|
Témaindító hozzászólás
|
2020.05.13. 14:02 - |
A vég kezdete |
[7-1]
 -Hát ezesetben tényleg jó hogy beütött a szar.-mondtam neki.- Bár én drogos pipikkel nemszoktam bajlódni.- viccelődtem. És belegondoltam hogy igen, ennyi év rendőrként eléggé faszkalappá tett néha pedíg én egyáltalán nem voltam merev ember, és most esélyt kaptam rá hogy újra normális legyek, persze ez az esély nem valami szivárványszagú de azért vank benne jó is.- Nem vagyok álszent, nem is tagadom.- vigyorogtam.- De pont ezért hihetsz nekem ezen a téren, mindent kipróbáltam már, persze szigoruan lányokkal, és elég sokkal. -böktem az orrára.- Nincs most senkim, az útóbbi 10 évben a magánéletem csak pár kocsmai kaland volt.- vallottam be neki. A magánéletem bepótlásaként jó volt mellette aludni, és hogy van társaságom most. Byron is szimpatikus volt és Joanna is, remélem hogy úgyhozza a sors hogy egyi ideig együtt maradunk Byronnal jó csapatot alkottunk azthiszem. Picikét aggódtam értük kitudja mi van a városban most, lehet hogy minden csendes de ennek akár az ellentéte is megeshet, bár innen nemtudok sokmindent tenni értük. A bocit etető Rebeccat zaklattam inkább.- Korán kelő vagyok.-mosolyogtam.- úgy vettem észre te pont az ellentetje. Na cukorkát persze...remélem addigse lesz baja míg megeszik, bár ha bedrogoztad vagy ilyesmi lehet felse tűnne neki.-simogattam meg az állatot.- Öblögetnivalóban énis reménykedek meg némi cigiben, semmi kedvem most leszokni róla, ha ennyi időn keresztül nem ette meg a tüdőmet most már mindegy.- mondtam aztán az idilli pillanatból riadalom lett, mert jöttek a katonák. - Ne félj, nemlesz baj ha nem ugrálunk, mindenképpen nyugodtnak kell maradnod.- figyelmeztettem Rebeccat és reméltem hogy szót tud fogadni. higgadt maradtam, még akkor is mikor elvették a pisztolyomat. Az kellemetlenebbül érintett hogy kiderült nem maradt figyelemnélkül amit tettem. Normál esetben ezért életfogytig járna de így gondolom kivégzés vagy valami hasonló, mégsem lőttek fejbe helyben. Rebeccara vetettem egy pillantást, mert meg akartam volna magyarázni neki bár tökmindegy hogy magyarázom igaz lesz, megöltem valakit, nem gey szörnyet hanem egy hús-vér embert. Feltoltak minket a kamionra, beültünk és el is indultak velünk, elég sütét volt bent.- Shh!- csendesítettem el Rebeccat, nem szabad hogy itt pánikot keltsen mert akkor egymást taposák majd az emberek és mind meghalunk. Kérdezte Rebecca hogy tényleg megöltem e valakit.- Meg...Lényegtelen miért, nem változtat a tényen, rossz döntés volt.- mondtam egyhangúan. Nem volt jó lőérzetem azzal kapcsolatban mi lesz velünk, eltudtam képzelni jópár szar kimenetelt, engem valószínűleg majd főbelőnek és sajnos a gyengékre se hiszem hogy jobb sors vár, arra gondoltam hogy ha alkalom nyílik rá lelépünk Rebeccaval, nemtudunk mit tenni ittkellhagynunk a többieket, megpróbálok majd olyan módszer találni hogy senkitse kelljen itthagyni, de nemhiszem hogy erre sok esély lesz.
