólva aludni nem akartam, csak kicsit pihenni, mert azért ott volt bennem a félsz, hogy hibázok, ha nem figyelek. Bár elég csekély rá az esély, hogy a hadsereg idetaláljon, és az is, hogy mármost egy tömeg kannibál járjon erre és ránk törjön, katona vagyok, nem hihetek a véletlenekben, a csodákban meg pláne nem. De mikor Joanna betakart, elmosolyodva néztem rá, és úgy voltam vele, hogyha most nem pihenek, holnap nem veszik hasznom, és akkor leszünk csak igazán bajban. Letettem a puskám, a mellényem és mindent, ami kényelmetlen volna alváshoz, aztán elfeküdtem. A többiekkel ellentétben nekem a szalma ággyal sem volt problémám a szakmámból kifolyólag, de szerencsére ők is hamar elaludtak, és ami azt illeti, nekem sem volt bele gond, mert így emberek közt, melegben, érezve a biztonságot, könnyen elalszik az ember.
Kora reggel...
Vicces, hogy még ebben a szituációban is megmaradt egyeseknek a késői kelés. Én korán keltem, amúgyis koránkelő vagyok és láttam, hogy a házasár is nagyban a még alvó kisgyerekeket takargatja, illetve a maguk módján rendezgetik a helyet, pedig nem maradhatunk. Jo talán már nem aludt mélyen, de nem akartam felkelteni, ahogy a többieket sem. Szóval felvettem a cuccaim és egy gyors körbejárást tettem a pajta körül. Békésnek tűnt a hely, békésebbnek, mint tegnap. A nap is sütött, nyugalom volt. A tehenek is visszataláltak, bár méltatlankodva keringtek a pajta körül, amiért nem mehetnek be. |
 Ledöbbent arccal, elkerekedett szemekkel néztem a dzsekijére majd rá, ahogy tisztázódott a dolog a témát érintően.
- Mondassz valamit! Baszki, tényleg! - játszottam rá, mintha legalábbis tényleg sanszos volna, hogy ő bizony az említett félheteró, vámpírkergetők közé tartozik. Persze rögtön mentegetőzésbe kezdett.
- Ne viccelj, rólad lerí, hogy mazochista vagy. Tutira imádod, ha uborkával közelítenek feléd hátulról. Szerintem még valami perverz és fájdalmas módon rá is teszel el lapátra... - vigyorodtam el. Persze poénnak szánva, feszegetve a korán kialakult barátságunk határait és megimserve a gyengepontjait. De ha látom, hogy túl mentem rajta, visszább fogok venni. Bár nem olyan alaknak tűnik, aki ezt komolyan felvenné. S ha így van, hát én a kövér ludakat csipázom.
- Valld csak be, ne mentegetőzz, és ha bevallod, mégha nem is igaz, cserébe egyszer megengedem, hogy láss pucéran. - ajánlottam fel, bár ebbe így belegondolva egyből helyesbítettem is. - Vagy félpucéran... inkább félpucéran... - egyezkedtem vele. Hülyeségeket mindenkiről beszélnek, amik ha hihetetlenek is, az emberek, a rosszakarók úgyis elhiszik. Rólam is állítottak sok mindent, bár... én egyiket sem tagadom.
- Lol! Hát ennyire érzékeny vagy, ha szidják a szakmád? Pedig biztosan láttál már nektek szóló graffitiket. De megértem, végtére is, valakinek babusgatnia is kell a lelketek. Majd én babusgatom a tiéd... a magam szörnyeteg módján... - vigyorogtam. - De nem foszthatsz meg egy hasznos tudnivalótól, mert nem tisztelgek előtted, haver. Vagy egyezzünk meg, hogy olykor gúnyolódhatok a munkádon, cserébe minden péntek 13.-án elbújunk egy bokor mögé és... tudod... fuvolázok neked. - piszkálódtam, vagyis hát, előfordulhat, hogy nem esik le neki, hogy ez sincs túl gyakran egy évben, ráadásul ha igaz, amit mond, aligha fogjuk számon tartani, mikor hányadik és milyen nap van, szóval ígyis úgyis bebukná, míg én piszkerálhatom tovább. De csak szeretetből...
A pajta előti akciónál viszont kétlem, hogy a szeretet hiány szólt volna belőlem. Inkább csak... nem tudom, jó spanok lettünk, vágja a szitut, és vele akárhogy is megtalálom a közöshangot, szerintem bármiben. Ráadásul sokadszorra menti meg a seggem, és tesz azért, hogy jobb legyen nekünk. Hát melyik hülye liba ne lenne oda egy ilyen Vasemberért? Mert ugye Superman meg a kívül hordott gumibugyija... Szóval igen, aggódtam. De nem csak én, Jo csajszi és a többiek is. Pedig kár volt, mert faszán visszatértek. Szóval nem csokiztam a nacimba, és örültem, hogy nem veszett oda a világvégével indult első legjobb vénbarátom. Oké, talán túlzás volt még egyszer megszorongatnom, de az aggodalomból megkönnyebbülve, ez így jött ki jól. És annak is öülök, hogy hűséget fogadott, mert tuti megtépném a másik rendőrnövendéket, ha szárnyai alá venne még egyet. Ott sajna csak én férek el a nagy seggemmel.
- Ó, hát, nos... reméltem, hogy kicsit szexisebb és kevésbé tehénszagú helyen randizunk és vesztem el a szűzességem, dehát nincs ellenemre a malackodás... - legyintettem nevetve, egyrészt mert ez utóbbi már jó rég nem igaz, másrészt, meg állati jó folyamatosan hülyéskedni, ahelyett, hogy komolyan vennénk a dolgot és egésznap sírnánk, nehogy megegyenek minket. Mikor végeztünk a barikáddal, eldőltünk a szénában és mivel csak nekem jutott pokróc, de azért nem olyan kicsi, megoszottam vele, nehogy már egy félhomi bőrdzsekiben kelljen aludnia.
- Jól van, jó éjt... - ásítottam, majd még hozzá tettem. - De ha furcsa dolgot érzel a hátsódnál, az nem a lábam lesz, hanem egy uborka... De azért... aludj te is jól... - vigyorogtam és hogy lássa nem csak ő tud kedves lenni, de ördögiségem mellett belém is szorult némi gondoskodás, a takaró alatt, megsimogattam a karját. Csak a karját... a pisztlyához nem nyúltam. Nem, nem ahhoz, hanem a másikhoz. A lényeg, hogy egyikhez sem nyúltam. |
Örültem hogy vevő a viccelődésre ő is.- Vigyázz mert szavadon foglak és most kifogást is nehezebb lesz majd találni.- nevettem vele kicsit én is. Megérkeztünk a pajta közelébe amikor megálltaunk a lábaim kicsit remegnikezdtek olyan sokat sétálltunk előtte meg futottunk. Idejött Warren és Byronnal megbeszélték milegyen de Warren elkérte a pisztolyom, persze nem szívesen de odaadtam neki, tudtam hogy ez a helyes döntés és hogy Warren bizonyosan visszahozza majd de azért természetes ha ilyesmit nehezen ad ki a kezei közül az ember. Byron elbúcsúzott azzal hogy ne féljünk minden oké lesz, úgytűnik ez egy olyan rendszer amit mekell majd szoknom, hogy most méggaykrabban fog veszélyes helyzetbe kerülni, aggódni fogok mindíg de nem fogom azzal idegesíteni hogy ezt mindíg meg is mutatom. Elmentek én meg csak figyeltem, először egy puska lövést hallottunk utána meg többet, homályosan lehetett látni az eseményeket és csak akko sóhajtottam amikor láttam hogy ők egyértelműen jól vannak. Warren első dolga volt visszaadni a pisztolyt és megköszönni a cserét rendes volt. Bevezettünk mindenkit a pajtába, megmostam az arcomat és ittam egy kis vizet, aztán visszamentem Byronhoz.- Igen, egyenlőre azits nagyon jó hogy tudunk hol aludni. Én is lefeküdtem a szalába ami hát nem volt annyira kényelmes mint egy normális ágy, találtunk pokróckat is és én magamra is húztam eggyet de még ígyis fáztam egy kicsit és nem volt annyi hogy többet magamra tudjak teríteni viszont láttam hogy Byronon nincs is semmi, valószínűleg már neki nem maradt, közelebbhúzódzam hozzá és ráterítettem a takarót aztán bebújtam mellé én is.- Oké hogy férfi vagy katona meg blabla de attólmég nemkéne megfáznod, a csapat érdekében sem.- mondtam neki hallkan mert sokan már be is szunyáltak. Ennyire még soha nem voltunk közel, de ez most egy kivételez helyzet ilyenkor gondolom meg engedett, jól esett érezni a testhőjét és a lélegzését, megnyugtatott és kellemes érzéseket keltett bennem, könnyen elaludtam.
