FrissítésSúgó

Déti	2018.12.07. 22:45 -
	„ Nincsenek véletlenek. Csupán az általunk szándékosan elkövetett hibát tituáljuk balesetnek, hogy könnyítsünk a lelkiterheken. Legalábbis a sajátunkén. ”

[31-12] [11-1]

Déti	Előzmény | 2019.08.01. 18:51 - #32

Dommiel Azt hiszem ez a nap mindkettőnk számára emlékezetes marad. Egyedül azt bánom, hogy kevés az esélye, hogy mind ez megismétlődjön, ha bezárnak. Mikor a játék végeztével ő is közelebb jött - nagy meglepetésemre -, hogy lenyalja ujjaimról saját élvezetét, nem hagytam ki az alkalmat, hogy két ujjam a szájába dugjam megmozgatva őket párszor, majd kihúzva őket meg is csókoljam, ha nem is hosszan, de érezvén, így milyen az íze. Szívesen magam mellett tartanám, s fogom is, mégha pusztán szembe szomszédok is leszünk. Az öltözködéssel igyekeztem, de nem annyira, hogy ez gyanússá válhasson. Elmosolyodva gomboltam össze nadrágom, majd pillantottam rá futólag, hogy a többi ruhát is magamra ölthessem, bár korábban nem az enyémek voltak.   - Nem is hinnéd. A nővérek unalmasak, az orvosok viszolyognak az efajta időtöltéstől, az ápolók pedig figyelmenkívül hagyják az ilyen igényeid. - somolyogtam, noha ez egyszer nem hazudtam. Sokszor próbáltam becsalni magamhoz akár egy őrt is, de valahogy egyik sem volt kapó az ötletre. Az részlet kérdés csupán, hogy ő nem páciensként érdeklődött. Kijelentésére pedig majdnem elnevettem magam, ám ezt végül egy széles - nagyon is örömteli - vigyorral fogtam vissza, bár tudom, mindkettőnk másképp értelmezi ezt.   - Ó, azt meghiszem... - vigyorogtam, bár csak halkacskán jegyeztem meg. - ...ami azt illeti, én nagyon örülnék neki. Csak nehogy a végén sorba kelljen állnom a szünetben egy kis hancúrért. - mosolyogtam rá, noha ettől egyelőre nem tartottam. Ha szerencsém van magaménak tudhatom. Hiszen ha bezárják, onnantól senki sem érhet hozzá. Én lennék az utolsó emlék, amiből ihletett meríthet majd egy-egy magányos pillanatában. S én, én pedig, mint szembe szomszédja, ha kiéhezve is, de örömmel nézném, ahogy magához nyúl. Eme gondolatból szakított ki. Éppen az ing ujját gomboltam be, mikor felhozta a csuklóján lévő kis apróságot, mely által örökké az intézet rabjává tettem. Ó, nem is, az én rabommá. Mikor elnéztem felé már nem mosolygott, kezdtem érezni felőle az ébredő bizonytalanságot. Abba most bele sem gondoltam, hogy esetleg meglátta volna az én karszalagom. Így elmosolyodva léptem elé, minek után magamra vettem a fehér köpenyt is. Elpillantottam a karja felé majd a szalag felett megfogva csuklóját megemeltem.   - Őszintén szólva, nem szívesen tenném. Szép emléke ennek a mai napnak. - sóhajtottam mélyet, de végig mosolyogva, mint aki már is úgy gondolna vissza erre a friss élményre, mintha évekkel ezelőtt történt volna.   - Szerintem tartsd meg, hogy hazafelé is eszedbe jussak és el ne felejts visszajönni... - pillantottam vissza rá csuklójáról, bár nyilván ezzel a kezén nem fogják kiengedni. Éppen leengedtem kacsóját és figyelemelterelésképp hajoltam közelebb, hogy ajkaira tapaszthassam sajátjaim, mikor valaki megpróbált bejönni. Még a kinti szirénák zaja mellett is lehetett hallani bent, ahogy tekergeti a kilincset. Szép... pedig nagy reményeket fűztem a szabadulásunkhoz. Az ajtóról lassan visszatekintettem kedvenc - s egyúttal az egyetlen - szeretőmre elmosolyodva.   - Hát ezért bizony csúnyán kifogunk kapni... - jegyeztem meg hajába simítva.

Venus

Előzmény | 2019.08.01. 15:07 - #31

Engedelmesen hagytam magam egy másik pózba állítani, a fájdalom jelentős részén már túltettem magam addigra. Vigyorgó grimasszal fogadtam a torkomra markoló kezét, halkan felmorrantam, de egyáltalán nem panaszkodtam, hiszen kértem is tőle, hogy ne kíméljen, s meg is tette ezt, talán a saját élvezete miatt is. A szorítása inkább határozottan erős volt, mint bántóan, nem kellett fuldokolnom miatta, bár a légzésem némiképp nehezítette, hiszen már korábban is kapkodtam néha levegőért. Halk morranás szerű hangot hallattam amikor közelebb húzott, de egy pillanatig sem panaszkodtam volna semmi miatt. Elnyúltak a percek, egészen hosszúnak hatottak, már rég nem hallottam a szirénák hangját, a fejemben elnyomta a nyögéseink összefonódott dallama. Nem éreztem mit tesz a testem, merre feszülnek a karjaim vagy merre lök el éppen egy-egy erősebb közeledése során, a lehulló tárgyak hangjai is távolibbnak tűntek... amúgy is csak útban voltak. A tekintetem a plafonra tapadt, csak akkor vettem erőt magamon, hogy a szemeibe nézzek amikor magához húzott hosszabb-rövidebb időkre. A csók váratlanul ért, de nem tartott sokáig, hogy felvegyem a tempóját, talán a szükségesebbnél vadabbul fogadva, ráharapva az ajkára. Észre sem vettem, hogy az egyik kezemmel durván a hajába túrtam. A segítségével nemsokára én is elmentem. Igyekeztem szabályozni a légzésem, miközben figyeltem ahogyan végignyal az ujjain. Váratlan ötlettől vezérelve közelebb hajoltam hozzá, és vigyorogva a szemébe nézve nyaltam végig én is a kezén, nem sokkal utána. Csak kicsit távolodtam el tőle beszéd közben. Nem meglepő, hogy így érez, valóban nem lehet egy élmény túl sok időt itt tölteni. Mármint az elején tényleg kalandos tud lenni, de lehet, hogy  egy idő után odavesz az a szikra, és az itteniek is kiszámíthatóbbnak tűnnek. Röviden felnevettem. - Ennyire rossz az itteni felhozatal? - Bár abban talán nem lepődtem meg, hogy nem sok hozzám hasonló mászkál az itteni folyosókon. Számomra sem volt rossz a rögtönzött menet, már szinte el is felejtettem, hogy miért fogtunk neki. Nem sokkal azután, hogy kihátrált belőlem én is felkeltem a ruháim után kutatva. A testem még nem állt vissza a normális működésébe, és abban is biztos voltam, hogy egy ideig még érezni fogom a menetünket. Elgondolkodva hajoltam le az alsómért. - ... de valószínűleg a jövőben gyakoribb látogatója leszek a... az intézménynek. - Érződött, hogy más szót akartam használni, de még időben változtattam rajta. Igaz, hogy szokatlan okból estünk egymásnak, de tény, hogy mindketten élveztük... szóval lenne okunk alkalomadtán megismételni a dolgot. Ráadásul így rávehetem, hogy körbenézhessek egy kicsit, hiszen a mostani utamat megzavarták. Bár így sem volt eseménytelen a látogatásom... Öltözés közben még egyszer végig akartam mérni, mintegy búcsúzóul, de megakadt a tekintetem egy újabb részleten... hasonló kiegészítőt birtokoltunk. Az arcvonásaim szigorodtak egy kicsit, de egyelőre nem tettem megjegyzést, még emésztettem a részleteket, miközben becsatoltam az övem. A gondolataim már elég tiszták voltak ahhoz, hogy gyanakodni tudjak. Normál esetben azonnal kiakadtam volna, mégis, abban a pillanatban ennél erősebb pánikszerű érzés járt át, ami belém fojtotta az indulataimat. - Szóval... leveszed rólam ezt a kis ékszert? - Volt annyi erőm még, hogy belelépjek a cipőmbe. A torkom száraznak éreztem, nyeltem egy aprót, miközben őt figyeltem. Kezdett kissé kevésbé tetszeni a helyzet. Mit hallgatott el? A zárt osztályból jött ki... ő mondta, hogy ez a karkötő a betegeknek van... Alig észlelhetően megrezzent az arcom, miközben őt figyeltem. Túl sok véletlen... túl gyorsan csapott arcon a valóság. Még sajgott a hátsóm, még nem volt ideje lelassulni a szívverésemnek, de már mástól pumpált olyan hevesen, teljesen mástól... veszélyt éreztem. Azt, hogy mekkora, még nem tudtam teljesen felmérni. Mekkora egy idióta tudok lenni... mibe kevertem magam már megint?!

