|
Témaindító hozzászólás
|
2020.04.13. 21:45 - |
Újranyitott Akta |
[401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Vicces volt Tomot heccelni és úgytűnik etéren Lolita méltó társam volt, még a fokozódó gyomorfájásom közben is ott vihorásztunk, bár éreztem komoly villámokat szór felém Tom és tudtam is hogy miért, igyekszem megfegyelmezni magamaz ő kedvéért majd... láttam még Joanna is nevetett, előtte meg leplezte de jól zavarba jött amiatt amit amiket Lolita mondott Tom ingének megszerzéséről, ugyám erre is figyeltem csak kár hogy másra nem nagyon tudtam a fájdalom miatt, pl arra hogy Lolita jött velem, amire csak a kórházban eszméltem rá. Felébredtemés máris egy amputálós viccel nyitott.-Haha...Örülök hogy itt vagy, sokkal jobban de lehetne jobb is.- ültem fel nehezen, már sokkal jobb volt, a heg fájt és éreztem hogy nagy de megszűnt az a fájdalom ami olyan volt mintha gyomron lőttek volna.- Ezek szerint a többiek eltudtak menni a tárgyalásra, remélem jól alakul majd.- sóhajtottam aztán kis csend következett.- No kislány, ha szeretnél akkor mehetsz haza, megleszek egyedül. Ha maradnál akkor viszont mesélj valamit magadról, most nekem kicsit fájdalams a beszéd de szívesen meghallgatlak, milyen apa volt Tom? Régen nagyon szeretett volna gyerkőcöt emlékszem. Persze ha nem akarsz nemkell beszélni róla, beszélhetünk másról is, mondjuk arról hogy sulin kívül mit szeretsz csinálni?-mondtam , és közben mocorogtam.- És ha megkérlek tunál írni egy smst apádnak hogy felébredtem és minden oké
 Lolita tovább fojtatta a szivatást, ezen az inges polyénon próbáltam nevetni de éreztem hogy ez piszkálás volt, fura volt ez a helyzet és a gyomromban kavargott valami kellemeletlen érzés, ezért már nagyon menni akartam. Persze szegény Warrent nagyon sajnáltam énis aggódtam miatta, de a vakbélműtét tényleg rutinműtét és szerintem jó hogy nem egyedül van, igen Lolita elég vad lány szerintem ilyen helyzetekben lehet bízni benne, nem ismerem de ez az érzésem. Az autóban megéreztem Tom illatát, ami amiatt amit Lolita az ingjéről mondott frusztrálni kezdett, megint beköltözött az a furcsa érzés a gyomromba. - Nem zavart Warren stílusa, különös fickó de a jó értelemben. -Az hogy Lolitának nem szóltam abban valóban benne volt az is hogy Thomas lánya, nemtudtam hogyan viselkedhetek vele, majd legközelebb szólni fogok neki, nem akarok mégtöbb kínos pilanatot. Beszélgettünk egy kicsi, szóba került a gyerekkor, meséltem egy kicsit az árvaházl ahol felnőttem. Katolikus árvaház volt, apácák neveltek minket és gyerekkorm nagyrésze a ballás meg a biblia oszlopai között próbált valahogy gyerek lenni, de meg engedtem annyi szentimentalizmust hogy elmondjam neki soha nem éreztem magam gyereknek, kiskoromban is a feladat a kötelesség és a felelősség érzetem urakodott, mikor tinédzser lettem nem buliztam, inni is csak ritkán ittam és mértékkel. A beszélgetés után megérkeztünk kis késéssel, előttünk már bentvolt két ember, ha a tanu kifáradt máskor fojtatlyuk de bírta még és én következtem. Egy kicsit izgultam, bementem és leültem a tanúval szemben. - Jó napod Ruben, a nevem Joanna Rain.- nyújtottam neki kezet, mosolyogva- valószínűleg már unja egy kicsit ezt a kérdez feleleket, ha kellő információval szolgál akkor hamarabb befejezhetjük mára. -Fel lapoztam a saját noteszemet amibe délelőtt gyüjtögettem az információkat, az alapján kérdezgettem és igyekeztem olyasmit amit a többiek csak alíg, vagy egyáltalán nem kérdeztek meg.- Nem akarom agyonbombázni ismét kérdésekkel, csukja be kérem a szemét, lélegezzen mélyeket és mesélje el saját szavaival mit látott aznap este, járjon úgy az emlékei között mintha filmet nézne, és ha valami olyasmit lát ami ön szerint különös volt, lehet ez akár egy jelentéktelennek tűnő részlet, mondja el kérem.
|
 A lány zavar egyértelmű választ adott, és ez akár még előnyömmé is válhat. Mert ha egy lány először lesz szerelmes, fogalma sincs mi történik körülötte, és bizony könnyen manipulálhatóvá válik. Felhúzott szemöldökkel figyeltem, ahogy elsandít Tom felé, majd mosolyogva előrébb hajoltam.
- Szeretnéd, ha kilopnám a szobájából az egyik felsőjét, hogy haza vidd szagolgatni? - mosolyodtam el, oké igazából poénnak és viccnek szántam, de a mosolyomból nehéz lett volna kivenni, hogy ez most gúnyolódás vagy tényleg csak a segítségére akarok lenni. - Látod az irodalom tanárom nem fogalmaz ilyen megválogatva szavait. És még én vagyok a rossz, hát most mondjátok meg... - tekerem fejem a férfi felé mosolyogva. - Ráijeszthetnél a tanárra, és akkor levelet sem kéne írnom... - kacsintottam, majd visszapillantottam Joannara.
- Most, hogy mondod. Mindig is érdekelt milyen egy etikus hacker élete.. Igaz elég unalmas lehet gép előtt ülni, de azért nélkülem senki sem tudná meg a kapu nyitó kódot. Fontos része lennék a csapatnak... - mosolyodtam el, itt megint felnézve a másikra, aztán vissza a lányra.
- Tényleg? - csillantak fel hamiskásan szemeim. - Akkor majd megpályázom azt a szakmát. - tettem hozzá, majd lassú vigyorba mentek át ajkaim. - De remélem ezt nem apuci miatt mondod...
Aztán jött a poén, és még Joanna is felnevetett.
- Láttod, még neki is tetszik! - vigyorogtam. Ha mást nem a bohóckodásommal biztosan a bizalmukba vesznek. Aztán Tom - gondolom nem értve a viccet - hozzá tette, hogy focira jártam tánc helyett.
- Én erőszakos lány vagyok. Imádtam labdával tökön rúgdosni a fiúkat. Mondjuk a meccseken mindig lányok ellen játszottunk, de fejük nekik is van. - mosolyogtam bájosan.
- Mi?! - kérdeztem a meglepettségtől kissé mély hangon és elkerekedett szemekkel néztem a mellettem ülőre. - Most komolyan? De az nem illegális? - pislogtam rá, mert nem tudtam eldönteni, hogy most szórakozik vagy tényleg. És a következő megszólalásával indult el megint a poénkodás, amit apuci nagyon magára vett.
- Ezzel bizony egyet kell értsek... - kuncogtam a kaja fölött vigyorogva, mire apa morcosan felénk nézett.
- Nem, fúj, nem mondj ilyet, Lolita. Te pedig ne add alá a lovat... - oktatott ki minket, mire én egy elfojtott nevetéssel megjegyeztem:
- Hidd el nekem, apuci, nem lovat fog alám adni... - és ezen megint felnevettem, mert szerintem vicces ilyen perverz dolgokkal poénkodni, úgy, hogy a másik fél is benne van és egy harmadikat idegesíthetünk. Aztán a dolog végeztével Warren rosszul lett, és már senki sem viccelődött. Ellenben Tom ideges volt. Miatta és amiatt is, mert mennie kellett valakinek, aki csak is én lehettem. Nem volt ideje kitalálnia mi legyen, így maradtunk az A tervnél, és én mentem a kórházba Warrennel. Azért valahol eltöprengtem rajta, miközben ültem a mentőautóban és figyeltem, hogy szenved a férfi, hogy azt hinné az ember, egy másik világban, egy másik országban, a barátok, mint szó, többről szól, mint mondjuk nálunk. Bár talán nem olyan vészes, mint amilyennek látszik, és különösebben engem sem izgatna egy ilyen ember se, az évek alatt olyannak ismertem meg Tomot, aki az elütött kóbor macskát is inkább állatorvoshoz viszi, hogy némi gyógyszer és szuri után mondják ki, hogy valójában már a járda kövén halott volt, semmint, hogy még egyszer átmenjen rajta megkímélve a további szenvedéstől. Ehhez képest az elvileg legjobb és legrégebbi cimborája itt szenved, és mégis én vagyok vele. Nos... remélem ez csökkenti a köztük lévő barátságot és növeli a mi kapcsolatunkat. Szóval míg vagdosták én mobilozgattam és igyekesztem értesíteni az odaát lévőket, hogy van okuk az aggodalomra, de megoldom. Szerencsére hamar megvoltak, így be is kéredckedtem a fickóhoz. Még kába volt, talán aludt is, szóval leültem az ágy mellé és a kezén lévő infúziótűnek a ragasztóját piszkáltam, míg magához nem tért.
- Szia-mia álomszuszék... Rossz hírem van, a pocikád helyett véletlen a lábad amputálták... - viccelődtem, de a következő vigyoromból már tudni lehetett, hogy kamuzok.
- Én is megtudtalak volna gyógyítani odahaza egy konyha késsel és néhány ragasztó szalaggal. - piszkálódtam még egy kicsit, majd kedvesebb mosolyra váltottam. - De tényleg... hogy érzed magad? |
 Lolita tipikusan az a spanyolvérű, kamaszkorában ragadt lány, aki mindig azt lesi, mikor csinálhat viccet másból, vagy szórakozhat. Nem tudom honnan ez az energia, de évek óta ez megy, én pedig nem tudok rá hatni. Ha kicsit is szigorúbban lépek fel, napokra eltűnik. Volt már rá példa, és nem, nem mindig a barátaihoz megy. Néha már rémísztően neveletlen. De azért neki is van gyenge pontja. A különbség az, hogy én ezekkel nem élek vissza.
- De... én nem úgy értettem... - sóhajtottam halkan, persze tudom, hogy tudják, hogy hogyan is értettem, de akkor is zavarbaejtő volt. Ha idegen nők lettek volna is, de két kislány volt, ráadásul az egyik a lányom, a másik pedig a kollégám, akikkel napi szinten fogo találkozni. Arról nem is beszélve, hogy Warren megjegyzései az elmúlt évekről csak olaj volt a tűzre. Nem mondanám, hogy Lollynak apakomplexusa van, de kalandvágyó és imád belekóstolni mindenbe.
- Nem járt balettra. Focizott. - javítottam ki ,bár tudom, már az elején elvesztettem a meccset.