Szórakoztató gondolatai voltak ennek a lánynak, örültem hogy nem hagy unatkozni.- Az ilyen félbuzi szexi vámpírvadászok nem pont ilyen bőrdszekit hordanak?- mutogattam viccesen magam.- Tudok én mindent még azt is amit ki se próbáltam.- Na nagyot emeltem a szemöldökömön mikor lebénázta a rendőrtanonc ajánlatomat.- Na azért! Ha sértegetsz akkor nemlesz motorozás nem tőrök ám el akármit.- mondtam de vicceltem persze. A pajta tisztogató akció előtt nagyon alaposan megölelt, régen esett valami ilyen jól, erőt is adott a lövöldözéshez. Miután visszajöttem és visszacseréltük Joannaval a pisztolyainkat, Rebecca nem habozott az üdvözléssel, visszaöleltem.- Te aztán örülsz nekem- állapítottam meg boldogan és kicsit meg is simogattam a fejét, rövid ideje ismer és máris így félt gondoltam büszkén. Aztán nemcsalódtam és tovább fojtatta a dilizését.- Persze megígérem, csak te leszel a tanítványom. De a bilincsemet nem adhatom oda, csak akkor amikor már eleget tanultál, kikell érdemelni.- mondtam neki aztán bekísértem a pajtába.- a lakosztálya kisasszony.-mondtam bár elég távolt állt a lakosztálytól, de örültünk neki mint a franc, így tudutunk aludni legalább. Kevés erejük volt a többieknek de valamennyire kipofozták a helyet, Rebeccaval még odatoltunk pár pluszbarrikádot meg a pajta ajtó elég, meg találtunk kalapácsot és szöget és be is szögetük kicsit, persze kitudunk majd jutni reggel és estére jóljön ez ahhoz hogy biztonságban érezhessük magunkat.- Hát te vagy a szakétő-mondtam mikor latolgatta a bokor vagy a széna a jobb, hoztam neki egy pokrócot de nem jutott mindenkinek ezért én anélkül aludtam nekem volt dzsekim. Betakartam aztán feleküdtem mellé a szénában.-De mostmár alvás pajtás, mert holnap szükséged lesz az erdőre.- simogattam meg a fejét kedvesen, aztán a plafont nézve igyekeztem elaludni én is. Örülök hogy összeakadtam ezzel a lánnyal, a mentalitása jó érzés ebben az állapotban és az is hogy törődhetek vele. |
Byron | Megfogadtam Jo ötletét, mert ekkora nyomás alatt félek rosszul döntenék és veszélybe sodornám őket. Szerencsére mindenki jó egészségnek örvendet, így csak a sétát kellett kibírniuk csendesen. Nekem most nem volt ennyire lélekjelenlétem, hogy még a táj szépségére is figyelhessek. Végig olyan voltam, mint egy kopó, aki minden neszre oda kapja fejét. Mert az életünk múlhat rajta. De azért figyeltem Jora.
- Ha tudom, hogy potyára gyűjtögetek, akkor ott hagyom őket a francba... - nevettem. - És igen, emlékszem, hogy beígértem neked egy sütizést. Ha alkalom lesz rá menten be is pótoljuk, dehát... egyszerre katonáskodni, meg sütizni nem lehet. Még megfájdul a pocikánk. - viccelődtem, ennyi kellett s járt is. Ha hagynánk, hogy örökké komorak maradjunk a helyzet miatt, depressziósak leszünk és ömgyilkosként adjuk fel. Így azonban látjuk az értelmét annak, miért érdemes még most is élni.
A pajtához érve aztán összekellett dugnunk Warrennel a fejünket, de számítottunk rá, hogy akadnak majd bent is ilyen... lények. Megbeszéltük, hogy ketten leszedjük őket, s addig Joék hátrább állnak.
- Mondanom sem kell, nem kell félnetek... - kócoltam a lány hajába és megvártam Warrent is. Azt persze nem közöltem Jo előtt, hogy nekem is fogytán a lőszerem, és láttam, hogy Warren se véletlen cserélt Joval.
- Add majd vissza neki, családi kincs, ragaszkodik hozzá. - mondta a rendőrnek, mialatt a kapuhoz értünk. Tudom, hogy fontos Jonak, meg úgy a család is, és támogatom is mindezt. Sok ember elfelejti mit fel nem áldozott értük a család, a szülők. Jó ideje én sem beszéltem már az enyéimmel, mert mindig volt valami. Tartok tőle, hogy már nem is fogok, de inkább nem gondoltam rá. Helyette gyorsan lezavartuk a zombivadászatot és megtudtuk, hogy nem csak a szaglásuk jó, de a hallásuk is. És hogy mindent megesznek, ami mozog, de szerencsére az állatok nem támadnak fel. Azért a tetemet odébb húztuk, mert a végén még idecsődíti a többit, de miután ezzel megvoltunk, szépen elbarikádoztuk a kapukat belülről. Aztán le is dőltünk. Szerencsére nagyon a világvége elején voltunk, így akadt friss víz is a pajtában, és némi földről szedhetett gyümölcs és zöldség, de még pokrócokat is találtunk.
- Egyelőre jó lesz itt. Összeszedjük magunk, aztán tovább álkunk, mert ezek nem tartanak ki örökké. Bár végleges célt még nehéz volna találni. - néztem Joannara, miután levettem a puskám és eldőltem a szénában a falmentén. |
Rebecca | Én is ebben bízom. Mármint... tökre lehetséges, hogy az ellenkező irányból meg egy csapatnyi focista jön felénk vagy egy magas, szexi vámpírvadász. - vigyorogtam, pedog már tiszta voltam, csak hát a sok film és a sokk, hogy most bizony átrendeződik az életünk.
- Tudsz motorozni? Nem néztem volna ki belőled, de hé, ez nagyon menő, alig várom! Remélem a cross és a sport motorhoz is értesz. - emelgettem a szemöldökeim, míg fel nem vetődött az ő elképzelése.
- Rendőrtanonc? De az olyan nyomiii. - nyafogtam, s mielőtt lekonyult volna bajsza alatt szája sarkai helyesbítette. - Persze, vannak kivételek, például, akinek véres a gatyája, mert az nagyon menő... - nem ám itt megsértem és elvesztem a legjobb es leghasznavehetőbb cimborám. Jaj hát azért apokalipszis ide vagy oda, majd azért őt is sokat fogom piszkerálni, mint egy valamirevaló barát. Biztos vagyok benne, hogy lélekben ő is csak egy 20 éves kölyök és ő sem kímél majd. Jó volt elképzelni mindezt. Mármint ezidáig soha eszembe sem jutott idősebbel barátkozni. Nem tudom miért. Talán féltem, hogy ők már kinőttek a poénokból, a rosszalkodásból és a meggondolatlan dolgokból, s lehet csak a világvége szitu miatt, de mintha Warren éppen az ellenkezője volna. Ott is hagyhatott volna, főleg látva milyen "erkölcstelen" életet élek, s nem hogy másodszorra menti meg a seggem, de még poénkodik és haverkodik is. A személyiségébe már most beleszerettem, ahogy elképzelem, hogy egyik nap bilibe lógatom a kezét este, reggelre meg bepisil, mire ő chilit tesz a kajámba, és egész nap lávát köpködhetek. Aztán nap végére nevetve feküdnénk egymás mellett, mert totál nem vennénk zokon a másik hülyeségeit. Ezen fantáziámból akkor ébredtem fel, mikor láttam, hogy jön felém. Nem tudom miért, de egy pillanatra arra gondoltam, hogy most leakar lépni, azzal hitegetve, hogy makd visszajön, de nem. Hála égnek nem. Mosolyogva öleltem vissza és hajtottam a fejem a vállára.
- Csak vigyázz a seggedre, mert nem lesz kit hátsón rugnom... - viccelődtem. Szerintem erre az ölelésre mindkettőnknek szüksége volt. Csak akkor jöttem kicsit zavarba, mikor elment és a mellettem álló idős pár megszeppenve nézett rám. Nyilván nem vagyunk szerelmespárok, de nehéz volna és felesleges is ecsetelni, hogy jó kis barátságot kötöttünk, így csak legyintve megnyugtattam őket.
- Az apukám és aggódom érte. - válaszoltam, mire megnyugodva bólogattak. Bár bevallom a lövöldözést hallva azért tényleg aggódtam. Nem is tudtsm volna ezalatt a csajszival beszélni, pedig poénból megkérdeztem volna, hogy milyen természetes fogamzásgátlót ajánlana, de mivel itt a mókusnak is füle van, rám nézve meg amúgyis ezt tudják elképzelni, inkább nem rontok a helyzetemen. Viszont nagy megkönnyebbülés volt mikor épségben visszatértek. Már szinte ösztönből rohantam odahozzá egy rövid és szoros ölelés erejéig. Ez a napi többszöri letapizás bizonyosan a nem mindennapi barátságunk részévé fog válni. - Na jól van meggyőztél, leszek a kis tanoncod, de akkor kérem a bilincsed, hogy lássák, hogy a tanítványod vagyok. És meg kell ígérned, hogy nem lesz több velem egykorú, szex-,drog- és italproblémákkal küzdő lány tanítványod. - nevettem, bár tényleg zokon venném. Ez a kapcsolat csak köztünk áll, mással nem.
