|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.07. 23:15 - |
Aaron és Hőse |
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Személyes okom volt viszonozni azt a csókot, meg kell szoknom, hogy ne kötődnek túlzottan az emberekhez... Például azzal, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok egy csónak. Az autóút az anyánk kívűl szerintem senkinek sem volt kellemes, ő is erősen ráijátszott a dologra, mintha erőltetni próbálná. Az apja nagyon méregetett. Nem hittem, hogy rájött volna, hogy ki vagyok... Egy becenevemmel vagyok ismertebb, és többnyire arc nélkül. Többnyire. Ez nem túl bíztató, amikor az oroszlánbarlangba szállítanak éppen. Reméltem, hogy csak a fiával való - mellesleg nem létező - kapcsolatom zavarja.
- Mondtam, hogy nem kell az ajánlásod. - Ha a szakmában akarnék is maradni, akkor is a képességeimre hagyatkozva, nem pedig azért mert Kyllion az aki. A jelenlegivel eleget keresek, de már egy ideje a kiszálláson gondolkozok... - Nem a munkájuk zavar... - Vagyis nem konkrétan az, nem csak az. Az zavar, hogy én is hasonló körben dolgozom és egy másik bandavezér otthonában vagyok. Igyekeztem ezt a részletet sugallni felé, miközben megtapintottam a sebesült csuklómat. Reméltem ebből leesik neki a helyzetem - csak rémlik neki, hogy egy verekedés közepén találkoztunk, és láthatta, hogy jó vagyok a lövöldözős bújócskában. Ő még a rangomat sem tudja a bandában, bár nem tudom ez mennyire változtatna a dolgokon... Meglepett, hogy Kyllion normális választ adott a kérdésre. Amikor az édesanyja magyarázkodni kezdett bólintottam. Ő legalább nem gyanakszik, látszólag. De sose lehet tudni... Az ételt nem lehetett nem visszautasítás, de Kyllnek sem lett baja tőle, szóval... Olyan nagymama-típus volt, aki tömi beléd az ételt. Mikor láthatta utoljára a fiát? - Csak összeverekedtem pár alakkal. - Tudja, hogy vannak kemény környékek erre, ez csak nem lehet túl nehéz elhinni. Itt akár ok nélkül is elverhetnek. - Köszönöm, de nem szükséges, nem olyan súlyosak. - Na, már csak az kelljen, hogy ápolgassanak!! Ha nem lenne így is elég fura a helyzet... Kényelmetlen volt a helyzet, de nem mutattam ki túlzottan, csak egy keveset, hogy ne legyen gyanús. Nem lenne túl jó, ha az arcomra lenne írva, hogy Hozzászoktam az ilyen helyzetekhez is. Reméltem, hogy hamar szabadulhatunk... És gond nélkül.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Kyllion
Jó volt az együttlétünk, míg csak kettesben nyomtuk. Rámenősebb voltam, mégis viszonozta. Ez megint új, de hé, örülök neki. Ami viszont tuti, hogy anyával ellentétben apám rohadtul nem örült nekünk. Ah, a kellemetlen érzés, mikor anyud erőszakoskodik, hogy hívd el a spancid magunkhoz, apád meg úgy tekint ránk, mint az utolsó szardarabokra. De tényleg, a kocsiban hátul ülve is néha elsandítottam a tükör felé, és akkor is hol Aaront nézte, hol engem. Vajon mi járhat a fejében? Nagyon homofób? Vagy Aary az ellenséges övezetbe tartozik? Nem tudom... Anyut viszont nem zavarta, mintha apu csak apu lenne és nem egy gengszet maffiavezér, aki a pillantásával is ostor csapásokat oszt. Így belegondolva ez egy nagyon gázos helyzet, de most mondtam volna nemet? Anyám megőrült volna és akkor ő jár a nyakamra. Nem, azt senki sem akarhatja.
Mikor megérkeztünk, szépen leparkoltunk a többi kocsi mellé és hagyva, hogy az idősebbek előre menjenek, követtük őket. Apám egy idő után leszakadt a csoportból és elzárkózott a kis irodájába vagy tudom is én. Anyám pedig a konyhába vezetett minket. Mikor kicsit lemaradtunk, Aary kifejezte némi aggodalmát az eddig el nem mondottakról. Hát most erre mit mondjak? Nem akartam túl magyarázni, csak mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Hát őőő... gondoltam nem fontos... m-mert nem az, nem? Ezen a környéken mindenki veszélyes. Ez a lényeg végülis. Az már más tészta, hogy ez a rokonaim keze alatt művelik. De látva, hogy apuci mennyire vízbe fojtana akár még téged is, inkább meg sem próbállak ezek után beajánlani. Pedig jó pénz lett volna... - nevettem zavartan, de mindvégig halkan beszélve. Meg lehet még én is visszajöttem volna, de így nincs semmi, ami itt tartana.
- Ne aggódj, nem maradunk sokáig... De ha már úgyis így alakult, simán bereggelizhetünk. - kócoltam a hajába. Közben elértük a konyhát, és helyet tudtunk foglalni a pultnál a bár székeken. Ott meg már illatozott a kókuszos süti és a konyhás lányok által felszolgált reggeli. Volt minden, szóval éhezni nem fogunk. Reméltem, hogy anyám észreveszi, hogy zavar, de nem, annyira nem, hogy valamiért elfelejtette, hogy már nem vagyunk kamaszok - én biztos nem, bár Aaronban nem vagyok biztos - és talán nem kéne úgy viselkednie.
- Na éés akkor most hogy is vagytok együtt...? - kérdezte zavartan, de koránt sem annyira, hogy ne lehessen érezni belőle, hogy ez annál sokkal jobban érdekli.
- Szobatársak vagyunk... jelenleg... - válaszoltam Aary helyett is, miközben zabáltam a sütit.
- Ne idegeskedj Aaron, nincs semmi baj. Valójában mi jó család vagyunk ám. Igen, néha el kell mennünk a reptérrel, hogy embereket szállítsunk egyik helyről a másikra, vagy meg kell védenünk a drog piacon szerzett hírnevünket, de amúgy mi egy teljesen normális család vagyunk. Joshtól sem kell félni, alapból ilyen kis morci az ábrázata, de Kylliont is szereti. Csak nehezen teszi túl magát azon, hogy Kyllion kivonja magát a családi üzletből. De én nem neheztelek, végtére is, ez az ő élete. - mosolygott olyan anyukásan, és ha Aaron önszántából nem evett, akkor jött a szokásos megtömöm majd én a pocid mód és közelebb lépett.
- Egyél nyugodtan, nagyon sovány vagy. És mik ezek a sérülések rajtad? Kyllion bántott? - pillantott itt rám, én meg majdnem félrenyeltem a pofazacskómba gyűjtött sütiket.
- Mi a fasz... nem! Én csak ízetleneket bántanék max. - puffogtam teli szájjal, aztán ettem tovább.