Már be is fejeztük volna a kajálást és indulásra készen voltunk, mikor Warren rosszul lett. Bevallom nagyon aggódtam érte, még akkor is, ha nem halálos a dolog. És mikor kiderült, hogy valakinek ott kéne vele lennie... nos... enyhén fogalmazva is az agybaj kerülgetett. Még a szomszéd nőt is előbb kértem volna meg, mint Lolitát, akire rá se kellett néznem, csak úgy sugárzott az örömtől, hogy ő mehet. Ellenkezni akartam, de Joanna is mellé állt, és komolyan úgy éreztem, hogyha most nem engedek a két lánynak, holnapra kopasz fejjel ébredek. Abszurd ötletnek tartottam, mégha csak ma ismerték is volna meg egymást és totál idegenek lennének, de se Warren, se Lolita nem fogja vissza magát, ha kettesben maradnak. Ebben biztos vagyok. Jesszusom Warren, remélem felnőtt fejjel gondolkodsz, vagy végig alszod a napot, míg oda nem érünk. Ideges voltam, nagyon feszült, de hagytam, hogy beszálljon a mentőbe és kértem, hogy értesítsen mindenről. Mi pedig mentünk a tárgyalásra. Bár örülök, hogy most kettesben vagyunk, azért nem épp így gondoltam a dolgokat.
- Elnézést kell kérjen Warren nevében is, de ilyen a stílusa, hozzá kell szokni. Nem akar ő senkit sem bántani, csakhát ő... Warren. - mondta még a kocsiba odafele menet.
- És a lányom miatt is bocsánat. Elvileg a vérszerinti szüleivel sem jött ki jól, akik aztán balesetben meghaltak és gondolom valamiképp így próbálja feldolgozni mindezt. Én türelmes vagyok vele, de te nyugodtan szólj rá, ha már sok... - mentegetőztem a két lüke nevében. Azért volt még egy kis időnk odáig, így elbeszélgettünk, ha már kettesben voltunk. Tulajdonképpen túl sok személyes dolgot nem is tudok róla, pedig azok érdekelnek igazán, nem a mások által leírt dícséretek tömkelege.
Miután megérkeztünk elkezdhettük a kihallgatást. Mindenképp utolsónak szántuk magunk, mert kíváncsi voltam, ki milyen módszerrel próbálkozik. S hogy mi az eredménye. Nem akartam bemenni Rainnel, mert valahol ez így egy feladat, amit egyedül kell végre hajtania, de ha gond lenne, úgyis ott vagyok. |
Miután Tom megjegyzése után Lolita nagyot nevetett már énse tudtam máshogy érteni a dolgot, lenyeltem a falatot.- Na a teljesítő képességemre inkább ne legyél kíváncsi, a spanyol lányok sokmindent tanultak tőlem míg te suliba meg balett órára vitted a lányodat. - viccelődtem.- Igen ezzel a három feleséges dologgal nem vagy messze a valóságtól.-fordultam lolitához.- Látod még a lányod is érzi a teljesítő képességem erőteljes kisugárzását..- fojtattam a heccelést tovább, viszont mire elfogyott a kaja én olyan szarul lettem hogy nembírtam felállni, nem azért mert annyit ettem, iszonyatosan fájt a gyomrom kb sokkot kapott, oda is tettem a kezem.- Tom én lehet nem megyek, menjetek ti, úgyse ez lesz az utolsó alkalom hogy kihallgatjuk..- mondtam és közben elkezdtem izzadni is, sajnos már tudtam mi a bajom, a fájdalom a köldökömből sugárzott és amióta feljöttünk egyre erősödött- Szerintem kikell kapni a vakbelemet, nemleszgáz.- mondtam egészen nyugodtan, főleg mert nem akartam feltartani őket, ebbe nem halok bele csak fáj mint a szar, asszem már felálni se nagyon szeretnék, bocs Tom.- Joanna hívott nekem mentőt, én már igen rosszul voltam, adtak intravénás fájdalomcsillapítót és onnantól kezdve minden homályos volt. Szerencsére ez egy rutin műtét, fél óra alatt készen is voltam, betoltak egy kórterembe és megengedték Lolitának hogy bejöjjön, én akkor még aztsetudtam hogy ott van.
Joanna:
Pillanatra önkéntelenül énis Thomasra pillantottam amikor kiment a kajáért.- Nem dehogy tetszik, csak elismerem hogy jól tartja magát- Kellemetlenül éreztem magam kicsit, kínos ha a főnökömről ilyesmit feltételeznek, hogy tetszik. Persze szimpatikus és mitagadás szép ember, de ez nem jelent semmit. El is hessegettem ezt a témát a fejemben.- Lehetnél akár hacker is akkor, azokból úgyis mindíg hiány van.- mondtam Lolitának mikor arról beszélgettünk mit csinál.- Majd ha elvégzted a sulit és téged is beválogatnak szívesen lennék veled egy csapatban.- mondtam aztán a kaja érkeztével neki láttunk enni, Thomas udvarias volt, meghívott mindenkit.- Köszönöm.- Bár Warrennek lehet egyenlőre pénze se volt nagyon úgyhogy neki is jól jött. Aztán jött az az ártalmatlan megjegyzés a teljesítő képességről amire Warren viccesen reagált, nem pöccent be de azért olyan volt mint akinek a büszkeségét éri bántalom, én halkan felnevettem, kicsit jól esett az egész napos hivataloskodás után elengedni kicsit magam, már ők is fáradtak lassan, megnéztem ismét az órámat.- Uram, ha oda akarunk érni indulnunk kellene. - Néztem Thomasra, már úgyis nagyrészt befejeztük akkorra az étkezést. Indultunk volna de Warren nagyon rosszul lett, gondoltam ennyire nem lehet rosszul a kajától, aztán ő is mondta mire gyanakszik, én már tárcsáztam is mentőket, közben Tomtól kérdeztem a címet, hamar kiérkeztek de nem akartuk magára hagyni Warrent, Thomas húzta a száját nem maradhatott le a tárgyalásról és csak egy valakit tudott megkérni rá hogy maradjon vele, Lolitát, nemis kellett sokáig győzködni. Nekünk meg mennünk kellett, kicsit késében is voltunk, mikor beérünk mindenki ránk várt, az első férfi aki bement 50 év körüli volt, állítólag nagyon profi kihallgató, kint voltunk a tükörfal mögött 6an és kíváncsian füleltünk.
|
 Ne hülyéskedj, imádom a veszélyt. - emelgettem szemöldökeim Warren felé. - De ne aggódjatok, semmi izgalmasat nem hallottam, amit érdemes volna megjegyeznem. - közöltem egy váll vonás kíséretében, noha hazudtam, mert sok aggasztó dolog hagyta el a szájukat.
Viszont büszke vagyok magamra, hogy nem csak hogy lejáratta Tomot, de még marasztalni is tudtam őket, ha csak rövid időre is. Szóval leültem Warren mellé, szembe Joannaval és kérdezősködni kezdtem. De azért nem tudtam figyelmen kívül hagyni megjegyzését, s kapva az alkalmon, igyekeztem kicsit zavarba hozni, nem egyéb célból, hogy bár szeretnék a barátnője lenni, azért kettőnk közül én vagyok az irányító típus.
- Apukám? - játszottam a somolygós meglepődöttet, majd vigyorogva elsandítottam Tom felé, aztán vissza rá. - Csak nem tetszik neked apukám? - kuncogtam el magam. De akármi is lett ennek a vége, nem fojtogattam tovább a zavarával, inkább haladt tovább a témában.
- Komolyan?! Hűű! És már ilyen dolgokban is részt vehetsz?? Nem semmi. Izgis életed lehet. - dőltem hátra. Úgy igazándiból sosem tudtam egy helyben nyugton maradni, ezt az őrsön is bizonyítottam, szerettem mozogni, és nehéz volt a seggemen ülni. Közben Tom is visszatért addigra már a kajákkal és nekiláthattunk. Ugyan én éhes nem voltam, azért csipegettem. Inkább a társaságukra fájt a fogam.
- Én? Egészségügyis suliba járok, de még nem tudom melyik ágazatot szeretném biztosan. De az informatika is érdekel... Ó, és persze a rendészeti. Izgalmas lehet összerakni egy valódi kirakóst. - mosolyogtam lelkesen az irányok felé. Persze egyik sem érdekel igazán. Furcsa életemnek köszönhetően, furcsa céljaim és vágyaim vannak, melyek közé a tanulás nem tartozik.
- Kár, hogy nem csapódhatok melléd. Én is tudok egy s mást, s azért egy taplraesett és sok mindenben szemfüles csajszi mindig jól jöhet. Mi lehetnénk a szuper lány csapat, ők meg a vén troty nyugdíjas csoport... - vigyorogtam el Tom, majd Warren felé, bár szerintem ő most jelenleg nem is hallott semmit. Tomtól viszont kaptam egy rosszaló nézést. Warren törte meg a köztünk kialakuló villámszikrázást a pizzás megjegyzésével, amit apuci félreérthető mondattal koronázott meg, s amire én akaratlanul felnevettem.
- Na de, apaaa! - vigyorogtam. - Biztos vagyok benne, hogy otthon vagy egy rakás gyereke van, és nagyjából három felesége egyszerre, nem hiszem, hogy bármiben is hiányt szenvedne. Ugye? - pillantottam Warrenre. Tudtam jól, hogy mi lett a családjával, bár csak a bandától, elvileg amúgy nem tudok semmit róla. De szerettem volna tőle hallani. Mert eltelt már egy kis idő, és láttam, hogy a család szó hallatán is rosszul érzi magát. Az együttérzés - mégha csalóka is - nagyon jól tud esni. Ha pedig megkedveljük egymást, még jobb informátor leszek. |
 Zavartan pislogva néztem Warrenre.
- É-én nem vagyok apucis, de ez... ez még nekünk is veszélyes volna... - tettem csípőre a kezem. S bár továbbra is amellett, voltam, hogy nem kéne ilyesmibe keverni, Joanna elfogadta a kihívást, így nekem már nincs több beleszólásom. Bár valahol - de biztosan tévedek - úgy érzem, hogy Warren direkt nehezíti meg a lány dolgát, mert tényleg ellenfélnek tekinti. És ha ez így van, lesz miről beszélnünk.
S minek után Lolitát is leteremtettem... na jó, ő teremtett le engem, kénytelen voltam engedni. De nem volt igazságos. Keveset vagyok vele, de nyomozó vagyok. És azért igyekszem mindent megadni neki. Mégis úgy érzem, hogy nagyobb a bűntudatom, mint az övé. S bár szemeimmel szögeket szórok Warren mellé, gond nélkül leül mellé. Ez még egy normális vendégségben sem lehet természetes. Tény, hogy Rain mellé nem ülhetett, de még mindig ott volt a másik kanapé, ahol aztán majd én is ülök. Nem is tudom melyikőjüket figyelmeztessem a másik eszetlenségére.