Aztán bementünk a pajtába és mivel a fiúk végezték a munka oroszlán részét, mi a többiekkel valamelyest, hátha tisztaságpt nem is, de rendet tettünk. Na meg igyekeztünk Warrenékkel biztonságosaggáb tenni a pajtát, hogy amíg pihenünk se törjön ránk, se kannibál, se zombi boci, se vadászgép.
- Na ez izgis! Még sosem aludtam szénában. Bár a bokorhoz képest sokkal kényelmesebbnek tűnik... |
Byron tervét hallgattam, sejtettem hogy nem fogunk ma aludni...bár én tegnap se nagyon aluddtam mert izgultam a műtét miatt, ha fáradtak leszünk sokkal sebezhetőbb mindenki.- A következő város és közöttünk vannak mezőgazdasági épületek, ha odaérünk hajnalra megpróbálhatnán ott aludni, letáborozni rövid időre egy pajta jó menedék lenn ennyi embernek. Nnem tudom merre van pontosan, csak hogy északfelé, egy állatorvos ismerősöm vitt oda egyszer hogy segítsek neki borjak születésénél. Bár amíg látni a csillagokat talán tudnifogjuk merre van észak, szóval oda találhatunk.-mondtam el Byronnak az ötletemet. Aztán elindultunk az új cél felé, szerencsére errefelé csönd volt, semmi zaj, csak a tücskök, és a fák közül jól lehetett látni a csillagokat, aztán kiértünk az erdőrészből egy tisztásra és itt mégjobbak voltak a látási viszonyok, a teliholholdfény ezüst fénye segített és jobban beláttuk a terepet is magunk körül, a búzára vetülő holdfény olyan különös színű volt mintha egy másik világból származott volna, nagyon szépnek találtam ezt a tájat.- Különös milyen romantikus éjszaka ez a történtekhez képest...Mostanában alíg láttalak, olyan sokat kellett dolgoznod, de megelégedtem volna kisebb horderejű ürüggyel is hogy újra találkozhassunk-kacagtam fel kicsit fájdalmasan, viccelpődve kicsit a hejzettel ami szintén segített oldani a feszültségt kicsit. mondtam a holdban gyönyörködve, jól esett ez a kis szépség így pár pillanatig nem féltem annyira. Aztán még vagy három órát sétáltunk mire megpillantottunk egy nagy pajtát a távolban mellette pár gabonaraktárat.
Falvontam a szemöldököm egy pillanatra mikor Rebeccának úgytűnt most a legnagyobb aggodalma a fiúkkal kapcsolatos szükségleteinek kielégítése.-Ó...majd megoldod valahogy azis, meg sajnos azthiszem lesz ami lefoglal majd a fiúk helyett.-gondoltam itt a menekülésre.- sajnáltam hogy ezzel fog telni a fiatalsága a normális dolgok helyett.- Persze, megtanítalak lőni, muszály lesz . És ha találunk motort arra is megtaníthatlak.- mondtam hogy bíztassam hogy azért van amire van lehetőség.- De azért örülnék ha nem lennél terrorista, hanem mondjuk egy kis rendőrtanonc.- mosolyogtam míg átkarolta a derakam, helyes kis lány ez, ha lenne lányom biztos az enyém is hasonló lenne hozzá.- Szerintem még egy jó darabig...-És hát így is lett, először kiértünk egy mezőre aminek örültem mert így könyebb volt a biztonságra ügyelni, aztán még órákig gyalogoltunk mígnem megálltunk mert potenciális menedéket találtunk. Rebeccaval előre mentünk Byronékhoz megtudakolni most mi következik, Byron előre akart menni kettőnkel hogy megnézzük mennyire biztonságos a hely és ha kell kitisztítsuk. Megnézem hogy állok töltényileg, nem volt valami sok.- Rendben, de ha sikerrel járunk holnap tovább kell mennünk legalábbis nekünk mert gondolom előbb utóbb teid ki fogsz fogyni és akkor nemlesz mivel megvédeni őket és magunkat. Joanna mennyi lőszered van? -kérdeztem a lánytól, és mivel neki több volt cseréltünk fegyvert, láttam hogy kicsit nehezen adja oda nekem.- Ne aggódj visszahozom majd.- mondtam a pisztolyra - Ez nem rúg akkorát mint a tiéd, szóval úgykell vele lőni hogy kicsit lejebb tartod a csövét mint ennek a másiknak mert ennél nemkell akkora erőviszonyt kiegyenlíteni.-magyaráztam a lánynak nehogy bajlegyen ha tényleg lőnie kell vele.- Na de menni fog őgy is.- mondtam neki, aztán míg elbúcsúztak byronnalmal és elbúcsúztam Rebeccatól.- Nemsokára visszajövök, addig fújd ki magad vagy beszélgess Joannaval.- mondtam és kicsit megöleltem, nem akartam tolakodó lenni mégiscsak fiatal lány én meg vénember vagyok és hátha ne mveszi jónéven de úgyéreztem ebben a szituban jóleshet neki. Utána elindultunk Byronnal a pajtafelé. Halkan és óvatosan, kint nem találtunk senkit de tisztán lehetett látni az autónyomokban hogy silyetve távozott mindenki, a pajta tulsófelén pár tehén kószált, eggyikük feküdt és valaki éppen falatozot szegény állat húsából. Agyonlőttem mire valószínű a puskazaj hallatára dörömbölni kezdtek valami a pajtából, Byronra néztem.- Baszki, ezek érzékenyek a zajra, ha nincsenek sokan elintézzük őket de a városban más fegyverek után kell néznünk.- mondtam neki, aztán odamentünk a pajtához, hallgatózni próbáltunk hányan lhetnek bent de nem akartuk a véletlenre bízni, a pajtától nemessze állt egy teherautó.- Te mász fel arra, én meg kinyitom aztán távolról lelövöd őket.- beszéltük meg aztán így is történt, a holdfény szerencsére nagyon jól bevilágított mident, nemvolt gond a látással oldalról ovatosan levettem a fajta reteszét, tíz kannibál rohant elő a fajtából, én oldalt voltam ezért nem vettek észe Byron irányába mentek és hamar megfeleződtek, megvártam míg a teherautó tetejéről lelövi nagyrészüket Bíron, a maradékot lelőttem én hogy ne az ő töltényei menjenek kárba mert az egy fontosabb fegyvert a miénknél. Miután végeztünk Byron lejött a teherautóról, örültem hogy ilyen flottul ment, benéztünk a pajtába, megnéztünk minden sarkot és zegzugot, üres volt siekresen biztosítottuk a helyet, így jeleztünk hogy jöhetnek. |
| welcome to the zombieland |
Tisztább fejjel a világra tekintve elég szarnak tűnt a helyzet. De bizakodó voltam. Holnapra talán javulni fog minden, és két hét múlva csupán poénok tárgya lesz.
 - Jogos... Nekem sem szokásom bokrokban aludni, csak ott akkor épp olyan kényelmesnek tűnt. Így belegondolva...még jó, hogy tiszta volt... - szorítottam összeszemeim egy rövid időre, ahogy elképzeltem mikbe bele nem fejelhettem volna még.
Nem mondom elég stresszes percek következtek, egy bemelegítéshez képest is elég rázós volt. De túléltük. Nem sokon múlt, de túléltük. S bár akadt korombeli lány, aki mellett jobban mutattam volna, Warrent jobban ismertem, és az előbb nem erre láttunk bizonyitékot, Warren mellett akkor is nagyobb biztonságban érzem magam. A szusszanásnyi idő, elég volt, hogy megtudjam a lány nevét, és azt, hogy a fájdalom ellenére nem döglöm majd bele a dologba.
- Hogy mi? De pesszimista vagy! És akkor hogy vegyek másik rucit? És mi lesz a srácokkal? Nekem... nekem szükségleteim vannak bizonyos italokkal és srácokkal. Lehet jobban járnék, ha visszamennék azokhoz a valamikhez. - sóhajtottam beletörődően, persze viccből, mert nem mennék vissza, bár tényleg szenvedés lesz így az elkövetkező ki tudja mennyi idő net, bulik és cimbik nélkül, akikkel csokit lopunk a kisboltokból. Az arcom paskolására és a megjegyzésére felnéztem rá.
- Nem mintha nem lennék hálás érte, de remélem, azért ennél valamivel több jó dolog ér majd. Mondjuk szerzünk egy jakuzzit, vagy megtanulhatok motorozni... Hé, de te megtaníthanál lövöldözni is. Remek terrorista lehetne belőlem... - viccelődtem és ahogy ő megpaskolt, úgy én is zavar nélkül átkaroltam a derekát egy pillanatra, mintha egyidős régi cimbik lennénk. Aztán elengedve sóhajtottam egyet.