- Van orvosunk, szeretnéd, ha idehívnám? Fájnak? Szeretnél lepihenni? - emelte már volna a kezét, hogy megsimogassa a buksiját, de sokat mondó tekintettel rá nézve le is mondott róla. Biztos anyától örököltem ezt a haj tapizást. |
- Khh, most komolyan...? - Felkuncogtam a kialakult helyzeten, ami mondjuk a valóságban nagyon is tragikus következményekhez vezethetett volna, de abban a helyzetben egy nagyon-nagyon piszkos húzásnak számított. Igaz, valódi fegyverekkel korábban meghalna, minthogy meghúzza a ravaszt... valószínűleg. De a kis szerkezet pillanatok alatt sípolni kezdett, természetesen nála. Majd... az enyém is? Ami nem tudom mennyire ért, mert a kis csaj egy másik bandával szórakozott. Ezt a folyton nyaljuk egymást amikor lehetőség adódik rá dolgot még nem teljesen értettem, mert... eredetileg egy, vagy két alkalomról volt szó - de már másodszor csókolózunk publikusan. Ami mondjuk nem gond, mert jól csókol meg minden, de akkor is... fura helyzet. A helyzeten az sem segít, hogy én szépen hagyom magam, mert... ösztönök? Fogjuk erre. A lényeg, hogy a csók az megtörtént. Újra.
Ésss üdv itt, Kyllion. - Elhiszem, hogy rengeteg ötleted lett volna... feltételes módban... mert ugye én nyertem... - Az időközben a földre ejtett fegyver helyett a kezemből formáltam egyet, amit a fejének támasztva úgy tettem, mintha lőnék vele, miközben halkan utánoztam a fegyver hangját. És ekkor még a kezét is megéreztem hátulról - de még mielőtt bármit is mondhattam volna, elterelték a figyelmét valami ismerősök. Kissé értetlenül pillantottam Kyllionra, miközben próbáltam összerakni a dolgokat. És mi van ezzel a gruppenes kifogással? Egy pillanatra elvesztem. Valaki mondjuk elmagyarázhatná, hogy hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe másodpercek alatt? Már a pasi nézése nem tetszett. Ugye nem... ugye ezek nem a szülei? A nő viselkedése miatt ez nagyon is gyanús volt. És a fegyveres villantás sem kerülte el a figyelmem. Az az arc pedig határozottan ismerős volt... Lehetne, hogy...? Érthetően egyre kevésbé tetszett a helyzet. Ha ezek a szülei... ÉS MI AZ, HOGY SZERETŐ ÉS EGYBEN JÁTSZÓPAJTI? MEG BABY? Egy nem túl feltűnő pillanatban összeszűkített szemekkel néztem vissza Kyllionra. Mi a fasz folyik itt? De legalább most már biztos vagyok abban, hogy a szülei bűnözők. Minimum az apja, aki nagyon hasonlít az itteni bandavezérre... Tudtam, hogy gyanús volt a srác, szóval ez azért annyira nem lepett meg (mondjuk a vezéres rész kicsit sokk volt), de minek kellett jóformán a kurvájaként bemutatni? Az egy másfélszeri alkalom volt csak...! Nem mintha nem gondoltam volna arra, hogy mi lenne, ha megdobnánk még párral azt a számot... de a tegnap találkoztunk, rémlik még valakinek?
Nem hiszem, hogy sok beleszólásom lehetett volna a helyzetbe, így csak sodródtam a dolgokkal... egészen addig míg nem a házuk előtt nem álltunk. Itt már több, mint biztos lehettem abban, hogy a múlt este a bandavezér fia dugott meg. Déjá vú.
Amikor kevésbé figyeltek... haha, ebben a házban lehet olyan is? Szóval minimum a szülei nem hallották, Kyllionhoz fordultam, suttogva. - Nem rémlik, hogy említetted volna, hogy az itteni bandavezér fia vagy... - Igyekeztem semlegesen állni a dologhoz, végül is ez nem feltétlenül nagyon rossz helyzet. A New Yorki bandám és az itteni, ha nem is jó, de semleges viszonyban állnak egymással, szóval nem sok okuk lenne ártani nekem, a tag akiért jöttem hozzánk tartozott, szóval én nem ártottam nekik. Meg azért remélhetőleg Kyllion sem hagyna olyan könnyen meghalni... ha már egyszer megmentett... Merthogy ebből az erődítményből segítség nélkül kijutni nem könnyű feladat, ha nem egyszerűen lehetetlen.
Azért biztos, ami biztos alapon diszkréten figyeltem, hogy mi merre van, már csak megszokásból is.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Kyllion
Nem tagadom, kurva izgalmas volt a játék ezekkel a váratlan helyzetekkel, a kellemetlen közbe lépésekkel. Imádnám a következő menetet. Ezzel a sráccal a napi programok is sokkal királyabbak. Mivel éppen a felém guruló fasírtra figyeltem, csak arra kaptam a fejem, hogy az elkapott lábú ellenfelem a fejemhez szegezi a pisztolyt, rá a baseball sapka kis villogó izéjére. Én meg, mert én sem hagytam annyiban, finoman az ágyékához nyomtam. Tény, hogy ott nem sípol be, ha meg is húzom a ravaszt, de a valóságban komoly fájdalmakat okoznék. Ez az indok, s nem az, hogy mérhetetlenül perverz vagyok. Akárhogy is nagy eséllyel ő előbb húzta meg a ravaszt, így én vesztettem. Ám az utolsó pillanatban, mikor "kilehelltem a lelkem", az egyik kis poronty lőtte mellkason nevetgélve, aztán futott is tovább játszani, meg menekülni a szülei elől. Elvigyorodva nyitottam ki a szemeim, elengedve a pisztolyt és kezem arcára simítva, ha engedte, nyomtam egy lágycsókot ajkaira.
- Vajon a kiscsaj milyen kívánsággal fordulna hozzád, ha legyőzött? Én tudnék neki tippeket adni. - vigyorogtam tovább, miközben bezúgott mellénk a labda medencébe a dagi is, a gyanúsan izmos nő és a törpe is a széléhez érve. Gondoltam egye fene, már úgyis mindegy, akkor már had szexuáljam meg kicsit, már ami a letapizását illeti, szóval ha nem tett ellene, elnyúltam mögé, hogy a fenekébe markolhassak, ha bár ő nyert, tehát övé a szép kívánság. Ám mielőtt elmerülhettünk volna az élvezetekbe, egy ismerős hang ütötte meg a fülem, ami elég kiábránditóan hatott a kellemes pillanatra.
- Kyllion? - szólított meg az idősebb, de látványosan tehetős nő kétkedve abban, hogy én vagyok az. Igen, az anyám. Mellette meg az apám a kocsira támasztott alkarjain figyelve le ránk elég morci tekintettel. Azt hiszem máig nem bocsájtotta meg, hogy a magam útját járom.
- Ehm... ez nem az, aminek tűnik. Ez nem játék, ha annak tűnik is, mi épp szexelünk. Csak már csoportosan. - kacsintottam el vigyorogva a törpe felé, legalábbis addig, míg a gumibotja után nem nyúlt, akkor gyorsan el is kaptam a tekintetem.
Minden bizonnyal nagy szarban lettünk volna, ha anya nem lép közbe a nagy gondoskodásával, mert apa biztos füle botját se mozdítaná. Sőt, még élvezné is. Legalábbis addig nem is mozdult - csak lesajnálóan nézett le ránk - míg bele nem kötöttek anyába - jogosan, ha úgy vesszük - és nem érezte úgy, hogy fitogtatnia kell hatalmát. Az udvarias, ám de nagyon is aljas megszólalása mellé elhúzta öltönyét, és előbújtatta a pisztolyát, mire az őrök behúzva fülük farkuk odébb vonultak. Anya megköszönte, aztán visszanézett ránk.