 Bevittük őket a központba és rögtön elkülönítettük a lány és az ezredest. A többiek mentek a laborba, teszteket végeznek rajtuk. Mikor a tömeg térdrerántottam Warrent a fejéhez szegeztem a saját pisztolyát. Aztán csendben vártam egy kicsit. Feltette a kezét és azt kérte hogy menjünk alrébb mert nem akarja hogy a lány is lássa. A lány felé fordultam, feltűnően szép volt, egy ilyen világban nehéz élete lesz úgy éreztem, de aztán visszanéztem a férfira és felhőztam a pisztolyt megint vártam egy keveset aztána feje mellé lőttem, nem szarakodtam olyanokkal hogy teljesen mellémenjen szoval az eggyik belekapott a fülébe.- Na most jól figyelj, vagy fogod magad felveszed a katonai egyenruhát és teljesíted a paransokat vagy a következő golyó nem fog mellé menni.- fenyegettem meg alaposan, persze rögtön mondta hogy ha lehet inkább az egyenruhát választaná. Persze hogy nem bíztam benne, de ez a hely televolt katonákkal, nemnagyon lett volna alkalmas ellenszegülni, mert agyonlövik azonnal, persze a fegyvert azért még nem adtam vissza neki. Jólvan legyen akkor ez.- mondtam továbbra is ridegen, felállt aztán löktem rajta egyget a gépfegyveremmel hogy induljon befelé. Mikor elindult intettem két emberemnek hogy kísérje el őket aztán én ott maradtam a lánnyal, aki most magáramaradt. Megragadtam a karjátés magammal vonszoltam. Minden fiatal és erős túlélőt akit találunk először lekell tesztelni aztán elszeparálni a többiektől, a labor felé vonszoltam, de hozzá se szóltam szerettem volna ha fél. Lent a betonfalú széles folyósó harmadik vörös ajtaja mögé vittem, ott volt két orvosunk akik vértvettek rőle én meg ügyeltemrá hogy ne ficánkoljon, ha nem bírt magával lefogtam. A vérvétel után meg a "lakosztályába" vittem. A bunkaer egyik alsóbb részén voltak fent tartva szobák a túlélőknek, na persze nem a gyenge nagymamáknak vagy kisgyerekeknek hanem az olyanoknak mint amilyen valószínűleg ő is, ő volt az első begyüjtött, belöktem a szobába ahol egy vaságyvolt meg egy vödör.- Most itt maradsz míg ki nem derül fertőzött vagy e, utána meg meglátlyuk- mondtam neki, először el akartam menni de hirtelen arra gondoltam akár szórakozhatnék is kicsit. Odamentem hozzá és megsimogattam a haját, aztán megmarkoltam és elkezdtem felfelé húzni.- Ha szökni próbálsz, megtalállak és az csak nekem lesz majd kellemes találkozás.- fenyegetőztem ridegen, aztán odalöktem az ágyára én meg kimentem és bezártam az ajtót.
 - Ez jó ötlet- mondtam az iskolabuszso felvetésére.- Csak maximum az utakkal lehet baj, sokehlyen elvan zárva a haladási irány.A patikában Byron aggasztó dolgokat mondott, és ha ő ilyesmiekt gondol a megfigyelései alapján abban sajnos van valami.- Igen, bele se gondoltam hogy most a túlélők jelenthezik a nagyobb veszélyt. KImentünk és fojtattuk a portyát de sokkal ovatosabban. Mikor az egyik saroknál voltunk és fordultunk volna be a sarokház átlós ablakán keresztül valami nagyon ilyesztő és furcsa alakzatot pillantottam meg, azonnal megböktem Byron kaját és csendben a valami irányába mutattam.- Az meg mi a szar?-kérdeztem nagyon hallkan és kissé ijedten. Egy legalább 2 méter magas fetőzött lehetett akinek a teste úgynézettki mintha valamilyen szörke izomburjánzások, daganatok lennének rajta. Aztán hirtelen hallottunk valamilyen zajt két utcával arrébról, a lény is meghallotta és rémisztő sikoly szerű hangot hallatott aztán nagyon gyorsan elindult a hang irányába, ilyesztő látvány volt ahogy beverte az őtjába kerülő autókat mint valami hungarocelpanelt. Na basszus most van az amit Byronis mondott, nyugodtan kell maradni és nem szabad megijednem különben nem veszi hasznomat. Lövéseket hallottunk onnan ahova a szörny indult.- Most mi legyen? segítsünk? - kérdeztem nagy dilemmában. |
 Minőségi dolgokra értettem, szóval te ne is álmodozz... - viccelődtem. - Ez tény, de a lányok meg szeretnek lovagolni. - vontam meg a vállam, mert bizony ez is tény. Legalábbis ha magamból indulok ki.