- Szerinted meddig megyünk még?
| CARA DELEVINGNE | 24 | RUHA | CREDIT: VENUS |
|
In the end
Odébb mentünk az úttól, hogy ne keltsünk feltűnést, de aztán megálltunk egy kicsit. Egy részt, hogy az idősek és a gyerekek kifújhassák magukat, Joanna megnézhesse a sebesülteket, én pedig kitaláljam hogyan s merre tovább. Annak azért örültem, hogy akad köztünk valaki, aki nem csupán tudja, hogy kell kibiztosítani a fegyvert, de ért az egészségügyis dolgokhoz is. Egy ilyen világvége pillanatában talán egy orvos a jobbik lehetőség, mint egy katona. Fegyvert szerezhet, és megtanulhatja használni, de egy képzetlen katona vagy rendőr nem biztos, hogy okosan döntene, ha amputációról vagy vérző sebről volna szó. Nem értenek a gyógyszerekhez.
Mikor Joanna visszajött és mindenkit rendben talált, megoszottam vele, amire jutottam. Pontosabban, amire nem feltétlen.
- Térkép híján az ösztöneinkre kell hagyatkoznunk, és azt is ezerszer meggondolni, így hogy sok a sebezhető ember. - néztem el a többiek felé, akik bár tudták, hogy nyakukon az apokalipszis, még emberek maradtak. Az öregek most is egymást támasztva beszélgettek, és nem a világvégéről, hanem az erdő jó levegőjéről és a mai műsorokról, amikről lemaradtak. A gyerekek persze a szüleik után sírtak, őket más felnőttek vígasztalták, de a kisebbek eljátszottak a fűben.
- Az erdő túloldalán van egy kisebb város. Ha odaérünk, nem hiszem, hogy ott maradhatunk, de szedhetünk össze cuccokat, talán autókat is. De tartok tőle, hogy a hadsereg azt is végig söpri. Nem tudom, hogy bírják majd az idősek és a kicsik, de ma nem alhatunk, tovább kell mennünk. - magyaráztam nem kicsit aggódva, mert jó nagy terhet vettem a vállamra, ugyanakkor nem csináltam volna másképp.
- De ez... ez nem mehet örökké így, szükségünk lesz egy helyre, ahol megállapodhatunk majd... idővel. Nem most, most még nem lehet. De szükség lesz rá. - néztem rá, hátha neki is van valami jó tanácsa. Warren is jótársnak bizonyulhat, de Joannat jobban ismerem, így egyelőre őt tartom a jobbkezemnek.
|
Jól esett Byron ölelése és nyugtatgatása, kis gyengédség ebben az egyre horrorisztikusabb valóságban. Mikor elengedtük egymást és viccelődött azzal hogy hogy megijesztettem a lövöldözésel halkan nevettem eggyet inkább fájdalmasan mint önfeledten, mert még mindíg furcsán éreztem magam. A zajok alapján még mindíg nem voltunk biztonságban, Tom odament a férfihoz akivel úgytűnik jól összeismerkedtek, én is követtem és bemutatkoztam neki hogy végre megtudhassam énis az ő nevét, aztán a lánynak is akivel volt, akinek tág pupillái elárulták hogy ő nem teljesen volt magánál, vagy nemrég józanodott ki. Tom és Warren megbeszélték hogy legyen a továbbhaladás részleteit, közben én odamentem a vírusos gyerek teteméhez hogy megnézzem közelebbről. Horrorisztikus volt, és ezt én tettem, és ez az egész valahol mélyen egy nagyon rossz poén a hippokratészi eskü megszegérétől, hiszen gyakorlatilag egy beteg embert lőttem agyon, fel is fordul tőle kicsit agyomrom de tudom hogy jó hogy megtettem. VIsszamentem Tomhoz, megeggyeztek a csapat örzését illetően,Tom ment elöl Warren pedíg hátul és nyilván én követtem Tomot. Béna lett volna még a mesterlövész képességeimmel viccelni de arra gondoltam hogy azért énis résen leszek, azt csak eltalálom ami az orrom előtt van, sóhajtottame egy nagyot mert arra gondoltam amit hátrahagytunk.- Megyek megnézem van e sérült- mondtam Tomnak, mert arra gondoltam hátha valakit nagyon meglöktek vagy elesett vagy van valami baja, akárhogy is az embereknek jól esik ha törődnek velük na meg aztán mivan ha valakit már korábban megharaptak csak tud róla ez milyen veszélyes vagy rejtegeti, gondoltam ha ez ilyen kannibál vírus harapással biztosan terjed, de kitudja még mivel... szóval amolyan csapatfelmérést végeztem. Megnéztem mindenkit, nemvolt semmi súlyos a kimerültségen kívül, a csapat végére értem Rebeccához és Warrenhez.- Hűha, eddig a fényviszonyok miatt fel se tűnt mekkora szarvad van.-viccelődtem Rebecca homlokára nézve, ami piros volt és egy nagy pukli dudorodott rajta, aztán kikérdeztem hogy szédül e, fáj e még a feje és kicsit megálltunk hogy megmozgassam a fejét.- Elvileg nincs agyrázkódásod, hogyan szerezted jó nagy dudor lassan fog begyógyulni.- mondtam aztán elmondta hogy Warren térdelte meg a fejét és így kiderült hogyan találkoztak, azthittem rokonok vagy ilyesmi de akkor ők is hasonló felállásban menekültek mint én és Tom. Rövid ideig beszélgettünk aztán hagytam őket, ezekszerint még ők se ismerik túlzottan a másikat hagytam is hogy megismerkedhessenek. VIsszamentem a csapat elejére Tomhoz.- Úgytűnik mindenki rendben van a körülményekhez képest...Van valami terved?- kérdeztem hallkan aztán haladtam mellette csendben, nemtudtam hova mehetnénk ha minden városban ez van és ahogy kezdünk egyre beljebb haladni az erdőben annál sötétebb van, néha a telefonomra néztem hogy apa visszahívott e denem, és lassan ha lemerül nem is fog tudni. Azon aggódtam vajon jól van e, vagy hogy valaha látjuk e egymást, felnéztem az égre, pár vadászrepülő haladt el felettünk, sokat láttunk már eddig is, a város irányába mentek, és amikor odaértek nagy robajra lettünk figyelmesek, tompa puffanásokra. Minden a városfelé fordult és néztük ahogy feltör belőle a hatalmas felhőz, szétbombázták az egészet nem szaroztak. Tágranyílt szemmel nézte mindenki hogyan pusztul el véglegesen az otthona és ezzel a visszatérés reménye végleg.
|
Már az autóban kezdtem érezni hogy jó pajtások leszünk, mikor visszatérni látszott bele az élet és viccelődni kezdett.- Azért bocsi, nemtudhattam hogy ott vagy.- mentegetőztem mosolyogva, azon meg egyenesen jót nevettem amikor aztmondta 20nak se nézek ki. A dugóig egész jól elbeszélgettünk, aztán megismerkedtem Bryannel és megkeződött a futás, persze Rebeccat nem hagytam ott főleg azokután hogy jó beszélgetőpartnernek bizonyult a kis narkós. Aztán hajszálon múlt az életem, mert amikor a földön fekve láttam ki lőtte le rólam azt genyót nemsokon múlt hogy nem engem lőtt le,még a pisztoly is remegett a kezében de bátor volt és ennek most az életemet köszönhetem. Byron segített fel a földről. A rangos megjegyzését nem is értettem kicsit egoistának gondoltam emiatt, hiszen egyikünk se az már ami, csak annyi maradt meg hogy jobban lövünk a többieknél meg még pár hasznos képesség de rangok és megnevezések már régen.- Rendben, menj te elöl nem ismerem túlzottan a környéket. Sokat kell még mennünk arrafelé ha ki akarunk érni a sötétségből, remélem megússzuk- sóhajtottam, közben a lány is bemutatkozott aki lelőtte rólam a rusnyaságot, így már tudtam az ő neve is.- De ez most tök trendi.- néztem a vérs nadrágomra mikor le undizta és aztmondta talán mégis vén vagyok. Fura hogy ilyen szituációban milyen vicces kedvemben vagyok, valójában eléggé aggódtam de lekellett vezessem a stresszt. Szegény lány bekérdezte hogy holnapra vége lesz e ennek, a szemembe nézett elégg sajnáltam hogy nekem kell felvilágosítanom, kicsit vicces volt hogy valami buli miatt aggódik, ebből éreztem igatán milyen kis fiatal még- Biztos nem fog ez jól érinteni, de biztos lehetsz benne hogy ennek még nagyon sokáig nem lesz vége...-mondtam inkább ezt a valószínűbb soha helyett.- De fel a fejjel kölyök, addig is vigyázok rád.- paskoltam meg kicsit az arcát kedvesen, a kialakuló drogproblémáinak mondjuk jótfog tenni az apokalipszis...legalább készerből leszokik vagy ha még nem szokott rájuk így nem is lesz rá lehetősége. Megjelent Joanna, a többieket vizsgálgatta ezekszerint lehet hogy valami nővér vagy orvosfélének tanul vagy csak túlfuzó nemtudom de mikor megmosolyogta Lolita pukliját egy kicsit énis elkacagtam magam, pedíg sajnáltam a dolgot inkább zavaromban nevettem. Beszélgettünk egy kicsit aztán Joanna visszament, és azok után nagyon résen voltam, figyeltem minden kis zajt, aztán hirtelen jött az a nagy bumm a város felöl. Így sajnos Rebecca is kénytelen volt felfogni a helyzet valódi természetét, reméltem nem borul ki nagyon, hisz ez egy olyan dolog amit nekem is nehéz feldolfoznom. |
| welcome to the zombieland |
 - Ha már megmérgezel ez a minimum, hogy az öledet vagy a nyakadat választom. - vágtam vissza a remélhetőleg poénnak szánt dologra, mert így sincs rendben a gyomrom, de ha még ez is ront rajta... Mindenesetre letudtam, még hozzá víz nélkül, mivel azt épp nem kaptam, de így is örülhetek, hogy legalább előbb túl leszek a kijózanodás szar részén. - Szóval te voltál? Te törted ki kishíján a nyakam?Igazán kedves tőled... - húztam a szám, mert tuti, hogy lesz ott legalább egy kis pukli, és piros lesz, na meg fájdalmas.
