|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.07. 23:15 - |
Aaron és Hőse |
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Látszólag nagyon magabiztos volt, de nem győzött meg vele teljesen, hiszen mindenkinek vannak apró kis titkai, amiket nem szívesen árulna el senkinek, és amikkel sarokba lehet szorítani, ha úgy adódik. Gyanítom, hogy az ő egyik gyengéjére már rájöttem...
Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne vigyorodjak el a szavain, amiket még egy mosollyal is megtoldott. - Hm, biztosan elég nagy, kemény és vastag...? És még használnád is a formás, szűk és forró "popómban"? - Ennyitől még nem jöttem zavarba, sőt, hatalmas betűkkel volt az arcomra vésve, hogy még élvezem is. A következő szavai viszont már egy kicsit levitték a hangulatomat, újra morcosan, de már kissé duzzogva néztem vissza rá, mert, ami azt illeti... részben azért igaza volt, tényleg nem egy egész éjszakás menetre kész állapotban vagyok. - És nem fogod megtudni, hogy mit veszítesz vele...! - Persze, a büszkeségem már azonnal visszavágott. Sajnálja csak, hogy nem jött még korábban és ennyire szétvertek. Amíg fel nem hozta, el is felejtettem a sebeimet. Kevésbé éreztem már őket, és jó volt figyelemelterelésben.
Megjátszott meglepettséggel pislogtam rá. - Azta, Mr. seggfej jófej próbál lenni? - A színészkedésnek gyorsan vége lett, amikor visszakúszott az arcomra a korábbi vigyorom. - Ettől még seggfej maradsz. - A senkim sincs részt megpróbáltam nem meghallani, pedig még visszhangzott párszor a fejemben, túl igaz volt ahhoz, hogy rögtön elfelejthessem... szerencsére pont ekkor kezdett el tapogatózni, ez pedig segített kiüldözni a gondolatot az elmémből; de ettől még, ha figyelt, akkor feltűnhetett neki, hogy egy pillanatra kiestem a szerepemből.
Lehunytam egy kis időre a szemeim, hogy könnyebb legyen felejteni a korábban hallottakat. Amikor magasabbra ért az ajkaim maguktól szétnyiltak, s a pulzusom egy kicsit megukrott egy pár pillanatra. Csak akkor nyitottam ki a szemeim, amikor megszólalt - ekkor a tekintetem az övébe fúrtam. - ...igazán? - A szó végét elnyeltem, az ajkaim formálták az utolsó szótagot, de hang nem jött ki rajtuk, mert ezzel egy időben éreztem az ujjai szorítását a mellkasomnál. Egy ilyen gyenge pillanatban nem csoda, hogy felnyögtem, amikor megéreztem őt az ágyékomnál... a kezem magától mozdult, a hajába túrva kicsit közelebb húztam magamhoz. Későn jöttem rá, hogy mit teszek, amikor is az ajkamba harapva pillantottam le rá, s találkozott a tekintetünk. A felismeréstől visszahúztam a kezem, ami így újra magam mellett pihent. Éreztem, hogy még egy kis, apró érintés is elég akár, és elkezdek keményedni odalent. Túl régóta beszéltünk a témáról ahhoz, hogy sokáig látható jelek nélkül tűrjem az érintéseit.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Széles mosolyra húztam ajkaim. A sok kinézetre is veszélyes fazon közt, ha találnak is ellenem bármi nem bizonyíthatót se csuknának le, csak kapok egy ejnyebejnyét. Rajta viszont több a vér, mint egy használt tamponom. De tény, megszabadulnánk egymástól. De nem tervezem hamar letudni, hétvégén amúgy sincs munka. Nem bánnám, ha addig is maradna, ki tudja mi lenne belőle. - Na látod, már csak valami nagy, kemény, vastag és lüktető kellene bele... Nekem véletlen pont van is egy kéznél. Csak egy szavadba kerül és meg is oldódik a probléma... - vigyorodtam el, bár szerintem ezek után bizton állíthatom, hogy lehetetlen lenne zavarba hozni. Pedig piszkosul mókás lenne. Fel is nevettem, mikor kétségbe vonta képességeim. - Cicám, nézd magadra, jó ha nem fulladsz ki az első lökéstől. Szerintem az előjátéknál bekábulnák, olyan ramaty állapotban vagy. - nevettem csak azért is hergelve a kis hamist. Képes lenne bedőlni ebbe az átlátszó trükkbe? Hm, minden bizonnyal nem, csak ha valóban ő is kívánná. Végül azt is sikerült kiszednem belőle, hogy newyork-i husi. Szépen vagyunk, akkor biztos sokat partizott. - Ki tudja... Talán igen. De sokkal valószínűbb nem. Pusztán érdekel van e valakid, aki aggódik helyetted magad miatt. De a szavaidból úgy veszem ki, hogy nincs, nagyon nincs. - somolyogtam kacéran, ekkor nyúlva a felsője alá, ami alatt érezhettem csupasz bőrét, s a kis remegés sem kerülte el a figyelmem. - De ez akkor sem válasz, Kukac. Szóval én sem válaszolok, bár gondolom mennyire érdekel is... - fújtam a felsője alá, és feljebb lépkedtem ujjaimmal, míg el nem értem valamit. Valamit, ami már érzékenyebb a pocinál, kettő van belőle, és ha épp nem a kezemmel játszanék vele, a fogaim közé venném. Így csak körözni kezdtem ujjammal körülötte és, aztán finoman mutató és hüvelykujjam közé csíptem. - Ó, fogsz te még ennél is jobban rettegni... - kacsintottam, mint egy elviccelve a dolgot, de aztán ki tudja. Az ujjaim közt tartott rózsaszín gombját kicsit megtekertem, míg fejemmel a hasáról átköltöztem az ágyékához, hogy arcomat hozzá simítva, dörzsöljek végig a nadrágján keresztül, miközben felnéztem rá.
| Matthieu Barnabé | 27 | öltözet | credit: Venus
|
A szavaira egy egyszerű vállrántással reagáltam. Direkt beszél így velem, szóval válaszul én szándékosan ignorálni fogom a burkolt és kevésbé burkolt sértéseket. Felőlem játszhatjuk ezt, jó vagyok benne. - Nekem mindegy mit hiszel, attól még ez történt... de ez úgyis teljesen mindegy, nem? Örülj annak, hogy tovább élvezheted a társaságomat. - Az utolsó mondatnál véletlenül elengedtem egy apró mosolyt is, de nem tartott sokáig az egész, és őszintén, reméltem, hogy észre sem vette. Nem akartam kedvesnek tűnni. Még rájön, hogy nem is vagyok olyan seggfej, csak a különleges személyekkel.