Mikor rátértünk arra, hogy rendőr, ráadásul ő még fokozta is azzal, hogy főnök, kétkedni kezdtem a szavaiban, és okkal, mert hát... elég ránézni. Jó, lehet hogy eltudnék képzelni a fején egy komolyan tányérsatyit, meg puccos egyenruhát, de azok nekem is jól állnának. Ám mikor megmutatta a jelvényét, a saját - és nem más - fotójával, na mondom, ez beszarás. Ez a faszi tele van meglepikkel, komolyan mondom.
- Azta kurva! Ezek után örülök, hogy eljött az apokalipszis, mert most tutira egy rács volna köztünk és nem poénkodnánk hülyeségekkel. - nézegettem a jelvényét, ami még mindig ledöbbentett. De komlyan mondtam, amit mondtam. Most tutira egyikünk sem volna ilyen jókedvű. Én biztosan nem.
- Pff, mondja ezt az, akinek a holmokára van írva, hogy kamaszkorában tuti még az lány kinézetű fiúkat is felcsinálta... Ne legyél álszent. Ha igazad volna, még mindig szűz lennél, mert hogy se gyűrűd, se aggodalmas pofikád a baártnőd miatt, szóval szingli vagy, ami ugyan még engem is meglep, de attól még így van. - csóváltam a fejem. Akárhogy is, az éjszaka egy pajtában végződött és a másnap is ott kezdődött. Nem mondom kicsit fura volt egy nagy szénakazalban ébredni, de azt hiszem egy bokorban sem lett volna üdítőbb. Aztán ugye kimentem spanolni a jószágokkal, de hálátlan népség volt, így gondoltam megajándékozom a végtelen nyugalom érzésével. Már az utolsó neki szánt tablettát is benyakalta, mikor megszólalt mögöttem Warren. Ugrottak is egyet a vállaim ijedtemben, de csak, mert sunyiskodtam. Aztán mosolyogva felé fordultam.
- Mi a helyzet főnök? Nem volt elég csirkefogó az éjjel, vagy te mindig ilyen korán kelő vagy? Csak mert akkor ebben nem passzolunk... - válaszoltam mosolyogva. - Ja, hogy a bocinak? Csak cukorkát, legyen neki is gyereknap... Míg fel nem falják, tudod... - vontam vállat, ezzel le is szállvaa témáról. De volt fontosabb is, mint például, hogy Jo lány és a puskás fószer leléptek cuccokért. Nem gondolnám, hogy ez rossz ötlet, s azt sem, hogy Warren nem erős, de most akkor egyedül van, csak neki van fegyvere és kb ki tudja hány szem tölténye, szóval nem túl bíztató a dolog.
- Remélem csokit is hoznak... Meg valami öblögetnivalót... - vigyorogtam. Jó kis napnak néztünk elébe... legalábbis míg meg nem jelent egy csapat katona. Na ezen a ponton, én is megijedtem kicsit. Próbáltam a magamstílusában megnyugodni, de egyáltalán nem volt bíztató a hozzánkállásuk. Főleg mikor átnézték a zsebeinket és elvették a talált cigim, a rágóm és a nyugtatót is, amit nem csak azért tettem el, hogy néha jól érezzem magam, hanem, mert ha úgy nézne ki, hogy mindennek vége, nos inkább alszom el örökre, semmint, hogy kitépjék a beleinket... De nem is csak a megjelenésük volt lesokkoló, hanem, amit magabiztosan állított az egyik Warrenről. Jó, hát túl szép lett volna, hogy igaz legyen, tehát mégsem feltétlen egy szent. Nem azzal volt a baj, hogy mellénk állt, hanem, hogy megölt egy embert. Ki tudja még hányat vagy mennyit akar még, mert nem osztoztak a véleményén. Mindezek ellenére, még mindig ő állt hozzám a legközelebb, most még szószerint is, ugyanis hoztak egy szállításunkra szánt járművet és odaterelgettek fel minket.