- Ha meglát téged, azt fogja hinni, hogy a dílerem vagy, vagy a stricim... -viccelődtem kicsit, talán a cucc utóhatása, hogy legalább ilyesmikkel próbálkozom.
- Jaj ugyan már... A véneket már nem engedik fegyver közelébe... Nem is értem miről beszélsz... 20 évesnek sem látszol... - vigyorogtam. A hajába is jól belekócoltam volna, de túl messze volt, és túl fáradt voltam hozzá. Egészen baráti hangulat kezdett kialakulni a kocsiban, míg nem jött a dugó. Ahogy mondta, én bent maradtam, és addigis feltúrtam kicsit a kocsit.
- Mi a fasz? - kérdeztem magamtól halkan, ahogy kinyitva a kesztyűtartót, egy totál idegen papírjait találtam benne. Ez nem is az ő kocsija. Pedig reméltem, hogy meg lesz a stukkere is, de ezek szerint az nála van. Oké, nem gond. Helyette találtam egy félig üres cigis dobozt, öngyújtót, némi rágót és ohóó, egy egész doboz Xanaxot. Na ezeket hamar zsebbre is vágtam. Kb ekkor tört ki a harcoskodás, majd nem sokkal a tömeg is megindult. Alig tudtam kiszállni, mert mindig visszacsapódott az ajtó, de mikor végre sikerült némi friss levegőt szippantva, jobbára a kocsira másztam és onnan néztem, merre lenne jobb ötlet elindulni. Megláttam a pasast is - aki most vagy rendőr vagy nem - és mivel őt ismertem csak innen, így őt követtem. Meg hát.. amúgy is kiabált, hogy menjek oda. Azért a futásos rész nagyon félelmetes volt, főleg mikor láttam, hogy élve tapossák el egymást az emberek. Valaki vezetett miket, ezt láttam, és hogy a fickó egy nőre bízott. Komolyan kész őrület volt ez az egész. Átmentünk valami résen és vártuk őket is. Oké, hát nem ismerem túl jól, de látva, hogy életüket kockáztatva lőnek, aggódtam érte kicsit. Szóval örültem, mikor láttam, hogy még akár sikerülhet is neki. Nem sok híja volt, főleg, mert valami gyerek ráakaszkodott. Én nem öltem volna meg, bár furcsa volt a bőrszíne és a szemei is, arról nem is beszélve, hogy vért okádott, de az egyik csaj megoldotta a kis csapatunkban. Nem is tudtam volna odamenni, mert a nő úgy a keblei közé szorított, hogy levegőt is alig kaptam. Mikor azonba túlélte, én kiszabadítottam magam és na jó azért a nyakába nem ugrottam, azért odasiettem. Meg is paskolta a képem a piszkos kezével.
- Undi a nacid... - böktem a kissé agyvelős és véres nacijára. - Nem baj, azért menőbbé teszi a stílusod. Bár mostmár kezdek igaza adni neked, hogy vén vagy, még egy gyerek is lenyomott volna... - csóváltam fejem. A helyzet súlyossága talán még nem érte el az agyam teljesen, de nehéz is felfogni mindezt. Az biztos, hogy mostantól mellette maradok és ő lesz a legjobb és legközelebbi cimborám, mert a nénike túl ragaszkodó, a többieket pedig nem ismerem. Még... Szóval mellé állva indultam el.
- Szerinted holnapra véget ér ez az egész? - néztem fel rá.
- Csak mert.... egy hét múlva nagybulit rendezett volna az egyik egyetemista srác és arra azért elakartam volna menni, hogy aztán jól be... bebulizzak. - használnak egyáltalán ilyen szót? Mindegy, nyilván ő is tudja, mire gondoltam, főleg azok után, amilyen állapotban rám talált. - Jó lenne még venni pár göncöt is hozzá. Most aztán biztos akciósan adják majd a drága holmikat... - tettem hozzá. - És szeretné addigra egy tetkót is.
| CARA DELEVINGNE | 24 | RUHA | CREDIT: VENUS |
|
In the end
Borzalmas volt látni, hogy az emberek ennyire beleőrültek mind ebbe. Hogy képesek volnának megölni, csak mert azt hiszik ez a helyes. Fel sem fogják, hogy nem ok nélkül vagyok itt, hogy én sem kívánom azt, ami odaát folyik. Ez sem volt egy szép helyzet, de a pokol csak eztán következett be. A kétségbeesett vad tömeg pánikba esve, életükért futva indult meg mindent és mindenkit elsodorva, mögöttük a kórral, ami senkit sem kímélt. Akit értem Joval együtt vittem, futottam és vezettem. A legtöbb ember hátrahagyott mindent, barátokat, családot, gyerekeket. Nem tudom, s nem is gondolkodom előre, miképp élhetjük majd túl síró kisgyerekekkel, beteg idősekkel, de nem hagyhattam ott őket meghalni.
Hogy legyen egy kis egérútjuk, feltartottuk az éhes szörnyeket, bár azt tudtam, hogy csínyán kell bánnunk a lőszerrel, mert mostantól minden elfogyhat végleg. A fickó, Warren és én tartottuk fel őket. Szerencsére nem voltak több százan, de így sem tudtuk mindet lelőni, mert beértek, szóval ha eddig nem futottunk elég gyorsan, most aztán felgyorsított filmként szedtük a lábunkat. Mázli volt, hogy nem estünk el a földön hagyott cucokban, mert ha egyikünk elesik, az tuti meghal. De átjutottunk a résen, legalábbis én épségben. A fickót elkapta valami, de mielőtt felkelhettem volna a földről, Joanna lepuffantottam a szörnyet. Meg is illetődtem, és nem mondom veszélyes volt, mert ha mellé lő, egy halott és egy fertőzöttel kellett volna szembesülnünk. De nem vétet célt. Felsegítettem a fickót, és tudtam, hogy sokkal tartozom neki, hiszen én is lehettem volna ott, a kis vérengzővel a nyakamban. Borzalmas a látvány, hogy mivé változtatja a gyerekeket is ez a vírus, de azt hiszem előbb túl tudok lépni rajta, mint egy civil. Bár nem sokkal könnyebben. Magamhoz öleltem aztán Jot, ő is megijedt és ez érthető is. Nem tudom mennyi időnk lesz békében mostantól, de ha lesz, megtanítom lőni, harcolni, és magabiztosabbá tenni. Megsimogattam a hátát.
- Jól van, jól van... Jól csináltad. - nyugtattgattam, bár az én szívem is majd kiugrott a helyéről.
- Hát még te engem... Hogy jössz te ahhoz, hogy csak úgy durrogtass. - engedtem el egy kicsit viccelődve, bár ez meg lehet a környezeti helyzet miatt most nem segített csak furán jött ki. Na meg a közelgő hörgések is arra utasítottak minket, hogy ideje tovább állni, főleg, mert a gyerekek és időseknek több idő kell a sétáláshoz, lassúak leszünk és olykor pihenni is meg kell állnunk. Oda is sétáltam hozzá.
- Tovább kell mennünk, és ezt nem úgy mondom, mint nagyobb rangú őrmester, hanem mint közétek tartozó túlélő. - bár minek is magyarázok, hiszen pont ő volt, aki kiállt értem, tehát tudja, hogy mi a pálya.
