|
Témaindító hozzászólás
|
2020.04.13. 21:45 - |
Újranyitott Akta |
[401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Nyilván egyikünknek sem hiányzott ez az egész, csak hát szívás, hogy az embernek nyugalomra lenne szüksége és a sors, ez a kegyetlen fos sors, azzal zárja össze, akit a legjobban utál. Na jó, Raffaellel biztosan szarabb lenne.
- Persze, rögtön itt az út kellős közepén. Legalább jó dolgunkban találnak ránk... - mosolyogtam, de végig szarkasztikusan, aztán beültem, persze csak miután odébb pateroltam. Bocsánatot akartam kérni, azért amit a családjáról mondtam, de féltem, hogy csak összekapnánk rajta valahogy, így gondoltam inkább tekintsük semmisnek.
Rögtönzött terv, de nekem okés volt. Kicsit fura lesz a királyi kiszolgálás után egy ilyen helyen meghúzni magunk, de így jártam. Igyekeztem a térkép alapján haladni, amit egy idő után már magamnál kellett tartanom, mert ő közben bealudt. Oké, ez is érthető, hiszen én tudtam aludni, ő meg egész nap lövöldözött, menekült, a kezét is szarrá lőtték. Ah, de nem csinálom itt magamnak a bűntudatot. Mikor megérkeztünk, nem ébredt fel egyből, de olyan aranyosan aludt, hogy legszívesebben simogatva ébresztgettem volna. Így azonban, néha elindultam előre a kocsival és nagyot fékeztem, hogy kicsit előre löködjön. Erre ébredt fel, én meg mosolyogva figyeltem.
Követtem az utasításait és a kocsi elrejtése után felmásztunk. Lévén, hogy ő a sérült, igyekeztem segíteni neki, de ő húzott fel, amit megköszöntem. Jó hát, ez felér egy kis túrának is. Izgalmas is lehetne.
- Imádom. De tényleg... Lehetne rosszabb is. - néztem rá, majd ledobva a cuccaim, és elsőkörben kerítve magamnak valami kevésbé kényelmetlen ruhát - ha nem, akkor csak leszakítottam a ruha alját, mert megőrülök - ledőltem a kanapéra. Aztán a macira néztem. - Legyen csak a tied, te vagy most a rokkant... Több pihenésre van szükséged. Nekem jó a kanapé is... - tettem hátra kezeim a háttámla tetejére és onnan hallgattam. Gondoltam akkor most másképp is játszom az idegeivel. - Oké, csináljuk... - intettem neki magam felé tök komolyan. - Valahogy le kell vezetnünk a feszültséget... és ez még mindig jobb, mintha szétvernénk egymást. Persze erősebb vagyok, te meg sérült, de udvariasan hagynám neked az első ütést... - mosolyogtam. |
 Mikor visszakérdezett a mesélés kapcsán bólogattam, láttam hogy nem győztem meg a dologgal de ha a gyerekeknél használ lehet nála is fog, de aztis láttam hogy azért elgondolkodik, szóval tényleg komolyan veszi és nagyon koncentrált. És amikor mondtam hogy lehet hogy felfognak jönni olyan dolgok amikre nemszívesen emlékszik vissza akkor is nagyon elszántan mondta hogy igen ő ezt akarja. Aztán mikor nehezen kinyögte a mazsolás kekszet kicsit elmosolyodtam, megsimogattam avállát.- kezdetnek azis megteszi, érdekes lenne ha megtudnád foglamazni miért szereted. És ha eszedbejutna majd később valami amit csinálni szeretsz, ami örömöt okoz és mondjuk kicsit hétköznapi módon.- mondtam és közben énis gondolkodtam.- Raffael, óvatosan kezelem ezt a dolgot nem tudom meddig mehetek el, megsért e a dolog vagy kellemetlen de...Murillot te szereted nem? Mert ha arra gondolok tegnap mennyit fáradoztál érte és menyire ideges lettél mikor nem volt ott, vagy milyen féltékeny lettél arra a lányra, vagy mennyire vágysz az elismerésére...nagyon úgytűnik mintha kötődnél hozzá. Szóval lehet hogy néha vannak most is érzéseid csak nem tűnik fel. - néztem rá, merthát én ezt nemtudhatodm pontosan, ő tudja mit érez de ha így van akkor lehet hogy könyebben menne a dolog, ha tudasítani tudja akkor elindul valamerre. Annyira kiszolgáltatott helyzetben volt most, és megtisztelőnek éreztem hogy hozzám jött segítségért.