Déti	Előzmény | 2019.08.01. 12:03 - #30

Míg egyik kezemmel szorosan tartottam csuklóit, addig másikkal a derekát fogtam, hogy mozgás közben azzal is irányíthassam magunk, legalábbis a löketek lendületét. Előfordult ugyan, hogy a nagy hevesség közepette kicsúsztam, de nem okozott különösebb problémát visszacsúsznom belé kéz nélkül, hiszen voltam olyan merev, hogy csak a célt kelljen megtalálnom. Megjegyzésére aprón elmosolyodtam, s ezáltal sem szándékoztam megkímélni. Úgy érzem egy azon módszer szeretjük, csak épp - szerencsére - mindkettőnk a másik oldalról. Az asztalra döntős pózt aztán később felváltottam egy másikra. Csuklóit elengedtem, s eme pár pillanatra kihúzódtam belőle, míg megfordítottam, egyik lábát a magasba emelve, átdobtam a vállam felett, és egy kis kézi irányítással visszabújtam belé, majd egyik kezemmel most is derekánál - ezúttal átkarolva - fogtam, hogy neki is kényelmesebb legyen tartani a pózt, ám másikat a nyakára tettem és kicsit megszorongattam, olykor közelebb húzva arcomhoz. Tempóban itt sem voltam kíméletes, s ha csak nem volt ellenére a póz, akkor percekig így mozogtam benne. Olykor halkabb sóhajokkal, máskor hangosabb nyögésekkel ajándékoztam meg, miket szerencsére a riasztó remekül elnyomott, ha csak nem álltak az ajtóban és tapasztották fülüket az ajtóra a kíváncsiskodók. A heves játék közben, ahogy lendületes lökéseket is vettem rajta, előfordult, hogy leszórt ezt azt az asztalról. Hosszú percekig tarthatott ez az egész, míg végül magamhoz rántva ajkaira tapadtam, s csók közben töltöttem meg odalent örömömmel, még egy-egy finom, lassú lökéssel, hogy egy csepp se menjen kárba. Arra persze külön ügyeltem, hogyha ő még nem ment el, akkor mozgás közben is rásegítettem kezemmel kényeztetésére, amivel eddig nyakát szorongattam. S ha sikerült neki is elmennie, számhoz emeltem kezem és lenyaltam róla, amivel megajándékozott. Túl sok nem jutott rá, de annyi éppen, hogy eltudjam dönteni, finom és megérte foglyul ejtenem. - Azt hiszem tudnám bírni az itt létet, ha minden nap kétszer háromszor megbújnánk egy-egy irodába... - somolyogtam, majd lassan elhátráltam tőle, így kihúzódva belőle, hogy aztán elkezdhessek visszaöltözni. Őszintén nem hittem, hogy ezek után még esélyem is lesz megszökni, de ezt odakint mindenképp egy üveg pezsgővel fogom megünnepelni. S ha még ő is velem tartana, egy sokkal kiadósabb menettel. Bár ezt bizony nehéz lenne felülmúlni. | harry lloyd | 32 | sociopath | öltözet | credit: Venus |

Venus

Előzmény | 2019.07.31. 23:08 - #29

Mozdultam még párat mielőtt teljesen megálltam volna, minden cseppjét begyüjtve, majd nagyokat nyelve tűntetve el, hogy folytathassam, de már más testrészein. Az arca elégedettnek tűnt - hogyan is ne lett volna az? A megerősítésre vigyorogva haladtam tovább, jót tett a büszkeségemnek. Az asztal hideg érintésétől szinte sistergett a felhevült testem. Az első nyalásra alig észlelhetően remegett meg a testem, a sokadikra viszon már halk sóhajokra nyíltak az ajkaim, kissé hangosabban, mikor erősebben tapadt rám a keze, s amikor megpróbált utat törni a nyelvével. Eléggé szűk voltam, bár úgy hittem, talán ez inkább előny neki, mint hátrány... számomra tud kellemetlenebb lenni az elején, de remélhetőleg kárpótol is érte, ha már így nekiadom magam. Beleborzongtam a fülemet súroló forró szavakba, lassan belevigyorogva az érzésbe. Már sokkal ködösebbek voltak a gondolataim annál, hogy beinduljon egy vészcsengő, sőt, a burkolt fenyegetés csak tovább izgatott. Hangosan morranó nyögésre késztetett a hüvelykujja váratlan, ám valahol mégis várható behatolása, amit gyorsan még egy ujj követett, újabb mély morranással tudasulva bennem. Szerettem felül lenni, mégis van valami különleges ebben a szerepben is. Nem szívesen vallottam volna be, de talán még hiányzott is, hogy rákényszerítenek, bár ez alig volt kényszer. Az egész testben bizsergető szavai újabb nyögést csaltak ki belőlem. - Már panaszkodni akartam, amiért ennyire finomkodsz... - Nem vagyon ennyire törékeny... bár nem tudtam mit kérek tőle azzal, hogy kevésbé legyen finom, a gondolataim túl ködösek voltak, hogy felfoghassam. Hiszen tudtam, hogy gyanús a férfi. Tudtam mit teszek, vagy csak azt hittem, hogy tudom, de már megint a farkammal gondolkodtam, pontosabban talán a seggemmel, ami türelmetlen vágyakozással mocorgott az ujjai körül. A lábaim már maguktól is terpeszre nyíltak, alig kellett biztatás hozzá. Türelmetlen nyöszörgéssel fogadtam a játszadozását. Bár nem láttam sokat, mégis hátrapillantottam rá. A sunyi mosoly okát nem igazán tudtam, az ő csuklóját alig vettem szemügyre, bár végzetes hiba volt, a többi testrésze kötötte le a figyelmem. Ha csak egyszer a fejem használtam volna az elmúlt percekben... De abban a pillanatban semmi sem számított, csak magamban akartam tudni őt, érezni, nagyon is érezni a lüktető mozgását. Észre sem vettem, hogy megmuzdulok kissé, közelebb nyomva a fenekem hozzá. Elégedetten nyögtem fel amikor végre próbálkozott, bár nem volt fájdalommentes, a testem túl kába volt ahhoz, hogy túlzottan zavarjon - Ne félj, nem törsz szét... - A szavak talán gúnyosabbak voltak a kelleténél, erőszakosságra buzdítóak, már másodjára... de meg is jött az eredmény, már fájdalmasabban nyögtem fel, a testem beleremegett, de gyönyörrel édesített, elégedettséggel fűszerezett pillanat volt. Nyöszörögve fogadtam fokozatosan magamba, a testem egy része ellenkezni akart a fájdalom miatt, a másik része pedig makacsul követelte a folytatást, tudva, hogy mi következik amikor a fájdalom enyhülni kezd. Az izmaim néha befeszültek, még szorosabban ölelve körbe őt, majd ellazultak, s ismét feszültek, egészen addig amíg meg nem szoktam a méretét, ami csak az első mozgások után történt meg. Mélyen morrantam a csapásra, jólesően sóhajtoztam, nyögtem a mozdulataira. A kezeim ökölbe szorultak, a körmöm mélyen a húsomba vágva, majd ahogy gyorsított, fokozatosan ereszkedtem le a hideg asztallapra. A durvább lökéseket felhangosodva bíztattam, szerencsére a szirénák visítása elnyomta a hangjainkat.

Déti	Előzmény | 2019.07.31. 18:18 - #28

Dommiel Utoljára talán a feleségem tudtam rákényszeríteni, hogy a szájába vegyen. Kényszer lévén pedig nem törte magát, hogy ténylegesen élvezzem is, ezért érthető módon rásegítettem. Nem örült neki, én viszont annál inkább. Olyan mélyen és olyan tempóban csináltam, ahogy én akartam, ahogy nekem volt jó. És most? Valójában egy ujjal sem kell hozzáérnem Leonardhoz, pontosan tudja miképp kell egy férfit egészen jól kielégíteni. Foghatjuk rá, hogy azért, mert őmaga is férfi, így aztán tudja neki mi volna a jó, de szerintem nincs ez így. Szerintem ehhez érzék kell. Neki pedig van hozzá. Nem is féltem megtölteni száját a jutalmával, s hogy ez sem volt ellenére, még egy jó pont nálam. Nem jó, ha a kemény munka gyümölcse egyszerűen kárba vész. Most azonban rajtam volt a sor, mit nem is bántam egy percig sem. Éppen csak addig szakítottam meg hamis nászunkat, míg az iroda asztalra nem döntöttem hassal, s meg nem szabadítottam alsójától. Olykor erősebben markolva meg két felén fenekét, nyaltam végig többször is még ígyis szűk bejáratán, amibe először nyelvemmel próbáltam behatolni, ám kevés eséllyel a hely miatt. Se baj, éppen elég nedves már, itt az ideje meglépni a következő szintet. Lassan fel is keltem mögüle, majd ráhajolva füle mellett álltam meg arcommal.   - Nem is kell, Leo, nem is kell... - búgtam a fülébe, majd nyakába hajolva csókoltam bele, mint egy figyelemelterelésként, ahogy egy azon időben felnyomtam mutatóujjam, amihez néhány mozzanatot követően bekapcsolódott a középső is. A nyakánál csupán ezidáig időztem, eztán pedig ismét a füléhez hajoltam elégedett mosollyal, kívánós hangon.   - Milyen forró és szűk vagy... Ugye nem bánod, ha nem is tennék nagyon mind ezek ellen? - haraptam csíntalan fülébe, majd a rövid ujjazást követően felegyenesedtem és egy halk cuppanás kíséretében ki is húztam őket. Egyik lábammal óvatosan kijjebb toltam lábát, hogy valamivel távolabb tudhassam egymástól lábait, ezzel biztosítva egy kis terpeszt. Eztán kezeimmel hátra fogtam övéit, majd egy kézzel tartva a csuklóit, lepillantottam magunkra. Azért annak most nagyon örülök, hogy csupán saját karszalagja okozott neki fejtörést és az enyém észresem vette. Apró sunyi mosoly jelent meg arcomon, majd egy fejcsóválást követően szabad kezembe vettem már közben igen kemény szerszámom és közelebb dugva ágyékom finoman végighúztam hegyét éppen csak bedugva két tompora közé. Ezt el ismételtem néhányszor, majd ugyan ezzel a technikával egyszer csak bejáratához illesztettem és elkezdtem betörni. Nem volt egyszerű, ugyanis szűztelensége ellenére is szűköcske volt. Elsőre még a hegyét sem tudtam be, de rögtön a második alkalomnál erősebben és kitartóbban nyomultam, addig-addig míg csak megnyílt előtte lassan és elkezdtem befelé beléhatolni. Butaság lett volna néhány centi után megállni, az egészet bent akartam tudni. Ha meg is próbált volna szökni, csuklóinál fogva, határozottan tartottam  hogy még véletlen se húzza el fenekét. Én már eme próbálgatásokat is élveztem. Ahogy a szűk résébe erőszakoltam tagom, mit miután magába fogadott, finom, nedves forróságban részesült. Halkabb, de annál férfiasabb nyögések hagyták el ajkaim, ahogy csúsztam belljebb s beljebb, míg nem ágyékom a fenekéhez nyomódott. Szabaddá vált kezemmel fenekére csaptam, majd derekára fogva először lassú mozgásba kezdtem, majd később gyorsabb tempót kezdtem diktálni.