- Nem jártam be túl gyakran a suliba, töri órára meg pláne nem, de... dejavum van. Nem pont így csinálták, és ezzel a reményekkel áhították a zsidókat is? Zuhanyzás, mi? - néztem a fószerre a kocsi ajtajában kételkedve a szavaiban. Ó, nyilván hazudik. Meg sem kérdezték, hogy mit akarunk. De bíztam benne, hogy még erősebbek vagyunk. Végtére is, ők erős férfiak, akiknél fegyver, csomó lőszer és kés, mi meg 80%-ban 70 évesekkel és 4 évesekkel vagyunk együtt. Sok esélyünk lesz. Haha... Az egyedüli, ami itt gyilkos, azok a poénjaim és Warren sármja. De az is csak a nők ellen... Tisztának éreztem, hogy miért nem árulta el a másik két jó madarat, hátha nagyobb sikerrel járnak, ha már nekünk nem sikerült. Warrenre néztem.
- Te tényleg megöltél egy rendőrt?
 Bár a világ valóban feje tetejére állt, kettecskén a magányos ösvényen járva, azért volt benne egy kis meghittség. Talán pontosan ezt szándékszik nyújtani is a természet, hiszen az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt. Szomorú belátni, de mi tettük ezt, s bár kicsit sem fer, hogy a gyengék vesznek a porba, és így sok rossz marad majd a világban, a természet újabb esélyt ad nekünk, hogy még egyszer megpróbáljuk. Esélyt, hogy élhessünk, de nem kihasználva és kárt okozva neki.
Aztán elértük a várost, ami bár levolt amortizálva, egészen jó állapotban volt. Kevés holttest volt, azok is teljesen élettelenek.
- Jahj, ez fájt... - pillantottam fel felvonva egyik szemöldököm mosolyogva, megjegyzésére.
- Talán visszafelére szerezhetnénk valami iskola buszt vagy ilyesmi. Lakni is jobb benne, mint egy pajtában, és bár kell hozzá majd mindig benzin, könnyebben megyünk majd a-ból b-be az idősek és gyerekek miatt. - ötletelgettem, miközben azért folyton nézelődtem és figyeltem is. Mondjuk az nekem is feltűnt, hogy bár a halottakból is csak a leghalottabbakat látni, egy túlélő sem ugrott elő, pedig csak nem nézünk ki úgy, mint valami bosszúálló fenevadak.