- Mivel jelenleg ketten vagyunk, akiknél sok a lőszer és biztosan célzunk - itt egy pillanatra Jora pillantottam - Ezért jobb volna, ha egyikünk hátul volna a sor végén, a másik pedig elől vezetne és védené őket. - ajánlottam. Jobban szerettem volna a vezetői szerepet, de persze nincs ellenemre, ha ő jobban ismeri a környéket.
|
Joanna:
Byron gondolom azért örült hogy most van nálam fegyver de azrét hozzátette hogy amúgy meg annyira nem. Apa ragaszkodott hozá hogy lőjek vele párszor hátha egyszer az életemben sorkerül arra hogy használni kelljen. Byron végül kiszállt és beszédbe elegyedett a férfival, énis kiszálltam kicsit mert levegőre volt szükségem, ahogy láttam normálisan elbeszélgettek a férfival amíg nem jött a dulakodást, ketten szétválasztották őket de utána mindenki észrevette hogy Byron katona.- Jaj ne...- mentem közelebb aggódva én is, hogy most mi a szar lesz, a zsebemben ott volt a pisztoly és úgy éreztem hogyha megindulnának byron felé leadok egy figyelmeztető lövést a levegőbe, de a férfi akivel beszélte a védelmére kelt és végül nem lett a dologból semmi mert valami komolyabb baj volt közelgőben, amit láttam alíg akartam elhinni rémisztővolt hogy taposel mindent az a hömpölykő áradat, Byron hangja ébresztett a kábulatból kiáltott hogy menjek és én futottam, úgy futottam mint még soha Byron mellett, nyilván a jóval edzetebb mint én de egyenlőre tudtam tartani a tempót, útközben meleltteünk végig jelenvolt a pánik, szar volt látni az időseket gyerekeket és tudni hogy valószínű nekik annyi, Byron próbálta menteni akit tudott, én is így tettem, de sanos így jóval lasabban haladtunk a kelelténél. Odaértünk egy kerítés részhez ahol volt rés, Byron megkérte hogy segítsem őket át a résen amíg ő a végére fog figyelni, bólintottam de féltettem őt, belül legszívesebben nem hagytam volna de fontos volt a gyerekek és idősek élete is.- Nagyon vigyázz magadra és gyere vissza!- végül csak ennyit kiálttam oda neki mikor ő már távolodott a menekülők vége felé. Én meg segítettem atöbbieknek átkelni a kerítésen. Minden olyan lassúnak tűnt közben nézegettem hátra de a tömeg eltakarta az utat nemláttam Byron hol van, már eglszen sokan átmentek, még egy hosszú perc telt el míg a tömeg vége is átment és láttam hogy az kannibálok már nagyon közel voltal énis átmentm a kersítésen, láttam hogy Byron és a férfi aki segített neki centikre vannak a haláltól, nagyon izgultam és elővettem a fegyveremet hogy ha úgy van tudjak segíteni bár éppen most nemtudtam mit tenni, annyira nem célzok jól hogy mögöttük lévőket találjam el ne őket... Byron lazán átért a résen de a férfi lábát elkapta egy gyerekszörny, én meg kitudja milyen ösztönből de azonnal lőttem, majd meg is rémültem mert hirtelen belémhasított hogy mi van ha a férfit lőttem agyon, de szerencsére pontosan a kannibálttaláltam el, óriásit sóhajtottam.- Oh bassza meg.- csúszott ki a számon, még soha nem öltem, akárhogy is ez egy gyerek teste volt és ráadásul rosszul is elsülhetett volna de örülök hogy megtettem, Byronra néztem hritelen ijedtségemben el is felejtettem hogy már megkönyebbülhetek kicsit, közel érkezett be hozzám szóval amint észrevettem jó szorosan megöleltem kezemben afegyverrel, nagyon szorosan öleltem hogy bizos lehessek benne hogy itt van és él.- Istenem szörnyen megijesztettél.
|
Warren: -Elvileg nem fogsz tőle hányni bár ezt sose lehet tudni...-próbáltam viccelődni.- Azért ha jönne húzd le az ablako és ha lehet ne a nyakamba menjen.- Aztán félóra mulva éreztem hogy józanodik mert tudott végre választadni a kérdésemre.- Haha, nem vagyok embergyüjtő, menekülni akartam innen de belédbotlottam és gondoltam nem hagylak ott meghalni, Akkor megyünk a Queen szigetre a nagybátyádhoz, ott még azt is lehet hogy biztonságban leszek és legalább ismerős arc vigyáz majd rád, nem egy ilyen vén rendőr.- próbáltam oldani a hangulatot és elindultam a célirányba mire belefutottunk a dugóbal... Ahol kiszálltam hogy beszéljek az előttünk lévő autó sofőrjével.Mikor a férfi hátrabiccentett láttam hogy már miis beszoptuk.- A jókurvaéletbe.-mondtam ennyi röviden törören, az egyenruhájáról lelestem a Katona nevét, pont amikor kiszállt.- Üdv Byron, én Warren vagyok, abbol ítélve hogy itt vagy te is meguntad az úgynevezett haza érdekeinek kiszolgálását. -Mert nyilván dezertőr volt mint.- Hát annyira pontosan én se tudom hogy mi ez de annyi biztos hogy az emberiségnek vége, ezt nem pánikkeltésből mondom gondolom te nem vagy az az ijedezős fajta, és gondolom tiis láttátok hogy az emberek egymást eszik, az eggyetlen jó dolog ebben hogy ez a szar globalizációs rendszer is összeomlik. - kicsit közelebb mentem hozzá és hallkan beszéltem hogy csak ő hallhassa amit mondok. Lehet hogy előbb utóbb hátrakell hagynunk az autókat, a városban már lebombáztak egy sor autót, nagyon félnek a terjedéstől és szerintem ha kiszúrják mivan az autópályán nekünk se nagyon kegyelmeznek, velem embereket akartak lelövetni, gondolom ezt nektek is parancsba adták. -mondtam de mikor a mondandóm végére értem dulakodás kezdődött egyenlőre csak két férfi esett egymásnak, Byron gyorsan reagált és én se voltam rest, közös erővel szétszedtük a két férfit, ami végül nem sült eljól mert hamar kiszúrták a katonát a többiek. Byron elé álltam- Mindenki nyugodjon le! -kiáltottam el magam.- Ő katon, én rendőr vagyok, maguk szerint miért itt vagyunk és nem a városban lőjük halomra az embereket?! Hát pont azért mert ez nem tettük meg, inkább parancsot szegtünk, megértem ha félnek de ha levezetésként most nekünk ugranak akkor azzal nem érnek el semmit! Mi se tudunk semmit ugyanazon az oldalon állunk, erről az egészről csak egy marok ember tudta az igazságot akik most itt hagytak bennünket meghalni! -végig kiabálva beszéltem, bevetve minden meggyőzőerőmet és tekintélyemet hogy észheztérítsem ezeket az embereket, de nem mondom hogy az izzadtság nem gyöngyözött a homlokomon, mert ezek az emberek pusztakézzel széttépnék most őt azt láttam. De aztán hirtelen egy másodpercre csendlett aztán pedíg furcsa hangoka halottunk, a hátunkmögül jött, hátrafordulva láttuk az őrültek hullámát ahogy felén tart hirtelen mindenki elfelejtette a sérelmeit és menekülni kezdtek, odafutottam az autóhoz közben kiabáltam a lánynak hogy jöjjön ki rohannunk kell, kurvára izgultam mert most nemhiszem hogy a hátamon eltudnám úgy cipelni hogy gyorsantudjak vele futni sokáig. Kiugrasztottam az autóból és megfogtam a kezét hogy tudja merre kell mennie.- Remélem jobban vagy mert most kurvára kell futni, ne figyelj semmire csak fuss! - utasítottam, közbe nemsokkal előttünk a katona és a lány rohant akikkel találkoztam, és próbáltak segíteni másoknak, én Rebeccan kívül nemsokmindenkit tudtam elérni de igyekeztem énis kivenni a részem, kicsit lassabbak voltunk, a menekülök megindultak kifelé az autópáyláról, és láttam hogy Byron elindul vissazfelé, gondolom fedezni akarja a menekülőket, Rebeccára néztem, aztán az előttünk lévőre, egy kedves arcú nő volt olyan 50-60 között megfogtam a kezét és összetettem Rebecca kezével.- Kérem vigyázzon rá amíg vissza nem jövök.- a nő arca ijedt volt de kedves bólintásából tudtam hogy bízhatok benne, fogta a lány kezét és nem hagyta hogy letérjen az útról én meg futottam Bíron után és miután beértem elővettem a fegyveremet, nálam egy szolgáli pisztoly volt, egy PA63.- Szép csúzli- jegyeztem meg lihegve mikor mellé értem és láttam nála mi van. Igyekeztem higgadt lenn ide olyasmit még soha nem láttam mint amilyen az a tömeg, gyorsan közeledtek a sor meg lassan haladt, az én fegyveremmel nehezebben lehetett messzire célozni de elég jó lövő voltam elkezdtem lőni azt amit láttam hogy legalább párat letudjunk szedni, annyival is több esély van a túlélésre. Bár óriási volt a túlerő, néha hátra tekintgettem hogy haladnak az emberek, hát sajnos szépen lassan, de siettek ahogy tudtak mi is hátráltunk kicsiket amennyire csak tudunk aztán hirtelen a tömeg eltűnt mötülünk és a kannibálok olyan közel kerülte hogy a szemük lehetett nézni.- Szerintem most fussunk! .- javasoltam amikor már beszarni lett volna kedvem és meg is indultunk, marathoni sprint volt én kb minden erőmet össze szedtem, kb a lehelletüket éreztem magamon a résen csak akkor tudunk átérni ha egyből átugrottunk rajta ezért a potnosságon kívül nem volt más esély, először Byron ugrott aztán én, a nagy lendületben nem vettem észre hogy én magammal húztam egy kisgyereket, na de nem olan normális aranyos kisgyereket, vérbenforgó fehér szemével meredt rám amikor átestem a kerítésen és harapástra tátotta a száját én meg eletjettem a pisztolyomat, mindet pár tizetmásodperc volt és azthittem vége az életemnek amikor egy gyors fejlövés következtében a testből végleg eltávozott az élet, kicsit hátra is dőltem megkönyebbülésemben kifújtam magam egy pillanati-Köszi!- mondtam köszönetet majd felálltam és tekintetemmel Rebeccat kerestem. Felállva láttam hogy a lány aki megmentett az volt akivel egy autóban ült Byron, míg ölelkeztek huncutul a férfira kacsintottam, aztán megkerestem az én potyautasomat a tömegben, a kedves nő jól vigyázott rá, a gyerek vére eláztatta a nadrágomat de jól esett végre egy kis szusszanás.- Jólvagy kölölyök?-kéreztem a lányra néztem é kicsit megpaskoltam a pofiját.- Hát látod ezért kell kijózanodnod, már hulla lennél ha még ennyire se lennél magadnál.- mondtam neki, aztán a tömeggel megindultunk az erdő felé.- Lasabbak leszünk de elviszlek a bácsikádhoz.