Venus

Előzmény | 2019.07.30. 23:22 - #27

Amikor a hajamba túrt ismét felpillantottam rá, de nem zökkentett ki, ugyanúgy folytattam a kényeztetését, elfojtva egy apró vigyort. Mindig jó volt tudni, hogy élvezik amit teszek. De nem álltam le ennyinél, miután az ajkaimmal a csúcsra segítettem, tovább tevékenykedve haladtam fel hozzá, követelve a folytatást, bár valószínűleg ő is tervezett rá, ha már ennyire meztelenül álltunk egymás előtt, indulatokkal telve, kár lett volna kihagyni. Hangtalanul sóhajtottam fel az ajkai puha érintésére. Ahogyan a kezei elindultak a hátam mentén fokozatosan vigyorodtam el, ismét felsóhajtva, kissé talán már nyögve, amikor szorosan rámarkolt a fenekemre. A pillanat sokkal jobb lett volna, ha nem tűnik fel közben az apró változás a csuklómon... de túl gyenge voltam ahhoz, hogy azonnal leálljak, így bár dühösebben, de folytattam a kényeztetését, miközben válaszra vártam... amit meg is kaptam, de nem volt túl kielégítő. Röviden felnevettem a szavakon. - ... nem hiszek neked... - De a cselekedeteim némiképp ellent mondtak a szavaknak, hiszen mindenféle tiltakozás nélkül hagytam magam irányítani. A testem már nem én uraltam, valahol talán nem is akartam... majd később aggódok a karszalag miatt. Úgyis tudják, hogy ki vagyok... mi baj történhetne? Úgy éreztem, az alsóm fájdalmasan lassan csúszik a földre, mielőtt kiléptem volna belőle. Beleborzongva sóhajtottam fel a nyelve érintésére. A hátsóm igaz nem volt teljesen szűz, de majdem annak nevezhető volt, csak a változatosság kedvéért, mondhatni kíváncsiságból engedtem valakit magam fölé, máskor én szoktam azt a szerepet betölteni. Nem aggasztott a tapasztalatlanságom, táncosként hozzászoktam a fájdalomhoz, gyakran hajszoltam túl magam, vagy vártam túl sokat a testemtől, ami sérülésekhez vezetett.

Déti	Előzmény | 2019.07.30. 19:55 - #26

Ritkán és nehezen veszem rá magam, hogy foglalkoztasson a másik fél, de úgy éreztem, csak akkor tudhatom magaménak, ha olykor én is adok neki valamit. Jelenleg azonban nem tudtam - s talán nem is akartam - ezzel foglalkozni. Minden porcikám kívánta már ezt az egészet. Majdnem el is felejtettem, milyen kellemesen bizsergető érzés. Néha így sem tudtam megállni, hogy olykor bele ne nyögjek vagy nyöszörögjek és a halk morranásai csak fokozták az étvágyam. Többet akartam. Nagyon is jól helyt állt, különösen a nyelvével való játék adott hozzá. Nem bírtam magammal. Egyik kezem csak megindult buksija felé, ahol aztán nem féltem belefúrni ujjaim sötét tincsei közé, finoman rájuk markolva. De nem toltam mélyebbre, s eszem ágában sem volt megállítani, éppen csak szükségét éreztem, hogy megérinthessem, ha másképp most nem is ment volna. Ám minden jónak vége szakad egyszer, s mikor az élvezet tetőfokára hágtunk, sikerült elsülnöm, talán egy csöppet jobban húzva haját. Még az orgazmus közepén lepillantottam rá, hogy lássam, ahogy ténylegesen megajándékozom, s ahogy mind ezt le is nyeli. Nem, ennyi még nem elég. Még többet akarok. Szerencsére hasonló képp gondolkozunk, hisz ő sem hagyta ennyiben. Biztos voltam benne, hogy nem lesz szükség erőszakra, saját akaratából tehetném magamévá. Lassan végig nyaltam felső és alsó ajkamon is, ahogy lefelé sandítva figyeltem, nyelve hogy szánt végig a testemen, fogaival, miképp ejt apróbb, láthatlan nyomokat rajta, míg nem fel ért hozzám. Engedtem irányításának, amiként magához vont, bár azt hittem ezt egy vad csókkal egyesítjük, ám valójában cseppet sem bántam, hogy nem. Ugyanis remekül adta tudomásomra, hogy ő is vágyik a kényeztetésemre, amit kész vagyok megadni számára, ha nem is teljesen úgy, ahogy ő tette. Ajkaimmal végig simítottam lassan övéin, miközben hátát simogatva, lassan lejjebb kúsztam és leérve erősebben a fenekébe markoltam. Nem tagadom kezemben a formás hátsójával nagyot nyeltem, mert ugyan nem olyan rég jutatott a csúcsra, úgy érzem maradt még bennem annyi energia, hogy kicsit komolyabban is eljátszunk egymással. Nagyon beleéltem magam és alig vártam, hogy végre letudja magáról az alsónadrágot is, mikor ismét problémája akadt. Esküszöm, olyan apróságokon tud fenn akadni és olyan rossz időközönként... Ám nagy meglepetésemre, nem is nagyon foglalkozott vele a későbbiekben. Legalábbis ezt hittem, minek után nyikkantam egyet, ahogy a falnak csapott, de a heves játékával egyből visszaterelt engem is mind ebbe. Tetszett a vadsága, pedig nem szeretem az alárendelt pozíciót. Tudtam, hogy kérdésére választ vár, és azt is, hogy válaszommal se neki, se magamnak nem okozhatok csalódást, mert az jelentheti a pillanat végét is. Féloldalasan elmosolyodtam, magabiztosságom pedig igyekeztem felé is kimutatni. - Az csupán egy szükséges plusz, ne aggódj. Imádom a szerepjátékokat és lévén, hogy rajtam van a köpeny, neked kell a szófogadó páciensnek lenni. Hagyd magadon, majd leveszem a végén. - búgtam fülénél, miközben hajába túrtam, arcom az övénem simítva. Nem mintha olyan egyszerű volna leszedni. Még én sem jutottam el odáig, noha csak egy alkalommal próbáltam megszabadulni tőle, azt is ollóval, de mind hiába. Reméltem hihető a válasz a többi hamiskás mellett. Bíztam benne, hogy a testi kapcsolat elvonja annyira a figyelmét, hogy eme butuska választ is hihetőnek tartsa. - De most már, én következem... - súgtam neki, majd megragadva vállamon levő karját, lehúztam magamról és az irodaasztalhoz sétáltam vele. Ha az a fránya alsó még mindig rajta volt, úgy elegánsan az asztallal szembe fordítva, tenyereit rá tapasztva, kissé megdöntve állítottam be, majd nemes egyszerűséggel lerántottam róla és megvártam míg kilépdel belőle. Nem keltem fel azonnal, helyette, ismét rá markoltam hátsójára két oldalt és kicsit széthúztam, hogy közéjük nyalhassak. Örültem volna, ha szűz lenne még, de abban az esetben aligha nyújtott volna ilyen fantasztikus élményt már ami az orális szexet illeti. | harry lloyd | 32 | sociopath | öltözet | credit: Venus |

Venus

Előzmény | 2019.07.29. 19:16 - #25

Nem akartam, s talán nem is tudtam volna sokáig várakoztatni őt, bár még nem szoktam hozzá teljesen a méretéhez, ismét mozogni kezdtem. Igyekeztem újra felvenni a tempót ahol abbahagytuk, bár nem a sebesség volt a fő szempontom, az ajkaim és nyelvem pihenés nélkül játszadoztak rajta. Néha, már akaratlanul is halk morranásokat adtam ki mozgás közben. Egészen addig folytattam amíg hagyta, nem zavart, ha le kellett nyelnem, annál sokkal jobban beindultam, minthogy ilyen apróságoknál ragadjak le. Éreztem, hogy a bokszerem egyre szűkebb, feszített a nadrág, amit még mindig csak félig toltam le magamról. Szirénák ide vagy oda, most még ha vészhelyzet lenne sem szívesen hagynám abba. Csak egy szusszanásnyi szünetet hagytam magamnak, majd ismét a testére tapadtam, a bőrét nyaldosva, finoman harapdálva haladtam fel hozzá, egyre inkább hozzá simulva, a kezeimmel a hátát tapogatva, majd rámarkoltam és elkezdtem magam felé húzni. Az ágyékom az övéhez tapadt, halkan felmorrantam az érintésre, amit a vékony anyagon keresztül jól érezhettem. Nagyon reméltem, hogy nem szándékszik abbahagyni, mert a türelmem vészesen fogyott. Csak egy kis mozdulat kellett ahhoz, hogy a nadrágom a földre hulljon. Az egyik kezem már az alsóm szélénél volt, hogy az is a nadrágom sorsára juthasson, viszont ekkor megakadt a tekintetem egy aprócska részleten, ami a pillanat hevében eddig elkerülte a figyelmem: valami van a csuklómon. Nem már! Mi a fasz...? Elsőre nem sok hangot adtam a dolognak, csak egy elégedetlen morranás jelezte, hogy valami feltűnt, majd egy szigorú, feszült tekintet ami a férfiéba fúródott. Valahol a fel nem tett kérdés is ott volt benne, de egyelőre még elnyomta egy erős ködfelhő. Nem tudtam elég tisztán gondolkozni ahhoz, hogy nagyon aggasztani kezdjen a karszalag, csak összezavart egy pillanatra annyira, hogy megálljak egy röpke másodpercre, majd váratlanul a falnak toljam, erősebben, mint kellett volna. Az ajkaim előbb a nyakához, majd a füle közeléhez simultak. - Mi van a karkötővel? - Szinte nyögöm a szavakat a fülébe. Bár valahol bosszantott a dolog, mégsem hagytam teljesen abba, csak ismét durvábban folytattam, innen érzékelhette a hirtelen indulatomat. Szerencséje, hogy elragadott a helyzet, és még nem esett le, hogy mekkora veszélyekkel járhat a kis ajándéka. A kezem, amelyikkel a falnak nyomtam, a szükségesnél szorosabban markolt a vállába, miközben ismét harapdálni kezdtem a bőrét. Nem pont így akartam folytatni, de egyelőre választ vártam tőle.