Amíg pedig rendeztem a kaját meg az italokat, addig hagytam őket beszélni, de félszemmel mindig elsandítottam feléjük a konyhából. Miután pedig ki is érkezett a kaja, én is csatlakoztam.
- Ó, nem szükséges. Sokszor lesz még ilyen, sőt olyan is, hogy egész éjjel fent leszünk és pizzán fogunk élni, mert nyomozunk. Majd elosszuk. De az is belefér, ha valaki főz, bár kétlem, hogy lesz bárkinek is ideje. - magyaráztam Rainnek, majd én is enni kezdtem, bár nem olyan hévvel, mint az Warren tette.
- A pizza nem segíti elő a helyes táplálkozást és a szar kaja - ha csak nincs más - ront a teljesítőképességeden. - és itt a munkára céloztam, Lolita mégis felkacagott ha csak egy pillanatra is, ami által én is rosszra gondoltam, és mert férfi vagyok, én is zavarba jöttem, bár nem tudom amúgy miért. |
Jaj a tanu persze hogy nem felejtettem el, csak ötletelünk, sokminden függ attól mit mond majd. Milyen kis apucis vagy, ha már kiválasztottad ne bánj úgy vele mint egy hímes tojással megtudja csinálni. Bedobod a mélyvízbe úgy tanul, én is így tanultam és te is. -legyintettem kicsit a homlokom ráncolva mert valami éles fájdalom nyilalt közben a gyomromba, reménykedhettem és reménykedtem hogy nem sikerült fekéylt gyártanom magamnak az elmúlt időszakban fojtatott életmódom miatt. Felálltam Thomas úgyis mondta hogy menjünk és lassan a karosszériát is képes lettem volna megenni. Azért meglepett ez a mértékű éhség, nem is emlékszem arra hogy lettem volna életemben ilyen éhes. Ahogy kimentünk halottuk a zajokat, Tom lánya hallgatózott.- Remélem jól szigetelt az ajtó, ha kotnyeleskedik az rá is veszélyes. Kicsit túl kíváncsi a hölgyemény.- Közben ment a hisztréia hogy Tom nem foglalkozik eleget vele meg hogy inkább randeljünk ide kaját amit mondjuk pont nem tartottam hülyeségnek én se.- Én ebbe belemennék, nem akarok az apai fegyelem útjába állni csak úgy mondom.- néztem Tomra aki aztán bele is ment a dologba.Leültünk a kanapéra, Lolita mellém is huppant, mégjó hogy nem az ölembe.- Jaja nagycsalád horrá.- mondtam félig lelkesen, kicsit a saját gyerkőceimre gondoltam közben. Aztán amikor beleharaptam a kajába olyan jól esett hogy majd kicsordult a könnyem,.- Nemrosz de a Pizza jobb lett volna.
Nekem tetszett Warren ötlete és amikor Thomas egyértelműen azért tiltakozott mert gyengének tartott megráztam a fejem.- Megcsinálom, mert megtudom csinálni, a helyzet nem lesz ismeretlen, és elég közvetlen tudok lenni.- Mondtam komolyan, nem szeretném ha más csinálná, már nagyon vágytam rá hogy aktívan résztvehessek ebben az egészben. Aztán valami furcsa zaj szakította félbe a beszélgetést, Warren gyomra megindult, nem volt túl egészséges hangja így szünetet kellett tartanunk, utána pedíg nemsokára kezdődik a kihallgatás. Tom lánya kihallgatott minket, vagy próbált ami nekem már túl furcsa volt. Vagy nagyon szenvedélyesen érdeklődik az apja szakmája iránt vagy a fene tudja. Meg eggyeztünk az itthoni kaja rendelésben, én megnéztem az órámat mennyi időnk van még a kihallgatásig de erre még bőven ráértünk. Leültünk a nappaliban, én kényelmes egyszemélyes kanapén találtam helyet magamnak, Lolita rám mosolygott, és megdícsérte a hajamat.: Köszönöm-mosolyogtam.- Van aki ad magára, szerintem például apukád is. Én igazából még diák vagyok, csak Thomas adott egy lehetőséget és beszálltam a mostani ügybe, ha jól teljesítek autómatikusan bekerülök és megkapom a végzettséget is. -mondtam.- Te mit tanulsz?- Érdeklődtem.- Nemsokára megjött a kaja, Thomas elég normális ételt rendelt, Warren meg leplezetten zabált és minden falat után úgytűnt mintha egyre jobb kedve lenne- Thomas köszönöm az ételt, holnap tudom kifizetni ha az megfelel.
|
Bár jól hangszigetelt a pince, egyrészt van odabent poloskám jó helyen, és persze azért sikerült elcsípnem egy s mást. A benti dolgok nem újdonságok, láttam már őket, de most aggódom, mert ahányan vannak, annyifelé mennek és gondolkodnak és beszélnek, és ezt bizony nem egyszerű megfigyelni. Ráadásul most elakarnak menni, én pedig még szinte semmit sem tudtam meg, azon kívül, hogy Warren is spanyolban volt és beszéli is a nyelvünk.
Mikor hallom elindulni őket felfelé, spurizni kezdek a lépcsőhöz, de félúton elkap apa.
- Komolyan el kell magyaráznom, hogy miért illetlenség hallgatózni? - vágta be a szigorú apát, mire én egy rosszalló grimaszt vágtam és tettem, amit tennem kell. Kamaszkodtam.
- Ez nem igazság. Engem mindenből kihagytok. Folyton csak dolgozol, rám nem is szakítasz időt. Kajálni mentek, és engem nem is visztek! - toporzékoltam, még a tavaszi bakancsommal is toppantottam egyet.
- Én is részt akarok venni, én is tudok kedvesen beszélgetni őrültekkel. Elég csak a suli tanáraira nézni. - morcoskodtam.
- Ez nem program, nyomozunk. A te érdeked, hogy ne keveredj bele. Épp elég, hogy mellette még rád is vigyázzak, mikor bajba kerülsz. - mondta, bár túlzás lenne azt mondani, hogy ott a pont.
- Akkor rendeljetek kaját és egyetek itt. Azt mondtad itt biztonságosabb. És mire elérnétek a legközelebbi mekit, Warren éhenhal. Ugye? - néztem az említettre. Nem hiszem, hogy ezzel fogtam volna meg, mint inkább az őszintének tűnő - de igaz - hisztimmel, hogy nem szán rám elég időt. El is szégyelte magát és láttam rajta, hogy fogást találtam béna indokain. Nem akart belemenni, nagyon nem. Tudom, mert csak akkor mozgatja az állkapcsát és csikorgatja a fogait, mikor keményen őrlődik.
- Jó. Akkor gyorsan rendelek pizzát, ha az mindenkinek jó, de max 10 perc kaja szünet és megyünk tovább. Te pedig, kisasszony itthon maradsz és bocsánatkérő levelet írsz az irodalomtanárnak. - bökött el felém, de ez már úgy kb. egyik fülemen be másikon ki.
Szóval mindenki helyet foglalhatott a nappaliban, s bár pizzáról volt szó, végül apa az egészségesebbik étrend mellett döntött, így valami normálisabb menüt rendelt, ha mindenkinek jó volt.
- Jaj de jó, együtt a család! - huppantam le Warren mellé, majd Joannara mosolyogtam, amíg apa intézte a telefont és az alkohol mentes italokat.
- Na, már is nem érzem magam annyira egyedül. - mosolyogtam hol egyikre hol másikra. És mivel szerintem hármónk közül én vagyok a cserfesebb, nem hagytam ki az alkalmat, hogy érdeklődjek egy s más iránt. - Te Joanna, nagyon szép szőke hajad van. Tetszik! Azt hinné az ember, hogy a nyomozók nem adnak magukra, mert hát... minek? Régóta űzöd a szakmát? |
Szemeim forgattam Warren megjegyzésére a lányom felé. Egyrészt, mert ismerem már annyira, hogy tudjam, rajong a nőkért. És tartok tőle, hogy hiába a lányom, Lolita simán kihasználná, ha egy csepp közeledést is érezne felőle, sőt talán Warren is így tenne. Nem vér szerinti, de azért a lányom, és semmiféle - még baráti - kapcsolatot nem akarok közéjük. Nem a féltékenység szól belőlem, s nem is félek attól, hogy kellemetlen dolgokat fecsegnének rólam. A valós problémáktól félek. De erről majd csak akkor beszélek neki, ha kettesben leszünk, távol a lányoktól. Nem szeretném, ha Joannanak az esne le, hogy Warren pedofil vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem bír a vérével. Ahogy Lolita sem.
Warrent hallgatva azért kicsit meglep, hogy menekültében a fájdalom elől olyan közel ment a tűzhöz. S bár nem tanusítok túl nagy jelentőséget neki, de Lolita szüleit is akkortájt érte a baleset, mert, hogy ő is ha nem is teljesen, de egyrésze spanyol. Ám az ötlet tőle így hirtelenjében nagy őrültségnek hangzik. Oké, hogy dobjuk a mélyvízbe a kislányt, és nem is azért gondolom ezt baromságnak, mert apa vagyok és ösztönösen féltem a kislányokat az ilyen kihívásoktól, de ez rohadt veszélyes. ha mi mennénk is az volna, mert ki tudja nem e készülnek a rabok valamivel.
- Te most a skizofrénra gondolsz? Nem hiszem, hogy őt börtönbe csukták, minek után meg van a diagnózisa. De ez egyébként is veszélyes. Képes lennél egyedül oda küldeni? - vontam összem szemöldökeim Warrenre, nem tetszésem kifejezve. - Már bocsánat. - pillantottam el Joanna felé, mielőtt azt gondolná, hogy ennyire gyengének tartom. Mégha ehhez tényleg annak is tartom. De abban egyetértek, hogy egy fiatal lánynak könnyebben nyílnak meg a rabok. Főleg, ha még olajat is tesz a tűzre.
- Nem muszály elmennie, ha nem akar. Másként is segítségünkre lehet. - néztem Rainre, majd vissza Warrenre. - És a tanú? - kérdeztem, nem sokkal pedig megkordult a gyomra. Baszki, hogy semmit sem változott... Na jó, ennek azért örülök. Legalább valamelyest a régi maradt. Én köztudottan jól főzök, de eszemágában sincs egy nyomozást követően nekiállni sütni-főzni.
- Jól van, akkor induljunk... Majd út közben eszel valamit. - forgattam szemeim, hogy még egy plusz kitérővel is húzzuk az időt. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy éhgyomorra itta, bármi is lapuljon abban a kis flaskában. Ám mikor nyitottam az ajtót, motoszkálásra lettem figyelmes. Pontosabban a nappali ezen részén lévő fapadló nyikorgására.
Mély sóhaj.