Joanna:
Byron gondolom azért örült hogy most van nálam fegyver de azrét hozzátette hogy amúgy meg annyira nem. Apa ragaszkodott hozá hogy lőjek vele párszor hátha egyszer az életemben sorkerül arra hogy használni kelljen. Byron végül kiszállt és beszédbe elegyedett a férfival, énis kiszálltam kicsit mert levegőre volt szükségem, ahogy láttam normálisan elbeszélgettek a férfival amíg nem jött a dulakodást, ketten szétválasztották őket de utána mindenki észrevette hogy Byron katona.- Jaj ne...- mentem közelebb aggódva én is, hogy most mi a szar lesz, a zsebemben ott volt a pisztoly és úgy éreztem hogyha megindulnának byron felé leadok egy figyelmeztető lövést a levegőbe, de a férfi akivel beszélte a védelmére kelt és végül nem lett a dologból semmi mert valami komolyabb baj volt közelgőben, amit láttam alíg akartam elhinni rémisztővolt hogy taposel mindent az a hömpölykő áradat, Byron hangja ébresztett a kábulatból kiáltott hogy menjek és én futottam, úgy futottam mint még soha Byron mellett, nyilván a jóval edzetebb mint én de egyenlőre tudtam tartani a tempót, útközben meleltteünk végig jelenvolt a pánik, szar volt látni az időseket gyerekeket és tudni hogy valószínű nekik annyi, Byron próbálta menteni akit tudott, én is így tettem, de sanos így jóval lasabban haladtunk a kelelténél. Odaértünk egy kerítés részhez ahol volt rés, Byron megkérte hogy segítsem őket át a résen amíg ő a végére fog figyelni, bólintottam de féltettem őt, belül legszívesebben nem hagytam volna de fontos volt a gyerekek és idősek élete is.- Nagyon vigyázz magadra és gyere vissza!- végül csak ennyit kiálttam oda neki mikor ő már távolodott a menekülők vége felé. Én meg segítettem atöbbieknek átkelni a kerítésen. Minden olyan lassúnak tűnt közben nézegettem hátra de a tömeg eltakarta az utat nemláttam Byron hol van, már eglszen sokan átmentek, még egy hosszú perc telt el míg a tömeg vége is átment és láttam hogy az kannibálok már nagyon közel voltal énis átmentm a kersítésen, láttam hogy Byron és a férfi aki segített neki c |
| welcome to the zombieland |
Bár éreztem, hogy jobban nem tudnék felébredni, még most sem voltam biztos benne, hogy ez a valóság és nem pedig egy különös világ, amibe belecsöppentem, mint Alíz csodaországban. Elvégre egy idegen, feltételezhetően rendőr kocsijának anyósülésén utazom, kitudja hova és miért ilyen nagy hévvel. Ráadásul a nyugtalansága sem épp megnyugtató. Arra sem emlékszem, hogy kerültem a kocsiba, csupán arra, hogy valami túlzottan sok mindennel összekevert puncsot guríthattam le, mert érzem még a számban az ízét. Abban sem voltam biztos, nem e belehánytak abba a puncsba és a gondolatától is majdnem keresztbe álltak a szemeim. Akárhogy is, odáig eljutottunk, hogy ő Warren, én meg Rebecca. Helló mindenki. Átvettem a nekem nyújtott tasakot és megnéztem mi az. Azt hittem, hogy cigi morzsa, amit becsavarhatok valami papírkába és elszívhatom, de kapszula volt. Te jó ég, már ilyet is gyártanak? Remélem nem hánytat meg. És ha most nem lennék úgy betépve, elgondolkodnék, hogy neki miért volt ilyene.
- De akkor... miért józanodjak ki? - tettem fel tán az első logikus kérdést, bár ez így a kérdést tekintve elég hülyén hangzik. Kibontottam, és ki is vettem egy kapszulát, de ha nem néz rám, nem vettem volna be, mert a felhozott érvei nekem nem voltak elegendőek. Viszont azt hittem rám kiabál, ha nem veszem be, így mikor rám nézett, hamar letudtam a dolgot.
Kellett némi idő, hogy tisztán lássak, s nem mondanám, hogy a robbanás és a szanaszét hulló roncsok és hulladarabok segítették volna a józanságom, de úgy másfél órával utána kezdtem összeszedni magam. Fel is ültem, és a biztonságkedvéért az övem is becsuktam.
- Ami azt illeti... a nagybátyjám egy világítótoronyban él néhány várossal odébb, a Queen szigeten. Miért? Őt is felakarja venni? - pislogtam rá értetlenkedve. - Maga valami embergyűjtögető? - nem esett le, hogy amit mond az komoly, hogy a robbanás igazi volt, hogy az ablakon beáradó füst szag halottakból árad, és, hogy az előttünk lévő dugó sem a nyaralások miatt állt be. Aztán úgy döntött, hogy előre megy és megnézi mizu. Ezért én bent maradtam ahogy kérte, de azért paráztam rendesen, mert még mindig tök fura volt az egész. Aztán kitört a balhét.
| CARA DELEVINGNE | 24 | RUHA | CREDIT: VENUS |
|
In the end
Borzalmas volt látni, hogy az emberek ennyire beleőrültek mind ebbe. Hogy képesek volnának megölni, csak mert azt hiszik ez a helyes. Fel sem fogják, hogy nem ok nélkül vagyok itt, hogy én sem kívánom azt, ami odaát folyik. Ez sem volt egy szép helyzet, de a pokol csak eztán következett be. A kétségbeesett vad tömeg pánikba esve, életükért futva indult meg mindent és mindenkit elsodorva, mögöttük a kórral, ami senkit sem kímélt. Akit értem Joval együtt vittem, futottam és vezettem. A legtöbb ember hátrahagyott mindent, barátokat, családot, gyerekeket. Nem tudom, s nem is gondolkodom előre, miképp élhetjük majd túl síró kisgyerekekkel, beteg idősekkel, de nem hagyhattam ott őket meghalni.
Hogy legyen egy kis egérútjuk, feltartottuk az éhes szörnyeket, bár azt tudtam, hogy csínyán kell bánnunk a lőszerrel, mert mostantól minden elfogyhat végleg. A fickó, Warren és én tartottuk fel őket. Szerencsére nem voltak több százan, de így sem tudtuk mindet lelőni, mert beértek, szóval ha eddig nem futottunk elég gyorsan, most aztán felgyorsított filmként szedtük a lábunkat. Mázli volt, hogy nem estünk el a földön hagyott cucokban, mert ha egyikünk elesik, az tuti meghal. De átjutottunk a résen, legalábbis én épségben. A fickót elkapta valami, de mielőtt felkelhettem volna a földről, Joanna lepuffantottam a szörnyet. Meg is illetődtem, és nem mondom veszélyes volt, mert ha mellé lő, egy halott és egy fertőzöttel kellett volna szembesülnünk. De nem vétet célt. Felsegítettem a fickót, és tudtam, hogy sokkal tartozom neki, hiszen én is lehettem volna ott, a kis vérengzővel a nyakamban. Borzalmas a látvány, hogy mivé változtatja a gyerekeket is ez a vírus, de azt hiszem előbb túl tudok lépni rajta, mint egy civil. Bár nem sokkal könnyebben. Magamhoz öleltem aztán Jot, ő is megijedt és ez érthető is. Nem tudom mennyi időnk lesz békében mostantól, de ha lesz, megtanítom lőni, harcolni, és magabiztosabbá tenni. Megsimogattam a hátát.