- Na gyertek, sütöttem otthon kókuszos sütit. És lehetnél olyan udvarias, hogy bemutatod a barátod, Kyllion. Nem erre tanítottunk. - szólt rám anya, aminél először csak gőzölgött a fejem, mert gáz, hogy itt vannak, de mivel kaját nem sikerült vnnünk és a kókuszos süti meg nagy kedvenc, reméltem, hogy Aaryt se zavarja. Felkeltem és felhúztam az én "gyilkosom" is.
- Muter, fater, ő itt a szeretőm és egyben játszópajtim, Baby Aaron. Aaron ők itt anya és apa. - mutogattam hol egyikre hol másik. Anya intett a kezével és inkább kezet nyújtott.
- Audrie vagyok, ő pedig a férjem Josh. Nagyon örvendünk. Na gyertek. - mosolygott bájosan és letudva a vásárlást, ha csak nem volt Aary ellenére, elautókáztunk hozzájuk. Elég fura érzés volt, mintha kis pisisek lennénk.
A ház mit sem változott, ugyanolyan hatalmas volt, rosszarcú gépfegyveres gorilla bácsik álltak minden kapuban, szolgák rohangáltak mindenfelé és mégis úgy tett anyuci, mintha egy teljesen normális család lennénk. |
A gyerekes hisztijén felnevettem. - Azt hiszem, az sikerült. Nagyon is beleélted magad... - A gyerek szerepébe biztosan.
- Igen, de ha rémlik még, csak én vagyok befájdalomcsillapítózva. - Szóval ő érezné a koccanást, jobban, mint én. A sebességgel viszont tényleg nem volt gond, kényelmesebb is volt így közlekedni. Egy pillanatra már elhittem, hogy nem fog tudni megállni, de szerencséje volt és összejött. - Ja, az... igazi felfedezetlen tehetség vagy.
Magabiztos volt, és a taktikáiból ítélve nem is kezdő. Most vagy nagyon sokat játszott ilyet kölyökkorában - vagy élesben gyakorolta, ami gyanúsabb volt. De legalább nem kellett kímélnem, az olyan szánalmas lett volna, ha könnyen a földbe döngölhettem volna. Így legalább volt egy kis kihívás a dologban... de még így is sokkal másabb volt, mintha élesben játszottuk volna. A bújócska érdekes volt, amikor csak kóstolgattuk egymást - itt tényleg érződött, hogy egyikünktől sem idegen a dolog, mindketten ösztönből lapultunk és osontunk tovább a játékhalmok közt. A lövésem közel volt, de nem eléggé... a következő ideális alkalomnál pedig társaságunk akadt, és nem a kellemesebb fajtából - mert a becsatlakozni kívánó kölykök még viccesek is voltak, de a biztonságiak már kevésbé vették mókásra a dolgot. Én két őrt is kaptam a nyakamra, amiből az egyik sem volt az esetem... a nő túl izmos, a pasi meg túl alacsony; hol az igazság? De Kyllion sem járt jobban a testes férfival. Hitetlenkedve pislogtam amikor az ő őre felmerészkedett a játékra. Menedékbe húzódva végignéztem a jelentet és igyekeztem nem túl hangosan nevetni rajta. A gyönyörű finálét még pont elcsíptem, de rögtön utána már hallottam is mögöttem a két őrt, ezért gyorsan tovább indultam - jobb megoldás nélkül a vár felé. Amíg az őrökre figyeltem elvesztettem Kylliont szem elől, ezért még óvatosabbnak kellett lennem... viszont sikerült megragadnia a lábam a labdák közt. Ösztönből magam elé húztam a fegyvert és amint mellé kerültem a fejének szegeztem, nem törődve a kialakult helyzettel. A feladat elvégzése volt az első... és a fegyver csövével a homlokának azt hiszem, eldőlt a játék... hacsak nem lőttünk egyszerre, mert az érdekes helyzet lett volna.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
- Hogy mii? Ne csináld már. Dehogy vagyok. Nálam jobb játszótársat aligha találsz ebben a cudar világban. - biggyesztettem le ajkaim, kicsit talán megint csak túljátszva.
- Nem volt rossz? Ne már.... annál talán egy fokkal jobb voltam. Nem? Na ugyeee, ezt akartam én hallani... - emeltem magasba a kezem mikor végül belátta, mégha után javított is rajta. Ez a siker kérem szépen. Csakazt sajnálom, hogy ezzel nem lehet dicsekedni másoknak. De azért a magasba emeltem a kezem néma büszkeségem kifejezve.
- De én bele akarom élni magaaam... - dobbantottam egyet hisztis kölyökként, játszva magam.
- Nem fogok. Az sem biztos, hogy letudok majd fékezni, szóvaal, még jó hogy kaptál fájdalomcsillapítót. - viccelődtem, de miután beült el is kezdtem vele száguldozni. Na erre aztán többen is felfigyeltek, de senki sem szólt bele. Ilyet más is csinál, gondolták, majd lehiggadunk. Azt nem is sejtették, miféle tervet ötlöttem ki, muháhá! Majdnem a polcnak rohantam, de hála gyors reflexemnek, éppen csak koccantunk.
- Tudom, tudom, kész autóversenyző vagyok... - intettem kezemmel megérkeztünkben mosolyogva. Aztán ugye felvilágosítottam miféle borzalmas kihívásnak nézhet elébe most. Úgy tűnt tetszett neki. Vagy épp most tojt be igazán és az erős fiút mutatja. Jaj majd ha úgy látom, hogy nagyon nem megy neki, akkor kicsit hagyom magam.
- Ne álmodozz cicám. Ebben aligha fogsz tudni megverni. - kacsintottam, bár közben volt egy olyan érzésem, hogy van okom alaposan odafigyelni rá. Lehet tényleg valami perfekt mesterlövésszel állok szemben. Persze én sem vagyok egy amatőr kispisztolyos, lévén, hogy kiskorom óta többet lövöldöztem, mint legóztam, de tartok tőle, hogy ő már előző életében is tudott valamit. A játék hamarosan kezdetét vette. Ő is - ahogy én is - fedezékbe vonultunk. Én előbb hátba akartam támadni, de beláttam, hogy amíg mozgásban van, ez majdnem, hogy esélytelen. A játékok közt próbáltam végig követni útját, de mindvégig nagyon óvatosan. Később már oldalról akartam megközelíteni, de ez sem volt egyszerű, mert úgy tűnt, nagyon is tudja mi a pálya. Eltalálni nem talált el, de baromi közel volt, szinte éreztem, ahogy a nem létező töltény elsűvít a fülem mellett. Kemény gyerek, az biztos. Ezt azonban nem hagyhatom annyiban. Ami viszont biztos, hogy túl sokáig játszhattuk ezt a megfigyelőset, mert láttam, hogy néhány gyerek is fellelkesedve kezdte el föl tépni a dobozkákat, és erre persze felkapta fejét néhány őr, aki persze, hogy minket szúrtak ki. Vártam, hátha előjön még mielőtt én kapok a fejemre, de az egyik duci őr megiramodott, így ügyelve arra is, hogy ő se találjon el és a bácsi se lapítson ki, gyorsan felmenekültem a kis műanyag csúzdára és ott próbáltam elrejteni a nagy seggem. Ez még ment is volna, ha a dagi nem dönt úgy, hogy ha le is szakad alattunk a játék vár, ő akkoris utánam mászik. De közben azért Aaront is elkezdték kergetni. Egy izmosabb nő - nő? - meg egy törpe bácsi, szóval neki sem lehetett nyugta. Éreztem, hogy hamarosan eljön a finálé ideje, ugyanis én a csúszda elején guggoltam, míg az őr nagy nehezen átpréselte magát a kis kapun. Az utolsó pillanatban billentem meg és csúsztam le háttal, miközben a műanyag játék beszakadt a súlyunk alatt, az ő súlya alatt. A labdák közé estem, totál elmerültem benne, de jó tanítványként, a fegyvert nem engedtem el. Direkt a labdák alatt lapultam, mint egy krokodil, aki áldozatára vár. Ha sikerem volt és közelebb jött, megpróbáltam elkapni a lábát, hogy berántsam, ha csak nem előzte be a duci és nem esett rám.