Ezek után óvatosan nyitottam az ajtót, de Lolitának már nem volt ideje elbújni, még javában a lépcsőn sietett fel. Ha semmiségekről beszélgetnénk is zavart volna, hogy hallgatózik, de ez nem játék. És könnyen áldozattá válhat benne, hol ott lehet nem is hallott semmit. |
Bólintottam mikor rámbökött.- Persze, köztünk marad.- komdtam komolyan Thomasnak, aztán bementünk és a lánya alíg akart felmenni a szobályába, amit részint megértek. Az ő helyében énis nagyon kíváncsi lennék Még ennél is több hozzájuk tartozó áldozat lehet, a módszer amivel a legtöbb gyilkosságot eltusolják nagyon ügyes, mindíg van bűnbak akit lecsuknak helyettük, asztal mögül nehéz és hosszú lesz felgöngyölíteni a dolgokat, a tanu kihalgatása után, ha hasznos információk esetleg kontaktok állnak majd a rendelkezlsünkre én javasolnám a beépülést. Kell egy nagyon megbízható ember aki civilben, hamis személyazanosággal megpróbál közelebb kerülni a szervezethet. Nem ismerem még olyan áthatóan az ügyet,csak azt amit eddig sikerült átnéznem és amit az eligazitáson és itt a pincében tudtam meg, de ha van egy ilyen nagy kaliberű bőnöző akkor őt elérni csak apró lépésekben lehet, valószínű hogy akik a gyilkosságikat, megtorlásokat a nevében elkövetik soha nem látták vagy hallották, a parancsot nekik is csak közvetítették. Akármit is mond majd a tanu, ha nem vigyázunk megijesztjük őket és újra meghúzzák magukat hogy nem tudjuk nyomozni, és akkor újra lezárják az egészet. Ez még csak egy kezdetleges javaslat, szerintem majd kikristályosodik hogyan tovább a tanú kihallgatása után.
Lolita nagyon nehezen akart elválni tőlünk, Tom alíg tudta elküldeni.- Na ne búsulj majd utána jól kibeszéljük apádat. - viccelődtem, aztán nagynehezen felemnt a lány a szobályába. Lent Tom megmutatta mit tud, megnéztem mik vannak a falon, nagyon sok infója volt amiről bent nem esett szó ,úgytűnt rengeteget foglalkozott az üggyel, elővettem megint a butykosomat és jól meg húztam miután láttam és mondta is Tom Spanyolországot.- Ott éltem 3 évig- mondtam Tomra nézve- Ez az esetet még a hírekben is láttam.- böktem az egyik képre amin egy boncmester holtteste volt.- Persze ott aztmondták a tettes megvan .Leültem egy üresen álló öreg fotelbe és hallgattam az újoncot.- Jó ötlet de ahogy te is mondtad, sokminden múlik azon a kihallgatáson, én vállalnám a beépülést sokfelé megfordultam már, mindenféle fickók között jól megy az ismerkedés és tudok spanyolul, de így hogy azt se tudjuk hol kezdjük ez még maradjon elméleti javaslat. Szerintem kopogtassunk azoknál, akiket az igazi tettesek börténbe küldtek, mi két ilyen esetről tudunk, az egyik ami hozzám köthető a másik pedíg a mostani. Újonc előbbihez szeretném ha te mennél be, az elítéltek amúgy is szívesebben beszélgetnek nőkkel, ha engem meglátna frászt kapna és tudná egyértelműen hogy miről akarok beszélgetni vele, akkor pedíg már az elején elcsesszük a dolgot. Nem szabad tudnia mit akarunk tőle, kell egy ürügy amivel bemész, meglátogatod többször hogy kialakulhasson valami bozalmi kapcsolat, aztán egyszer csak mellékesen rátereled a szót arra ami minket izgat. De jobb ha minél többet tudunk róla, kik a barátai, hova járt szórakozni mert kikell derítenünk honnan ismerték annyira hogy tudták ezzel az emberrel el lehet vitetni a balhát, lehet hogy vakvágány de az ösztönei azt súgják találhatunk valamit. Na mit szólsz Tom? - kérdeztem aztán közben olyat korgott a gyomrom hogy vízhangzott a pincében, az elmúlt két napban egy pirítóst ettem összesen nagyon depressziós voltam már egy hónapja, még énis észrevettem magampon hogy az arcom beesett kicsit ezért növesztettem egy kis szakállat, étvágyat se éreztem eddig, lehet kicsit jobban lettem ettől az egésztől, és ha üldözni akarom az az állatot kell az energia- Nincs véletlenül egy fél disznó a hűtőben? .kérdeztem Tomot és a gyomrom fojtatta, mint valami hörhő sebesült állat.-
|
Az eddigi információ gyűjtésem módszere most alaposan bonyolódik, hiszen két új - avagy egyik régebbi - taggal bővült a csoport, mi nehezítő tényező. Bár esélyesen tovább lesz távolabb Tom általuk, ezentúl nem csak Tomot, de a másik kettőt is meg kell tévesztenem. Jó muri hülye tininek lenni, de azért napi 24 órában azon görcsölni, hogy egy pillanatig se essek ki a szerepemből. Mert ha ez történne, könnyen az életembe kerülhet. Balhéznom kell, mint egy átlagos, de elkényeztetett kamasznak, ugyanakkor akármilyen balhéba nem tenyerelhetek. Arról nem is beszélve, hogy bár jó móka volna 20 évvel fiatalabbakkal játszani, van rá esély, hogy gyanút fogjanak vagy valami, korombeliekkel pedig a kinézetem lévén nem volna okos dolog kikezdeni. Főleg mert apuci azt hinné, hogy pszichés problémáim vannak. Viszont Warren feszült lazasága - igen, ezt így tudnám megfogalmazni - tetszett. És biztos vagyok, hogy Joanna is nyitottabb egy korabeli közösségben. Az volna igazán jó, ha mindkettejükkel összehaverkodnék és Tom ellenfordítanám, monsván, hogy apuci paranoiás és megijeszt. Ha pedig kételkednének, elköhhinteném, hogy anno alkohol problémái voltak és most megint jelentkeznek. Ha a két hazugságból egy igaz, akkor könnyebb elhinni a másikat is.
Felnevettem a fickó megjegyzésén, azt hittem, csak én szoktam szavakkal ily módon bántalmazni Tomot. De ez a legjobb barátja szájából még viccesebbnek hangzik.
- Én támogatom az újonnan érkezett kisöcsi ötletét! Jégkrémet mindenkinek! - nevettem, de azért megrúgdosni nem rúgdostam az előttem lévő ülést. Talán elsőre rossz benyomást keltek a lányban, de majd ha kettecskén leszünk, eljátszom az "Én igazából nem ilyen vagyok, csak félek, hogy elítélnének a félénkségem miatt" típust. Ő megsajnál s mivel azt hiszi majd, hogy nyitok felé, ezért nyitni fog felém és bumm, máris a nyomozásról diskurálunk majd.
- Kár... - mosolyogtam rá, mikor közölte, hogy meg vannak kötve a kezei.
- Jó lenne, de sajnos már akkoris ugyanilyen unalmas volt, mikor hozzá kerültem. De örülök, hogy legalább a cimborái humorát nem ölte meg vele. - emeltem meg leheletnyit szemöldökeim egy apró bóknak szánva. Nem kell, hogy flörtöljünk - abból úgyis csak a baj lenne -, de nem árt öribarinak lennünk, már pedig, ha ő ennyire nyitott a korombeliekhez és ilyen jól elvisel még engem is, sőt még társ is a rosszalkodásban, még kényszerítenem sem kell magam, örömmel leszek a cinkos társa.
- Hé, ez remek ötlet! Apa úgyis ismeri az én barátaim, de én nem az övéit. - somolyogtam, s nem sokkal utána haza is értünk. Igen, végül én szóltam bele a kocsiban történő megbeszélésre, mint egy unatkozó tizenéves. Valójában tudtam, hogy ebből én ki vagyok közösítve, és azt is - ami tán még rosszul is esett - hogy mindez ez én miattam van, mert én szolgáltatom az infókat odaátra. De higyjék csak, hogy türelmetlen tini vagyok.
Miután pedig bementünk én is követtem őket a pince ajtóig. Gondoltam nem zavarja őket, ha maradok, de Tomnak ígyis volt pofája elküldeni.
- Most ezt nem mondod komolyan? De hiszen, ő is bemehet. Nem sokkal lehet idősebb, ha idősebb egyáltalán... - böktem Joanna felé. Nem bántásból, mint inkább megjátszott igazságtalan érzéssel.
- Azt mondtam nem. Majd ha elvégezted az akadémiát és nyomozó leszel, jöhetsz, de addigis menj fel a szobádba vagy tévézz... - mondta ő.
- Úgyse tudnál olyat mutatni, amit ne láttam volna filmben. - morogtam és az arcom is felfújtam.
- Menj már. - szólt rám, mire karbatett kezekkel és megsértődött arccal felcaplattam a szobámba.
Legalábbis pár percre. Aztán lesunnyogtam és az ajtóhoz lépve, fülem rátapasztottam, hogy halljam miről beszélnek. |
A bizalom egy igen könnyen megszakítható és újra már nem összefonható kötél két vagy több személy közt. Olyasmi, amit nehéz elérni vagy odaadni bárkinek is. Warren régi cimborám és jó társam, igen még mindig, akármiyen feszült is most a hangulat. Bár haragszom rá, ha úgy alakulna, most is simán rábíznám az életem. 100%-ban megbzok benne, talán az egész világon benne a legjobban. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném a fogadott lányom, mert az megint egy másik dolog, ám hogy bíznék benne? Késői kamaszkorát éli, bajba keveredik, hisztizik és néha teljesen logikátlan helyzetekben találom. Szeretem, de érettlensége miatt nem tudok benne bízni.
Joanna más. Ő új, még érintetlen az efféle dolgokban. Legalábbis így kell hinnem, mert ha már senki másba nem vethetem hitem, elszigetelődöm és ki tudja mivé válnék. Azért is válaszottam őt, mint mondjuk egy korombeli vén rókát, mert kevesebb rá az esély, hogy a véletlenszerű választásom alapján rábökjek egy olyan személyre, aki talán információkkal szolgál az ellenségnek. Nem vagyok paranoiás - vagy talán csak egy kicsit -, de 70%-ban biztos vagyok benne, hogy a munkánk azért halad ilyen lassan, mert a sumákolások és a gyávaságok mellett, valaki folyamatosan informálja a bandát és vezérét. Hogy ki, azt nem tudom. De manapság a FBI-nál is könnyen lefizethetőek az emberek. Suttba dobják hűségük, felépített karrierjük a pénz láttán. Bár közre játszhat az is, hogy esetleg családja van. Warren is hogy járt...
Hogy miért vittem magammal Lolitát is? Egyszerű. Mert hazamentünk. A házam biztonságos, és itt jobban tudok figyelni. Nem aggódom megállás nélkül amiatt, hogy valamelyik kollégám épp hátba szúr.