- Jól van, jól van... Jól csináltad. - nyugtattgattam, bár az én szívem is majd kiugrott a helyéről.
|
Ezt adja Warren Rebeccanak csak elfelejtetem linkelni a szövehez -.- |
Joanna:
Miután Byron igennel felelt a kérdésemre sokáig nem szóltunk egymáshoz, mindkettőnket lefoglalt hogy egyáltalán felfogjuk mi történik. Byront nagyon kitartóan és jó szemmel megtalálta a kiskapukat a menekülők között a terepjáró pedíg nagyon hasznosnak bizonyult. Szóval a vírus miatt van mindez...emberevő szörnyekké változnak az emberek és a pánik hangulat leírhatatlan. Be is sötétedett, közben én megpróbáltam felhívni apát de nem vette fel, aggódtam és féltem szerettem volna beszélni vele, de aztán az autópáylán beragadtunk...némál ültünk az autóban aztán arra gondoltam ha már megálltunk kimennék kicsit levegőzni vagy beszélni másokkal de pont mikor nyúltam volna a kilincsért Bryan rám szólt hogy ne szálljak ki, és én hallgattam rá,lehet hogy tényleg nem biztonságos.Hallottam énis hogy mit beszélnek kint az emberek, a sok információ amik csak serkentették a pánikot, lehet hogy már más városokban is lejen van ez a dolog vagy rövid időn belül ugyanúgy járnak mint mi. Annyira mély csend volt hogy Byron hangja mindíg olyan volt mint valami ébresztőóra, kérdezte van e nálam valami fegyvernek használható tárgy.- Van nálam egy desert eagle, apámé itt van a dzsekim zsebében. Egyszer kétszer lőttem is vele régebben.-mondtam halkan.- céltáblára...-tettem hozzá, mert itt most ha kell a fegyver gondolom nem mókusra kell majd lőni.- Byron mi legyen? Lehet hogy a sor nem fog tovább haladni.-kérdeztem tőle és érezni lehetett hogy meg voltam ijedve, próbáltam higgadt maradni de a dugó nagyon elkeserített ugyéreztem mintha csapdába esnék. A mögöttünk lévő autó sofőrje kiszállt, és kopogott Byron ablakán hogy engeje le az abalkot, persze nem egnedte le nem hülye erre jelvényt mutatott a férfi, rendőr volt de Byront ez se hatotta meg, ezek után a férfi kint hangosan és artikulálva kezdett beszélni hozzánk.
Warren: Hát szörnyen nem volt magánál ez a lány, nem értem néha a mai fiatalokat mármint én se voltam ártatlan és kipróbáltam dolgokat, sőt még most is szoktam de tudom a mértéket és soha nem kerültem ilyen helyzetbe akármivel is játszadoztam óvatos voltam de szintetikus fosokat soha nem használtam.Nehezen kibökte a nevét meg hogy miket szedett be, forgattam is kicsit a szememet, de csak mert reméltem hogy kitud jönni belőle hamar- Örvendek Rebecca.- Eggyik kezemmel a kabátzsebembe nyúltam, nemrég ugyanis én gombáztam de persze az nem ilyen drog, elővettem egy kis tasakot és átnyújtottam a lánynak.- Ezt vedd be, növényi cuccokhoz szokták adni de szerintem elég erős ahhoz hogy rajtad is segítsen kicsit. Ha kijózanodsz nem leszel túl boldog attól ami most folyik, mert röviden szólva a nyakunkon van az apokalipszis.-mondtam ki kereken a dolgot mert vele ellentétben és már most elég soks szart láttam innen az autóból ami mellett elhaladtunk.- És ebben a helyzetben szükséged lesz a józanságra és minden erődre. Bár eggyenlőre biztos nem értesz semmit.- néztem rá egy pillanatra hogy megnézhesse a tekintetemet hátha így jobban elhiszi hogy véletlenül se az elrablója vagyok. Közben egy nagy kocsisor végére értünk, mindenki dudált és kiabált de a sor csaknem haladt, a baj azvolt hogy nagyon feltorlódtunk, mindenki megpróbált más iráyba menni és ezért a többi irányból is lezárták az utat, de a sors "segített"rajtunk, nem mondanám szép segítségnek mondjuk, hallottam azt a jellegzetes zuhanó hangot, lenyomtam Rebecca fejét hogy a műszerfal megvédje az övét is és énis lehajoltam, úgytűnt tényleg itt a vég mert nem messze tőlünk felrobbant egy bomba, valószínűleg egy repülőgép dobhatta le, nem volt olyan nagy hatótávolságú de ezekszerint már bombázzák is a várost, fazsa... szétrobbantotta az előttünk lévő autókat és a szélvédőnk is berepedt de épségben megúsztuk miis és a kocsi is. Kihátráltam a sorból és elszlalmoztam a bomba robbanás ütötte résen az autók között, örütelm hogy mosr Rebecca nem lát jól, mert elég sok holt test hevert a robbanás körül és sok autó is rendesen összetört, reméltem hamar hat az a trip megszakító. Amint az út tisztává vált és felértünk az autópályára gyorsítottam.- Nem esett bajod?-kérdeztem nemsokkal a robbanás után de, úgyláttam rendben van de nemtudtam felmérni mennyire bírja vagy mennyire fogja fel ezeket az eseményeket amik körülötte zajlanak. Vannak rokonaid vagy valakid aki másik városban lakik és mehetsz hozzá?-kérdeztem tőle nekem ugyanis nem volt senkim. Aztán rövid időn belül meg is érkeztünk a dugóba, rádudáltam az előttem lévőre de csak hogy kifejezzem a rühömet tudom hogy nem önszántából nem haladt. - Maradj itt-mondtam Rebeccanak és kiszálltam, előrementem az előttem lévőkhöz, egy férfi ült bent meg egy fiatal lány. A férfi nem húzta le az ablakot, forgatta a szemem és megmutattam a jelvényemet persze akkor se húzta le, láttam a szemében hogy van tapasztalata a szar helyzetekben és hogy ha ennyire szarok arra hogy rendőr vagyok valószínű se egy zsenge kis civil- Na jó, látom kemény csávó vagy akkor beszélek így, bár könyebb lenne ha nemkéne kiabálnom, szeretném tudni mennyi ideje vannak itt, mert ha régóta akkor én elhúzok innen és maguk is mehetne oda ahova akarnak. Szóval szeretném tudni hogy érdemes e maradnom a sorban, meg ha szeretném kiengedem magukat amíg míg nincs mögöttem senki, de nemhiszem hogy ez az állapot sokáig így maradna. |
Byron | A városon keresztül száguldva láthattuk, hogy röpke egy óra alatt micsoda pusztítást képes végezni egy félvállról vett vírus, egy hamis pletykák miatt komolytalannak gondolt új pestis, mely nem csak megfelezi az emberiséget - ha ki nem pusztítja azt teljesen -, de fel is támasztja és nem a jó értelemben. Családok rohantak házukból a holmijaikkal a kocsijaikhoz. Buszok borultak fel, tankok lepték el a várost. Most senkinek sem jutott eszébe kirabolni a bankot vagy az elektronikai üzletet. Már az utcákon is akadt egy-kettő "feltámadt", de még közel sem annyi, mint amennyi a gyárban elszabadult.
- Igen. - válaszoltam zihálva a rémület és idegesség egyvelegétől. Már ha ez a külső dolgokat szemlélve nem volna világos. Egy időben aztán meg kellett találnunk az egérutakat, ugyanis a sok menekülő autó feltorlódott és sokan még a járdákat is elfoglalták. Szerencsére a terepjáró egy strapa bíró kis jármű, így a romok közt sem okozott gondot a haladás. Vagy 3 órát biztos haladtunk, be is sötétedett, s jó messze járhattunk az elkerített autópályán, mikor dugóba érkeztünk. S innen már hátra fele menet sem volt, mert mögénk is beállt egy autó (Warrenék xd), s így lett egy hosszabb a sor. Egy 10 percnyi egyhelyben ácsorgás után én is leállítottam a motrot, ne menjen feleslegesen, s bár hosszúnak bizonyul ez a na, egy percig sem voltam álmos. Többen is kocsin kívül levegőztek, kérdezősködtek. Senki sem tudott semmit, sokan éppen véletlen keveredtek a dugóba, mikor épp hazafelé tartottak vagy mentek valamerre. Más városokból érkezők olyasmiket mondtak, hogy náluk evakuálták a helyieket, de olyasmiket, mint a mi város lakóink nem láttak. Mindenkin másképp csapódott le ez az egész, a velejáró stressz, az aggódás a jövő miatt.
- Ne szállj ki, nem biztoságos... - szólaltam meg halkan, kérésem Joannanak szánva, de a kocsik közt járkálókat fürkészve. Akadtak gyerekek is, szülők és idősek is, de most is épp, mintha egy városban lennénk, nem tudhatjuk ki milyen szándékkal jött közénk. A legmeglepőbb, hogy akadtak rendőrautók is, amiben ültek egyenruhások és civilek is. Nyilván menekítettek, talán családtagok, talán nem volt elég erejük ott maradni vagy hasonlóan hozzánk jobbnak látták, hogy eljöjjenek.
- Van nálad valami fegyverként használható dolog? - kérdeztem, mert nálam volt, de szerettem volna, ha nála is lenne. Létszükségletté válik mostantól a fegyver, az önvédelem. Ember embernek farkasa lesz és sokan ezt még majd élvezni is fogják. |
[26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