| Matthieu Barnabé | 27 | öltözet | credit: Venus |
|
- Uhm... ezek alapján eléggé pótolhatónak hangzol. - Vigyorogtam, de igazam is volt. Az öndicséretére nem mondtam semmit, csak duzzogva pillantottam félre. - Ja. Nem volt rossz. - Amikor a tekintetem újra találkozott az övével nem tudtam nem elvigyorodni. - Veled volt a legjobb. De ne éld bele magad, nincs akihez hasonlítsalak.
Tetszett a meglepettsége a csók miatt, másrészt pedig kissé zavart is. Azt hitte hogy nem merném megtenni? Vagy csak nem gondolta volna, hogy egy ilyen olcsó kis trükkel kaphat egy csókot? Így nézve ő nyert, mert bizony nyelves csók lett a dologból. De ha már megtörtént, és visszacsinálni nem tudtam volna, rá is játszottam a dologra, miközben finoman a hajába túrtam. Azért nem éltem bele túlzottan magam, mert kicsik is lehetnek a közelben, de amúgy nem zavart volna, ha ingyen pornót adunk a népnek. - Oké, de ha belassulsz, akkor kiderül, hogy nagyon gyenge vagy. - Alig fejeztem be a figyelmeztetést, már a szekérben is voltam, felpillantva rá pedig kiöltöttem a nyelvem.
Kíváncsi voltam, hogy mit talál ki következőnek... és amikor megláttam! Elrejtettem a vigyoromat. A saját játékomban megverni? Nem akartam azonnal elárulni magam. - Oh, baby, majd ne sírj nagyon amikor kikapsz tőlem. - Túl magabiztosnak tűntem egy pillanatra, de nem tehetek róla, ha fegyvert látok, elvesztem a fejem. Visszafogjam magam? Igaz, semmi gyanús nem lenne abban, ha gyászosan elverném. "Kezdők szerencséje", vagy mi... És az is lehet, hogy ő sem lesz túl könnyű ellenfél... de nekem évek óta ez a munkám. Ő pedig felszolgáló. Ki tudja, kiderül-e, hogy ő milyen kis titkokat rejt, ha belemerülünk a játékba? Mert egy egyszerű felszolgáló nem mozogna olyan magabiztosan azon a környéken, mint ahogyan azt ő teszi. Nem tudom még, hogy hogyan, ki vagy mi által, de biztosra érzem, hogy köze van valamilyen piszkos ügyekhez, akárhogy is játssza a jófiút.
Alig pisloghatott párat, én már eltűntem a polc túloldalán. Előbújni? Ugyan, drága... csak most kezdtük a játékot. Meddig nyújtsuk el? Előbb csak óvatosan felmérem a képességeit, nehogy meglepetést okozzon. De mekkora esélye lehet egy szakmabelivel szemben?
Ebben a játékban nem szemtől szembe támadunk. Oldalról próbáltam becserkészni, ahonnan kevésbé számíthat rám. Gyorsan üzemmódot váltottam, de igyekeztem nem túlzottan beleélni magam... szerencsére a játékfegyver segített ebben. Akárcsak a felszerelés is, sokkal könnyebb volt az igazinál. Nem sugározta magából ugyanazt az erőt, magabiztosságot, a legyőzhetetlenség illúzióját. Profiként lopakodtam előre, nem sok figyelmet szentelve a bámuló gyerekekre, csak a feladatra koncentráltam - bemérni a célpontot, kifigyelni a gyengeségeit majd lecsapni. Gyors és pontos munka. Alig kezdődött el a menet, már egy másik, távolabbi polc mögül lestem ki, majd csak a fegyverem dugva ki meghúztam a ravaszt. Ez leginkább csak tesztlövés volt, felmérni a reflexeit, megfigyelni a reakcióját és nem utolsó sorban megfigyelni a fegyver képességeit - milyen távolról hogyan célozhatok vele. Ha gyengén teljesít majd, akkor eljátszadozok vele - de ha erős ellenfélnek bizonyul majd, akkor nem fogom kímélni. Jó lenne tovább hülyéskedni, de minden ilyen pillanattal csökkennének az esélyeim, ha méltó ellenfél lenne.
De én évekig tanultam, hogy hogyan támadjak lesből, s egyetlen pontos lövéssel leszedjem a célpontot. Rossz játékot választott...
A reakciója alapján választottam taktikát is, de ügyeltem arra, hogy mindig takarásban maradjak. Volt, hogy a polcok termékei közül lőttem rá, vagy csak a fegyver csövét előredugva... gyorsan ráéreztem, hogy mik a képességei a játékszernek, így könnyebb volt kiszámítani a lövéseket. Igaz, a járókelők nehezítették a terepet, de... az igazi játékban is ez van, nem?
Kíváncsi lennék, mit kérne tőlem ha nyerne... de szinte biztosra tudtam a választ. Én mit kérnék tőle? Ezt még nem tudom. Hagynom kellene nyerni? De ez az én játékom... hogy tehetném? Áh, maximum majd valamikor csinálunk egy visszavágót.
De ezt nem fogom könnyen adni.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Kyllion
Nem is, de gondolj csak bele. Mit éreznének a kisgyerekek. Még a mosolyod is korhatáros. - vigyorogtam újfent csak elpoénkodva a dolgot. Hogy én, szégyenlős? Ugyan már... De azért a gyerekekre én is tekintettel vagyok olykor.
- Mi az hogy...? Képes lennél lecserélni szexi bajtársad, ki kihúzott a bajból, és élvezettel szúrkálja a segged? - dramatizáltam, amennyire csak tőlem telt. De azért odabaszna, ha tényleg lelépne a végén. Most kicsit olyan, mintha lenne egy különleges kiscicám, akivel... uh... na jó, ez így nem jó hasonlat. Fúj, nem is akarok belegondolni. Uhh, elég...
- Áhá, szóval nem is akartál. Valld be, hogy pazar voltam nagyon is. Élvezted. Nem kicsit, nagyon, nagyon. Még úgyis, hogy én voltam "úgy" az első... - somolyogtam büszkén, akár Simba azon a furcsa alakú sziklán.