Egy kertvárosba mentünk, ott pedig egy két emeletes, de amúgy teljesen átlagos családiház garázs feljárójához parkoltam le. Hallottam őket hátul - persze, hogy hallottam, biztos szándékos volt -, de úgy tettem, mintha nem hallanám. Persze azért az ülést előbbre toltam, mielőtt kitörne hátul a hiszti. Mielőtt azonban kiszálltunk volna, kezemben a leállított autó kulcsával Joannara böktem - de csak azért ő rá, mert ő volt közelebb.
- Szeretném, ha ez köztünk maradna. Mert egy apró elszólás is a végét jelentheti. Most kialakítunk, pontosabban bővítünk egy bizalmi kört, de figyelni fogunk egymásra. Az őrsön is dolgozni fogunk, mert szükség van rá, de a bizonytalan vagy túl gyanús dolgokat elsősorban nálam vagy egyikünknél fogjuk megtárgyalni. - figyelmeztettem őket és a helyzetemből függően azért megpróbáltam Warrenre is hátra nézni. Komolynak szántam a dolgot, de a lányom egy mély sóhajjal és egy "Menjünk már" megjegyzéssel el is vágta a hangulatát. Mindegy, azért remélem érthető voltam.
Szóval kiszálltunk és bementünk. Egyből a nappaliban voltunk, nincs külön előszobánk. A nappali viszont tágas és világos, sőt egy kamasszal a nyakamban még rendezettnek is mondható. Rögtön a bejárat mellett ott van a lépcső, előtte pedig a konyha. Nincs külön étkező. A lépcső alatt pedig ott a pince, ahová eredetileg is vinni akartam őket. Csak hogy az ajtajához érve egyel többen ácsorogtunk ott. Miután kinyitottam a zárat, nem nyitottam ajtót, hanem sokatmondóan hátra néztem Lolitára, aki épp olyan nagy érdeklődéssel állt a másik kettő mellett, mint ők maguk.
- Lennél szíves felmenni a szobába? - pillantottam rá. Volt egy kisebb vitánk belőle, de mindketten tekintettel voltunk a vendégekre, így végül szótfogadott. Legalábbis látszatra úgy tűnt, hogy felment a szobájába duzzogni.
Lementünk a pincébe, ami sokkalta jobban hasonlított a filmekben látott titkos nyomozós helyszínekhez, mint egy pincéhez. De azért a sarokban akadt néhány doboz régi holmikkal.
- Szóval... - léptem a térképhez a falon, ahol mindenfelé nyomok, képek, írások voltak. - Van okom azt hinni, hogy a mai szemtanú, akit majd az este folyamán kihallgatunk, tényleg hasznos információkkal szolgál. - mutogattam a térképen az összefüggéseket.
- Persze ügyesnek kell lennünk, mert ha valóban érintett az ügyben, sőt valóban kötődése van vagy volt hozzájuk, nyilván a sorok közé rejti majd a lényeget. Illetve... - léptem el a térképtől és felcsaptam egy vaskos, kissé nyúzott dossziét.
- Néhány évvel a... - köszörültem meg a torkom Warrenre pillantva - a tragédia után, különös, de egybe függő gyilkosságok történtek Spanyolországban, ami vélhetőleg hozzá köthető a bandához. Elég sokféle áldozatuk volt, de bizonyosan oka volt, hogy őket ölték meg, talán a sorrend is mondhat valamit. Hamisítókat és csalókat is öltek meg, így feltételezem a foglalkozásukból adódóan tették. De hogy mire fel, azt nem tudom. - magyaráztam nekik, de azért őket is hagytam szóhoz jutni. |
 Valamiért biztosra vettem hogy Tom vett be az ügybe, de amikor mondta hogy nem ő volt. Ráadásul a "mindketten tudjuk miért" alatt nem egy dolgot érthet, azt is velem történt meg aztis hogy büdös szó nélkül itt hagytam. Így kicsit alábhagyott a magabiztosságam és oldalra néztem inkább figyeltem a többi helységben tartózkodót, még a butykosból se kért pedíg olyan van benne amit nagyon szeretne. Na és ezekután még jól a földbedöngölt ezzel a dumával hogy én most tulajdonképpen egyszinten vagyok elméletileg egy újoncal, mert hogy kiestem a gyakorlatból mint valami kopott vén szaros, a kis mosolyát meg gúnyos mosollyal viszonoztam. Nem ment jól a beszélgetés de nem is mehetett volna máshogy, a történtek után pszichopatának kell lenni ahhoz hogy egymás nyakába boruljunk. Aztán jött a portás, mondta hogy valaki balhézik és Tomot keresi, ő meg mondta is hogy menjünk, kíváncsi lettem. Közben mondta hogy van még amit mutatni akar és hogy a lányt is bevonjuk majd, nem fintorogtam annyit amennyit kellett volna.- Persze, te vagy a főnök.- mondtam, aztán arra gondoltam milyen nagy lehetőség ez a kislánynak és mennyire örülhet neki, emiatt reménykedtem abba hogy valóban jól fog dolgozni.Odaértünk a portához, hát nekem felkellett dolgoznom a látványt, egy kiscsaj ott huncutkodott a portás székében, odajött és Tom mondta hogy kicsoda is ő, hát meglepődtem.- A lányod? - néztem á kérdően, kicsit furcsálva az egészet. Nem akartam az újonc előtt lebuktatni de ha csak ez itt nem egy koraérett 8 éves, nem lehet a vérszerinti lánya. Nagy felelősség örökbe fogadni egy enyi idős lányt és veszélyes, úgysaccolom 10-12 lehetett amikor Tomhoz került annyi idő alatt már rendesen elcseszhette más szegény kölyköt. Na de inkább kedvesen válloncsaptam.- Gratulálok!- még lehet rúl korai volt, nemkéne ilyen régi baráti gesztusokat tennem, meg utána mondta magátol is hogy nem a vérszerinti lánya. Bele gondolva hogy lehet Felesége is van ez így elég szar lesz, pillanatra végigfutott rajtam a felismerés hogy Tommal most igen könnyen megeshet az ami velem, ráadásul ugyanaz az ügy. Mentünk az autóhoz és folytatódott a tekitélyrombolás, beültetett a nyolcéves mellé.- Apu kapok jégkrémet? - csatoltam be az övemet meg enyhén belerúgtam az előttem lévő tom ülésébe.- Hálás lennék ha előrébb tolnád, nagy gyerek vagyokmár nem fér el a lábam.- piszkáltam, aztán elindultunk, meg jól elmosolyodtam amikor láttam hogy az újonc, vagyok mostmár a nevé is tudom szóval Joanna próbálja leplezni mennyire össze van zavarodva, vicces első nap lehet ez jól leromdolhatta az előzetes elképzeléseit az FBIról. Elindultunk és nem voltam csendes kedvemben, Tom kölyke se ahogyan észrevettem mert megszólított, én meg elvigyorodtam.- Ó hogyne, annyi kínos történetet tudok hogy könyvet írhatnék róla, csak az a baj hogy valószínű ő is így van ezzel az én irányomba. -Végig is futott az agyamon pár kínos és utólag elég mulattságos emlék, te jó ég...milyen fiatalok voltunk és iszonyuan életvidámak, azthiszem a családomról lévő emlékeim mellett azok a legkedvesebbek számomra amiket Tommal éltünk át közösen.- De mivel te a lánya vagy biztos vagyok benne te is tudsz egy csomó kínos dolgo mesélni nekem, információt cserélhetnénk egymással de majd csak négyszemközt, mert apa vezet és a biztonságunkat veszélyeztetjük ha felzaklatjuk.- mondtam halkan de direkt olyan frekvencián hogy azért Tom és Joanna is hallhassa. Amúgy most hogy jobban megnéztem, ez a kislány elég szemrevaló,tudom nagyon fiatal de úgy csillog mint valami kincs az égen, ravasz szeme van biztos nagyon idegesítő amit szintén nagyon szeretek. Hirtelen feleszméltem, elég gáz a barátom lányáról ilyesmiket gondolni még akkor is ha csak fogadott, majd háttérbe szorítom ezeket a dolgokat csak néha túl impulzív vagyok és csak úgy feltör az ilyesmi belőlem. Lehet az is hozzá tartozik hogy régen voltam emberek között, azért nem mutattam ki mire gondolok max egyszer véletlenül végignéztem rajta de amúgy semmi különös, lehet Tomnak mégse lett volna hátra ültetnie. Megérkeztünk, kíváncsi voltam mit mutat majd nekünk.
 Kuando most magamra hagyott kicsit, dolga akadt neki is.Ültem a nekem kijelölt saját asztalná és épp igyekeztem mindent megtudni Tomról, Warrenről meg az ügyről bár arról volt a legkevesebb, a 8 évvel ezelőtti ügy amit újra nyitottak titokban, a képek szörnyűek voltak,Warren családját embertelen módon végezték ki, eléggé elvoltam mélyedve a gondolataimban, ebből a meditatív állapotból Tom hangja rántott ki, aki szólított és kérte hogy menjek utána, vagyis utánuk mert az ajtón kilépve láttam meg hogy Warren is itt van, akinek aztán bemutatkozhattam személyesen is. Gondoltam el akarnak beszélgetni velem, elvégre biztosak akarnak lenni az alkalmasságomban vagy ha nemis ez, valami ügyhez köthető dologról lesz szó, erre a portához mentünk ahol egy virgonc tinédzser éveit újraélő lány fogadott minket, akiről kiderült hogy Tom lánya, vagyis örökbefogadott lánya. Meglepődtem hogy ilyen türelmesek voltak vele és hogy idáig be engedték, persze Tom lánya de akkor is...Én azt hittem itt keményebb a szabályzat. Tom el akart vinni minket valahová, gondoltam vannak egyéb információi is az ügyről amiket nem oszt meg még a bentiekkel, és ezekszerint van egy bizalmas kör a nyomozáson belül amikkel védi azt amit most megfog mutatni, ebbe a képbe nekem csak az nem illet bele hogy a lányát ebbe miért vonja bele, biztos profi de majd meg akarom ezt kérdezni tőle. Hátul ment a hülyéskedés egy pillanatra úgy éreztem tényleg ilyesmi lehet amikor hátul ülnek a roszcsont kölykök de ez is meglepett, azthittem az FBI egy kicsit más keretek között hagyja kibontakozni a tehetségeket, nem tántorított el ez semmitől és kedvemet se szegte, de még bele kellett szoknom a társaságba. Tomra pillantottam ahogy vezet és néha hátranéz a tükörben hogy ezek ketten hátul mit csinálnak, és kicsit feszültnek tűnt. Énis hallottam Warrent és csak ezután gondoltam bele kicsit énis hogy milyenek lehettek ketten régen, nem ismerem őket de Tom komolynak, ezért amikor elképzeltem énis egy pillanatra miket csinálhattak ketten, akaratlanul is elmosojodtam, de aztán megeröltettem magam és elfojtottam. Warren a volt társa de én az alárendeltje vagyok, úgyis hogy itt ülök az autójában amit elég megtisztelőnek éreztem hiszen egy napja se vagyok itt, nem tudom mit tud rólam ami miatt ennyire bízni akar bennem, már égtem a kíváncsiságtól hogy ha megyünk, mit fogunk látni ezért meg se szólaltam, és végre megérkeztünk. |
Az irodalom tanár megint távoltartásit kért, ezért hamar szabaddá vált a napom. Hogy 20 évesen miért járok még középsuliba, mert csak. De ha mindent Tom orrára kötnék, bizonyára nem rohangálnék szabadon a fogadott lányaként. A dolog úgy kezdődött, hogy kamaszkoromban hypopituitarismussal diagnosztizáltak Spanyolországban. Ez egy hormonokra kiható betegség, mely által most 40 évesen is úgy nézek ki, mint egy 18-20 éves. Vannak ennél hajmeresztőbb korú betegek is, de a lényeg, hogy azon szerencsések közé tartozom, aki bár ezáltal egyes dolgokban hiányt szenved, valójában előnyét élvezem mindennek. Többek között nem hülyültem, meg, legalábbis nem úgy, ahogy eme betegség alatt szokás. Tény, hogy gyerekem soha nem lehet, de nem is érzem szükségét, anyának is pocsék volnék. Senki meg nem mondaná, hogy valójában mennyi is vagyok, egyedül a fogamról vett mintáról tudnának beazonosítani, de nagy vagyok, apuci pedig már nem kísér el fogáasztra, ahová el sem megyek, inkább vigyázok rá, hogy ne is kelljen. Szóval miután diagnosztizálták ezt a kis kellemetlenséget, a szüleim lemondtak rólam, mert féltek, hogy drága mulatság lenne felnevelni. Egy ideig egy csóró otthonban voltam, de csak hamar örökbe fogadott egy fickó, aki bár kegyetlen és megalázó dolgokra kényszerített, megtanította, hogy az embernek magán kell segítenie vagy addig nyelhet, míg meg nem purcan. A lényeg, hogy egy alkalommal meglátogatta ezt a stricit egy pénzes, Murillo nevű alak, aki hasonló célokból, de felvásárolt. Egy darab húsnak tekintett, de miután kiderült, hogy mi a helyzet, új pozíciót tölhettem be nála. Szóval "átnevelt" és a "jó" tetteimért jutalmat kaptam. Megtanított rá, hogy a hatalmat nem adják, hanem el kell venni.