Déti	Előzmény | 2019.07.29. 12:17 - #24

Huncut játékunk csupán a hangos riasztók szakították meg, ám ez épp eléggé lehangoló volt, ugyanis az ő figyelmét is alaposan elterelte. Én tudtam, hogy mind ez inkább figyelmezetés, hogy hamarosan véget ért a móka, mi pedig még sehol sem tartunk, így próbáltam meggyőzni, hogy mind ez csupán egy évekénti ismétlődő gyakorlat. Nem hitt nekem, s ezt a mosolyából egyből leszűrtem, ő még is, ebben a tudatban is lassan visszarázódott, sőt talán még nagyobb lelkesedéssel, mint előtte. Érzem én, hogy nincs is akkor távolság köztünk, őrültséget illetően. Vagy csupán túl komolytalan még, hogy figyelmezetésnek vegye a kinti jelzést? Akárhogy is, tetszett amiképp reagált. Szívesen magam mellett tudnám a kis zugomban, ahol jobbára egymagam vagyok, minden és mindenki nélkül. Magányos e lét, még egy gyilkosnak is, hiába vannak szomszédaim. Most már tudom, nekem ő kell. Nem mondom sok mindent megmozgatott bennem az a csintalan pillantása, amiként alsó ajkába harapva vonzott tekintetével. Mintha pusztán a kockázatosság és a veszély gondolata indította volna csak be igazán. Eme elméletre pedig nekem is megnőtt az étvágyam. Nyugodt figyeltem, ahogy leszedi a nadrágot és alsót rólam, mi már épp eléggé útban volt. Elégedett mosollyal tekintettem le rá most is, elgondolva milyen szívesen belesimítanék most sötét fürtjei közé, ezzel is bíztatva őt. De tartottam tőle, hogy éppen ezzel zökkenteném ki, így tenyereim egyelőre a falnak simítottam. Az első forró nyalintásoktól már libabőrös lettem. Nem tehetek róla, rég volt már, hogy egyáltalán kielégíthettem magam, nem hogy más, s ráadásul ily módon. Mikor pedig centiről centire elmerülhettem forró ajkai mögött, jólesően felsóhajtottam, miközben fejem hátra döntöttem, egy kis koppanással találkozva a fallal. Szemeim behunytam és ebben a pillanatban sikerült teljesen kizárnom a fülsüketítő zajt, a vegyszer és gyógyszer keverékéne illatát. Egy szép hálóban voltunk, és a klasszikusok legjobbjai zengték be a helyiséget, mialatt mi egymáséi lettünk. - Ah, igehn... - nyögtem halkan, de kétségtelenül jó dolgomban, amiként merészen egészében a szájába vett. Az apró szünet, éppen csak egy pillanatnyi elakadás volt a lemezen, amire ugyan összevontam szemöldökeim, de mindez később csak is jó értelemben maradt grimasszá vált, ahogy további nyögéseket próbáltam elfojtani. Ahhoz most túl intenzív volt minden, hogy egyből lepillanthassak rá. Ám ha eztán ténylegesen megállt, akkor kíváncsian tekintettem le, követelve a folytatást. | harry lloyd | 32 | sociopath | öltözet | credit: Venus |

Venus

Előzmény | 2019.07.28. 22:36 - #23

A riasztók váratlan felcsendülésére összerezzenek, a kezem egy pillanatra megáll, a tekintetem kissé értetlenül fordul a szoba egyetlen bejárata felé, mintha az rejthetné a magyarázatot. De onnan semmit sem tudok meg, a pánik az első pillanatokban még alig terjed ki a folyosókra, talán kell egy pillanat az embereknek, hogy ráeszméljenek, történhetett valami. Választ végül a furcsa orvos ad. Nem túl bizakodó tekintettel fordulok felé. - …gyakorlat…? – Ismétlem a szót, hamiskás mosollyal. Nem teljesen hittem neki, valamiért furcsán hangzott, hogy pont most gyakorlatoznának… amikor idehívtak egy tevékenységre? Talán csak véletlen egybeesés. Talán. De az ajtó zárva, még ha éles helyzet is lenne… nem hittem volna, hogy egy beteg ránk törné az ajtót. Különben is, a gondolat talán csak tovább izgatta a fantáziám, ilyen helyzetben amúgy sem csináltam még… és mikor lenne rá jobb alkalom? - …hm, legyen… - A hangomon érződött a hitetlenkedés, leplezni sem próbáltam, de mindez mégsem állított meg. Egy ideje már csökkent az egészséges félelemérzetem, néha talán már vészesen alacsony szintekre… de egyszer élünk, nem? Az ajkamba harapva vigyorodtam el, tekintetét az övébe fúrva egy pillanatra. A szirénák hangja, az esetleges veszély kétségtelenül növelte a kedvem a dologhoz. Kezdetben nagyrészt kényszer volt, mostanra viszont ez az érzés sokat enyhült. Nem is várattam tovább, mielőtt még tovább beszélhetett volna letérdeltem elé, hogy teljesen eltávolíthassam az útban levő ruhadarabokat róla. Éreztem a türelmetlenséget a hangjában, láttam a sürgetést a tekintetében, ezért nem húztam a szükségesnél sokkal tovább, a kezem máris az ágyékához siklott, hogy párat mozdítson rajta, így teljesen felkészítve arra, hogy lassan a számba vehessem, miután párszor végignyaltam rajta. Finoman, a hegyénél kezdve egyre mélyebben tapadtam rá, de nem teljesen, csak amennyire elsőre kényelmes volt, s így kezdtem először lassan, majd fokozatosan gyorsítani, miközben párszor felnéztem rá. A kimaradt részeket sem hagytam pihenni, a kezemmel rásegítettem. Egy ideig így folytattam, de nem túl sokáig, mielőtt teljesen felgyorsultam volna elengedtem a kezemmel és a teljes hosszát a számba vettem, talán annyira váratlanul, hogy nem is számíthatott rá, maximum meglephette a pillanatnyi megállás.

Déti	Előzmény | 2019.07.16. 14:37 - #22

Élveztem játékának lassúságát, érintéseinek finomságát, pusztán a figyelmem kalandozott kissé el, melyek a jövőre néztek, s melyben ő is szerepet játszott. Kérdésére csak szélesen elmosolyodtam, legalábbis akartam, de a fogainak vad játékától nyakamon, behunytam szemeim és hallhatóbban felhümmentettem. Nem bántam, hogy így tett. Jó volt végre olyas valamit is érezni bőrömön, ami nem fertőtlenítő szagú, s nem egy injekciós tű, melyben örömöm alig lelem. Minek után pedig már a csuklóján tudhattam kötelékem felé, nem tartottam tőle, hogy ezt követően sose találkozzunk s ismételjük meg a mait. Már ami ezt a részét illeti. Bár mikor kirántotta kezeim közül övéit, egy pillanatra azt hittem rájött, noha már későn. De nem, pusztán csak ravaszabb lépesre szánta el magát. Ezúttal ténylegesen elmosolyodtam le nézve rá, bátorkodva hajába simítani. Nadrágom lehúzása közben szólalt meg a folyosói riasztó. Egy pillanatra el is néztem az ajtó felé, mert az lenne csak igazán bosszantó, ha eztán törnének ránk. De a kinti rohangászáson kívül, úgy tűnt eme szobát figyelmen kívül hagyták. Ismét elmosolyodva néztem le rá lassan. - Csak gyakorlat. Folytasd csak. - nyugtatgattam, nehkgy most kezdjen itt ijedezni. Ám tartottam tőle, hogy fogytán az időnk, mivel a kamerákat átnézve, hamar látni fogják merre jártam, hová mentünk, így kissé türelmetlenkedve azon gondolkodtam, talán nem lesz annyi ideje a lenti munkára, mert még az asztalra is felakarnám vágni, hogy mindenbe belekóstolhassak, ha már éveket kellett nélkülöznöm. | harry lloyd | 32 | sociopath | öltözet | credit: Venus |

Venus

Előzmény | 2019.07.15. 21:34 - #21

A tenyerem egyre mélyebbre hatolt a felsője alatt, így már egészen közelről tapintva őt. Ráérősen haladtam a mellkasa felé, talán túlzottan is ráérősen, mintha még mindig gondolkoztam volna. Lehet, hogy a helyzetemen semmit sem fog segíteni a dolog, talán még ronthat is… már, ha lehet ezen rontani. Talán elveszne a többi negatív pletyka közt, fel sem tűnne, pár napos hír lenne, utána ismét találnának bennem valamit, vagy ha nem, akkor majd kitalálnak. Eddig is így volt. Valaki újra és újra álhírekkel eteti a médiát, amik még valósak is lehetnének… de nem azok. De kit érdekel? Amíg a címlapra kerülhet… Persze, erre az eszement döntéseim sem segítenek rá, például nem kerülte volna ilyen helyzetbe, ha szépen a hátsómon maradok, de nem, én fel akartam fedezni a diliházat, ehelyett pedig most ezt az állítólagos dokit fedezhetem fel. Túl sokat gondolkozok, túl sok dologra gondolok, túl hangosak a gondolataim… a saját kis világomból a szavai rántanak vissza. Észre sem vettem, hogy a kiesett pillanatokban mohóbban faltam a nyakát. Amikor rájöttem, hogy milyen irányba indul a mondata, halkan felmorrantam. Csak annyira távolodtam el tőle, hogy érthető szavakat lehelhessek a bőrébe. – Mindig ilyen sokat beszélsz? - Félbeszakítottam mielőtt a mondat végére ért volna, így az utolsó szónak csak az első pár szótagját érthettem, de annyi elég volt, hogy rájöjjek: egy idegen latin kifejezést kezdett el, ami meglehetősen távol állt a tárgytól. Volt egy alkunk, amibe bár gyanakodva, de belementem. Az ő ajánlata volt. Meggondolta volna magát? Még mielőtt válaszolhatott volna a kérdésre a nyakába haraptam, durvábban, mint korábban, de nem elég durván, hogy nyomot hagyjak rajta. Még. Annyira lefoglalt a helyzet, hogy ezen a ponton még fel sem tűnt a csuklómra csatolt ékszer. Nem sokkal azután, hogy megkaptam tőle, kirántottam a csuklómat a kezéből, visszahúztam a mellkasát cirógató karom és elkezdtem lennebb tolni a nadrágját, mindeközben kissé dacosan a szemeibe nézve. Ha ennyire van ideje ilyen kérdéseken tűnődni… akkor pont ideje tenni arról, hogy ne legyen képes rá. Talán nem csak nekem jönne jól egy kis lazítás…