- Van hogy az ember nemtudja mit érez... aztén ha rájön akkor minden tel lesz vele. Nemrég velem is megesett hasonló, ha valami ismeretlen akkor nehezen vesszük észre. van hogy csak felkell rá hívnia valakinek a figyelmünket.- gondoltam vissza az FBIos pályafutásom elejére...hát igen fáj még gondolni is rá de Tom nagyon tetszett sőt elég komoly érzések játszadoztak kavarogtam bennem, amiket most valahogy már nem érzek annyira intenzívnek... Ettől még az aggodalmam megvan, és nemszeretném ha baja esne...de egyenlőre nem tudok érte semmit se tenni, majd ha túlélte amit én is...
 A poénkodásán halkan felnevettem és kicsit elmis mosolyodtam, igazából örültem mert ez aztjelentette hogy valószínű viszaszáll és nemkell hogy mardosson a bűtudat.- Szóval dugni akarsz? -kérdeztem viccelődve énis. Aztán engedelmeskedtem neki, és átadtam a kormányt, annak jeléül is hogy akkor kezdhetnénk végre bízni egymásban. Fel is tettem a kezem mikor mondta hogy ez az utolsó esélyem és csak a kétszép szemem miatt kaptam ezt is, próbálom nem eljátszani majd. Majdnem leütöttem a kezét de végül hagytam hogy összekócoljon mint valami kis taknyost aztán agyot sóhajtottam. Aztán elindultunk. Elővetetm a kesztyűtartóból az én térképemet.- Igen van, van nemmessze egy öreg hagyi út, egy vízerőműhöz épült aminek ezt a szakaszát már nem használják, ott meghúzzok magunkat és kitalállyuk mi legyen de egyenlőre eddig jutottam. Vannak ott öreg épületek, a munkások lakóházai voltak, van amelyikhez másznikell a sziklafalon gondoltam ott aludhatnánk,könnyen védhető nehezen megközelítjhető.- mondtam neki, és bejelöltem a étképen xszel hogy hova tartunk, és megmutattam ho lvagyunk most. Amúgy bocsánatot akartam kérni de nem akartam most újra a veszekedéssel foglalkozni mjad később ha lesz rá alkalmam. Hátradőltem egy kicsit, én már nagyon régóta fentvoltam így ha nemis akartam bealudta mellete az ülésen, most hogy végre itt volt tudtam kicsit pihenni. Egymásra vagyunk utalva és sokszempontból jó ha így maradunk, azért se akartam bealudni mert hátha eltéved de reméltem ha ígylenne a térkép segítségére van. Elég messze volt de végig aludtam az utat, csak akkor keltem fel mikor megérkeztünk, akkor inkább felriadtam egy pillanatra. Aztán meg nyújtózkodtam eggyet és kinéztem aztán meg Tarara.- Na igen ez lesz az.- mondtam.- Elkell rajtenünk az autót valahova a bokrok közé aztán felkell másznunk a falon. -mondtam elrejtettük az autót én a hátamra vettem a sportáskát, nemkeleltt amúgy sokat ászni de azért szükségvolt a fizikai jelenlétre rendesen. Én mentem elöl és amikor felértem a sziklapárkányra segítettem Taranak- felhúztam mikor a végéfelé járt a kezénél fogva, aztán a párkányon lévő házba mentünk, elég régi bútorok voltak benne és hát ja nem tűnt tol kényelmesnek de jó helyen votl és legalább volt valamia fejünk felett.- Na remélem tetszik ez az ötcsillagos kényelem, lehet tiéd a kevésbé gusztustalan ágy.- mondtam udvariasan. Persze hoztam pár pokrócot az autóból.- És ha gondolod majd egyszer tényleg beszélgethetnénk, hogy ne unatkozzunk annyit...-utalgattma arra hogy én ebbe akár mostis szívesen belekezdenék.- Persze nem muszály dumálni ha inkább szexelni szeretnél velem.- vontam meg a vállam viccelve. |
 Reméltem a komolytalan kérés ellenére is tudni fogja komolyan venni, mert nekem most erre volna szükségem és kimástól tanulhatnék, ha nem egy régebben érzékeny kislánytól. Meg persze Murillotól.