- Hm, ja, ez egy remek ötlet, így legalább megszabadulnék tőled... és te is tőlem. - Ravasz mosollyal figyeltem, hiszen ő hajtott annyira a társaságomra, szóval ha belevonnánk a zsarukat a dologba akkor az nem csak nekem lenne rossz, hanem neki is. Elköszönhet az éjszakába nyúló szórakozástól... Azt hiszem, ez így egy-egy. A következő szavaira viszont tényleg nem tudtam visszafojtani a vigyorgást. - Igen, teljesen igazad van. Mármint a popós részben, a többi baromság, seggfej. - Hiába tagadtam volna, az szemmel látható tény, hogy jó fenekem van. És igen, a jövőben is terveztem seggfejnek szólítani, mert hát, valljuk be nagyon is illik rá.
- Éjjel-nappal, mi? Ez most kihívás akar lenni? Kétlem, hogy olyan sokáig talpon tudnál maradni. - Na, ennyit arról a taktikáról, hogy jó fiú leszek és visszafogom magam. De ha ilyeneket mondd, akkor nem tudok csendben maradni, még én sem. Vállat vontam. - Lehet. - Nem mintha én akartam volna ide jönni ebbe a szar városba. - De New Yorkban nőttem fel, szóval elhiheted, hogy bírom a pörgést. - A városban, ami sosem alszik tényleg nem áll meg az élet. Igaz, ott kevesebb beteges dolog történik, de... azt hiszem, az a tény, hogy évente tízszer több embert harap meg egy New Yorki, mint ahány embert megharap egy cápa az egész világon, elég sok mindent elárul, így nem kell magyarázkodnom a városról.
A következő kérdését már tényleg alig tudtam hová tenni. - Miért, akkor leszállnál rólam? - Ezt nem hittem. Minek érdekelné őt ez?
Már feltűnt, hogy egy ideje szemez a felsőm szélével is beszélgetés közben, így szinte már meg sem lepett, amikor megéreztem a gyengéd érintését a köldököm körül. Egy pillanatra megrezzent a hasizmom az érintéstől, de mást nem tettem, csak tovább figyeltem őt úgy, mintha semmi sem történt volna. - Miért, Mr. seggfejnek van valakije? Esetleg több vasat is tart a tűzben? - Az utóbbit sokkal valószínűbbnek tartottam, az alapján amit megtudtam róla. - Annyira rossz vagy, kezdek félni! - Egyértelműen rájátszottam a dologra a hatás kedvéért.
Az ő kérdéséről pedig látszólag szépen megfeledkeztem, mert választ nem kapott rá, csak kérdéseket.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Gyanúsan jól ment neki a nyugalom megjátszása, bár meg lehet azért, mert kerülte volna a konfliktust, nehogy megint fülön csípjem. De rövid ismerkedésünk alatt még így sem néztem volna kibelőle, hogy ilyesmire is képes. Ahh, most aztán igazán meglágyította a szívem.
- Hű, igazán mondhattad volna előtte is, hogy visszasírnád magad ide, nem kell a kamu duma... De legyen, úgy teszek, mintha elhinném, hogy a képzeletbeli barátaiddal beszélgettél és megegyeztetek. - mosolyodtam el figyelve rá. Nem bántom én, nem tehet róla, hogy őrült, ez bizony a génekkel jár.
- Ja, igazad lehet. Ha gondolod, hívjuk fel a zsarukat és mondjuk el nekik, ők majd rendet tesznek... - böktem oda neki, csak egy pöppet piszkálva, talán zokon sem veszi.- Te aztán nem vagy semmi. Ha én seggfej vagyok, mert akaratod ellenére mentettem meg az életed, amiért nem látom értelmét bocsánatot kérni, akkor te mi vagy, Fütyi? Aranyszárnyú angyalka, szép kerek popókkal? - vontam fel egyik szemöldököm. Nem zavarta, nem is lett volna oka zavarnia, mikor kisajátítottam párnának a hasát. Kapott fájdalomcsillapítót, s ha a hülyeségei sem fájnak neki, a szép buksim sem okozhat kellemetlenséget. - Ja, esélyed se... - ismételtem el kissé szemrehányóan, de aztán rájöttem, hogy nincs értelme hergelni, még a végén megfojt álmomban. Ő is csak arra reagált, amiket én tettem fel neki, magától nem szúrkálódott, az az már ő is belefáradt. - Nekem mindegy, babukázhatlak is. Na, hát örvendek Aaron. Kyllion vagyok. És mi az, hogy nem? Hát figyelj, tőlem éjjel naplal kefélhetünk is helyette, de kétlem, hogy te azt bírnád szusszal. - vontam meg a vállam, lassan aztán oldalt fordulva felé, hogy úgy figyelhessem tovább. Kérdésére azonban összevontam szemöldökeim. - Mi? Nem. Riszáld csak, élvezni fogom, és majd utána te is. Ha eseménytelen éjszakát akarsz, rossz városba jöttél, Aary. Itt mindig történik valami. - sóhajtottam határozottan erősítve, hogy bizony erre, de legfőképp erre sosincs nyugi. - Na és mond csak, Aary, van barátnőd? Esetleg fiúd, akire majd gondolhatsz szex közben...? - kíváncsiskodtam, ugyanis nehéz elhinni, hogy szingli, mégis ha ilyen veszélyes dolgokba keveredik, talán jobb ha nem kever bele másokat. Miközben pedig kérdezgettem, hol rá, hol a nyúzott, véres felsőjére nézve, lassan benyúltam alá egy kézzel, hogy megcirógassam a köldöke körül. Hogy zaklatom-e? Megállás nélkül, de ez még bőven távol csücsül az igazi erőszaktól.
| Matthieu Barnabé | 27 | öltözet | credit: Venus
|
Oké, ez most megfelelő alkalom arra, hogy mély levegőt vegyek. Nem akarom teljesen feldühíteni, mondjuk nem hiszem, hogy az sokat változtatna a helyzetemen... mert eléggé világosan utalt arra, hogy mit kér a szállásért cserébe... de ettől még nem akartam megadni azt az örömet is, hogy látja, hogy kiborít, szóval csak kicsit látványosan dühöngtem, nem teljesen látványosan... - Nem, igazából csak pár méterre jutottam, a kis, szomszédba tett látogatásod után már bejöttem. Egyelőre elintéztem a dolgaimat, szóval nem sietek annyira, hogy egy órán át vánszorogjak az autómig.
- Először is nem sírtam, másodszor pedig már sokadszorra mondom, hogy én nem kértem, hogy hozz ide... Jóformán elraboltál. - Már rég kényelembe helyeztem magam, mert elég sokáig elment - nekem legalább is hosszúnak tűnt itt egyedül - így csak figyeltem a mozdulatait.
A mondatára egyetértően bólintottam. - Ez az egész nap az volt, és igen, seggfej vagy és az is maradsz, bocsi, ebből már nehezen tudnád kidumálni magad. - Ezúttal nem toltam el, sőt, meg sem moccantam amikor rám feküdt. Úgy tettem, mint akit egyáltalán nem érdekel, és még részben igaz is volt.