Déti	Előzmény | 2019.04.29. 18:32 - #20

Egy percig sem bízott bennem, nem hitt a szavaimnak, s az ő részéről ez érthető is volt. Ám mégis engedett, s hogy miért? Nem a hirtelen fellángolt bizalmi kapcsolat kialakulásának lehetőségétől, még csak nem is azért, mert akarná. Azért teszi, mert a lelke mélyén egy csöppet valóban hinni akar nekem. Meghagyom ebbe a hitbe, mert tudjuk jól, a remény hal meg utoljára. Bevallom nem hittem volna, hogy végtére is, idáig jussak. Egy-két halott nem számít, de hogy még íly módon is kényeztethessem magam. Imádtam minden apróbb egyenlőre csak sejtelmes érintesét, amivel ingerelt. Tudván, hogy talán kevéske időnk van, igyekesztem minden pillanatát kiélvezni. Ajkainak csiklandós cirógatás enyhe libabőrt okozott, mellé pedig egy kis kellemesen borzongató érzést, amik közben szép emlékek idéződtek fel elmémben. Hasonló bizsergést éreztem, ahogy elvágtam valaki torkát és annak meleg véréből az arcomra is jutott. Széles mosoly ült az arcomra, s jó darabig, mint valami elkényeztetett szőrpamacs, élveztem érintésénem minden pillanatát. Még szemeim is lehunytam. - Mond csak Leonardo, te tudod mit jelent a homicidio-mánia? - somolyogtam sejtelmesen, még mindig oldalt döntve fejem, hogy érezhessem nyakamon ajkait. Közben lassan karjai után nyúltam, s lassan végig simítva rajtuk csak a csuklójánál állapodtak meg kezeim. Na nem azért, hogy kedvét szegjem, mint inkább, hogy a felsőm takarasából, észrevétlen csuklójára simíthassam a kis karszalagot, mellyel akár örökké itt tarthatom. De jó is lenne. | harry lloyd | 32 | sociopath | öltözet | credit: Venus |

Venus

Előzmény | 2019.04.10. 10:53 - #18

A férfi viselkedése több ponton is gyanús, de, végül is, aki egy ilyen helyen dolgozik egy ponton maga is őrülté vál, ha nem is teljesen, legalább részben, nem? Az intézmény már évek óta áll, így volt ideje számtalan ember szenvedését magába szívni. Még ha nem is kínozzák őket, egy alapjaiban megborult elme gyakran félelmet keltő, néha pont attól, hogy túl mesterien álcázzák. - Nem egy ritka név, és rengeteg betegük van. - Ennyivel még nem ijeszt rám… hiszen kétlem, hogy csak úgy bezárhatnának ide, nem? Az ilyenfajta történetek nem lehetnek valósak, csak az emberi elme rémes szüleményei, hiszen szeretünk eljátszadozni a lehetőségekkel. Hiszen lenne akiknek hiányoznék, lenne akik keresnének, valakik megmozgatnák a köveket, hogy kimenekítsenek… nem? Hiszen híres vagyok. Hiszen imádnak. Hiszen eddig is voltak, akik kitartottak mellettem. Nem vagyok egyedül… Az ujjam lassan doboltak az oldalamon, miközben arra vártam, hogy befejezze a kutakodást. Naivan azt hittem, hogy az én problémám miatt nézi olyan mereven a képernyőt, nemsokára megtalálja a keresett adatokat és rájön, hogy mekkorát tévedett. Vagy ne is keresse, egyszerűen csatlakozzon a világhálónak nevezett csodára, egyetlen keresés a nevemre, és máris elveszhet a rólam szóló cikkek áradatában. A rossz hírek a leghangosabbak, nekem pedig az utóbbi időszakban bőven jutott belőlük, így biztos voltam abban, hogy egy ilyen keresés után szörnyű embernek tűnik. Ami nem teljesen hamis állítás, tényleg nem vagyok egy jó ember, de nem vagyok annyira borzalmas, mint milyen képeket festenek rólam… de nekik csak egy hír vagyok, nem egy ember. De persze, őt sem ez érdekelte. Nem én érdekeltem, csak önmaga. Az emberek egy gyönyörű tulajdonsága… neki is csak egy eszköznek kellettem, én pedig apró lépésekkel sétáltam a csapdájába, újra naiv hittel, hogy ez a jó döntés, hogy így jobb lehet. Ha gyorsan letudjuk, akkor elengedhet és nem fog még egy rosszindulatú pletyka szárnyra kapni. Akkor még azt hittem, hogy jól cselekszem, hogy ezzel megakadályozhatok egy újabb lavinát… de mekkorát tévedtem. - … a szex mindenkit mozgat. - Hosszas sóhaj tört fel belőlem, közben már meztelen testek táncoltak a szemeim előtt. Szóval így játsszuk ezt le? Csak essünk túl rajta. Nem ilyen kalandra vágytam ezek a falak közt, de ezt kaptam. Igaz, végignézve a vonalain, annyira nem panaszkodhatok. Sokkal rosszabbul is járhattam volna, sőt, egy más helyzetben, más felállásban talán pont én lettem volna az, aki megközelíti. De nem itt. De nem így… - A szavaid még mindig gyanúsak… nem teljesen hiszek neked. - Ezt állítottam, de a cselekedeteim némiképp ellent mondtak a szavaimnak, hiszen, a kezem már rég az övemmel babrált, de a tekintetem ne vettem le róla. Gyanús, nagyon is az… de pár perc, és már nem leszek képes ezen gondolkodni, az elmém teljesen más gondolatok fogják kitölteni, ha így haladunk. - Ha nem így lenne, akkor kicsit ellenállóbb lennék, nem gondolod? - Nyíltan biszexuális voltam, sosem tagadtam, hogy ilyen téren nem vagyok válogatós, sőt, a dominanciában is meglehetősen rugalmas vagyok. Lassan elmosolyodtam, miközben felemelkedtem az asztalról. Hagytam, hogy a nadrágom lecsússzon rólam, hogy kiléphessek belőle. Szóval tudni szeretné mennyire erősen akarok kijutni… A mosolyom szélesedni látszott, miközben a kezem végigsiklott a testén, megismerve közelebbről az izomzatát, hogy aztán a felsője széléhez érve, benyúlva alája közelebbről is megvizsgálhassam, miközben az ajkaim már az álla szélét, majd a nyakának puha hajlatát simogatták. Mennyire hosszasan szeretne játszani?