Már az elején sejtettem, hogy könnyebb lesz felgyújtani egy családot és eltűntetni a nyomokat, semmint előkaparni azt, amit valamerre elhagytam, de már olyan régen, hogy azt sem tudom, hol keressem és hogy is néz ki. De eddig minden feladatot sikerült teljesítenem, így állok elébe.
Leültünk az ágyára és ott kezdtük az "órát". Ő sem volt biztos a dolgában, amit megértek. Kigyomlálni az érzelmeket könnyű, de visszaültetni azokat. Ha valami sosem volt, azt nehéz előhozni. - Mesélés? - kérdeztem vissza kételkedve. Nem mondanám, hogy ebben bárki is szaktudással rendelkezne, de komolyabb kihívásnak tűnt, mint bármi más. Kérésére elgondolkodtam. Na nem azért, mert olyan sok mindenből lehetne válogatnom. Igazából azt sem tudom mire merném azt mondani, hogy szeretem. Nem a tiszteletlenség hajt, de Murillot nem szeretem, viszont tisztelem, becsülöm és felnézek rá, ám úgy hiszem ezek távol állnak a szeretet fogalmától. - Hát én nem is tudom... - pillantok magam elé, de bármennyire is erősen koncentrálok teljesen üresnek érzem magam. Ebbe talán nem ártana bevonni Murillot is. Tegnap részlet gazdagon mesélt az első találkozásunkról, talán másra is emlékszik. Layrara néztem.
- Persze, hogy akarom, jelenleg ez a legfőbb cél, ami ki lett tűzve elém. - jelentettem ki komolyan és újra megerőltettem magam. - A mazsolás, fahéjas kekszet szeretem... - vontam vállat. |
Tara | Igazából csak azért indultam el valamerre teljesen másfele, mert fáztam és a préri kutyáktól jobban féltem, mint Murillo kutyáitól. Csak nehezen vettem rá, hogy húzzam magam után a nehéz táskát is, hiába van tele pénzzel. Magassarkúban egy ilyen ruhában kínszenvedés a séta a kavicsok közt. Mikor kocsi hangott hallottam eszembe jutott, hogy stoppoljak, de mikor megfordultam láttam, hogy visszajött. Vajon mi vehette rá minderre? Mert szerintem én nem jöttem volna vissza. Magamért se. A földet figyelve hallgattam. Még mindig gyűlölöm a képét, de abban igaza lehet, amit magáról, meg Murilloról mond. Ha tippelnem kéne, ő is kos és én is. Mégha nem is, de úgy érzem, hogy mindig egymásnak fogunk esni. Felnéztem az égre. Édes faszom, mi lesz így velünk. Aztán elnéztem rá fél oldalas mosollyal.