A szomszédé, mi? Jó kifogás, mondjuk tény, hogy láttam onnan kijönni. - Meg tudom védeni magam, de egyrészt túlerőben voltak, másrészt pedig megleptek, így sikerült lefogniuk és már az elején esélyem sem volt küzdeni. - Nem vagyok teljesen védtelen, de azt nem muszáj tudnia, hogy mennyire nem. Nem bízok benne, nincs okom rá. Csak annyit tudok, hogy nem ölne meg... de még ez sem teljesen biztos, az már kiderült, hogy hullaként is megdugna... Mondjuk ez valahol, ha elég beteg módon is, de egészen hízelgő.
- Ha nagyon muszáj, Aaron vagyok. De nem szükséges beszélnünk egymással. - Igaz, nem bírnám ki csendben, de szerintem ő sem. Egy pillanatra mondjuk belegondoltam, hogy hogyan hallgattatna el, és rájöttem, hogy jobb lett volna, ha nem mondok semmit sem. És volt egy olyan érzésem, hogy neki is ugyanaz a kép fog bevillanni erről a mondatról, mint nekem... szóval gyorsan témát akartam váltani, vagy legalább tovább beszélni, hátha nem esik le neki, hogy másképp is értelmezhető amit mondtam, még ha nem is a legegyértelműbb utalás lett volna. - Akkor kiegyezhetünk abban, hogy nem riszálom a szexi hátsómat, szóval nem lesz kangörcsöd, szóval lehet egy nyugodt és eseménytelen éjszakánk...? - Ezt még én sem hittem el, hogy ilyen könnyen adná magát. Igazából már nem is tudom, hogy mennyire akarok ellenkezni... Igaz, egy seggfej, de milyen seggfej... és ennyi idő alatt már meg is bocsájtottam neki. Túl könnyen megbocsájtok az embereknek... De erről neki nem kell tudnia. Mondjuk nem rúgtam még le magamról, szóval sejthet valamit... ezt már ezen a ponton elrontottam. A fájdalomcsillapítóra és a fejemre mért ütésre fognám... de az nem lenne teljesen igaz. - Nem kell aggódnod, nem tervezek ide költözni.
✘ Aaron Crawford ✘ 23 ✘ öltözet ✘ FC: Ash Stymest ✘
|
Okozott némi meglepetést a magánakciójával, ami igen, kellemetlenséget okozott nekem, de ezt is magamnak okoztam. Hülye voltam, ennyi. Ezért nem jó, ha az emberben egy pinduri kis jóság szorul. Mikor visszatértem már bent volt. Előtte visszapasszoltam a cuccokat a csávónak, és csak aztán mentem be. Persze egy üveg sörrel a kezemben, aminek a felét már odalent megittam így hazafelére, mert tudtam, hogy a hütőben nem lesz.
- Nézzenek oda... - löktem be a lábammal az ajtót magam mögött.
- Vissza kergetett a kiskutyák? Vagy a csövesek dobáltak meg? - érdeklődtem meg. Amit én láttam, hogy a kocsijának nem volt baja, de valaki más elvitte. De úgy tűnt az ürge tudja kié a kocsi.
- Szívás... A kórház közelebb lett volna, csak hát mintha valaki sírt volna, hogy ne, csak kórházat ne... - csóváltam a fejem, lehúzva a maradék kortyokat, a szekrényen hagyva az üveget, aztán lehuppantam az ágyra és a lábaimmal letoltam a cipőim, egyiket a másik után.
- Na és mi járatban, Őfelsége? Akarata ellenére akaródzik itt maradni egy öhm... hm... seggfejnél? Tiszta őrület, nem? - dőltem hátra az ágyon, így keresztve fekve rajt.
- Nem az enyém volt, a szomszédé, Fütyike. Itt nem árt, ha az embernek van valami, amivel megvédheti magát. De erre biztosan te is rájöttél az elmúlt egy-két órában... - forgattam meg a szemeim, le tudva ezt a kellemetlen válasz adást is. Azt nyilván nem kötöm az orrára, miért léptem le, stb.
- Szóval? Van neved is, vagy becézgethetlek, míg itt leszel nálam? És tényleg... meddig szeretnéd élvezni a társaságom? Nem mintha zavarnál, de ha már úgyis itt riszálod a feszes kis hátsód, jó lenne, ha én is kapnék valami jutalmat... Vendégszerető vagyok, de itt semmi sincs ingyen... - emeltem fel a fejem őt figyelve, de csak míg ki nem fáradt a nyakam.
| Matthieu Barnabé | 27 | öltözet | credit: Venus
|
Alig tettem meg pár lépést, már a telefonomért nyúltam, és hívtam a legutóbb tárcsázott számot. Csak arra vártam, hogy a férfi eltűnjön az ajtó mögött, majd a falnak dőlve megálltam. Unott arccal hallgattam a panaszkodás egy részét arról, hogy miért tűntem el, de már az első pár szónál elvettem a telefont a fülemtől és inkább megnéztem a térképen, hogy hol vagyok pontosan. Messze vagyok az autótól... akkor elcsíptem egy érdekes mondatot a telefonból - a pasi akivel beszéltem éppen a jármű mellett állt. Nem tudtam, hogy ő is a közelben van... mikről nem tudok még? Nem újdonság, hogy elhallgatnak részleteket. Egyben volt az autó, azzal nem volt probléma, mert a környéken ismert volt a kocsi, valamelyik arcé, akinek köze van a mi bandánkhoz is.
Gyalog túl messze lenne, főleg este, sérülten... elmondtam amit megtudtam. Mivel az autót még hajnal előtt vissza kell vinni a taghoz, én pedig nehezen jutnék el hozzá, ő pedig már amúgy is ott van, a pasival megegyeztünk, hogy a legegyszerűbb az lesz, ha ő majd megoldja helyettem ezt a részt. Az ügyet még nem intéztem el teljesen, szóval a városban kell még maradnom egy ideig, a többi cuccomat pedig majd holnap megszerzem... de addig is, még előttem áll egy éjszaka. Egy nagyon hosszú éjszaka...
Még nem fejeztük be a beszélgetést, amikor mozgást hallottam az egyik ajtó mögül. Gyorsan elrejtőztem még mielőtt észrevett volna, és végignéztem, ahogy az elrablóm átment a szomszédjához. Sóhajtva közöltem a telefonba, hogy oké, megoldom az éjszakát és majd még jelentkezem, majd sietősen kinyomva elindultam vissza az ajtóhoz, amit nemrég hagytam el.
Gyorsan dolgoztam, nemsokára már bent voltam a lakásában és kényelembe helyeztem magam az egyik fotelban vagy székben, amit hamarabb megláttam. Ez egy érdekes éjszaka lesz... de akkor az a legjobb opcióm, a többi lehetőség ennél is rosszabbul hangzott.