Betértünk egy patikába, s miután biztosítottam odabent a helyet, az ajtóban állva figyeltem a területet, míg Jo összeszedte a holmikat, amikre szükségünk lehet. Állandóan a testekre irányult a tekintetem. Az eszem megnyugvásra intett, hogy inkább örüljek mindennek, de az ösztöneim azt súgták, valami nem oké. Az egyik közelebb eső hullát figyelve pedig feltűnt, hogy a vér nyomok még frissek rajta, ami annyit jelent, hogy mostanság lehelte ki életét. De nem harapás nyomán, valaki fejbe lőtte. S mikor ez megfogalmazódott bennem, kicsit feszült lettem. Mikor Jo megszólalt, megfordultam és bólintottam. - Akkor tényleg szükség lehet kocsira, bár... - és ezen a ponton úgy döntöttem, megosztom vele talán alaptalan aggályaim. - Azt hiszem vannak itt mások is, résen kell lennünk, mert lehet most is figyelnek. És jelenleg veszélyesebbek, mint a járkáló holtak... - magyaráztam, s bár nem tudom mennyivel jobb ötlet, de éppen ezért hátulról mentünk ki és folyamatos lopakodás alatt mentünk tovább. Aggódni kezdtem a többiek miatt, mert a város nincs messze a pajtától, s úgy tűnik, itt már végeztek a civilekkel. De nem akartam ennél is jobban megijeszteni Jot, ezért ezen gondolatom megtartottam magamnak. |
Raymond:
A csapatommal az éjszaka eseményei után takarítottunk, amikor az egyik emberem kitalálta hogy nézzünk rá az elkerülőút környékére is, ahol korábban farmok voltak. És míg távcsővel fürkésztük a terepet ráis találtunk pár túlélőre szóval rajtuk ütöttünk. Leszálltam a tehetrautóról az embereimmel. Nagyrészük idős,gyermek vagy a gyerekekhez tartozó szülők voltak, csoda hogy idáig eljutottak. Egy fiatal lány és egy jóerőben lévő férfi jelent meg a tömeg elején, a férfi feltartott kézzel közeledett de az embereim ráfogták a fegyvert hogy maradjon ott ahol van. Túlsok szörnyet láttak este, nem bíznak már a civilekben. A férfi arca ismerős volt valahonnan. Beszóltunk rádión a központba és kértünk egy nagy teherautót, amíg vártunk a tömeget egy helyre tereltük és volt aki őrizte őket, volt aki átkutatta a pajtát. Én odamentem a férfihoz és átkutattam a zsebeit, elvezzem a fegyvert és a tárcáját, megtaláltam benne a jevényét és az igazolványát.- Áhá, szóval innen volt ismerős az arca, maga az az ezredes aki arra buzdította az alárendeltjeit hogy szegjék meg a parancsot amit az államtól kaptak, az eggyiküket le is lőtte. Nagy híre ment ennek ezekután, persze sokan voltak tegnap este akik nemtudták felfogni mitkell tennünk ebben a helyzetben de maga volt az eggyetlen aki lelőtte a társát. -meséltem neki.- Ennyien vannak összesen? - kérdeztem tőle mire ő azt felelte igen, és mivel nemtaláltunk jeleket amik az ellenkezőjére utalnának elhittem neki, meg annyira nem érdekelt ha van is valaki majdcsak befogjuk.Aztán hátrébb mentem mert megjött a teherautó és feltereltünk rá mindenkit, persze csak miután átkutattunk és megvizsgáltunk mindenkit. Mentünk a városközpont bunkerébe, ahol vértvesznek majd mindenkitől és nagyrészüket valószínűleg likvidálnifogjuk hogy szabállyozuk a terjedést.- Ha odaértünk kapnak enni és inni, zuhanyozhatnak is.- mondtam nekik, aztán rájukzártuk a furgon ajtaját. |