- Tudod, miután megpofoztuk egymást Murival, dugtunk párat és csak így békültünk meg egymással. - magyaráztam a témát illetően tényként, komolyan, de persze poénkodva. - És a pofozáson lényegében túl is vagyunk... - tettem hozzá, de végül úgy döntöttem nem leszek öngyilkos. Visszadobtam hátra a cuccokat, aztán ránéztem. - Na csussz odébb... - intettem, hogy menjen át az anyósülésre. Nekem egyik kezem se lyukas, vezetni is tudok, neki meg van szája, hogy irányítson szóval megkímélem a szenvedéstől. Ha arébb ült, elfoglaltam a helyem és ráléptem a gázra, persze csak miután ledobtam a cipőm. Oké, én is barom voltam vele és ezt belátom.
- Jól van nincs hari. De csak a két szép szemed miatt bocsájtom meg. Legközelebb nem lesz mit bedobnod... - nyúltam el felé és a múltkori lekislányozás miatt jól belekócoltam a hajába vigyorogva.
- Na és van ötleted, hogy tovább? Nem mehetünk örökké. De többé más szolgája sem leszek. - kérdeztem vezetés közben. |
Különös de olyan volt mintha kicsit szégyellné magát, persze a teskommunikűciója volt olyan. Utánamjött míg mosakodtam, tényleg valami fontos dologról lehetett szó és valóban. Elmondta hogy Murillo kérte hogy változzon meg, mert túl sokan félnek tőle és ezért veszélybekerülhet minden amit felépítettek. Azthittem volna viccel de megfogott és odafordított magafelé hogy ránézhessek, és nagyon komoly volt, arra kért hogy segítsek neki érezni, és ezen már szembe nem jutott volna mégcsak mosolyogni se, énis komolyan vettem és eléggé izgatottá váltam annak a lehetőségétől hogy mivan ha tényleg fel lehet benne idézni ezeket a dolgokat. És a feladat itánri elhivatottságon kívül ha kíváncsiság is van benne lehet hogy tényleg sikerülhet. Segíteni akartam neki, őszintén -Értem... Bár egyenlőre fogalmam sincs hogyan kéne, de segítek neked.- ígértem és tényeg kicsit tanácstalan voltam de nem baj, elkezdjük valahogyan és majd lesz belőle valami. Az biztos hogy látszat intézkedáseknek megtenné ha megtorlésoknál simán csak megölne embereket, hagyná a családjukat és nem nyúzna gyerekeket, de ezt majd később hozom fel neki. Leültettem az ágyra én meg mellé ültem.- Gondolom minél előbb elkezdjük annál jobb, most az első dolog ami eszembejutott, az amit a gyerekek is csinálnak, a mesélés egy olyan visszacsatolás ami segít nekik megtanulni a saját érzéseiekt meg tudatosítani. Ha el akarod kezdeni akkor nagyon nullára kell visszamenni szóval szerintem kezdjük el ott hogy...mesélsz arról mi az amit szeretsz, vagy amit szeretsz csinálni legyen az akármilye kis dolog. Ha nem jut eszedbe moströgtön semmi akkor legyen ez egyfajta feladat, gondolkodj rajta.- mondtam és reméltem nem hátrálmeg mert hát ez intim dolog, és ráadásul cikinek is érezhetei de ha bele akarta vetni magát valahol elkell kezdeni. Gondoltam kényelmesebb lenne máshol de ha ennyire el akar bújni akkor a szobám igazából erre alkalmas. Volt most az arcán némi bizonytalanság. Óvatosan a kezére tetem a kezemet és megfogtam - Természetes hogy távol tartottad magad ezektől, nemvolt gyerekkorod és az érzelmek kétélűek, azért hogy megóvd magad nemtudod csak a rosz részüket eltemetni mert össeztartoznak, mindent bele kelett dobod egy mély kútba és ha felszínrejön valami az biztos nem lesz kellemes és valószínűleg a traumáid is ki kerülhetnek ezekkel együtt, olyan dolgok amikre lehet eddig nemis emlékeztél, biztos hogy akarod?