Amikor az elrablóm visszatért, egy morcos pillantással fogadtam. - Tényleg seggfej vagy, rohadt messzire hoztál! - Most valószínűleg dühös rám egy kicsit, de azért csak nem fog újra kirakni... majd ráveszem, hogy maradhassak... Ő hozott ide, szóval akkor itt is maradok reggelig. Vajon mennyire lesz mérges a korábbi viselkedésem miatt? Ha az is lesz, biztosra veszem, hogy csak megjátszaná magát... Fogadjunk, hogy magában nagyon is élvezi a helyzetet, míg az én arcomon kilométerekről is látszok, hogy nem tetszik a kialakult helyzet. De nem maradhattam azonnal, előbb el kellett intéznem azt a telefonbeszélgetést... Az ujjaimmal lassan dobolva a combomon figyeltem őt, miközben a reakciójára vártam. Kevés esélyt gondoltam arra, hogy kirakna... jobban aggódtam amiatt, hogy elengedne-e...? De abban egyet kell értsek vele, hogy nála rosszabb alakokkal is találkozhatok odakint, és eléggé le vagyok gyengülve, fájdalomcsillapító ide vagy oda - ráadásul nem érnék időben az autóhoz, ezzel rontott el mindent. Ha időben odaérnék, akkor nem kellett volna visszajönnöm, és szállást követelnem...
Egy dolgon azonban megakadt a tekintetem. - Minek az a cucc a hátadon? - Értetlenül pislogtam rá. Lehet, hogy tényleg őrült, és rossz pszichopatát választottam magamnak...?
|
Kyllion House
Oké, hát valójában arra számítottam, hogy még az ajtóban észheztér és bocsánatot kér vagy újabb alkudozásba kezd. Ezzel szemben simán lelépett. Azért nem adtam fel a reményt. Arra gondoltam, hogy most vagy tényleg szép kis múlttal rendelkezik s nem tojik a város ezen részeitől sem - amiben azért kételkedem, mert ha én akkor ott nem lépek közbe, esélyesen kinyírják - vaaagy... szegény valójában egy kórházból szökött paranoiás őrült, akit mi túrt a szobatársa, s alapvetően saját magát keveri bajba ezzel a viselkedésével. Igen, inkább erre tippelnék. Szegényem, nem is tudj mi vár rá. Ha el is jut az innen amúgy nem olyan messze lévő kávézóhoz, mivel elég új a környéken, s a kocsijának még úgy mond hírneve sincs, nagy valószínűleg már darabokra szedték, a cuccait meg széthordták, esetleg a megmaradt hátsó üléseket elfoglalta egy hajléktalan, kissé részeges gerle pár. Még az újonc dolgozóknak sem garantáljuk az autójuk vagy az ő épségségüket, de ha ismerőssel látják, esélyesen megkímélik. Ő meg most az éjszaka közepén, véres ruhában, lesérülten, csoszog majd végig a sok elmebeteg közt. Esküszöm magam miatt fogom megsajnálni. El se jut a kocsiáig, egy csöves banda tuti még a boxerétől is megfosztják, aztán jönnek a prostik, transzik és azok meg... nos ők is vesznek el dolgokat, de azok már nem fizikai dolgok lesznek. Édes faszom, nem szívesen látnám a cukor pofikáját holnap a bokrok közt vagy az út szélén, mert erre rendőr se nagyon jár, hogy legalább megbizonyodhassanak róla, hogy, ő az akit keresnek. Szemeim forgatva fordultam vissza a szobába, ő már addigra sehol nem volt. Kissé kedvetlenül öltöztem fel, tudván, hogy meg lehet, ezúttal sem kér belőlem, s akkor felesleges volt megemelnem a seggem. Eltettem egy doboz cigit, mert hogy a kávézó mögött ez kimaradt, aztán átmentem a szomszéd pszichopatától kölcsön kérni ezt azt. Szívesen adta, mert legutóbb én tettem neki szivességet. Aztán a vállamra kapva a cuccost, kimentem a tetőre, mert ugye nem maradhatok az árnyékában, jobb ha külső szemlélőként figyelem majd a távolból s ha kellett, ott leszek. Ugye mekkora seggfej vagyok? Borzasztó... Ha netán megtalálja a kocsit és bár szétszedték, de talál más módját a lelépésnek, úgy nem követtem végig, csak míg kilép a veszély zónából. A tetőkön jobb esetben át sétálva, kevésbé jobb esetben átugrálva mentem a kávézóhoz. Ugyan felmerült benne, hogy eltéved vagy szem elől vesztem, de hé, akkor is... én mindent megtettem. |
Aaron Crawford
-... - Nem volt kedvem vitatkozni az idióta agymenésein, hiszen semmit sem tud az előzményekről, csak jókor volt jó helyen ahhoz, hogy eljátszhassa a nagy hőst, felvágjon majd vissza is éljen vele. Újra elhajoltam az érintés elől - Azért ilyen állapotban is több mindenre vagyok képes, mint félig kihült testként - Nem mintha az előzmények után annyira közreműködő lennék. Úgy kezel, mint egy gyereket, ezzel pedig csak tovább ingerel. Utálom őt, ez már hivatalos. Útközben összekapkodtam azokat a ruhadarabokat, amiket nem volt időm magamra venni. Most meg akar ijeszteni? Láthatta már, hogy az nem olyan egyszerű. Keménynek érzi magát? Én is láttam dolgokat, átéltem dolgokat és tettem dolgokat. Csak azért, mert egyszer segítségre szorultam nem vagyok védtelen és gyenge. Nincs szükségem rá, mint ahogy senki másra sincs. A meztelen testét felmértem egy gyors pillanat alatt. Nem zavart, láttam már ilyet, csak puszta kíváncsiság, nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. - Hú, ez egy nagyon nehéz döntés lessz... - Beleléptem a cipőmbe és a kabátommal a kezemben elindultam. Nem érdekel, hogy mi van odakint, én is kemény környéken nőttem fel, ennyi nem rémiszt meg. Különben is, szívesebben döglök meg odakint, minthogy vele maradjak egy fedél alatt. A hülye büszkeség, amit felszedtem magamnak az évek alatt nem hagyta, hogy maradjak. Mit gondol, kicsoda ő? Egy macskás kávéházban dolgozik, mi lehet ennél röhejesebb munka? Nem kell a segítsége, eddig sem volt szükségem rá. |
Kyllion House
Egyre erősebb az érzésem, hogy jó okkal verték el s megérdemelte volna, ha tovább cibálják.
- Az ember nem ok nélkül rúgja szét egy másik seggét. Szóval sanszos, hogy nagyon is te vagy itt a rosszfiú, csak hirtelenjében te tűntél szánni valónak. - morcoskodtam, de esküszö mentem elfenekelem, még egyszer le seggfejez.