- Jaj tudod, hogy megy ez, bárki fejbe vágok. Nekem ez a második szakmám. - vontam vállat elpoénkodva a baklövésem, mert lássuk be, jöhettem volna ki ebből rosszabbul is.
- Na nee, ez az én szövegem.... - nevettem fel perverz megjegyzésére. De meg kell hagyni, megnézném, hogy áll a kezében ilyen olyan játékszer. Muszáj lesz valahogy elvinnem arra a kibaszott kínzóhelyre. Már csak azért is, hogy én is kiélhessem magam rajta, ahogy egykoron velem is azt tették.
Vicces és izgalmas kardozás volt, bár akadtak negatív szemlélőink is, mint a biztonságaiak, de úgy tűnt egyik sem mert megközelíteni minket. Miután meg eldobtuk a szerszámokat, akarom mondani harci eszközeink, el is mentek, mint aki megerőltető, de jó munkát végeztek. Azt viszont meg kell hagyni, meglepett, hogy a nézők ellenére is, megcsókolt. Mármint egyébként sem néztem volna kibelőle, de így meg aztán pláne. Hát hülye lettem volna nem viszonozni, főleg, hogy finom és nyelves volt. Nem győztem hadakozni az övével. Esküszöm már most levett a lábaimról. Halk suttogása és huncut tekintete csak olaj a tűzre. Nyeltem is egyet, nem tagadom, beindította a fantáziám, főleg, mert valamicskét már láthattam tudományából, szóval akaratlan is felidéztem milyen érzés is volt. Ó, anyám... Ezek után , hogy ne keressek valami perverz kihívást...?!
- Hmm... a következő... mi is... ó meg van, gyere csak. Vagy... ülj be, gyorsabban odaérünk. - biccentettem a kocsira, s akárhogy is döntött, száguldásba kezdtem, míg el nem értem az áruház játék részlegét.
- Na gyere, ezt biztos ismered.... retro játék új változata... - léptem az elemes lézer fegyverekhez. Persze előtte körbe lestem nem e lát meg valamelyik őr, de egyenlőre csak néhány törpe rohangált körülöttünk. Kibontva az egyik dobozt, kivettem belőle két mellényt, sapikat, meg két pisztolyt. Segítettem neki felvenni őket, aztán én is magamra húztam a másikat. Mimdegyikben volt elem.
- Ezúttal átlépünk a star wars világába. Aki előbb lenullázza a másikat, az kérhet a másiktól valamit, akármit. Egyértelműen a fej és a mellkass lövés ér. Fedezékbe vonulni nem tilos. Sok sikert, baby! - vigyorogtam és gyorsan el is bújtam egy sor mögé, hogy onnan néha ki kémlelve figyelhessem. Ha ezt megnyerem, örökké a rabszolgámmá teszem. Láttam a közelben olyan labda medencét, annak is nagy hasznát vehetjük majd.
- Bújj elő, gyáva kukac! - tartottam magam előtt a pisztolyt. |
- Nem tűnt fel, hogy ennyire szégyenlős lennél. - Nem akartam túl vigyorogni, ezért csak egy apró mosolyt tettem hozzá a szavakhoz. - És ne becsüld le a képességeim. Lehet, hogy összeszedek valaki mást... - Húztam egy kicsit, érdekelt a reakciója. Nem mintha sok közünk lett volna egymáshoz, de a legutóbbi információim szerint még tervei voltak velem... amihez vegyes érzelmekkel viszonyutam.
- Hm, mintha félig betépve lettem volna a fájdalomcsillapítótól, ami a sebek miatt kellett...? Ha rémlik még valami a tegnapból. Esélyem sem lett volna alulra gyúrni téged, még ha akartam volna sem. - De már eleve nem volt szándékomban felülkerekedni rajta. - Ohh, hát persze... biztosan szándékos is volt a találat... - Dramatikus szemforgatás következett egy teli vigyorral megdobva, a színpadi hatás kedvéért.
- Kár, pedig kíváncsi lettem volna arra a műsorra. - Nem tudtam elrejteni azt a vigyort, miközben elgondoltam a jelenetet... de nem ábrándozhattam sokáig, mert nemsokára már egy agyon férfias harc kellős közepén voltam. Meglepő módon a személyzetnek tetszett a bemutató, talán azért, mert felhívtuk a figyelmet az árura... az már más kérdés, hogy ezek után megjött vagy elment az étvágyuk. Nem is kellett olyan sok idő hozzá, és már leverten, megalázva, csorbult büszkeséggel térdeltem a legyőzőm lábai előtt... na jó, csak az első és az utolsó volt igaz, a többi... csak részben? - Oh, az úr kegyes kedvében van... azt hiszem, nincs más választásom. - Dramatikus sóhaj, színpadias felállás. Azt hiszem, kezdek belejönni ebbe az egészbe. Gyakrabban is csinálhatnánk ilyet, főleg, ha csók is van benne. Mert persze a műsor után vigyorogva hajoltam az ajkaiért, és még a nyelvem is felajánlottam neki, táncra hívva az övét, ahogyan kérte tőlem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett a helyzet; főleg a rosszalló pillantások által nyert plusz figyelem. Még szinte el sem távolodtak egymástól az ajkaink, már suttogva szavakat kezdtem formálni. - Szóval... miben verhetlek el legközelebb?
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
- Igaz is, itt jelenleg egyedül, én vagyok abban a helyzetben, hogy rád tapadjak. Ha bár, jelen pillanatban kicsit sokan vannak körülöttünk. - kacsintottam felé mosolyogva, de nem piszkálódóan. Na meg, ezek nálam bóknak számítanak.
- Csodálkozom is, hogy nem te küldted a macit a málnásba. Jesszus, ennek meg hogy nem szakadt le a nyaka, mikor beledobtad? Súlyosak ezek a nagyon nem bio termékek - csóváltam a fejem, miközben jobbára én is elvettem egyet, hogy megmutassam én mire vagyok képes. Nos, a képességemnek semmi baja, de mint kiderült, a telefonáló hölgynek nagyobb szüksége volt a gyümölcsre, mint a gorillának hátul.
- Jól van, ne piszkálódj, látod, hogy neki fájt a foga a barackra. Amúgysem illik vásárlás közben telefonálni. És azért nem, mert. - öltöttem rá ki nyelvem, de arrébb is araszoltam, mielőtt valamelyik a kettőjük közül kiszúrt volna minket. Mondjuk a bigével szerintem elbírnék, de a gorilla melleit már nem markolgatnám meg, gondolván, hogy hátha elfut. Na de elértünk a húsokhoz, mert hát egy férfinak kolbászra is szüksége van, anélkül nem élet az élet.
- Ugyan már... ne légy bolond. Maximum magammal tudnék játszani, de lássuk be, az lenne ám nagyon perverz. - vigyorogtam, mert hát vannak elképzelések, miképp játszottam volna itt egy rúd szalámival, de azt hiszem ez nem kisgyerek szemeknek való. Még csak nem is felnőtt homofóboknak. Na de most volt ellenfelem, akit nem féltem leszalámizni. Persze, hogy én nyertem, tudtam is, hogy így lesz, ami mondhatni csalás, de most nem mondjuk. A téliszalámi erősebb egy gyulainál. Mondanom sem kell, eme küzdelmes harcunkra többen is felfigyeltek. Köztük a pultosok, akik még jót is szórakoztak rajta, illetve néhány gyermek, akik példát akartak venni rólunk. De akadt szülők is, akik bár rosszalóan dobálták ránk a szikrákat a túl lelkessé vált gyermekeik végett, de tudom, titkon, ők is beszállnának. Mikor térdre ereszkedett, diadalmasan magasba emeltem szalámim és büszkén néztem fel a koszos lámpák fénye felé. Aztán lenéztem elvert társamra.