Próbálkoztam pedíg amit mondott attól a fejem is lerepült majdnem, majdnem sinrekerült a beszélgetés legalábbis azthiszem, de a végén mégse...Kérte hogy álljak meg.- Ez nem jó ötlet Tara, kiveszekedjük magukat aztán jobb lesz- mondtam neki de aztán agreszívabban kérte s harmadszorra már megálltam. Így megálltam , hát magamat még csakcsak visszafogtam de hamrá ennyire önkéntes hülye lett belőle akkor tessék, kiszállt utánadobtam az egyik táskát, voltbenne pénz, pisztoly és egy rádió amin elérhetett ha mégis kellenék de énse bírtam . Nem az a baj hogy nem értettünk eggyet, ő nem is bízott bennem ami elég szomorú volt mert kockáztattam érte az életemet. De valahol megtudtam érteni, sok szarságon ment keresztül és ha bűnözőnek akar gondolni engem, akkor tegyet az.
Elhajtottam de ennek ellenére nem akartam otthagyni csak hagytam hogy kiszellőztesse a fejét, vártam egy órát aztán visszaindultam hogy megkeressem. Mivel más lehetőség nem volt errefelé az út mellett sétált, mellé mentem, nagyon lassan haladtam az autóval.- Lenyugodtál már vagy még mindíg egyedül akarsz lenni? -kérdeztem már sokkany nyugodtabban.- Ha visszaszálsz megpróbálhatnánk még egyszer, majd elengedem a fülem mellett a dolgokat. Megértem ha nembízol bennem, de ha Murilloban ment akkor megpróbálkozhatnál ezzel velem szemben is. -mondtam neki, és már tényleg gomolyan huggadtabb akartam lenni vele, furcsán előhozta belőlem az állatot mindíg, de majd moderálom magam. Nem akartam itt hagyni, gondoljon szar embernek de nem vagyok az, egyedül gyalog tuti vége van.- Vagy legalább a következő városig had vigyelek el, szerzel autót és mehetsz a magad útján ha akarsz.- alkudoztam vele.- Addig csak kibírod mellettem az autóban. Szóval légyszives szállj vissza, legalább arra a pár órára.-kértem komolyan és öszinte aggodalommal. |
Raffael | Most sem igazán az örökség hajt, mint inkább, hogy Murillo elismerjen. Ne csalódjon. S nem tagadom, kíváncsivá tett ez az új kihívás. Nem csak, hogy megtudok e felelni neki, hanem, hogy tényleg vannak e érzéseik. Ha vannak, biztosan elő lehet kotorni őket valahonnét.
Jobb színben volt mikor felkelt és mikor rákérdezett beljebb mentem. Nem mintha ez olyan titkos lenne, mégis szégyeltem annyira, hogy ne hallja más. A fürdőbe is utána mentem.
- Murillo arra kér, hogy változzak meg. Attól tart, hogy háború törne ki, ha átvenném a helyét. Meg kell változnom... - léptem mellé és megfogva a karját magam felé fordítottam, hogy rá nézhessek s ő is rám. - Segíts, hogy képes legyek érezni. - néztem rá komolyan, attól függetlenül is, hogy nem viccből kérem. - Őszintének kell lennie. |
 Beolvastam és ő vissza olvasott, és én megint beolvastam és ő megint kiosztott. Tudtam, hogy ezt se ő, se én nem fogom bírni hosszútávon. Nagyon másképp látjuk a helyzetet, s persze lehet, ha a másik helyében lennénk vagy nem lett volna ilyen halál közeli élményem, nem így gondolkodnék, de most nem tudok mit tenni. Komoly fejfájást okozott, s legszívesebben megrugdostam volna. A gyomrom is fel le ugrált, a fejem is fájt és ő egyiken sem segített.