- Te már így is alig élsz, nem lenne túl nagy különbség. - böktem homlokon, bár kétlem, hogy hagyta volna magát. És csak nem bírt a sajt kukaccal a seggében.
- Látom nem vagy tisztában merre is van azaz itt. Erre felé nálam jóval rosszabbak vannak, de ha te már is az egyik folyó fenekén szeretnél hal eledellé válni... - keltem fel. Én sem tudom pontosan mennyire gondoltam komolyan, azt amit csináltam, de elsőre úgy tűnt, hogy elegem volt a hálátlan kis vakarcsból. Az se zavart, hogy közben a törölköző is leesett rólam. Fülön csíptem és úgy cibáltam a kijárati ajtóig.
- Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az egyik szomszédom akar téged eltenni lábalól, de ha neked ez kell. Max valami disznóképű kap majd el odalent és töcsköl meg, hogy aztán hasbaszúrjon. - cibáltam ajtón túlra, s csak ott engedtem el a fülét, utolsó esélyt adva neki, hátha ezúttal tisztában látja a helyzetét.
- Szóval? Kimész éw 5 percen belül valaki tuti agyonlő vagy itt maradsz és kibírod reggelig, ami ugyan nem nyújt olyan naby biztonságot, de mégis csak nappal van, s én ott leszek veled, engem meg ismernek, s ha csak nem vagy az antikrisztus, akkor még békén is hagynak... - dőltem az ajtó félfának karba tett kezekkel, pucéran. |
Aaron Crawford
-... kötöttem már be sebet, nem kell kijavítani minden mozdulatokat - Hogy lehet valaki ennyire idegesítő? Mintha én akartam volna ide jönni. Én nem kértem belőle. Ő akarta. Mégis ő panaszkodik hangosabban... - ... bocs, de elvetted a kedvem valahol a bilincs és a hatalmas egód közt. - Persze, most már prőbálkozik szép szóval, mi? Mert ezzel kezdeni fájt volna... - Ez most egy kihívás? Hidd el, szabadultak már ki rosszabb helyről is... - Sőt, van, amilyen kötöző szernek jobban is örültem volna, mert nem kellett volna közben ennyire felmarnom a bőrömet, könnyebben megúsztam volna. - Hálásabb lennék, ha nem lettél volna seggfej közben! - Kimondtam ez egyszerű igazságot, azt kapja tőlem amit ad. Unott arccal néztem a szemébe, amikor megragadta a karomat - Miből gondolod, hogy én balhéztam volna? Ők vertek el engem, most nem én voltam a rosszfiú. - De tényleg, amikor ártatlan vagyok sem hisznek nekem... ? - Szeretsz hullákat dugni? Mert a nyak kikötözésnél arra kényszerülnél. - Higgadtabbnak tűntem, mint amilyen valójában voltam. - Jófej? Max seggfej, az gyakrabban voltál eddig. - Elkaptam az arcom, mielőtt hozzáért volna - Holnap sem vinné oda, nem igaz? - Csapdában vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok tudni megszökni. |
Kyllion House
Ne hagyta magát, na szépen vagyunk. Így csak figyeltem, ahogy elvégzi a maga módján igen kontár munkát. Néha bele is szóltam, hogy erre kösse, ott csomózza.
- Ne légy már ekkora pukkancs... hétvége van, mindenki szórakozik. Bőven beleférne ez is, mégha kissé le is vagy strapálva. Bár ahogy elnézem jól bírod te a fájdalmat.
- Gondoltam megszokod... Ha tudom, nem ezt a bilincset használom. Ahh... mindegy. - höbörögtem kicsit, de tény, hogy én hibáztam, mikor e mellett az eszköz mellett döntöttem. Használhattam volna övet is, vagy kötelet, láncot, de nem.
- Jaj de mocskos szád van... Nem hogy örülnél, hogy ahelyett, hogy még én is rátettem volna egy lapáttal, még segítettem is, egy kis semmiségért cserébe. - húztam a szám egy pöppet türelmetlenül. Nem, nem hagyom, hogy elmenjen. Ha már pazaroltam rá kötszer és megvédtem a gorilláktól, kiérdemlem a kutyapózt, mégha ő, nem is várta volna el a segítséget.
- Miért talán megkívántad a kávét, Kukac? Még csak az kéne, hogy ilyen zaklatottan oda tévedj. Ha nem ölnek meg ott helyben, tuti te csinálsz valami hülyeséget, aminek én iszom meg a levét. Ráér az később is, te csak ne siess. - kaptam el a karját.
- Feküdj vissza pihenni, különben a nyakadnál fogva kötlek ki. Hidd el nekem, tudok én keményebb is lenni... - néztem rá lehetőleg határozottan a szemeibe nézve.
- De... lehetek jófej és kedves is... rajtad áll. Egy éjszaka, és még oda is viszlek. Ha nem, nos... mindig is vágytam egy szexrabszolgára. Te pedig elég strapabíró vagy... - cirógattam meg arcát szabad kezemmel. |
Aaron Crawford
Nem hatott meg a nyafogása, akárcsak az sem, hogy még több sebet szereztem magamnak a szabadulással. A többi mellé már elfért egy ennyi, majd ráérek akkor nyafogni és bánkódni amikor újra érezni fogom a fájdalmat. - Bekeményíteni? - Elengedtem egy gúnyos vigyort a szó közben. - Ha jól rémlik, már korábban is eléggé kemény terveid voltak... - Elárulta magát, még tagadni sem tudná. Komolyan azt várta, hogy majd itt fogok feküdni és nyafogni? Segített, tartoztam neki, de ezek után már nem érzem azt, hogy bármit is viszonoznom kellene. A szórakozásba felesleges erőszak nélkül is belementem volna. A törött bilincsre néztem, majd egy vállrántással vissza rá - Többször is mondtam, hogy szedd le rólam, nem mondható, hogy nem figyelmeztettek. - Tulajdonképpen magának kereste a bajt, ő nem hallgatott rám. Azt kapta amit megérdemelt. - ... maximum azért kellene levágni, mert hozzáértél. - Nem, nem leplezem, hogy neheztelek rá a korábbiak miatt. A neheztelek talán túl enyhe kifejezés... Ideges voltam és dühös. Nem elég, hogy nem láttam a pasit akiért idejöttem, de most ezzel az idiótával kell töltenem az időmet. Szerencsémre egy információtöredéket elcsíptem, azzal nyerek magamnak annyi időt, hogy befejeztem a munkámat. Természetesen az előzmények után nem hagytam, hogy hozzám érjen, ha hagyta, akkor lefertőtlenítettem és bekötöttem magamnak, ha nem, akkor hagytam a fenébe, nem ettől fogok meghalni. A megjegyzéseit teljesen ignoráltam, miközben elkezdtem visszavenni a véres ruhákat... Az összes cuccom a kocsimban volt, tehát jobb választásom nem volt. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, de el kell mennem ettől az őrülttől... De hova? A kocsihoz tökéletes lenne, de nem tudom, hogy merre van... Taxit sem hívjatok, mert nem tudom, hogy hová... Akkor marad a gyaloglás... Hacsak... - Hogy hívják a helyet ahol dolgozol? - A közelben parkoltam. - És hol vagyunk most? Vissza kell mennem. |
Kyllion House
Amíg a zuhany alatt élvezkedtem haj mosás közben, elképzeltem, ahogy az ágyon kötéllel összekötve kezét-lábát, egy rezgő tárgy lóg kibelőle. Szájában egy karika, s csak rám vár. Hát kell ennél izgatóbb jelenség, hogy az ember kanossá váljon. Biztos voltam benne, hogy ez a sérült kölyök ma nagyon boldoggá fog tenni. Végtére is elláttam, megmentettem, és egy "kösz" nekem édes kevés. Még így a finom fantáziálás mellett is hamar letudtam a zuhanyt. Meg se törölköztem, csupán egy törölközőt tekertem a derekamra és úgy léptem ki.