Aztán jöttek ezek a nyomozások, ő pedig némi kézintéssel azt gondolta lerendezte a dolgot. Sokáig így is tűnt, de a dolog nem maradt ennyiben. Néhány nyomozó szimatolgatni kezdett, s hogy leálljanak megölte az egyikük családját. Mert hogy ugye csak neki volt, a másik magányosfarkasként éldegélt. A nyomozás azonba nem maradt ennyiben, legalábbis a cimborája részéről. Murillo aggódni kezdett, kissé talán paranoiás is lett, s hogy ezt kezelhesse, új feladatot adott. Gondolom nem nehéz kitalálni mit. A hamis papírokat és dolgokat elintézte helyette- még azt is, hogy valamilyen formában rokona lehessen a fickónak - ehhez persze sok embernek meg kellett halnia. Nekem pedig annyi a dolgom, hogy figyelek, fülelek és mikor épp van rá lehetőségem - mert ki is gyanakodna egy huszon éves, de még kamasz lányra - szállítom neki az információkat. Jó is, hogy így alakult, mert egyrészt igaza volt, a fickó tényleg szimatolgat utána folyamatosan, másrészt, mostmár nem kell odaszolgáltatnom senkinek sem a testem, és megalázkodnom. Most még csupán hercegnő vagyok egy idegen alaknál, de ha nyertünk, királynő leszek a maffiánál.
Így hát nemes egyszerűséggel a nyakán maradtam, s ahogy máskor most is hivatlanul beállítottam a nagyon titkos kis őrsükre és játszottam a libát. Igen, még élvezem is eme szerepet. Áthajolva a pulton piszkáltam a portás holmijait, dobáltam galacsinokkal, kergetőztünk az asztal körül. Tudták, hogy Tom lánya vagyok, így nem vihettek el. De egy órával később már ők sem bírták tovább. Csak azért nem éltem a lehetőséggel, hogy a portás távollétében feltörjem az adatbázist - mert, hohó, vigyázat, nagyon fasza kis hacker vagyok ám - mert ez a hely az FBI központja és bár a rendőrségi kamerák is vesznek minden szobát, itt aztán vagy 10 figyelhet egyszerre engem több szemszögből. Még azt sem tudtam volna megpróbálni, hogy mobilon keresztül feltudom e törni. Ha elbukom, nem lesz több esélyem és tutira a földalá kerülök vagy a nyomozük által, vagy Murillo által.
Volt is nagy örömködés, mikor megláttam őket, épp csak nem ugrottam apuci nyakába. A másik fószert egyből felismertem, de nem tulajdonítottam több figyelmet neki, max rámosolyogtam, mert azért... jól nézett ki. Ám a lányka nagyon is felkeltette az érdeklődésem. Róla speciel semmit sem tudok. Egyelőre... De azért nem árt tartani a távolságot vele addigis. A kocsiban hátra lettem ültetve, bár ez sosem zavart. Ahogy az sem, hogy a kislány helyett, a nyomozó lett hátra küldve mellém. Bár szívesen diskuráltam volna a leányzóval csajos, de informatív dolgokról, sajnos így kissé meg volt kötve a kezem. De azért nem estem ki a szerepemből. A mobilom nyomkodtam, majd egy idő után - főleg, ha kellemetlen nagy volt a csend - közelebb csúsztam a férfihez és szélesen rámosolyogtam.
- Szóval te régóta ismered apucit? Akkor biztosan sok-sok cikis dolgot tudsz róla, nem? - vigyorodtam el. Ez pusztán bizalmi játék, kell, hogy mostantól ne csak apucitól kapjam az infókat. De ha ő nem nyitott erre, se baj, mert a lánnyal talán jobban megtalálom majd a közös hangot. |
Szerettem volna legalább a mai napra, vagy annak első felébe elkerülni a Warrennel való kettesben maradást, de tudtam jól, mélyen igenis tudtam, hogy ez nem fog menni. Mikor pedig odajött látványosan próbáltam kerülni a szemkontaktust. Na nem azért, mert nem volnék őszinte vagy szégyenlős volnék, egyszerűen csak így akartam tudtára adni, hogy duzzogok, szóval menjen odébb. De túl régóta dolgozunk együtt, hogy ezt ne vegye észre, és ahhoz is, hogy ne szarja le. Ő az a típus, aki elmenekül, ha úgy van, de ha más van így a közelében, mindig útját állja. Igaz, kettőnk közül még mindig ő az, aki szenved, de azok után, hog se szó, se beszéd eltűnt, én is aggódtam miatta és hiába kerestem, nem bukkantam rá. Pedig a legrosszabb pillanatokban is számíthat rám. Igazán tudhatná. A duzzogásom is annyit ért, hogy mire kettőt pislantottam, már egy többiektől távoli helyen csücsültünk egymással szembe, egy-egy kávéval előttünk.
Igazából nem is tudom mondani akartam e bármit is. Mármint akartam volna, de valahogy semmi sem jutott az eszembe eleinte, s tán jobb is, mert egyből levette volna, hogy a szarságai ellenére is hiányzott. Ám mikor felhozta, hogy én vontam be az ügybe, gondoltam jobb ha tisztázzuk, hogy azért nem jófejségből tettem.
- Lényegében nem én voltam, aki bevont. Szükségesen tanácsolták. Ha csak rajtam múlt volna, te most nem lennél itt. És mindketten tudjuk, miért nem. - pillantottam fel talán most először rá a pohárból. De lényegében eztán ismét némaságba burkolóztam. Aztán jött a szokásos Warren-féle "lépjünk ezen tovább" dolog.
- Nem. - válaszoltam tömören, azt hozzám sem téve, hogy miután lelépett nem sokkal később a pia lett az új cimborám. Túlzásokba estem, de az őrsön leállítottak, és egy kis terápia után megtanultam nemet mondani. Nem egyszerű, sőt olykor piszkosul nehéz, de igyekszem. Ellenben a cigit dobozostul szívom, mert kell valami.
- Ez így van... - értek egyet szűkszavúan az eddigiekhez hasonlóan. Már ami a jó szemet illeti. Mindig is volt hozzá érzékem. Párosunkban mindig is én voltam a megfigyelő, míg Warren inkább a fizikai kárt okozó. Nem mondom ez is hasznos volt, mert valakit csak így lehetett befenyíteni. Mélyet sóhajtottam, mert ismerem annyira, hogy szokása leszólnia a "zöldfülűeket", aztán könnyen koppanhat. Lassan felálltam a kávéval a kezemben, amibe megszólalásom előtt ittam is.
- Csak nehogy aztán lenyomjon. Jelenleg szerintem egy szinten vagytok. Lehet, hogy többet láttál, mint ő, de sokat kihagytál, tán felejtettél is. Ő pedig bár nem tapasztalt annyit, mint te, friss és lelkes. Szóval állok elébe. - vonok vállat, s mielőtt nagyon magára venné, hogy még én is csak cseszegetem az elmúlt években, a végén azért kicsit elmosolyodtam. S ez nagyjából addig tartott, míg a portás odanem jött szólni, hogy valaki vár odalent és bár nem most jött, már nem tudják mivel visszatartani. Aztán hozzá tették, hogy csak egy szavamba kerül és lecsukják. De a "probléma" és az "Ő" szócskák egy mondatban, csak egy valakire utalhatnak. Lolita...
Újabb mély sóhaj.
- Gyere... - biccentettem a fejemmel a még tán asztalnál lévő Warrennek. - Nem csak itt van látnivaló. És csak hogy fej fej mellett haladhassatok, bevonjuk a kislányt is. - tettem hozzá, miközben elindultam kifelé. Út közben beszóltam. - Joanna, jöjjön kérem. - biccentettem neki is a fejemmel. Bár még most is fura ez a hol tegezés, hol magázás. Nem hiszem, hogy megszokom, szóval majd megkérdem nem bánja-e ha tegezem, mert ebbe belefogok őrülni. Reméltem, hogy csak ő jön. Egy részt, mert négy személyes a kocsi, másrészt meg, mert hozzám megyünk. Ami pedig ott van, ahhoz senkinek semmi köze. Max azoknak, akiket most odaviszek. Egy ember kivételével. Ha követett - mert remélem, hogy követett -, akkor hárman indultunk a portához. Már most égett a búrám, s nem is ok nélkül. Az ember azt hinné, hogyha már a gyerek elér egy bizonyos kort - mondjuk felnőtté válik - akkor van benne annyi türelmesség, hogy végigüljön egy órácskát, mondjuk a drága mobilját nyomkodva. Vagy ha kicsivel több esze van, nem jön be ide, hanem szépen haza megy a suliból. Mondanám, hogy úgy szeret, hogy majd megesz, de erről szósincs. Ám hogy pontosan miért jár a nyakamra ilyenkor is, nem tudom. Talán valami későn érő kamaszos szarság, vagy mert azt hiszi, így majd több zsebpénzt kap. Most is mit csinált, míg a portás feljött szólni, ő elfoglalta a gurulós széket a pult mögött, lábait a gép mellé tette és valami lapra firkálgatott, ami minden bizonnyal fontos lett volna a portásnak. De amint meglátott, felcsillantak a szemei, fújt egy nagy rágóbuborékot és kiugorva a székből odajött hozzánk.