- Igen, talán kiloccsantotta volna az agyam. De te bazd meg, te biztosan még mosolyogtál is volna! Aztán hazamentél volna a kölykeidhez és elmondtad volna nekik, hogy ne aggódjatok, basszátok meg. Igaz, hogy egyidősek voltatok a gyerekkel és te a szüleit is kinyírtad, de nekik nem esik bajuk, mert apuci őket nem bántja. Mindenki más megdögölhet! Ez a te felfogásod! Mit gondolsz más árván maradt majd milyen célt fog kitűzni maga elé, amiért kinyírtad a családjukat?! - kiabáltam vele. Csak az övnek köszönhető, hogy nem fejeltem bele semmibe, de ígyis fájt kicsit. Megint kezdte. De az én fejem is vöröslött a dühtől. Majdnem olyat mondtam neki, ami miatt biztosan megfojtott volna, de inkább lenyeltem. Gondoltam ezzel majd csillapul is majd a dolog, hogyha megpróbálok nem erre gondolni, hanem a hülye, de legalább próbálkozós vicceire, de nem. Azt hiszem ezen a ponton már nem ő volt a hibás. De úgy éreztem, ha nem Murilloék, egymásra leszünk veszélyesek. Ennek ellenére nagyon, de nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy megüssem. A kérdése pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem vágyok a folytonos bújkálásra, persze nem akarom, hogy megtaláljanak, de most így csak azt tudtam, hogy elegem van ebből.
- Van. - válaszoltam és behunyva szemem hozzátettem. - Állj meg. - mondtam, s ha nem tette, hangosabban szóltam rá.
- Azt mondtam ÁLLJ MEG! - ordítottam, s csak akkor kezdtem el ütni, ha nem állt meg. Ha így tett, kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtót, aztán elindultam. Persze csak a legközelebbi kőig, aminek neki támaszkodva letudtam ülni. Hülye azért nem vagyok, hogy visszafelé menjek, és ostobaság lett volna arra menni gyalog, amerre ő kocsival. Nem. Most duzzogtam. Kész átok ez a pali. Talán hülyeség itt hagyatni magam, de úgy döntöttem, ha meneküléssel is próbálkozom, nem vele. A drága még a végén a bosszújára hivatkozva feláldozna a gecibe. |
Már most nehéz volt vele de én nagyon igyekeztem nem felbaszni magam minden mondatán.- Jó legyél vagány csajszi, nem aztkérem hogy nyeldleés fogaddel amit mondok de ne akkor öncsd a pofámba amikor idegbeteg vagyok. - mondtam higgadtan- Igen énis ilyen vagyok de megpróbálom moderálni magam mindkettőnk érdekében. Nemtudtunk kitalálni mást, rögtönözni kellett, ő van itt legrégebb óta és sikeresen ott van Raffael közelében aki jeleneleg a legnagyobb fenyegetés nem buktathattuk le őt. Nem elég ha őket megöljük, túl nagy ez a szervezet, felkell deríteni az összes ágát és egyszerre elvágni mindet hogy végleg összeomoljon és ehhez idő kell.-mondtam, de aztán fojtatta nembírja abbahagyni ez az okoskodó hangnemet.- Hát hallod teaztán kurvára becsületes és tisztalelkű ember vagy, remélem büszkevagy magadra amiért olyan dolgokról beszélsz amikre még soha nem kényszerültél rá, tudod ez az egész nem arról szól hogy makulátlan tiszta emberek maradjunk hanem arról hogy nyakig elmerüljünk benne és amikor eljön az idő tudjuk kik vagyunk, szarember vagyok igen Joanna is az talán a legszarabb most közülünk és te meg itt büszkélkedsz mert takarítónőként nemkeleltt olyasmit tenned amit nem akartál gratulálok.