- Ó ne máár... - vettem tudomásul, hogy a kis drága már a bilincset is tönkre vágta, nem csupán a kezeit. Ez nagyon nem szép tőle. Bár el kell ismermen, van benne kitartás. Még a fájdalomcsillapító ellenére is, elég csúnya sebeket szerzett, amik ma talán tompán, de holnap piszkosul fognak fájni.
- Pihenned kell, öcsi. Légy jó fiú és feküdj vissza. Ne akard, hogy bekeményítsek. - fújtam egyet közelebb lépve és megvizsgálva a sok jót megélt ezüst színű bilincset. Hát ennem kampec.
- Ember... Mire volt ez jó? És most nézd meg... nézd meg mi lett a kezeddel. Szerencséd, hogy itt vagyok, különben ezt holnapra vághatnák is le. - közöltem vele khm... némi túlzással, de csak, hogy a gatyájába csináljon. Ha csak nem lökött fel, taszított el vagy valami, úgy elnyúltam a fertőtlenítőért és nyakon öntöttem vele mindkét kezét, nekem itt ne fertőződjön el semmije. Aztán elkezdtem bekötni.
- Oké, belátom, a bilincs túlzás volt és talán az azonnali megfektetés is... de előbb vagy utóbb megtörténe, Fütyike. - néztem fel rá, befejezvén a kezei leápolását, HA, ismétlen, ha hagyta. |
Aaron Crawford
Persze, a bilincs témát elkerülte, mintha fel sem hoztam volna, és úgy csevegett tovább, mintha meg sem történt volna, hogy lebilincselt. - ... tudod, ha kedves próbálsz lenni, akkor kezdhetnéd azzal, hogy elengedsz... akkor talán válaszolnék is a kérdéseidre! - Persze, hogy a nevemet szeretné tudni, hát meg is tudhatta volna, ha NEM BILINCSELT VOLNA LE. Milyen beteg emberhez kerültem?
Legalább azt elmondta, hogy mit adott be nekem, milyen kedves... bár abban sem voltam biztos, hogy igazat mond. Tágítás...? Ez megmagyarázná, hogy miért ragaszkodik ennyire a bilincs dologhoz. Egy kicsit sem hatja meg a dolog, hogy korábban majdnem agyonvertek?? Komolyan ez az első dolog, ami egy ilyen helyzetben eszébe jut? Oké, egy ágyhoz kötözött pasiról nekem is hasonló gondolataim lennének, de ő már eleve ezt tervezte tenni velem... Ez a város tényleg egy őrültekháza... És mindez azért, mert a fegyverem a kocsiban hagytam. Ha egy pillanatra nem lettem volna ennyire figyelmetlen, akkor nem kerültem volna ebbe a helyzetbe, ami egyrészt kellemetlen, másrészt pedig az a pasi nagyon helyes... de akkor sem így kellett volna megközelítenie a dolgot! Mintha nem lenne olyan külseje, hogy kábé akárkit megkaphatna, nem, neki jóformán el kell rabolnia ahhoz, hogy kiélhesse a vágyait... mióta nem volt kapcsolata senkivel sem, hogy ilyet tegyen? Vagy csak az élvezet kedvéért kell neki embereket is rabolnia?
Számtalan kérdés cikázott a fejemben, de legalább a fájdalomcsillapító kezdett hatni, amitől gondolkodni is könnyebb volt. Türelmetlenül vártam, hogy kimenjen a szobából, majd elkezdtem a bilincsen ügyködni... Egy szar kis játékbilincs, csak nem lehet olyan bonyolult kiszabadulni belőle... és ő megadta nekem a tökéletes alkalmat rá. Azzal is szívességet tett nekem, hogy még mielőtt elment adott fájdalomcsillapítót, ami elég gyorsan hatni is kezdett... a korábbi fájdalmak miatt könnyebb volt elviselni, amikor az erőlködés közben a bilincs féme több helyen is felhasította a bőrömet... fájt, és véreztem több sebből is, de sikerült eltörni. Viszont ez annyi időt igénybe vett, hogy amikor visszaért én még az ágyon ültem. a vérző csuklómat tapogatva. Ó, remek... és most? Remélem nincs több bilincse... |
Kyllion House
Ugyan megköszönte, de nem volt valami hálás. Sőt kifejezetten barátságtalan volt. Ez egy részt érthető is, másrészt viszont akkor is lehetne jobb fej. Még hogy hagyhattam volna ott.
- Egy próbát megért, nem? - néztem rá, beletörödve, hogy még virágzónak sem hívható egy a nem létező barátság.
- A neved azért megtudhatom? - pillantottam vissza rá, mielőtt felkutattam volna a tartalékok közt a fájdalomcsillapítót.
Eztán pedig nem is volt sok mondani valóm. Az injekció után levettem a kávézó kötényt és a felsőm, végül meggyőzve magam, hogy egy kis zuhany rám férne.
- Nyugodj meg, semmi komoly. Nem altató, csak erős fájdalomcsillapító. Ami azért is jó, mert nem szeretek sokat játszani a tágítással, egy idő után roppant unalmassá válik. -sóhajtottam egyet, miközben már a gatyám szedtem le magamról a cipőből korábban kilépve.
- Mindjárt jövök, csak lemosom magamról ezt a macska szagot. Aztán folytatjuk... - kacsintottam egyet, majd el is tűntem néhány percre a fürdőben. A zuhany alatt kihagytam a játékot, tudván, hogy ma élesben megy majd a dolog. De azért eltöprengtem miféléket próbáljak ki rajta. Van pár játékszerem a ruhás szekrény alján, de nem biztos, hogy így lesérülve képes lenne használni őket. Várhatnék holnapig, de nem akarok. |
Aaron Crawford
- ... nem idegbeteg vagyok, csak megvertek... - lassan pislogtam rá, amolyan ezt most komolyan gondolod? nézéssel - ha ennyire nem bízol bennem, ott is hagyhattál volna, nem kértem, hogy hozz - körbenéztem. Valószínűleg a lakásán vagyok, de nem lehetek benne teljesen biztos. Nem is ismerem a várost... - Ide. - Nem túl határozottan fejeztem be, mert nem is tudtam, hogy merre vagyok, az ide vezető úton is kiütöttem magam...