Warren:- Rosszul teszed, akármit ne vegyél a szájacskádba mert aztán csodálkozol ha kiütéses lessz.- figyelmeztettem bölcsen.- Lányoknak jobban kell magukra vigyázni, a fiúk nagy malacok. - Ja tudod az tökjő ha mindketten pelusozunk, majd odaadom az enyémet ha telepakolod a félelemtől- piszkáltam tovább.- Na most meg még hazugnakis nevezel azokután amit érted tettem.- mosolyogtam, megmutathattam az igazolványomat amin ott virított az ezredesi rajngom, meg egy szörnyen komoly fotó rólam, mármint tényleg úgy néztem ki rajta mintha más ember lennék.- Csak pár hete voltam főnök de unalmas volt mint a szar. Na nézd itt a tárcám is.- találtam meg meglepetten a belsőzsebemben a pénztácámat amiben volt pár ruppo.- A papírpénzből majd lesz cigipapír- mondtam és rájöttem hogy kurvára rágyujtanék most csak nemtudok és nem szóltam Byronnak hogy hozzon már nekem cigit ha útbaesik, picsába, aztán megint a szex lett a téma.- Jólvan te kis pipi elhiszem hogy vagány csajszivagy de ezért nem kell lefeküdni senkivel sem. -simiztem a meg a fejét.- Akkor feküdj le valakivel ha szereted.- mondtam neki kedvesen, mondjuk jo hogy ezt én osztom tanácsként, persze fitalként énis még a legyetis de pont emiatt tudom hogy amúgy a szerelemből a legjobb. Idősebb férfiként ezért is nekem kellett észnél lennem, mivan ha mondjuk előfrodul hogy egymásnak esünk ő meg utólag jön rá hogy annyira mégse akarta. Közben nehezebben figyelek a jelekre aztán nem akarok senkit se megerőszakolni...Szóval továbbra is úriember leszek. Jól aludtam, igaz felkeltem ahogy szoktam de úgylátszik hiányzott már az hogy valakivel egy ágyban tudjak aludni...Reggel Joanna segítségével sikerült megbeszélni mindent, el is mentek.- Vigyázzatok és legyetek itthon este nyolcig! - csapkodtam kicsti bátorításul byron vállát meg joannanak is odabcentettem. Aztán láttam ahogy Rebecca a tehénnel szórakozik. elég vicces volt, odaosonta a háta mögé mint valami fantom és mikor közelvoltam megszólaltam.- Ejnye mit adsz ennek az állatnak enni? - kérdeztem mert láttam hogy valami mástis a szájába tett a répánkívül. Aztán miután ezt megtárgyaltuk felvilágosítottam hogy Byron és Joanna most a városba mentek és mi örködünk. - Szóval szemfülesnek kell lenned, és nem lehet állandóan csak hülyülni, ha rendőrtanonc akar lenni az ember.- mondtam neki, bár nem volt nagy esélye annak hogy veszélybe kerülünk, elgalábbis valamiért ezt hittem. De pár óra mulva baj történt. Rebeccaval éppen beszélgettünk amikor a semmiből befarolt elénk egy katonai terepjáró és leugott róla vagy 10 katona. Nem lehetett hallani őket úgy lopakodtam megrémült mindenki. És rögtön mindenki feltette a kezét beleértve engem is.
Joanna: -Nemlesz gond.- igétem Byronnak bár azért izgultam kicsit, persze tudok én higgadt lenni különben nem turkálnék emberekben, ott se szabad sokat ilyedezni szóval tudtam ezt kontrollálni nagyjából, de például utólag mindenen sokkal jobban tudok sresszelni. Nem akarom hogy Byron megbánja hogy vele megyek, mert akkor legközelebb se mehetek szóval nagyon megkell majd magam fegyelmeznem. A pajtához kötözést mondjuk vicces volt elképezni. Nemigazán volt mit összepakolnom ami kelett itt volt a zsebemben.- Hát igen, de ne aggódj csak akkor használom a meggyőtő erőmet ha indokolt.- mosolyogtam.- Éjjen, végre egykis apokaliptikus shoppingolás, legnagyobb vágyam vált ezzel valóra.- viccelődtem picit, míg oda nem érünk legalább van idő. Csendes volt a természet így emberek nélkül és továbbra is elég szép, útközben kiszedtem a tárat és megnézem hány töltény van még benne.- Négy golyóm maradt.- számoltam be a leltárról Byronnak miközben sétáltunk.- De végülis előfordulhat hogy alíg lesz rá szükség.