- Hát de sokan letettek! - mosolyogta gyorsan végig nézve a másik kettőn, míg végül Joannan állt meg a tekintete. Rain idősebb volt nála pár évvel, de még ígyis fiatal, így gondolom ez szúrt szemet neki.
- Joanna, Warren ő itt Lolita, a lányom, aki 20 éves létére úgy tesz, mint egy 6 éves. - tettem hozzá sokatmondóan, hátha a mások előtti finomkodó lejáratás hat rá, de vagy nem értette vagy nem érdekelte. Beakartam mutatni a többieket is, de ő egy "Jó-jó-jó"-val leintett, mondván, hogy az előbb már elmondtam kik ők.
Még egy sóhaj.
- Csak azért nem ismered, mert a nevelt lányom. Örökbefogadtam, szóval nem, nem csaltam meg senki és nem voltam elővigyázatlan. - beszéltem Warrenhez, miközben kimentünk a kocsimhoz. S hogy mindenkinek hamar letisztuljon, az anyósülést az ifjú nyomozónak szántam, annyira, hogy még az ajtót is kinyitottam neki, csak hogy érzékeltessem a másik kettővel, hogy büntetésben vannak, szóval húzzák meg maguk. Oké, Warrent nem tudnám ilyesmivel megnevelni, de talán, ha Lolita látja, hogy nem csak őt büntetem, elgondolkodik, hogy tán bizonyosan ő hibázott. Az örökbe fogadása kissé bonyolult történet, de a lényeg, hogy elvileg rokon, ha nem is feltétlen vérszerinti. |
Kuando:
Azóta ismerem Thomast hogy az FBIhoz került, nem véletlenül kapott ide meghívót remek nyomozó volt, és a pozícióját is kiérdemeltem, viszont ami ezt az ügyet illeti, kicsit aggódom a személyes értintettség miatt, és amiatt meg pláne hogy a volt társát lazán be is vonta az ügybe. Igyekszem majd ügyelni arra hogy meglegyen az érzelmi egyensúj a nyomozás alatt ha esetleg ők ketten elszálnak az indulataikkal, ezért ültem most is ott a teremben, és mivel az újoncra is én felügyelek ezért ő is ott maradt mellettem. Ketten ültünk az első sorban és figyeltem mi fog történni mikor ez a két jóbarát összetalálkozik,
Nem terveztem bocsánatot kérni, viszont lettek volna kérdéseim, szerettem volna beszélgetni vele és azthiszem erre most hogy újra együtt dolgozunk szükség is lett volna. Csak nagyon bezavart hogy a szemem sarkába baltaként áll a tekintete annak a fekete hajú férfinak aki melett ott ücsörgött az újonc aki csak diszkréten kíváncsiságból sandított néha hátrafelé.- Ő a kisportásod vagy mi?- néztem a férfira aztán meg Tomra.- Nincs itt valami hely ahova letudnánk ülni? Azthiszem nemártana beszélnünk egy kicsit, keressünk valami helyet- Mondtam aztán, intettem a fejemmel. Tom elvezetett valami kávézó szerű helységbe, elég jól fel volt szerelve természetesen, az ilyen keliberű igazságigyisek nem kapnak szart. Leültünk egymással szembe, kínos csend volt Tomnak láttam lenne mondanivalója de nem a szájával hanem mondjuk a lábával vagy az öklével, sóhajtottam.- Tudod nem vagyok a kínos beszélgetések híve, de előszöris hálás vagyok hogy bevontál, tudom hogy ezzel sokmindent kockára teszel, mert érzelmileg túlkompromitált vagyok, nem is tudom hogy szereztél engedélyt arra hogy ide jöhessek és ha elbaszunk valamit akkor te fogsz rácseszni, nekem nincs mit vesztenem...- Hát erre se szólt semmit, újabb néma percek után köhintettem, elővettem egy laposüveget a kabátom belsőszebéből és bele löttyintettem a kávéba amit akkor hoztak ki.- Láttam jó csapatot állítottál össze, pár emberről még énis hallottam annó ügyes fickók, így talán van akár tíz százalék esély is arra hogy jutunk valamire. Meg láttam szereztél egy csiszolatlan agyacskát is, reméljük hozott elég pelust magával, jaj bocs udvariatlan vagyok, kérsz te is? - vettem elő újra a butykost- Na de lehet erős voltam, nem piszkálásból pelusoztam, nem illik a képbe az a lány, akárcsak én, jó szemed van a különcökhöz. -Na itt már elkussoltam mert annyit beszéltem hogy egyértelműen fokozta a kínosságot.
Miután kimentek Kuandora néztem, megkérdeztem ki ez a megviselt arcú fickó, mire beavatott. AZ eligazításon egyenlőre nem esett szó Warrenről, de ezekszerint durván benne van a dologban, elfogott egy pillanatra egy furcsa érzés, mint amikor a Moby Dickben a tengeren döbbennek rá a matrózok hogy Ahab kapitány motivációja nem a zsákmányszerzés hanem abosszú. Bár ez egy elég negatív példa, nem kéne be protezsálni egy olyan véget amilyen Ahabra várt, kicsit aggódtam és éreztem hogy Kuando is emiatt aggódik. Az efféle ügyek eltarthatnak évekig, akár évtizedekig is, nehezek kényesek. Hatalmas önkontrollra és érzelmi fegyelemre lesz szükség, nekem is felkell kötnöm a gatyámat. Körbevezetésre indultunk, diszkréten magukra hagytuk Tomot és Warrent had beszélgessenek. Körbevezetés után kaptam egy kulcsot, mert a munka mellé járt egy klasz kis bérlemény, de egyenlőre nem mentem haza, átnéztem mindent újra mert nagyon kíváncsi voltam ,mindent tudni akartam amit csak lehetett, és persze Warrenről és Thomasról is.
|
Egy tanári asztalhoz hasonlatos kis asztal előtt, egy papír pohárkába töltött autmatás kávé fölött görnyedve nézegetem át újra s újra a papírokat, hogy a kiselőadás legalább sikeresen átadja az infromációt jelenlévőknek. Hogy ennyi évvel a hátam mögöttem izgultam-e? Igen, de nem azért, mert emberek előtt kellett beszélnem. Hanem azért, mert amiről beszélek, nem tankönyvi eset, bemagolni sem lehet. Ez bizony a véres valóság, szószerint, mivel csatolva vannak hozzá képek, jegyzetek a körülményekről. S azért is voltam ideges pluszban, mert egy újonc mellett olyas valakit vártam, akivel jó ideje nem találkoztam. Ez nem is érintene meg annyira, csakhogy azelőtt szinte tesvérként tekintettünk egymásra. A "szakításunk" váratlan volt, és számomra nagy csalódás, mégha valamelyest meg is értem.
Mély sóhaj...
S közben hallom az ajtót csukódni. Nem először, de minden alkalommal felpillantok. Talán mert félek a találkozástól, talán mert nem is biztos, hogy látni akarom. Nem én hívtam, még csak nem is az én ötletem volt, hanem a feletteseim egyikéjé, aki határozottan állította, hogy jót fog tenni a közös munka mindkettőnk számára. Ezzel még valahol egyet is értenék, ám most a családja kegyetlen, brutális gyilkosáról van szó. Azzal kell szembenézni mostantól, ami elől 10 éven keresztül menekült. Komolyan ez a legjobb módja annak, hogy békét kössünk? Noha korábban jó csapatot alkottunk, ez már személyes dolog. És meg lehet, míg engem az észérvek, őt az érzelmek fogják irányítani. Nem baj, ha különböznek a véleményeink, de tartok tőle, itt súlyosabbról lesz szó.