Déti	Előzmény | 2019.02.18. 21:22 - #17

Azt hittem, - de nyilván tévedtem - hogy erőszakosabb lesz, hogy rémültében védekező pozícióként inkább támad. Az lett volna ám a kellemetlen. De nem így lett. Annyira nem, hogy ennél már csak az lett volna tökéletesebb, ha ő maga ajánlja fel nekem a szükségleteim kielégítését. Mikor egy áldozatom akaratlan is a kedvemben jár, kissé közelebbinek érzem magamhoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy elvetem az ötletet, hogy megöljem, de megjelenik bennem egy kissé kelletmetlen érzés, amit még koránt sem neveznék bűntudatnak. Ha nem egy szociopata gyilkos lennék, pusztán egy mezei pszichiáter, akkor sem vágnám hanyat magam a bőven gyanús megállapításaitól. Bárki, aki egy kicsit is jól néz ki, mondhatja magára, hogy modell. A felsőm pedig én is elhajíthatom a legközelebbi kukába. Ami azt illeti, a mi részlegünkön a legtöbben fél- vagy teljesen pucérak, de attól még egyik sem modellnek nevezhető. Ami ebben egy parányit bántott, hogy én nem vehettem részt ezen a "terápián". Szeretem és érdekel is a művészet. Szívesen rajzolnék, festenék vagy szobrászkodnék. Ám a mi részlegünket arra sem tartják érdemesnek, hogy unalom űzésképp akár egy könyvet is adjanak. Jó-jó, sokunk nem érdemelné meg, s biztos vagyok benne, hogy nem is sokan vennék igénybe ezt a remek szórakozást, de én speciel szívesen olvasgatnék a plafon bámulása helyett. Éppen emiatt is fordult meg a fejemben, hogyha nem jutnék messzire a kölyökkel, ha szobatársam nem is, de szembe szomszédom mindenképp lehetne. Oldalsóként nem sok értelmét látnám, hisz vastag téglafal takarja szomszédjaim. Ám az ajtó felőli falak üvegből vannak, így a kellemes társalgás közben, akár nézhetjük is egymást, ami talán így elsőre nem hangzik hű, izgalmasnak, de az activiti is izgalmasabb, ha az ember nem csak beszél, de mutogat is mellé. Hé, ez micsoda remek ötlet már! Activitizhetnék vele unalmasabb napjainkon, azaz minden nap. Muris lenne. Együttműködő volt, amit én nagyon, nagyon szeretek. Meg sem fordult a fejemben, hogy hamis nevet mond, de hát akkor sem történne semmi. A gépnél kutakodva ugyanis találtam néhány üres karszalagot. Olyat, amilyen nekem is van, és amit az orvosi ruházat jelenleg is takar a csuklómon, rejtve igazi kilétem. Észrevétlen magamhoz vettem egyet, miközben hallgattam.   - Leonardo? Hű, így hirtelen csak az a jóképű színész jut az eszembe. De most, hogy így mondod, mintha lenne egy Leo nevű betegünk... - pillantottam föl rá a papírok mögül elmosolyodva, hát ha erre is lesz mit mondania.   - Komolyan? Elképesztő. Nos, mentségemre legyen, nagyon nem vagyok otthon a modell világban. - csóváltam fejem somolyogva, immáron a számítógépen kutakodva. Amit ott láttam, névre szóló mappák, minden betegről, azokon belül pedig jegyzetek, megállapítások, kezelések és a szedett gyógyszerek nevei, adagjai. Kissé elszomorodva láttam, hogy az én dózisaim félévente növelik, aminek jól tudjuk mi lesz a vége. Vese-, máj- és szívelégtelenség. Kegyetlen egy világban élünk. Kinézve a gép mögül láttam, hogy fájó emlékek gyötrik, amit minden bizonnyal a kinti világ okozott, ő mégis futna a karjaiba. És akkor még mi vagyunk bolondok. Felkeltem a székből és úgy döntöttem sarokba szorítom. Tetszett, ahogy a prédámmá vált, s ezt széles mosolyom is igazolta. Ahogy esetlenül az ágyra vágódott, mintha már is a játék végét játszanánk, pedig még hozzá se fogtunk. Még az sem bizonytalanított el, hogy félénkségét követően elnevette magát abszurd, ám valójában nem is olyan szokatlan ajánlatomon. Tetszett, ahogy ajkai elnyilva egymástól halk sóhajt csaltak ki belőle. S tudtam, hogy az elkövetkezendő percekben én ennél akár jóval többet is kicsikarnék belőle. A kellemesen mély hangszíne is izgalmas nyögésekkel töltené meg ezt a kis orvosi szobát.   - Mondhatni minden napos... Tudod, hogy van ez... Valakit a pénz, valakit a szex mozgat. - vontam meg aprón vállam, miközben ajkai mozgását figyeltem, majd játékos tekintetét, ami eddig félénk Bambiként szegődött rám.   - Viccelsz velem...? Ha kielégítessz, én magam kísérlek a kapuig, hogy aztán búcsút inthessünk egymásnak... - nyaltam végig kiszáradt ajkaimon, hol huncut szemeit, hol pajkos ajkait fürkészve. S bár eddig sem voltam valami szava hihető, előszeretettel hazudtam mindenről, ezúttal viszont kivételesen nem füllentettem akkorát. Sőt, ami azt illeti, ha orvosi ruhában kísérném végig a folyosón, talán senkinek fel sem tűnne, hogy szökésben vagyunk. Az egyetlen jó abban, hogy így eldugnak minket, hogy aligha néhány alkalmazott tudja, hogyan nézünk ki. Nem tagadom, ahogy ujjam hegyén megéreztem ajkai játékát, egyből megindult bennem az a fajta izgalom, amit szexuális vágynak is, vagy kangörcsnek is neveznek. S ezen csak növelt a gondolat, hogy az ujjam helyett, akár a férfiasságommal is játszhatna így. A kellemesen indító szemkontaktust én szakítottam meg végül, ahogy kezeivel elkezdte magáról lehámozni az utolsó darabokat is. Tettem néhány lépést hátra, hogy ő is kényelmesen megtudjon szabadulni a felesleges holmiktól és én is láthassam teljes egészében, mire fel is vág fel annyira. Tény, hogy a felsőteste kifogástalan. Mindig is jobban vonzottak, a vékonyabb fiúk, semmint az agyon gyúrt edző kinézett. Sokkal kényelmesebb a derekára fogni vagy végigcsókolni lapos hasán. Testét vizslatva alsó ajkamba haraptam.   - Nem tűnsz túl megszeppentnek. Ez azt jelenti, hogy voltál már férfival? - kérdeztem, na nem féltékenységből, mint inkább felturbózva ezzel is magam. Elképzelve, ahogy több oldalról, többen is magukévá teszik. Hogy ő már tudja, mi vár rá, van tapasztalata és ettől lesz még jobb az egész. Egyre keményebb lettem lentebb, de mindenképp szerettem volna, ha kicsit kényeztetne azokkal a csábító ajkaival is.

Venus

Előzmény | 2019.02.18. 19:07 - #16

A férfi meg sem hallgatott, talán nem is hitt nekem... micsoda alak! A helyzet furcsasága pedig tovább nőtt amikor bezárt egy szobába, ráadásul önmagával, anélkül, hogy bárkit is hívott volna korábban. Mi a jó ég történik itt? A meglepettség és zavar messziről látszott az arcomon, valahogyan nem volt kerek egész a történet. - ... így is mondhatjuk... modellkedni jöttem. - Gondolkodás nélkül beszéltem, túl sok gondolat kavargott még a fejemben ahhoz, hogy vitatkozni kezdjek vele... de ez az állapot nem fog örökké tartani. - Ez pedig megmagyarázza, hogy miért vagyok félmeztelen. - Csak nézzen rám, olyan nehéz elhinni, hogy ezzel foglalkozom? Minek faggat? Sokkal egyszerűbb lenne, ha utána nézne, ezek amúgy is csak szavak... -  Ez valahogyan logikusabb eljárásnak tűnt a faggatásomnál. Ha nem rendőr, minek játszik azt? Egy orvos, nem nyomozó... mondjuk lehet, hogy az itteniek okkal paranoiásak. Figyeltem a mozdulatait, amíg a válaszra vártam, már ha egyáltalán méltatott valamilyenre. - Leonardo Aston. - A hangom kissé sem volt lelkes. Nem volt lehetőségem szétnézni a legeldugottabb folyosón, pedig nagyon közel voltam hozzá, helyette pedig egy szobába vagyok zárva egy identitászavaros orvossal. Vagy az itteni dokik egyben az őrök is? - Hogyan lehetnék ennél meggyőzőbb? Az utóbbi napokban fél New York rólam beszélt... - Elhúztam a számat az emlékre, az elterjedt hírek korántsem voltak kellemesek, de ebben az esetben ténylegesen erős érvet adtak arra, hogy a kinti világból jöttem. Miközben elmélyültem a képekben, fel sem tűnt, hogy ráharaptam a szám szélére. Igen. Egy ilyen történet sem nézne ki jól mellettük. - De tudja mit... annyira nem megjegyeznie, hogy ki vagyok. - Sőt, kifejezetten örülnék, ha elfelejtené ezt a kis részletet. Amikor elindult felém ösztönösen léptem egyet hátrább, megérezve mögöttem a vizsgáló ágyat, s a következő pillanatban már le is estem rá. Túl legondolkoztam azon, hogy mennyi gondom lehet ebből a helyzetből, közben talán egy rövid sóhaj is előtört belőlem. Érdeklődve csillantak a szemeim, amikor ajánlatot kezdett tenni. Az érintésekig még nem is volt túl gyanús, utána viszont nehezen lehetett volna másképp értelmezni. A szándéka a helyzet súlyossága ellenére is megmosolyogtatott, sőt, a ruhaledobásra már röviden fel is nevettem. - Nem sok minden maradt, amit ledobhatnék. Erre ez gyakori eljárásnak számít? - Mennyire ki lehet éhezve? Még nem tudtam eldönteni, hogy mit válaszoljak... elgondolkozva mértem végig, tetőtől talpig, hogy megállapíthassam: nem néz ki rosszul, még ha egy kicsit fura sem. Az egyszeri kalandoknál amúgy sem baj, ha egy kicsit dilis, sőt, az ilyen emberek a sokadszori alkalmat is fel tudják dobni, ha pont eléggé őrültek. Hamiskás mosoly jelent meg a szám sarkában amikor újra megszólaltam. - ...elfelejtenéd a nevem utána? - A legnagyobb problémát ez az apró részlet jelentené. Miközben a válaszra vártam, egyenesen a szemeibe néztem. Ha az ujja még mindig az ajkaimnál pihent, résnyire szétnyitottam a szám, hogy befalhassam az ujja tövét, forrón rálehelve. - ...milyen vizsgálatra lenne szükség? - A kérdés közben kissé oldalra döntöttem a fejem, továbbra sem szakítva szét a tekintetünket. Alig pár pillanatot vártam, mikor egy apró mosollyal jeleztem, hogy a kezem elindult az övem felé, lassan kicsatolva azt. Mivel már ülve voltam, nem volt nehéz lerúgni a cipőimet, így könnyen elkezdhettem levenni a nadrágomat, kicsit sem szégyenlős módon.