- Megkegyelmezek, egy feltétellel. Hogy kapok egy nyelves csókot. Akkor szemet hunyok minden felett, és folytathatod a challengek challengejét. - dobta el a télit a többi közé és már csücsörítettem is a jutalmamért.
| Matthieu Barnabé | 27 | öltözet | credit: Venus |
|
- Oooh, de félek bevetni a mosolyomat, tudod, még a végén túl sok lesz nekik és rám tapadnak. - Vigyorogtam, annak ellenére is, hogy ez tényleg megtörtént már. Igaz, nem csak a mosolyom miatt... de nem túl vidám történet. Sőt, ha azt vesszük, ez a mese kevert bele a dolgok sűrűjébe...
- Mondtam , hogy ne becsüld alá a képességeim. - Halkan kuncogtam fel, de így is igyekeztem rövidre fogni nehogy túl gyanús legyen. Nem kell itt semmit nézni, csak egy teljesen hétköznapi társalgás... - Wow, erre kíváncsi leszek. - Félszemmel figyeltem a gyümölcs útját, majd elégedett vigyorral sandítottam Kyllionra. - Ó, mester, leborulok a tudásod előtt. Ez semmi sem volt az én halandó képességeimhez képest! - Igaz, a dobás szöge és ereje ideális volt, ezekből úgy saccoltam, hogy ha a szőkeség nem sétált volna a képbe akkor telibe talált volna - de az ilyen tényezőket is figyelembe kell venni célzáskor, így mégis Kyll hibázott. Igyekeztem gyanútlanul sétálni mellette, és nem teli szájból vigyorogni. A saját játékomban nem egyszerű megverni. Ha tudná... de jobb, ha nem tudja. Mit gondolna rólam? Igaz, hogy fenyegetően emlegetett veszélyes barátokat, de elsőre nem tűnik olyannak, mint aki ilyen körökben mozog. Igaz, a macskás kávézó megfelelő álca lenne... kicsit talán gyanús, ezért nem mertem bízni benne. Nevezhetjük szakmai ártalomnak az enyhe fokú paranoiámat.
El fog verni. Ez volt az első gondolatom, miközben fegyvert választottam magamnak. - Mondd, nemes lovag, mindig így vásárolsz be? - Mert ha igen, akkor elég sok helyről ki lehet tiltva. Lehet egy ilyen alak veszélyes...? Védekező pózt vettem fel, miközben intettem, hogy támadjon csak. Fizikailag erősebb nálam, szóval valószínűleg csúfos vereség lesz a harc kimenetele, de ez nem tántorít el, hősiesen fogok küzdeni... és ezt is tettem, úgy kábé a harmadik ütközetig, amikor is kirepült a kezemből a kolbász. Megadóan felemeltem a kezeim. - Kérlek, kegyelmezz, fegyvertelen vagyok! Kíméld meg az életem, nemes lovag... - A hatás kedvéért térdre rogytam, az utolsó ütése helyét szorongatva, mintha fájdalmat okozott volna vele.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Kyllion
Elmosolyodva forgattam meg szemeim, hallgatva célozgató kérdését.
- Még szép. Csak a kiskölykök félnek ilyesmibe belevágni. A nagy gyerekek már tudják, hogy ez csupa móka és kacagás. Ha el is kapnának, te majd bedobod imádnivaló mosolyod és még ők fognak bocsánatot kérni. - nevettem, de a bohóckodást csak nem adtam fel, sőt, most jövök bele csak igazán. Nem gondoltam volna, hogy belemegy a dobálózásba, főleg, hogy eddig a csücstől is így vonakodott. De belement, én meg poénosan lenézően figyeltem, mire vettem rá szegényt. De baszki, belement. Pedig nem kellett volna. Még időben megálltam a röhögésben előbb a balekot majd Aaront nézve.
- Hát ez nagyon állat volt... hogy les... - takartam el a szám, mert a vigyort már nem tudtam volna letörölni, ráadásul félszemem a palin volt. Érezte a gyümölcs kellemetlen landolását a csuklyájában, és némi ügyetlen kapálózás után ki is vette, majd a kezében fogva körbenézett. Leginkább a közelünkbe, mert voltunk páran a gyümölcsös környékén. De végül feladta és a kosarába téve visszafordult a polchoz.
- Nem volt rossz, de figyeld a mestert. - nyúltam egy újabb darabért és némi várakozást követően elhajítottam felé. A lyukérzékemmel nem is volt baj, csak az időzítés ment kissé mellé, ugyanis éppen akkor lépett a narancs útjába egy szőke pláza macska a telefonján trécselve, mikor is a narancs szépen képen találta oldalról.
- Na húzzunk innen... - sprinteltem el a kocsival, na nem olyan hű de gyorsan. A nő meg csak dühöngve nézett mindenfele, aztán felvette a telefonját és folytatta a pofázást. Reméltem bekövet a nagy fiú, mert a cselendzs sorozatnak még messze nincs vége, noha most ő vezet egy ponttal a sárga csibe közbe lépése miatt. A túlzottan egészséges sort elhagyva begurultam a húsokhoz.
- Hűű, láttod ezt a sokféle kolbászt és szalámit... azért itt is inkább a méret számít. De látom az árukat is megkérik. - levettem egy szalámi rudat és a végét az én új bűntársam vállára tettem.
- Ezennel a szalámik lovagjává ütlek, szőr Aary! Ám ahhoz, hogy igazi lovaggá válhass, lesz egy utolsó feladatod. Fogj egy kolbászt és állj ki ellenem! - ugrottam hátrébb kardozó pózba. |
Egy pár pillanatig csak csendben figyeltem őt, mielőtt megszólaltam volna. - Biztos vagy abban, hogy én vagyok a gyerekes? - Mert ezek után már nem tagadhatta, hogy ő is tud az lenni. - Jajj, ne, csak a haragodat ne... Oké. - Elég könnyedén beleegyeztem az ajánlatába, magabiztosan vigyorogva vettem el a barackot. Megforgattam a kezemben, lassan körbenézve vártam a megfelelő pillanatra. - Még szép, hogy merek, ez nem kérdés... - A felelt jobban aggasztott, mint az a kigyúrt alak a távolban. Különben is, az is lehet, hogy rendes... de azt biztosan nem értékelné, hogy épp egy naranccsal akarom megdobni. - Nem gondoltam volna, hogy ilyenre kérnél. - Húztam az időt még egy kicsit, még várnom kellett a tervhez. - Rossz ajánlatot választottál. - Még egyszer utoljára rápillantottam, mielőtt meglendítettem volna a karom és finoman eldobtam a gyümölcsöt. Szándékosan vártam a megfelelő pillanatra, amikor mások is voltak a közelben, hogy ne mi legyünk rögtön az első számú gyanúsítottak. Meg sem várva, hogy landoljon a bomba visszafordultam felé és kicsit közelebb hajoltam, így teljesen háttal álltam az alaknak. - A lyukérzékem tö-ké-le-tes. - Széles vigyorral az arcomon néztem a szemébe, szemmel láthatóan biztos voltam a dolgomban... ha már hű de erős nem vagyok, célozni legalább meg kellett tanulnom a munkám miatt... a narancs szépen a kijelölt helyén landolt.