- Nem hiszem, hogy rád tartozna. Te keverted bele magad, én nem kértem segítséget... de ha már itt vagyunk, ölni tudnék egy fájdalomcsillapítóért... - A fertőtlenítést halk sziszegéssel viseltem, hogy őszinte legyek, a többi fájdalom mellett már szinte fel sem tűnt, hogy még pluszban a vegyület is mardossa a sebeket.
- Nem talán, biztosan... voltam már rosszabb helyzetben is, kösz. Nem kell ennyire beleélned magad a hős szerepébe... de azért kösz. - Ahogy telt az idő egyre jobban magamhoz tértem és kezdett egyszerűbb lenni az értelmes és tiszta szavak formálása, így a beszédem is egyre gyorsabbá és érthetőbbé vált. Ettől még nem voltam jobban, csak kezdtem hozzászokni a fájdalomhoz, az érzékeim lassan eltompultak tőle. Kipihenni az éjszakát...itt? Igaz, amúgy sincs hová mennem, szóval hülyeség lett volna ellenkezni. Nem sok kedvem lett volna ilyen állapotban az autóm után keresgélni, főleg, hogy azt sem tudom milyen messzire vagyok tőle. A kellemesnek alig nevezhető beszélgetés és két nyilalló fájdalom közt már majdnem megfeledkeztem a csuklómról. - Szóval a bilincs... - Nem tudnék messzire menni, minek ez a paranoia? Ha nem bízik bennem, nem kellett volna idehoznia.
Az állatotorvosis cucc nem hangzott túl jól, meg az a része sem, hogy akkor őt most kidobták onnan, és ha kidobták, akkor miért tették azt és milyen régi amit éppen be akar adni... de ha tényleg semmi mása nem volt, mit tehettem volna? Felőlem be is drogozhatott, vagy le is itathatott volna, csak ne érezzem az ütések helyét ennyire intenzíven.
- ... most komolyan bájcsevegni próbálsz...? - Nem, egyáltalán nem éreztem alkalmasnak a helyzetet egy hasonló beszélgetéshez, főleg, hogy lebilincselt. Ilyen helyzetben még kevésbé volt kedvem magamról mesélni, talán érthető okokból. Ha normális körülmények közt próbálkozna, talán még meg is erőltetném magam egy rendesebb válasszal. De így, nem. Aludni, na várjunk egy percet... - Egészen pontosan mit is adtál be nekem??? - Még ellenkezni sem tudtam volna, teljesen visszaélt a kiszolgáltatottságommal. Talán jobb lett volna, ha rám sem talál... végül nem a gorillák, hanem ő fog kinyírni! |
Elég szépen elintézték, még szerencse, hogy a pofiját hellyel közzel megkímélték. Minek után biztosra mentem, hogy nincsen belső vérzése, neki álltam megtisztítani a már száradt vértől, kosztól, mert hogy volt pár hely.
- Csak a biztonság kedvéért, ha elfelejtenéd, hogy segítőszándékból hoztalak ide, és te megakarnál támadni. - intettem, mintha pusztán semmiség lenne az a kis fém karperec a csuklóin.
- Szóval... miért hagytak úgy helyben? Talán illegális dolgokba keveredtél? - érdeklődtem meg - bár valahol szerintem nyilvánvaló - miközben testéről áttértem arcára. Nem mondom, hogy nem csíp ez a szar, de legalább fertőtlenít, amíg nem beszélt, addig a szája széléről is felitattam azt a kis vért. Akárhogy is, a sebek megtisztítása után, a nadrágjától és a cipőjétől is megszabadítottam. Na ez már valami.
- Jól van, azt hiszem a csontjaid rendben, és talán kihőzod holnapig. Akkor most kerítek valami cuccot, hogy ne sírd végig az éjszakát, míg én... akarom mondani, míg megpróbálod kipihenni magad... - álltam fel a hajamba túrva és megnéztem találok e valami jó kis anyagot. Most nem szívesen mennék át ahhoz a félhulla rihe-rongyhoz. De ezúttal szerencsénk volt, ugyanis találtam. S ami azt illeti, jobban is örülök neki, mint egy tablettának, ugyanis ezt injekcióban kell beadni. És hát hova máshova, ha nem a hátsójába, hogy előbb felszívódjon, stb. A tabletták itt úgy se segítenének. Legalábbis neki ezt fogom mondani, ha nem bír magával.
- Hé, nézd mit találtam! Még állatorvosi gyakorlataimról megmaradt jó kis cucc! - lötyögtettem meg a kezemben a kis üvegcsét, a hatás kedvéért a tűt már nem mutogattam.
- Mesélj magadról... Egyedül élsz? - kérdezgettem, mert azért aggódom, hogy egy hét múlva majd meglepnek a nyomozók, hogy egy eltűnt kandúrt keresnek. Problémás lenne. Közben ismét magamhoz vettem a fertőtlenítős vattát és kicsit emelve a hátsóján, lehúztam róla - most mégcsak - kicsit az alsót, hogy letörölhessem egy ponton és egy gyors döféssel beadhassam neki.
- Nem is fájt, igaz? Ettől majd jót fogsz aludni, úgy benyom... - tettem az éjjelire az injekciós tűt, aztán felkeltem mellőle, hogy én is megszabaduljak a felsőmtől, elég meleg van már. Lehet egy zuhany sem árt, bár most speciel neki is elvert és fertőtlenítő szaga van.