Déti	Előzmény | 2019.02.17. 21:57 - #15

Határozott fellépésem, remek színjátékom és persze sokat mondó, kisajátított orvosi köpenyem bizonytalanná tette, ezáltal pedig én még inkább beleéltem magam csalóka szerepembe. Nem tartom lehetetlennek szökésem beteljesedését, ám hiszem, hogy lesz rá máskor is alkalmam. A fiatal srác idegenkedése az itt léttől játékra invitált. És bevallom, ennyi unalmas nap után, örömmel szívnám valaki vérét, ha csak néhány órácskára is. Egy pillanatig sem hagytam, hogy feltartóztasson, magasabb és jól lehet valamivel erősebb is voltam, ezáltal pedig éltem eme előnyeimmel is vele szemben. Fontos lenne valami kevésbé szemet szúró helyre mennünk, hogy majd aztán igazán elmerülhessünk az orvosos játékba. Szándékosan engedtem el fülem mellett társának bezárását, hiszen épp elég egyelőre nekem ő is. Az üres folyosók végén aztán egy vizsgáló szobába hurcoltam, majd gondosan magunkra is zártam az ajtót, miután eleresztettem.   - Szóval te is csupán egy terápiás eszköz volnál? - fordultam felé a zárt ajtót magam mögött hagyva, immárom minden figyelmem neki szánva.   - Érdekesen hangzik, ám a mentséged messziről bűzlik. Ha csupán egy vendég vagy, kinek éppenséggel akad munkája, miért kóboroltál a tiltott részlegen? Ha valóban a terápia egy fő eszköze volnál, miért csak félmeztelen vagy? Ha pedig mind ez igaz is volna, miért bizonytalanodsz el akkor, mikor az ártatlanságod akarod bebizonyítani nekem? - kérdeztem mindenféle kárörvendést mellőzve, amellyel csapdába csalhatom. Az érzelmek időbeni kifejezése olykor elfelejtődik, de egy rövid életű áldozatnál nem is foglalkozom ilyesmivel túlzottan. Azt akartam, hogy féljen annyira, hogy hajlandó legyen az együttműködésre azért, hogy szabadon távozhasson. Legalábbis ezt akarnám elhitetni vele. Ha nem adta magát könnyen, úgy én is tovább feszegettem a húrt. Az ajtó kilicsében lévő kulcsát a zsebembe süllyesztettem, majd elsétáltam az íróasztalig, kicsit kutakodva rajta.   - Tudod magad igazolni, hogy csupán a félpucér, ám de teljesen ártalmatlan külsős vagy? Esetleg kaphatnék egy nevet, hogy utána nézhessek? - kérdeztem lehuppanva a forgó székbe, mely a vizsgálóval együtt akár az enyém is lehetne, mint egy saját vizsgáló.   - Ha meggyőzöl, elengedlek. De ha nem, én sem kockáztatok. - ingattam kicsit ide oda a széket, miközben hol őt néztem, hol az asztalon lévő papírokkal babráltam vagy épp a számítógéppel foglalatoskodtam, mint egy jó orvos, ki csupán az átlagos napi teendőit végezné. Ha azonban könnyen adta be derekát, pillanatig sem kockáztatva, hogy nagyobb bajba keveredjen, s akár heves magyarázkodásba is kezdett, nyert ügynek éreztem, s koránt sem voltam a jó doki szerepében. Nem az egyetlen dolog, mi fontos szükségleteim közé tartozik, de a testi kapcsolatok is épp úgy mellőzve voltak az elmúlt néhány évben, mint akár életek kioltása. Így kapva az alkalmon - de ismétlem, csak ha úgy láttam fél annyira, hogy ne merjen ellenkezni - közelebb sétáltam hozzá, sőt, ha volt rá lehetőség, egészen a vizsgáló ágyig "üldöztem", hogy aztán lenézhessek rá.   - Tudod, másképp is megoldhatnánk ezt a kellemetlen problémát. Van egy köztes megoldás, mellyel mindketten jól járhatunk, mégha mondhatni, kissé szabálytalan is. Én szemet hunyhatok az itt léted felett, de cserébe neked is adnod kell valamit. Tekintheted ezt akár egy privát terápiának is. Szóval örülnék, ha... - itt egyik kezem vállára simítom, majd onnan nyakára, arcára s hüvelyk ujjammal megsimítom ajkait - megmutatnád mennyire is szeretnél innen kijutni. Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy ledobod a maradék ruhát magadról. - kúszott arcomra egy csintalan mosoly, lelki szemeim előtt pedig már láttam, ahogy lelkesen veszi szájába férfiasságom.

Venus

Előzmény | 2019.02.17. 14:16 - #14

Nagyon utalgat arra, hogy gyakrabban ledobhatnék pár felesleges textilt, de na, őszintén, nem nagyon hibáztathatom érte, ráadásul ezzel nincs is egyedül. A megjegyzéseitől a mosoly az arcomra ragad, önként sétálok a játékába; elvégre részben szórakozni vagyok itt. - Ez persze nem zárja ki, hogy nem voltak ilyen jellegű fotózásaim... vagy szivárogtak ki képek. - Csak ennyit említettem halkan, mielőtt újra beleszívtam volna a gyorsan fogyó cigimbe. Vigyorogva figyeltem a rám öntött nyelvet, lett volna ötletem, hogy miként reagálhatnék rá... de nem volt rá időnk. A szál végét így is sietve nyomtam el, szinte be sem fejezve teljesen. - Ó, micsoda találkozás lenne abból. - Álmodozva léptem közel hozzá, kissé előre hajolva, egyenesen a szemeibe nézve. Ilyen pozícióból mást is tehettem volna, de történetesen csak a mellette levő szemetest akartam elérni. Vigyorogva dobtam el a csikket és már távolabb is léptem, hiszen nincs időnk romantikázni. Egy gyors farkasdögönyözés mondjuk még belefért... nem kell csúnyán nézni, ritkán áll az ember előtt egy barátságos farkas. És milyen jól tettem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen nemsokára elbúcsúztunk a bundástól. Mondjuk lehet, hogy tényleg jobb ha nem jön velünk. A csonti izgatottsága ragályos volt - igen, neveket még mindig nem tudunk, de ez amúgy is csak formaság, nem? - látva, hogy egy itt dolgozó is ég a felfedezési vágytól, mondani sem kell, hogy az én kedvem is felturbózta. A hangok magukért beszéltek, amikor megközelítettük a helyet már érződött, hogy itt tényleg lesz műsor... a biztonságiak hiánya viszont még nekem, kívülállónak is gyanús volt. Mit találtunk? A magyarázatára lelkesen bólogattam, talán a helyzethez képes túl lelkesen, de az adrenalinra fogom. Az egyedül hagyós tervében látta, kivetni valót - nézett valaha a pasi horror filmet?? - de nehogy már azt gondolja, hogy beijedtem! - szóval most melyikünk is a hülye? - A lényeg, hogy végül egyedül maradtam. Biztató. De viszonylag kevés időm volt túlgondolni a helyzetet, alig telt el egy kis idő - vagy csak olyan kevésnek tűnt - és máris rám szólt egy férfi hang. Miért is tűnök nem ide illőnek? Egy félmeztelen srác a diliház legveszélyesebb részénél. Ugh, talán még szerencse, hogy nem betegnek hitt ezen a ponton. Meglepetten pislogtam az orvosra, mart az ajtóra. - Öhm... de... nem egyedül... - Hú, de sietős... és alig dühös.  - Egy itt dolgozóval jöttem... akit most zártál be... - Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg nem érdekli, hogy mit mondok neki? Vagy csak nem hisz nekem. Még egyszer visszapillantottam az ajtóra... nem kell rossz érésem legyen, ugye? Mármint... biztosan hamarosan ki fog jutni onnan... és mi baja eshet? Na, de a következő megjegyezéssel már megnyerte magának a teljes figyelmem. - Nem beteg vagyok. Tudja, ma van az a nap amikor beengedtek pár külsőst, a betegek egy része meg terapeutikás okokból elfesteget... - Na, nehogy már dilisnek nézzen!! Az arca már szigorúbbnak tűnt, mint korábban... vagy csak most jöttem rá, hogy mekkora bajba kerülhetek? Ugyan, eddig is kimásztam. Ez csak egy kis félreértés. - Szóval... köszönöm, magamtól is tudok menni... - Emlékeztetni próbáltam, hogy éppen vonszol maga után, ezzel is karcolva egy kicsit a büszkeségemen. Nem féltem, hogy túl nagy bajba kerülök... hiszen majd kiszednek belőle, nem? És csak egy ártalmatlan sétára indultam... ráadásul az egyik itt dolgozóval!