Reméltem, hogy a pasi majd nem akar kicsinálni a dolog miatt, talán észre sem veszi, hogy én voltam... ha mégis, akkor... max elfutunk. A fájdalomcsillapító hat annyira, hogy a sebek ne lassítsanak, mondjuk nem kellene túlzottan megerőltetnem mindenem, de egy ennyi igazán nem árthat. Lopva, nem túl feltűnően hátra pillantottam, hogy a saját szemeimmel is láthassam a reakcióját... valószínűleg éreznie kellett, hogy egy narancs landolt a kapucnijában, nem?
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Jaj ugyan, ne parázz. A lányok is mindig beleülnek.... mármint a kocsiba. Majd száguldozunk kicsit és ha ránk szólnak, megdobáljuk őket kindertojással. - nevettem, mégse izguljon itt nekem. Mindenkinek jár a móka. A banános is az volt, csak poénkodtunk.
- Hmm, hallgatlak, mond csak és akkor majd megismerkedhetsz a haragommal. - torzítottam el a hangom.
- De... most az egyszer elnézem, ha, fogod ezt a barackot és beledobod annak a csávónak a csuklyájába. - tartottam még halántékához a banánt, míg a másik felénél oda dugtam az arcom. Szabad kezemmel a kezébe nyomtam egy barackot és az előttünk lévő, néhány méterrel odébb, háttal álló éppen krumplikat nézegető kigyúrt fickóra böktem.
- Nos? Felelsz vagy mersz? Ez itt a kérdés! - szóltam kalóz hangon, miközben immáron szabad kezemmel átkaroltam. Nem mondom, hogy nem veszélyes a játék, de pont ettől izgalmasabb az egész. Lehet, hogy ki van gyúrva, de mi meg gyorsabbak vagyunk, elszáguldunk, ha észrevenné. Amúgyis messze van, lehet bele se talál.
- Vajon milyen a lyuk érzéked...? Belemegy vagy sem? - hergeltem kicsit. Legyen csak bunkó, és még több kihívás elé állítom. |
Kedves volt tőle meg minden, de amíg láttam más utat addig ragaszkodtam a véleményemhez ebben a témában. Elég embernek ártottam már így is... - Kösz, majd megjegyzem. - Nem hittem, hogy egész nap kibírnám a macskák mellett, de ezt nem akartam megemlíteni, hiszen utalt arra, hogy ő macskapárti... nem akartam felesleges nézeteltérést. - Kösz. - A hajkócolás után elengedtem egy féloldalas mosolyt, majd megigazkadtam a tincseimet. Így is kócos volt az összhatás, de sokkal esztétikasabban mutatott. Nem bíztam benne teljesen ilyen téren, talán ezért is nem részletezem túlzottan az ügyeiket neki... Ő is ismer embereket és én is, és eléggé kellemetlen lenne ha kiderülne, hogy az ellenségem a legjobb havere, például. - Igen, jók lesznek. - Feleltem a ruhákra utalva. Nem volt köztünk olyan nagy méretkülönbség, hogy idétlenül álljanak rajtam a ruhái.
- A dínós vagy semmi, ilyen komoly dolgokban nem viccelünk. - Mosolyogva mentem vele. A tolós viccen elvigyorodtam. - Igen, arra rájöttem. Az ajánlat csábító, de ha vásárolni is szeretnél akkor jobb, ha a végére hagyjuk, különben kipakolnak, kaja nélkül. - Más esetben valószínűbb lett volna, hogy bemászok a kocsiba, de most előbb dolgunk volt. - Ugh, miért kell az életem múljon rajta? - Látszólag nagyon koncentráltam a válaszra, miközben igyekeztem nem vigyorogni. - A kettő közül? Legyen a banán. De az uborka közel volt... A kettő közül. Lenne jobb opció is... -... nem kellene túl szemét legyek, most hogy fogom befejezni úgy, hogy ne legyek olyan bunkó, mint korábban?
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Kyllion
Hirtelenjében sosem tudom, hogy hihetek e neki, mert olyan váratlan lett komoly és őszinte. De így én is képes vagyok másképp viszonyulni hozzá.
- Hát azért a jelenleginél igyekesztem jobbat ajánlani, de megértem. Bár ha a jólétemért aggódnál, ne tedd. Nagy fiú vagyok, meg tudom védeni magam. De hé a macska kávézóba is szívesen látunk. Bármikor... Azonnali kezdéssel. Csak egy köténykét kapsz és ügyesen kell cipelni a kávékat, ennyi. Neked pedig a ruházat is jól állna, ebben biztos vagyok. A forgalmat is növelnéd, ha így mosolyognál mindenkire. - somolyogtam.
- De nincs gáz... Csak ha mégis szarban lennél, mostmár tudod, hogy hozzám jöhetsz. - kócoltam a vizes hajába még mindig szélesen mosolyogva.
- Reméltem, hogy jók lesznek, bár a te felsőd is igen bő volt, szóval mondhatni a te stílusod. - néztem végig rajta, egy részből, hogy lássam jól választottam e, más részből, meg mert még mindig bejön a teste.
A hűtő csak hab a tortán, de nem baj, a vásárlás is remek módja az ismerkedésnek.
- Nos... én arra a dinósra szavaznék, de kaphatsz olyan Paulásat is. - vigyorogtam, aztán biccentettem a fejemmel, hogy jöjjön, és amennyibe jött, úgy kocsival el is mentünk a legközelebbi áruházig. Szeretek vásárolni, mert ilyenkor sok faszságot is veszek, aminek aztán semmi értelme, de úgy vagyok vele akkor, hogy kell.
- Na ülj bele, én tolom. A tologatásban jó vagyok. - kacsintottam felé és még puszit is küldtem felé. De azért nem akartam túlzásba esni, nehogy megharagudjon, aztán visszatérjen ördögi énje. Ha beült, ha nem, én a foggantyúra támaszkodtam és úgy indultam el. Először a gyümölcsökhöz és zöldségekhez tévedtünk be, volt is miből választani.
- Kezeket fel! - kaptam fel egy banánt és mögé lépve a halántékához nyomtam.
- Válassz: Banán vagy uborka? - a pénzt vagy életet helyett. Bár akármennyire is próbáltam nem perverzségeket tenni vagy mondani, nem ment. |
A nyafogására röviden felnevettem, valami hasonló válaszra számítottam, csak kevésbé kérlelőre - de őszintén, ez jobban tetszett. Az érintése után főleg nehéz lett volna visszatartani a bennem bújkáló mosolyt. - Ez így megfontolandó... - A mosolyomból láthatta, hogy csak viccelődök, egyhamar még nem tervezek visszaváltozni. Így, hogy a verekedés emléke egyre távolabbinak tűnt, még kevesebb okom volt úgy viselkedni vele. Örültem, hogy tetszik neki a személyiségem ezen darabkája, igaz, még nem sokat látott belóle... de valóban szerethetőbb volt. Sőt, a korábbi mélypontjank után kifejezetten frissítő érzés volt végre felszabadultabban beszélni vele. Vagy úgy egyáltalán beszélni, mert ugye abból még mindig elég keveset bonyolítottunk le.