- nyugtattam kicsit magamat is ,bár gondoltam hogy ennek kicsi a valószínűsége. Keresztbe átmentünk az autópáylán és ahogy Warren mondta, mögött ott volt a város. Autóroncsok, nagy bomba ütötte kráterek és káosz volt és az egész úgy nézett ki mintha ez mind legalább egy hete történt volna. Pár holttest hevert az utcán, innentől kezdve nagyon óvatosnak kelett lennünk, nem beszélgettünk hanem figyeltünk. Szerencsére nagyon hamar találtunk egy patikát. Kívülről úgy látszódott üres, még időben bezárhatott a katasztrófa beállta előtt, az ajtó nyitva volt, bementünk persze Byron ment elöl mégiscsak jobban ért ehhez, de bent nem volt semmi. Bemásztam a pult mögé ahol majdnem rásikerült ülnöm egy hullár egy pillanatra frászt kaptam de nem akartam úgytenni mintha nem vettem volna észre, szerencsére a feje teljesen szétvolt roncsolva ez már nem kel fel többet, majdnem a szívemhez kaptam, jó ronda halála lehetett szegénynek, valószínű shotgunnal lőhették fejbe vagy valami csúnya sebet hagyo fegyverrel. Byronra néztem.- Menjünk be hátra a raktárhoz ,ott lesz ami kell.- mondtam aztán megint ment elöl hátrafelé, én mögött a fegyvert magamelőtt tartva. Felmértük a helyet és szerencsére nem volt ott senkisem.- Ez mind szép és jó, de hova a francba tűnt mindenki...-gondolkodtam hangosan, mert aggasztott a dolog. Aztán a polcokon kerestem mindent ami kellhet nekünk, fertőtlenítőket, ködszert, nyugtatót , epinefrint sok hasznos dolgot és persze fecskendőket. Volt pár dolog amit zsebretettem magamnak, hogyha kell tudjam használni. Orvosi alkoholt is pakoltam, nemcsak fertőtlenítőnek gondoltam hanem molotovot is csinálhatunk belőle majd később. - Jósok minden megvan, szerintem itt hagyhatnánk a patikában amíg összenem szedjük a többi cuccot, mert ez elég nehéz és lehet hogy jól jön ha mozgékonyak maradunk és majd csak a vége felé terheljük le magunkat ezekkel.-javasoltam.- De csak ha az őrmester úr is eggyet ért, vagy miis a rangod.- piszkálódtam kicsit mosolyogva, ha már biztosított helyen voltunk. |
 Láttod, én nem tagadom... Valakinek annak is kell lennie. Meg hát gondolj bele, milyen jól kiegészítjük egymást. Én szadi vagyok, de mazo... Tiszta királyság! - nevettem, s bár a hangsúlyából nem úgy vettem ki, hogy túl mentem a határon, azért visszább vettem most egy kicsit.
- És ezen meglepődsz? Fiatal csaj vagyok, aki mindent a szájába vesz. Rosszabb vagyok, mint egy kisbaba. - poénkodtam tovább, ezúton már inkább magam hozva kellemetlen helyzetbe, de én viccesnek fogom fel, szóval nem bánom. A pelusos dolognál pedig hatalmas jót nevettem, hasam fogtam rajta.
- Te galád! Hát pont egy ilyen véntroty beszél nekem, aki talán már felnőtt pelenkát hord? - nevettem. Komolyan mondom nagyon bírom a csávót. Ha lenne tesóm, ilyet akarnék, mint ő. Ha pedig padtársam volna, tutira nem lógtam volna el annyi órát. Ahhoz képest, hogy rendőr, jófej. Azon viszont tényleg nagyot néztem, mikor közölte, hogy még a góré szerepét is ő tölti be.
- Ne bassz, te tényleg a fakabátok királya volnál? Szerintem kamuzol és már bebizonyítani se tudjuk. Ha tényleg az volnál, tutira egy befásult, őszhajú senkiházi volnál, aki a székből is csak kifolyni tud... - kételkedtem benne.
- Asszed nem merném megcsinálni? - vigyorogtam. Mert megmerném, vagyok olyan fasza csaj, hogy megtegyem. De nem tenném meg. Mert félek, hogy azzal elbasznám ezt a virágzó elmebeteg barátságot köztünk. A poénkodós szexelésbe is csak akkor mennék bele, ha biztosítana róla, hogy ez nem több egy kis játéknál, és nem kötelezzük el magunk, mert azért... oké, most épp egyre kevesebb emberilény van a világban, de azért nem kell megállni egynél. Még neki sem, pedig ő nem egy mai kakas.