|
Aaron Crawford
Magával visz... Nem tudom, hogy kicsoda és hova visz, de ha nem kórházba, akkor nem lesz gond. Annyira. Csak nem egy újabb pszichopata talált rám... mekkora az esélye? De egyelőre még ez a lehetőség is jobb a kórháznál. Amúgy sem szeretem az a helyet, meg nem kellene sokáig ott tartsanak sem, és nem is nagyon kellene terjedjen a híre, hogy elvertek... de ha ott ápolgatnának, akkor ez mind nagy valószínűséggel megtörténne... szóval hagytam, hogy felsegítsen és elvezessen az autójáig. Az útból sem sok maradt meg, próbáltam figyelni, de nem kizárt, hogy a felénél valahol beájultam, de amikor leállította a motort újra kezdett kitisztulni a kép. Mintha mondott volna valamit, de akkor a fejem még annyira zúgott, hogy nem voltam biztos abban, hogy mit... de mentőt és kórházat nem halottam, és úgy tűnt, hogy tényleg a lakására vitt csak, szóval bólintottam. Amire odaértünk a vérfoltok a ruhámon többnyire már megszáradtak, és nyílt seben alig akadt, a késelős részig nem jutottunk még el, ahhoz pont időben jött. Az orrvérzésem egy ideje már elállt, és egy ponton talán vért köhögtem fel az egyik ütéstől, nem tudom pontosan, de a felhasadt számon kívül máshonnan nem véreztem. A testem persze tele volt zúzódásokkal és kék-zöld foltokkal, amiknek egy része talán még feketére is színeződik, hiszen nem sajnálták tőlem az ütéseket... de összességében szerintem csak külső sérüléseim voltak. Igyekeztem úgy állni, hogy ne kapjanak telibe létfontosságú szervet, és befeszítettem az izmaimat, így ez tompította az ütéseket, amivel elég időt nyertem ahhoz, hogy ne kapjak súlyos belső vérzést amíg megmentettek... ez de szánalmasan hangzik... Megleptek, ezért tudtak így elverni. De legalább még élek, csak a büszkeségem sérült meg közben. Az sem biztos, hogy teljesen megöltek volna, de az teljesen biztos, hogy ennél még sokkal többet és fájdalmasabbat tartogattak volna számomra. A kábaság főleg az egyik erős, a fejemre mért ütéstől volt... szerencsére az arcomat többnyire kímélték, és egyéb, kevésbé csontos részekre koncentráltak, hogy egyszerűbb dolguk legyen.
A helyzet elsőre nem is tűnt olyan rossznak. Oké, letett az ágyára, ez még érthető, mondjuk egy kanapé vagy valami kényelmesebb lett volna. Levette a felsőmet... látni akarja a sebeimet, hiszen azért jó pár ütést kaptam, szóval ez is teljesen normális. De amikor a bilincs kattant a csuklómon kitágultak a szemeim - Mi a...? - Hirtelen tértem magamhoz egy pár pillanatra. - Ez meg minek...? - A hatás kedvéért, mivel a szavak formálása még nehezebben ment, és a mozgás, bár fájdalmasabb volt, egyszerűbben ment - megmozgattam a bilincselt karomat, mintha megpróbálnám kihúzni belőle. Persze, ilyen állapotban nem sok esélyem volt rá, pedig szabadultam már ki bilincsből, csak akkor jobb formában voltam. Nem hittem, hogy rendőr lenne, mert akkor már eleve nem ide hozott volna és nem úgy viselkedett volna a gorillákkal, szóval... azt feltételeztem, hogy ez egy más fajta bilincs lesz... pfuj... remélem nem használta túl gyakran... egy más helyzetben jobban tetszett volna, talán, de ez így nagyon nem volt jó! Minek kellett a bilincs?! Eddig teljesen együttműködő voltam, már amennyire lehettem! Ráadásul nem is kértem a segítséget, elvonszolhattam volna magam a saját autómig és túléltem volna az estét nélküle is... mondjuk pár fájdalomcsillapítóért bármit megtennék jelenleg... |
Kyllion House
Azhogy ramaty állapotban volt egy dolog. Konkrétan majdnem kezeim közt lépett a túlvilágra. De meg kell hagyni erős kis sajtkukac, ahogy mindezek ellenére küzd az ellen, hogy segítséget hívjak. Ez egy igen sokat mondó jel. De megértem, aki rosszban sántikál féljen is. Azért persze nem hagyom itt meghalni. Még így agyba főbe verve is, túl szép pofikája van, hogy csak úgy feledésbe merüljön a kukák és zacskózott macska ürülék közt.
- Jól van, nyughass. Akkor magammal viszlek. - nyúltam alá, hogy felkapjam, mint egy részeg bálkirálynőt. Őszintén szólva még súlyra sem volt egy kövérség, pedig reméltem, hogy némi izmot azért rejteget magán. Gondoltam zárni egyedül is tudnak a kis taknyosok, így mindössze a kocsihoz trappoltam - sajátoméhoz - hogy előbb kitárva a hátsóajtót nagy nehézségek árán, befektessem. Arra azért ügyeltem, hogy ne csapjan a lábára az ajtót. Hm, így belegondolva ez akár még emberrablás is lehetne. Ejj ejj Ky, te kis suhanc. Hát még ami otthon vár a kis drágára. Hamar becsüccsentem én is a jó öreg fekete chevybe és elhajtottam a lakásomig. Sajna saját házra nem futja, de már fedolgoztam, hogy szomszédaim vannak. De semmi különös. Egyik oldalt egy süket nénike, a másik oldalt egy drogos, paranoiás picsa, a szembe szomszédom meg szerintem valami bűnöző, de a lényeg, hogy mind remekül megy vagyunk. És így az éjszaka közepén, hétvégén, mégcsak nem is fura, hogy egy félájult kismajmot cipelek fel a fészekbe.
- Ne aggódj nálam jó kezekben vagy. - nyugtatgattam, mégha az se biztos, hogy magánál van. Hazudnék, ha azt mondanám remek orvos vagyok. Tanultam, de állatorvosnak, és azt is abbahagytam, minek után a gyakorlaton a tanárom tökön harapta az egyik csivava. De azért van tapasztalatom, amit most tudok is kamatoztatni, avagy gyakorolni a félhulla páciensen, ha úgy adódik. Felérve, ismét komoly akadályokba ütköztem, ami az ajtót illeti, de ha kissé bénán is, megoldottam. Ezek után jött az egyik kedvenc részem. A páciens vetkőztetése, hogy lássuk milyen külső sérülései lehetnek. Oké, ha esetleb súlyos belső sérülése lenne, arra is felkészültem lelkileg. Nyilván a kórház nem jöhet szóba, szóval átrohanhatok a drogoshoz egy kis rosszul elkészített anfetaminért és túladagolva, fájdalommentesen a túlvilágra küldöm. De remélhetőleg strapa kölyök. Szóval az ágyamra fektettem, megkockáztatva, hogy talán összevérzi. Aztán levettem a felsőjét. Azért az elsőként, mert ugye gyors választ akartam a belsővérzés eshetőségére, illetve így hogy csupasz a mellkasa, az ellenkezések elkerülése érdekében az ágyhoz bilincseltem. Hogy honnan van? Szexbolt. És hogy miért ellenkezne, mert a gyógyulás folyamata is fájhat, ráadásul egy idegen alak taperássza majd, ráadásul - s talán legfőképp az én biztonságom révén - nem csupán orvosi vizsgäatokat végeznék rajta, de szeretném, ha kiszolgálhatnám magam, ha már igenis hálás lehet nekem.
Szóval elsősorba kattan a bilincs, én pedig egy alapos kézmosás után, s előkészětve mindent, amit találtam s kellhet egy vizsgálat ellátásához, leültem az ágy szélére és ahogy a kedves doktor bácsi szokta, itt ott megnyomkodtam a hasát, megnéztem a pulzusát. Jaj majd a lázmérést, hogy fogom élvezni, ha ő nem is... |
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