- morgotam.- Ne idegesíts ezzel jó? Kíváncsi lettem volna basszus, elis képzelem a szitut hogy Murillo kéri hogy ölj meg valakit meg ott bedurcázol mert te ugyan nem ölsz ártatlanokat és a te nemességed fontosabb az életednél és inkább meghalsz, és miután meghaltál folyatatódik minden ugyanúgy ahogyan eddig csak aki a helyedrekerül annak esze ágában nemlesz mjad elárulni ezeket a szarháziakat és végetvetni ennek hanem még évtizedekig megy ez úgy tovább ehogyan eddig. -aztán fojtatódott ez a téma miután mondtam hogyszokott ez menni.- Kiscsillag te melyik bolgyón élsz? A beépülések mindíg zajlanak, senk ise csinálja ezt jókedvében, én nem élek vissza a helyzettel de sokan igen és ez bizony így van és volt mindígis, milyen áron? Szar áron, de vége lesz és erdeményt érünk el , ez az egész nem arról szól hogy itt járkálsz teljes tisztaságoban senkinemhiszi el hogy idevalóvagy ha nemcsinálsz semmit nem lehetsz ennyira naív kisnyuszi. Van különbség aközött amit mi csinálunk meg azok azt emberek akik Raffael és Murillo kiskutyái és ez a különbsgé a célunk, mert tudjuk hogy mi azért tesszük hogy vége legyen ő kperdíg azért hogy soha ne legyen vége.- próbálta mszemélyes kérdésekre terelni a szót mert ideges voltam megint, le akartam nyugodni de úgytűnik mellette nme lehet.- Wao nagy motiváció, divatból lettél ügynök akkor nemicsodálom hogy úgy gondolkodsz ahogy.- morgotam főleg miután belekeverte a családomat, beleis tapostam a fékbe úgy hogy mindaketten kurvára kirepültünkvolna ha nemvagyunk bekapcsolva, aztán ránéztem.- Idefigyelj te egoista önző fruska, kurvanagy szetnek hiszed magad aztmár tiszta, taknyos akinek semmit nem hozott még az élet, migondolsz ittvolnékmost ha élnének? Miközöd van neked a családomhoz, személyeskedsz és prédikálsz hogy bezzeg te nem árulnál el senkit ,meg nem lőnél le senkit mert nem vagyo lyan mint ők, hát teis a harry potterből tanulhattad meg mi a jó meg a rossz közötti különbség mert még kétdimenziósnak is alíg lehet nevezni az ahogyn gondolkodsz. Mitgondolsz hol lennék ha élnének? Hát kurvára nem itt! Ki akartam lökni az útmellé adni neki némi pénzt és otthagyni a picsába az útszélén aztán arramegy amerre akar. Semmit nem ért az egészből ez a kiscsaj, és azt hogy beledobja ebbe a családomat ahhoz semmi joga vagy köze de nekem meg nem válaszol a saját életéről semm iszemélyeset mi a szart képzel ez. De összeszedtem magam és elindultam, és még miatta lőtték át a kurva tenyeremet. Próbáltam lenyugodni és elindulni, ketten többre megyünk ha itthagyom tuti elkapják nemdobhatom ki.- Ha még egyszer a családommal jösz, kidoblak az útszélére és boldogulsz ahogy tudsz, aztán ha jön Murillo majd elsírhatod neki amit nekem, biztos meghítódna tőle miylen becsüeltes vagy.- mondtam hallkan gúnyosan, aztán egy ideig csend volt míg benem kérdezte a barátnőset, én meg próbátal mtovábbrais inkább normális beszélgetőpartnerré lenni.- Igen hiányzik -sóhajtottam- Nemcsak a szex miatt...azthiszem- mondtam próbáltam poénkodni.- Neked van aki hiányzik?