Déti	Előzmény | 2019.01.29. 18:27 - #13

Vágytam már az üvegfalon-túli életre, így elterveztem, hogyha csak egy kis időre is - ha nem végleg -, de kijutok. Ehhez pedig csupán a lehengerlően jó színészi tehetségem kellett. A mi részlegünkön a nap ezen felében jelenleg csak egy ápoló figyelt ránk, az is úgy, hogy ült egy ócska, műanyag széken és nyomkodta a kis mobilkészülékét. Ezt kihasználva, ájulást színleltem, ami még egy amatőrnek sem okozhat problémát, nekem meg pláne nem. Az őr a puffanásra felkapta a fejét és a cellámhoz sietett. Félt, hogy az ő hibájának róják majd fel, amiért nem figyelt oda eléggé, ezért kapkodva vette elő kártyáját, ami a hangokból ítélve egy-kétszer le is esett a kezéből, majd a kulccsal kezdett babrálni. Mikor végre kinyitotta az ajtót, amit aztán botor módon úgy is hagyott, sietve térdelt mellém és szólt a kis telefonján, hogy küldjenek egy orvost a részlegünkre. Abban a pillanatban, mihelyt letette, elkapta a torkánál, mire az ő kezéből kiesett a telefon, amire a későbbiek folyamán még szükségem is lehet. Még csak meg sem kísérelt ellenkezni, én pedig kíméletlenül kitörtem a fiatal ápoló nyakát, mit sem törödve érzéseivel, jövőjével - ami tekintve, hogy itt dolgozik, túl fényes sosem lehetett volna - illetve a talán meg lévő családjával. Miután rongybabaként a földre hullt, felkeltem, elvettem a telefonját és kimentem a részlegünk "előszobájába", ahol a kevésbé intelligens egyeeket tartották rácsok mögött. Az éppen ott tartozkodó nővér ugyan hamar kiszúrta, hogy nem ápoló, hanem ápolt vagyok, mire kiléphetett volna a folyosó túlsó oldalán lévő ajtón, már előtte voltam, s hogy megkíméljem a folyosó tisztaságát és rendezettségét, az ő nyakát is eltörtem, éppen csak egy sikkanásnyi hang hagyta el torkát. Aztán bevonszoltam a férfi mosdóba, mivel illetlenség volna a nőibe mennem, neki pedig már úgy is teljesen mindegy. Ott az egyik wc fülkébe vonszoltam és ott is hagytam. Jó magam pedig a csapokhoz léptem és a tükörben nézegettem magam. Kissé rakoncátlan haj koronám megigazgattam, s míg vártam, addigis az érzelmek improvizálását gyakoroltam. - Lehengerlő mosoly. - ejtettem a tükör felé egy kacérabb, széles mosolyt. - Légy büszke. - húztam ki magam katonásan, enyhén megemelt fejjel, mosolyom kisebb, de határozott volt. - Őszinte részvét. - állásom kissé görnyedtebbé tettem, finoman oldalra biccentettem fejem, ajkaim óvatosan lebiggyesztettem, parányi remegést rögtönöztem, és bár talán eme rész volt a legnehezebb, könnyeket csaltam a szemembe. Egyre jobban mentek, ami előny idebent ls odakint is. Ám közben sietős lépéseket hallottam, és tudtam, hogy az orvos lesz, aki ostoba mód egyedül érkezett. Hallottam, ahogy a vas ajtóhoz lép, így én is kisétáltam, hogy aztán hamar mögé kerülve az ő nyakát is kitekerjem. Ügyes volt, mert számított rá. Volt egy kis dulakodás, megakart szúrni tűvel, de végül eltudtam venni tőle és kiszúrtam vele a szemét, majd ahogy az előzőekben is terveztem, kitörtem a nyakát. Egy újabb hulla a wc fülkék egyikében. Ám ezúttal jó ötletem támadt. Könnyebb úgy elvegyülni, ha orvosi ruhában vagyok, bár való igaz, az orvosok legtöbbje ismer, egyedül az ápolók és nővérek között akadnak olyanok, akik nem tudják ki vagyok. De eszem ágában sincs ápoló ruhát húzni, az annyira lealacsonyító. Szóval hát magamra öltöttem a doki ruháját, ami meglepő módon, tökéletes volt a méreteimet tekintve. Vissza is léptem a tükör elé, igazgatni magam, mikor újabb ajtónyitódásra lettem figyelmes. Valaki bement a részlegünkbe, és ez nem jó. Nekem nem. Kiléptem hát a mosdóból, de nagy meglepetésemre, az a valaki nem volt egyedül, ugyanis őrt állt neki egy fiatal srác, akiről lerít, hogy nem ide való. Nos, ennél tökéletesebb fogásom, aligha lehetne. - Hé te! Mit keresel idelent? - léptem oda hozzá határozottan és felkaron ragadtam. - Ezért ugye tudod, hogy komoly büntetést kaphatsz. Azonnal felmegyünk. - nyúltam a zsebembe a kulcsokért és szabad kezemmel bezártam a részlegünk kapuját, hogy aki odabent van, egy ideig ne értesíthessen senkit sem. - Gyere. - rángattam és ha emlegette is az ismeretlent a szomszéd szobában úgy tettem, mintha meg se hallanám. Ellenben mindenképp ráakartam ijeszteni, hogy ő is kiverje a fejéből és inkább maga miatt aggódjon. - Melyik részlegen vagy? Vagy új onnan jött páciens vagy? Mindegy. Találunk neked helyet. - húztam magam után szigorú fejjel, fejben már azon töprengve miféléket csinálhatnék vele. Elvégre nem számoltam vele, hogy akár kínozhatnék is valakit, de lássuk be, sokkalta szórakozatóbb tevékenység, mint simán eltörni valaki nyakát.

Déti	Előzmény | 2019.01.29. 17:57 - #12

Kár... Már, hogy így gondolkodnak. Szerintem a rajongók odáig lennének egy-két szépen villantós képért csak nekik. Hiszen ha már van valamid, miért ne mutathatnád meg... - somolyogtam, de közben rájöttem, hogy kezdek nagyon elvetemült lenni a magam formájában és nem szeretném, ha valami perverz dögnek írna le. A szúrós kis megjegzésére csak kiöltöttem a nyelvem rá. - Nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy még lesz alkalmunk találkozni, és előbb vagy utóbb, mindent le kell dobnod. - na tessék, ő hozza ki belőlem ezeket a szavakat. Nagyon egy manipulatív kis róka. Ami Romeot illeti, kíváncsian szaglászta meg a felé közeledő kezet, de miután megbizonyosodott róla, hogy nincs miért aggódnia, csak hamar elvágta magát a hátára és azon fekve húzta mellkasához mellső mancsait, hogy ki legyenek elégítve az ő simogatós igényei is. Ez persze csak... te jó ég, még a nevét sem tudom. Lassan másfél órája flörtölgetünk, és még a nevét sem tudom. Oké, tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne, és majd becézgetem, ha úgy adódik. Olyan kellemetlen lenne most rá kérdezni. Szóval a lényeg, hogy a hasvakarás csak is a kis rókától függött. És a kérdésemre adott válasza is meggyőző volt. Végtére is lehetett rá számítani. Én sem vállalnék úgy egy állatot sem, ha tudom, hogy nem lenne rájuk időm. Ám így, hogy csak néha napján és csak pár órára kell bejönnöm - max önszorgalomból töltök itt kicsivel többet - egy egész állatkertet a magaménak tudhatok otthon. Már majdnem tovább érdeklődtem miféléket hordott eddig, ám emlékeztetett rá, hogy bizony indulnunk kell. Bólintottam és hamar útnak is eredtünk. Elsősorban útba kellett ejtenünk egy üres irodát. Nem túl jó terv, de igyekesztem olyan irodát keresni, ahova mostanság nem járkálnak be. Ott aztán beküldtem Romeot, adtam neki egy homlok puszit és bármilyen szívtelen is vagyok, rázártam az ajtót. Nem leszek el sokáig, egy-két órát simán kibír. Aztán a kis rókára néztem és a betegek részlegéhez mentünk, ott pedig elindultunk fel az emeletre. Arról meg is feledkeztem, hogy ő még félpucér és tulajdonképp még ápoló ruházata sincs, de csak van olyan mázlink, hogy senki sem áll az útunkba. - Őszintén szólva szerintem ott minden extra lesz. Én szerintem még gyilkos pszichopatával sem találkoztam... - haraptam be alsó ajkam, azon töprengve, hogy vajon mi fogad majd ott minket. Kiabálás? Lehet, hogy fegyveres őrök is vannak odafent? Hiába hangzott veszélyesnek, egyre izgalmasabbá vált. Pedig ha tudtuk volna, hogy az időzítés a legrosszabbkor jött, bizonyára visszafordultunk volna. Amint felértünk a harmadikra, már a rácsos ajtónál lehetett hallani az ordibálást, káromkodást, Joker-féle vihogásokat és ruha, nem biztos hogy e világi hörgéseket. Tiszta szabadulószoba. A hely a rémséges képek ellenére, tiszta és rendezett volt, éppen csak az volt a fura, hogy a rácsos ajtónál még az odalentieknél is két- két őr áll és vigyáz, hogy akárki ne mehessen be és ne is mehessen ki. Most viszont sehol senki. - Oké...talán vészmadár vagyok, de kicsit fura ez a pangás... - suttogtam neki, talán a bizonytalanságom miatt, amiért egy lelket sem látni. De ha nem volt ellenvetése, belöktem az amúgy résnyire nyitva hagyott kapu ajtót, ami kelletlen nyikorgó hangot adva ki is nyílt és bementünk. A részleg ajtaja sem volt zárva, ami megint némi pánikra ad okot, de ahogy óvatosan azt is belöktem, úgy tűnt senki sem szökött ki vagy ilyesmi. Ellenben iszonyatos hangzavar volt. A szobák helyett a folyosó fala mentén erős, talán vasból készült ajtók voltak, amik nem csupán kulccsal nyíltak, de kártya is kellett hozzá. Fő a biztonság. Maximum a lépteink hallhatták volna a páciensek, de ekkora zsivajba, még azt is lehetetlen, így senkit se haragítottunk magunkra. A folyosó mentén volt még mosdó is, de feltételezem, az már kevésbé izgalmas, így oda nem mentünk be, ha nem muszály. Ellenben a folyosó végén volt egy újabb erős fémből készült ajtó, amire mindenféle veszélyre és biztonsági előírásokra való figyelmeztető táblák voltak ragasztva. Az ajó fölött pedig volt egy jelenleg nem fel kapcsolt piros lámpa. - Ha jól tudom, van egy vészjelző gomb, odabent is valamerre, és ha baj van, azt kell megnyomni és akkor világít, meg sípol ez a lámpa, illetve mindenhol jelezve lesz a probléma, és a recepción egy gomb nyomással mindent betudnak zárni, hogy nehogy kijusson az, aki idebent van. Ők itt a legveszélyesebbek, azok, akiknek több lélek szárad a lelkén, de diagnózisuk alapján, nem kivégezhetőek. - magyaráztam, bár ami azt illeti, egy kicsit be is tojtam a tudattól, hogy vadállatok közé megyünk. És ha kint van az egyik? A kölyök rókára néztem, mikor a kilincsre tettem a kezem. - Figyelj, én előre megyek, megbizonyosodom, hogy minden oké, te addig maradj itt. Ha jönne valaki, mond, hogy én cibáltalak ide vagy valami, mert tojtam egyedül lejönni... - mondtam, remélve, hogy nem bánja, ha előbb én kockáztatom a testi épségem, mint hogy őt kinyirassam. Nem mertem neki mondani, de rohadtul nem oké, hogy még egy őr sem jár kel erre. Kizárt, hogy mindenkire most jött rá a szapora. Mindenesetre, ha ellenkezett sem engedtem előre, és a biztonságkedvéért az ajtót is becsuktam magam mögött. Az ottani viszonyok az előző folyosóhoz képest teljesen más volt. Néma csend volt, éppen csak néha lehetett hallani egy-egy suttogást, szipogást. Az itteni cellák száma kevesebb volt, és a szoba folyosó felőli fala - így az ajtó is - valamiféle - remélhetőleg erős - üvegből volt. Füttyentettem is egyet halkan. Na ha ezt meglátja a kölyök...

[31-12] [11-1]