Kisétáltam vele, hogy a példáját követve megszárítkozhassak. Végül is lehet, hogy nem is olyan rémes személyiség, csak túl rossz énem mutattam neki... De ettől még nem akartam beleélni magam a jóságába, nem akartam túl nagyot csalódni benne. - ... akkor nem tudtam, hogy mennyire komolyan mondod. És őszintén, arra gondoltam, hogy valami rosszabbra gondolsz, mondjuk ebből is lehetnek rossz helyzetek. De a jelenlegi munkámat is csak így kezdtem, és most... hát, már átlpétem ezen a ponton. Ha változtatni fogok akkor egy normálisabbra gondoltam... Plussz az ilyen bandák a múltam miatt nem feltétlenül örülnének nekem... vagy egy tökéletes ajánló lenne, de mint már mondtam, nem szívesen süllyednék el újra. Ha hasonló körökben kellene mozogni újra, az nem segítene sokat. - A kérdéseire felsóhajtottam. - Értékl, hogy segíteni próbálsz, és hálás is vagyok érte, de ebbe nem szeretnélek belekeverni. A helyzet eléggé bonyolult lett, mert nem ma kezdtem és nem csak egy ember nem kedvel... - Most őszinte voltam, reméltem, hogy így majd megért. Közben magamra vettem a ruhadarabokat amiket előszerelet nekem. - Köszi. - Örültem, hogy nem véresen kell majd mászkálnom a városban, az talán még itt is fura lett volna, a rendőröknek pedig kifejezetten gyanús. A konyhás esetre csak mosolyogtam, ismerős helyzet volt nekem is. - Ohh, így azt hiszem muszáj lesz jól viselkednem... Mondjuk ez attól is függ, hogy milyen pudingot kapok, ha jó leszek?
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Kyllion
Mosolyogva vállat vontam neki.
- Mit mondhatnék...? - vigyorodtam el, de nem vártam igazi választ.
- Jaj nee... jó, bocsi... na, ne csináld... - simogattam meg arca egyik oldalán a csípés helyét.
- Imádom ezt a személyiséged, ne változtass rajta... - nyaggattam tovább, remélve, hogy ha más nem, poénból rávágja, hogy nem teszi. Na de akár hogy is, most hogy mindketten tiszták vagyunk, ideje megszárítkozni. Szóval elzártam a vizet és kisétáltam vele. Adtam neki törölközőt és én is nekiálltam szárítkozni.
- Mondtam már. Kereskedni kell. Veszel és adsz. A főnököd meg mondja mit, te meg elintézed. Ennyi. Csak annyira illegális, mint a legtöbb ehhez hasonló. Drog, fegyver, emberkereskedés... ilyenek. De garantáltan jól fizetnek. Mit akarsz még hallani? Szerintem mindent elmondtam... - töröltem félszárazra a hajam és felvettem a kikészítet ruhákból az enyém.
- Miért nem? Mi lesz ha felmondasz? Rád szállnak? Ők le szállítják rólad. - fésültem hátra a hajam.
- De előbb... eszünk. - léptem ki a fürdőből nyújtózkodva, ám ahogy a konyhába átsétálva, kinyitottam a hűtöt, rá kellett jönnöm, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.
- Vagyiiis, előbb bevásárlunk. - kerítettem elő a tárcám és a kulcsaim.
- Gyere és cserébe kaphatsz pudingot. De csak ha nem hisztizel és vágod magad földhöz... - kacsintottam rá mosolyogva. |
Röviden felnevettem. - Megragadtad a lényeget. - Persze, hogy rögtön megjegyzi amikor egy kicsit elszalad a nyelvem és többet mondok a kelleténél. De biztosan nem mondtam neki újdonságot, ha nem találnám vonzónak nem is adtam volna oda neki magam ilyen könnyen.
Bólintottam. Úgy tűnt, hogy váratlanul érte a változásom, lehet, hogy kevésbé hirtelen kellett volna a témára térnem, de nem akartam sokáig húzni, gyorsan túl akartam lenni rajta. A csipkelődős résznél viszont kezdtek kétségeim támadni afelől, hogy tényleg ez volt a jó döntés... - Máris kezdem megbánni, hogy rendes voltam... - Ezt még komoly arccal mondtam, de nemsokára újra megjelent egy apró mosoly az ajkaim szélén. Annyira azért nem bántam, ez az énem sokkal könnyebben jön és kevésbé stresszes, meg az a csúnya rossz érzésem sincs utána. - Ha nem tetszik, akkor visszaválthatunk a régire. - Azért mertem mondani, mert láttam rajta, hogy nagyon élvezi a helyzetet. Nem sok kedvem lett volna tovább játszani magam, és sok értelme sem lett volna már.
A munkaleírása viszont gyere jobban kezdett idegesíteni, igaz, nem annyira, hogy szavakban is kiakadjak neki. - Szóval... el is fogod árulni, vagy csak áradozni fog erről az "álom-munkáról"? Mert még mindig nem értem, hogy mire célozgatsz... - Őszintén mondtam, fogalmam sem volt arról, hogy mire gondol. - De valószinüleg amúgy sem tudnék váltani...
Közben abbahagytam a mosását, túl lefoglalt a beszélgetés.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
- Szóval szerinted is szexi vagyok? - szaván fogtam, most még csak poénból, bár tudom mi a helyzet, nyilván magamtól is rájöttem, hogy a legtöbb embert megkaphatnám, ha akarnám. De nem akarom. Ugyan akkor sikerült meglepnie kijelentésével. Hűha, mi folyik itt? Ettől persze egyből meglágyultam.
- Óóó, szívesen... máskor is... Mármint, nem mintha várnám a következő alkalmat, de érted... - magyarázkodtam ki, az előző megjegyzését meg sem hallva. Minek siet? El van itt velem, én is el vagyok vele és mintha már-már kezdenénk jobban össze melegedni. Ki tudja, talán még egy gyümölcsöző barátság kezdete is lehetne.
- Megbocsájtom, de csak mert ilyen édes mód köszönted meg. Jesszus, ezzel a pofikával világhatalomra törhetnél... egyem a kis husid. - csíptem nem túl erősen a pofikájába két oldalt mosolyova. Nem tudom mi váltotta ki belőle ezt a furcsa személyiség változást, de tetszik, ó, nagyon is bejön.
- Mikor lettél te ilyen kis édi kiscicus? - simogattam a haját, ezúttal mindenféle gúnyt mellőzve, és bóknak szánva.
- Talán még is jobb volna neked az a kevésbé veszélyes munkakör. Szereznének melléd fasza kis testőröket, talán még én is beállnék hozzájuk. Amúgyis jól áll az öltöny meg napszemcsi. És em utolsó sorban kedvedre dirigálhatnál. - vonogattam fel szemöldökeim, bár kétlem, hogy az nekem olyan jó lenne, tuti visszatérnek a sajtkukac a seggébe és engem kínozna.
| Matthieu Barnabé | 27 | öltözet | credit: Venus |
|
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