- Hát láthatod... - mosolyogtam kényelembe helyezve magam. Nem szokásom pajtákban aludni, de sokféle helyen aludtam már, és ez a kényelmesebbikekhez tartozik, szóval hamar elnoymott az álom. És hát minek tagadni, nem vagyok egy koránkelő, ha zombik rágnák a beleim se tudnék előbb felkelni. Nagyjából akkor kezdtem ébredezni, mikor a banda nagyrésze már ébren volt. Megmosakodtam és egy répát rágcsálva, mint Tapsi Hapsi, kimentem a többiekhez. Nem volt kinn mindenki, de például Jo csajszi és a katona faszi már sehol sem voltak. Warrent meg nem akartam zavarni, meg folyton a nyakában sem akarok lenni, nehogy rám unjon... Igen, komolyan élvezem a társaságát és komolyan beparáltam, hogy hamar ellaposodik, ha nem vigyázok. Szóval jobbára az egyik tehénhez mentem oda. Élőben csak az állatkertben láttam, ott is ilyen büdösek voltak, de azért aranyosak. És hát ők nyomják a tejet a kávéba, meg a müzlibe, szóval hálásak lehetünk nekik. Meg is simogattam a buksiját, mire megemelte a fejét és búgott egyet.
- Jaj halkabban, te kis suhanc. Hát milyen kis aranyos pofázmányod van neked? - vigyorogtam, mert tökre imponáló volt, hogy felfigyelt a simogatásomra. De hamar kiderült, hogy csak a répámra fájt a foga, amit ki is tépett a kezemből és hamar el is tüntette.
- A kurva szádat... Én itt barátkozni próbáltam, te meg kizabálod a kezemből? Neked ott a fű, de én mit egyek majd? - morogtam és gondoltam szemét leszek vele kicsit, szerintem nekik már úgyis mindegy. Szóval elővettem a Xanaxot és kikapva a műanyag üvegcséből néhányat megetettem vele. - Jól van, edd csak meg, jót fog tenni... Ha nem, akkor is max fosol tőle egyet... |
A távoli fekete füstött néztem, ami a város felett gomolygott még most is. Érthetetlen számomra az emberiség reakciója erre a vírusra. Inkább mindenkit megölnek, hogy megfékezzék a járványt, de akkor ki marad életben? Ki lesz, aki majd újra kezdi? A szar helyzetünk figyelése közben jelent meg Warren is és egy új és jó ötlettel állt elő. A probléma itt már csak az volt, hogy kimenjen és maradjon. Egyedül nem mertem volna elküldeni, mentem volna én, de mielőtt kijelenthettem volna, megjelent Joanna is és határozottan kijelentette, hogy nélküle nem mehetek. Most még bátorkodik, de látta mennyire veszélyes, még nekünk is, akik értenek a fegyverekhez, nem hogy neki. De meggyőző érve volt, mégha nem is tetszett.
- Csak is az orvosos dolog miatt hagyom, egyébként a pajtához kötöznélek, hogy a seggeden maradj... - figyelmeztettem ujjam ingatva, mert ez nem játék, jobb ha ő is tudja. Itt nem lesz poénkodás vagy nevetgélés.
- Akkor megyünk Joannaval. Mondanám, hogí hívj, ha baj van, de... inkább meneküljetek vagy próbáld meg jelezni valahogy. - néztem Warrenre, majd ha neki sem volt ellenvetése, megvártam, míg Jo is összeszedi a holmijait, amire szükség lehet és gyalog útnak indultunk.
- Mindig elfelejtem, milyen meggyőző tudsz lenni olykor... - sóhajtottam Jonak, miközben haladtunk a cél felé. - Viszont így... betudjuk pótolni az elvesztegetett időt. Igaz sütizni, nem hiszem, hogy fogunk tudni... |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