Ám ezúttal nem egy beavatott, sokkalta inkább az újonc és az egyik küldöttünk lépett be. Kíváncsian néztem fel rájuk s követtem őket tekintetemmel, míg az asztalhoz nem értek. Felálltam és illően kezet fogtam a bemutatkozás mellett. Én választottam, noha ő még nem tudja pontosan miért. Nem csak a kitűnő vizsgái miatt, és a gyors észjárása miatt, de olyasvalakire volt szükségem, aki több, mint egyszerű nyomozó, aki képes másképp látni dolgokat. Kicsit olyan ez, mint az az orvosos sorozat, amiben a sánta doki olyan preferenciák által választotta orvosait, mik úgy mond különccé teszik őket. Az egyikük kocsi tolvaj, a másikuk nem fél bemocskolni a kezét, a harmadik tisztában van a hibák következményeivel. Nekünk is pontosan ilyen emberekre van szükségünk a munkához. Mert a papírmunka nem vezet előre. Mégsem volt alkalmam túlságosan elbeszélgetni vele - így érdeklődésem iránta továbbra is fennállt. Kicsit aggódtam azért, hogy mellé fogtam, de bíztam az ösztöneimben. Lett volna még pár perc a kezdésig, de zavarba hozott a belépő ismerős arc, ki bár szívem mélyén nagyon jó volt látni, nem akartam, hogy tudja. Azt akartam, hogy az higyje, neheztelek rá, mert ígyis van, csak könnyen megsajnálom. Végtére is az egész családját kivégezték. Megköszörülöm a torkom, és csendre intem a bentlévőket, hogy elkezdjem az előadást, mik mellé voltak képek és a kevésbé hasznos - s minden bizonnyal pénzéhes - szemtanúk elbeszélései. Egy tanúról tudunk, aki tán hasznos információval is szolgálhat, ám vele megvártam a többieket. Úgy gondoltam nem árt, ha több fül többet hall. És még véletlenül sem azért tettem, mert megakartam vérni ezt az idiótát... |
Felvettem és egy határozott hang beleszólté s közölte hogy az FBI segítséget kér egy nyomozáshoz amiben régen én és a társam részvettünk, mikor a Murillo nevet említette a telefonban beszélő férfi összerezzentem, meglepődtem egy pillanatra aztán átjárt az a fajta vérszomj ami hidegen kering az ember ereiben, a türelmes ragadozó ösztönei aki a fűben nesztelenül lapulva, végre megpillantja a zsákmányt. Helikoptert küldtek értem és 2 óra mulva már az FBI puccos helyi kirendeltségének fehér padlóján kísért egy fiatalember a terembe ahol hamarosan elkezdődött az eligazítás. Egy fiatal lányt láttam hátulról, hátulról is fiatalnak és gyengének tűnt, egy csapat három férfival bszélgetett és amikor közelebb értem csak akkor pillantottam meg a két férfi arcát, az egyikük Tom volt, elmosojodtam és integettem neki, azonnal észrevett de nemtudott odajönni mert az eligazítás azonnal kezdődött és valóban valami főnök lett mert ezeknek muszály mindent pontosan kezdeniük a tekintély és a profizmus nevében. Hirtelen valami motiváció féle kezdett el működni bennem és kicsit elvigyorodtam, azért is mert régen láttam Tomot akinek nagyon jól állt az a tíz év akárcsak nekem, de legfőképp azért, mert így már tudtam hogy ő hívott ide és hogy nem felejtette el mi törtétnt annó, ennél biztosabb kezekben nem lehet a bosszúm, mert ez egy közös bosszú. Az eligazítás felvázolt egy esetet, amit egy rendőr családja ellen követtek el, ugyanazzal a módszerrel mint nálam, és végül ezt is sikerült volna másra kenniük ha nem kerül elő egy tanú. Az eligazítás végén felálltam és megvártam míg a többiek elindultank miután kijelölte Tom hogy kinek mi lesz a feladata, engem egyenlőre gondoltam diszkrécióból nem említett. Odamentem hozzá és rámosolyogtam. bár nem voltam benne biztos hogy örül nekem, hiszen annó amikor hirtelen eltűntem, neki se mondtam semmit nem tudhatta mi van velem, hogy megöltek e engem is, ezért próbáltam inkább vicces lenni, csak az egyik fazon volt a teremben aki beszélgetett és a fiatal lány. |
Warren:Egy újabb gusztustalan nap a bíróságon, tanuskodni hívtak be, most zártak le egy jelentéktelen kis rablásos ügyet amiből véletlenül emberölés lett. A tárgyalás tíz éve folyt mert a vádlott túl jó politikai kapcsoaltokkal rendelkezett, akkoriban én csak elkaptam és rábíztam ezekre a fickókra akik hét kerek esztendelye reszelik,fúrláyk faraglyák a páncélt ami körbevette ezt a vicces kis kövér fickót, aki most is összeizzadta ilyedtéban a széket ahol már ezredszerre mondja el a hazugságait, de a mai nap végre sikerült. Bevallom halálra undtam magam, azért léptem ki hogy ne kelljen több éilyesmivel foglalkoznom, az ítélet hirdetés utána felálltam és tapsoltam kétszer gúnyosan, volt kollégáim és a bíróságról ismerős arcok felémfordultak és végig kísértek szemükkel ahogyan elhagyom a termet, a bíró nem szólt semmit mert ismert, ismert és szánt engem. Tíz év... mi minden történt tíz év alatt, amikor először találkozott a tekintetem ezzel a maflával akit a saját hülyesége tett gyilkossá, még bizakodó ember voltam. Miután átmentünk a társammal együtt a gyilkosságikhoz kitartott ez az érzés, a munka néha megviselt talán fokozatosan ez is hozzájárult ahhoz hogy elsorvadjon belül bennem minden vágy az élet iránt, de nem ez volt a fő ot. A volt társammal Tommal nagyon egy húron pendültünk, amelyik ügy a kezünk alá került mindet megoldottuk, kivéve persze az az eggyet...Úgy hallom most Tom az FBI-nál van, ráadásul valami osztályvezető vagy mi a tököm, nyolc éve nem láttam, de mintha ezer év telt volna el. Teltek az éve, de ami akkor meghalt bennem az mindmáig úgy is maradt, kevés nyomozóval fordul az elő ami velünk annó, mert a legtöbben ha beletenyerelnek valami csúnya ügybe aminek a szálai mélyebben húzódnak mint azt az ügy kezdetén hiszik, lefizethetőek. Mi nem voltunk azok, kutakodtunk amíg ki nem derült, hogy a gyilkossági ügy amiben nyomozunk az ország legnagyobb gengszteréhez kötődött, fel akartuk fejteni a dolgot és elkapni a mocskot, hiszen soha senki nem látta még mindenki csak a nevét ismeri.: Murillo. Amit találtunk az kevés volt, de őt és az országot behálózó bizniszét veszélyeztette mert ráirányult a figyelem, pedíg ő egészen idáig úgy volt jelen hogy senki sem tudta hogy létezik, pedíg létezett és nagyon sok szálat tartott a kezében. Volt egy feleségem és két kisfiam, Tomnak "szerencsére" senkilye nem volt, már a szülei sem éltek, rajtam statuáltak példát, potnosabban a családomon, így esett meg hogy egy szép márciusi délutánon amikor munkaután hazaértem a feleségem és a kisfiaim vérével összefestett falak látványa fogadott, mikor beljebb mentem a konyhában megtaláltam a feleségemet akit a beleinél fogva lógattak fel a lámpára, alatta hevertek a fiai, arcukról letépték a bőrt. Elájultam és sokkos állapotba kerültem, Tom jött volna át aznap este hozzánk vacsorára ő hívta a rendőröket és a mentőt. A kórházban ébredtem és egy hétig nem emlékeztem semmire, szánalmas de egy évig pánikbeteg voltam, még ígyis a dolgok végére akartam járni de a mocskok úgy rendezték a helyszínt hogy egy büntetett előéletű de amúgy viszonylag ártalmatlan skizofrén fickó újlenyomatával és késével dekorálták ki a helyszínt, a bűnöst aki nem az igazi tettes volt lecsukátk és az ügyet lezártnak tekintették. Csak mi ketten tudtuk Tommal hogy ki tette, gyenge voltam idegileg és emiatt fizikailag is, infuzioval kellett etetni egy hónapig és nem szóltam senkihez, csak néha néha egykét szót Tomhoz. Aztán egy nap szónélkül elutaztam európába ahol eltöltöttem hat évet, könyvelőként dolgoztam majd hazajöttem az usába, azóta építkezéseken dolgozom, amióta visszajöttem titokban fojtattam a nyomozást, névtelenül és nagyon csendesen türelmesen, úgyéreztem már ráérek, készvoltam a hátralévő életemet feltenni erre az ügyre. Ahogy sétáltam kifelé a bíróságon egy sarok mulva megcsörrent atelefonom, ismeretlen szám... Felv |
Joanna: Pontosan hétkor ébredtem, már egy hete sikerült megsterséges ébresztés nélkül felkelnem, sikerült bekalibrálni a biológiai óráimat, szügségem volt erre az önfegyelmezésre mert mostanában nagyon nehezen aludtam az izgalomtól és ha nem keltem fel időben, a napom teljesen szétesett és nem tudtam megfelelően teljesíteni. Nemcsak én izgultam, az Akadémián minden diákra ilyen hatással volt a szóbeszéd, miszerint valakit közülünk be akarnak majd vonni egy most zajló elég komoly jellegű nyomozásba, nemtudtuk miféle ügy lehet de még azt se hogy igaz e egyáltalán hiszen hivatalos értesítést nem kaptunk erről, csak egymásközt terjedt a hír de mindenki komolyan vette és azon töprengett ki lehet az akit majd kiválasztanak. Voltak tippleim nekem is és emellett bevallom magamra is gondotlam, a tanáraim engem is a kiemelkedők között tartottak számon, nagyon komolyan vettem az akadémiát, mivel nekem ezen kívül nem volt semmim, szüleim rokonaim nulla, egész életemben magamra voltam utalva és ezért jóval önálóbb votlam a többieknél és a koromnál jóval több élettapasztalattal rendelkeztem. Gyorsan mozogtam és futottam, mindenhova feltudtam mászni de a testi erőmmel voltak problémák, ezeket igyekeztem kompenzálni, harcművészeteket tanulni amik segíteni kiegyenlíteni ezt, na meg a külsőm se volt bizalomgerjesztő, lehet hogy sokan nem gondolnák rólam ránézésre hogy képeslennék mindarra amik kellenek ehhez a nyomozáshoz, emiatt izgultam annyira. Már fél nyolc volt mire feleszméltem a gondolataimból és végre megmostam a fogamat, utána felöltöztem és indultam a szokásos kocogásra az akadémi nagy belsőkertjában. Az első kör után a hatalmas fehér kastélyszerű épület sarkához érve megpillantottam egy ismeretlen arcú fehéringes nyakkendős fickót aki amint észrevett leintett hogy menjek oda hozzá. Elővett a zsebéből egy kis fényképet az arcom mellé tette majd megszólalt és engem kirázott a hideg mert tudtam mit jelent.:- Öt perce van, pakoljon hátul várom.- Egy pislantás után agyatlanul rohantam fel a szobámba, beteges de már a héten a többször végiggondoltam hogyan kéne bepakolnom ha engem hívnának be ezért két perc alatt készen voltam, na meg nem is vittem magammal sokmindent. Hátramentem a nagy földalatti garázshoz ahol a férfi várt, beültem az autóba és már indultunk is.- Bemutatkozom, Roberto Kuando vagyok a szövetségi nyomozó iroda felhatalmazott rá hogy én legyek az aki az első napokban felügyelem a munkáját a Murillo ügyön, utána kijelölünk magának egy ideiglenes nyomozótársat akivel azontúl együtt dolgozik, ha jól teljesít soronkívól megkapja a képesítését és autómatikusan közénkfog tartozni. - Izgatottam hallgattam.- Ez remekül hanzik, nem fognak bennem csalódni. Bár tudom tudja a nevemet én azért bemutatkoznék.: Joanna Rain.- Nyújtottam a kezem mikor már kiszálltunk az autóból és kezet fogtunk, aztán indultunk is az nagy ápület márvány folyosóin keresztül, ellenörző kapukon át, egy eligazíó helyiségbe ahol már gyültek a nyomozásban résztvevők. A kivetítő előtt volt egy asztal amin papírok fölött komoly arcal görnyedt egy negyven év körüli férfi, odakísért hozzá a kísértőm.- Thomas itt van akit választott az akadémiáról.- A férfi rámnézett én meg bemutatkoztam neki, ő is nekem. Nagyon szép éles tekintete volt, érezni lehetett hogy ez az ember nagyon profi megfigyelő, és rövid időn belül kiderült számomra hogy ő a művelet vezetőlye, pedíg koránt sem ő itt a rangidőt, ahogyan a teremben láttam vannak itt bőven 10-20 éveel idősebbek is nála, ritka hogy valaki műveleteket vezet ennyi idősen, ezért kíváncsi is lettem rögtön milyen ember, na meg arra is hogy miért engem választott. Thomas a hátam mögött megpillantott valakit és egy pillanatra arcvonásai megfeszültek, mintha elfojtana valamit, meghatottságot vagy bánatot vagy haragot azt nem tudtam kivenni, hátranéztam a tekintete irányába ő meg közben az órájára, hangosan szólít a teremben lévőkhöz hogy kezdünk, és mindenki helyet foglalt. |
[401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