Nagyon intenzív fulcsa álmom volt, Raffaleről és magamról, bár emlberi alakban nem jelent meg az álmomban, egy nagy feket kígyó volt, ami a vérrel bekent meztelen testemen felkúszott és a nyakamba ült. Reggel nehezn ébredtem az ágyban fetrengtem félálomban, mikor kopogást hallottam felébresztettem magam, megdörzsöltem a szemem s közben hallottam hogy Raffael az, és segítséget kér tőlem...Felültem a takarót magamrahúzva mert ruhanélkül aludtam. Tegnap este a büntetésemről volt szó, furcsának találtam hogy mostmeg segítséget kér kicsit arra gondlta lehet hogy ez a büntetésem része, de láttam rajta hogy nehezen aludhatott vagy valami, nemis tudom mit láttam rajta csak valami különöset, amitől komoyabbnak tűnt ez a kérés - Történt valami? Miben kell a segítségem? - kérdeztem kíváncsian, közben óvatosan belebújtam az egyik nagy polómba, amit azért biztonsági okokból az ágyban tartottam este, hogyha fánzék feltudjam venni. Miután felvettem feálltam és bementem a kis fürdőszobába hogy megmossam hidegvízzel az arcomat hogy jobban felérbedjek, közben persze hallgattam ha válaszolt mert elég kicsi helységek voltak mindenhol lehetett hallani mindent, aztán míg törölgettem az arcomat visszamentem és szemben megálltam vele ha addig le nem ült
|
Nem volt meglepő, mégis kissé nehezményeztem, hogy a halálom akarják, főleg így, hogy örökössé válhatok. Csendben hallgattam a megbeszéltek utáni kérdésemre adott válaszát, mert erre az egyre sehogy sem találtam meg azt. Ő viszont világossá tette, így azt hiszem nem ok nélkül kellene rosszul éreznem magam. Hibát követtem el, s ez szerinte is így van. Újabb kérdés fogant meg bennem az érzelmek és a tetteinket illetően. Vajon, ha visszahoznám élve, örülne, hogy véget vethetne ennek, esetleg megbocsájtaná neki vagy neheztelne rám, hogy meg kell ölnie, és szíve mélyén most is abban bízik, hogy ne találjuk meg? Nehéz megtalálnom a fonalat, ha az érzésekről van szó. Belelátnom azok fejébe, akik nem csupán félelemből nem húzzák meg a ravaszt, hanem mert szeretik azt, akit meg kell ölniük. Milyen érzés lehet ennyire szeretni valakit? Nem munkából adódóan, és nem feladatként, hanem a másik oldalról érzelmekkel. Egyszerre bántott és bosszantott a dolog. Hiába erősítgetek mindenkit abban a hittben, hogy az érzelmek ostobaságok, érzéketlenségből követtem el egy hibát, amivel rosszat tettem annak, akit mindentől óvni próbálok. Csak a beszélgetésünk közepe táján tűnt föl, hogy most először lettem olyan frusztrált, hogy halkan doboltam a lábammal, de miután észrevette, egyik kezem némán rásimítottam és abbahagytam. Ha most elárulom neki, hogy Layra is FBI-os és, hogy szinte biztos, hogy ő tervelte ki a mai egészét is, ám úgy hiszem ingatag lábakon áll régi mivolta, azt hiszem megöletné. Ha nem teszem, de később kiderülne, haragudna rám, egyrészt, mert elárultam, másrészt, mert neki ezt az örömöt a másik lánnyal nem hagytam meg. Ugyanakkor ezzel is bizonyítanám - mégha csak később is - hogy akadnak érzéseim. Nos... legalábbis próbaidőszerűen...
Aztán különös beszélgetés vette kezdetét. Gyermekkoromról tett vallomása, amelyre én már nem is igazán emlékszem. Mielőbb magam mögött hagytam azt a szégyenteljes időszakot és a jelenre koncentráltam. Erre nevelt, ezt akartam én is.
Most először éreztem magam rosszul kissé, amiért szörnyetegnek tartanak mások. Azt hiszem még ő is. Mikor felkelt és odajött, én ülve maradtam és felnéztem rá, míg magához nem ölelt. Egyszerre éreztem meglepettséget és furcsa zavart. Az a vágy, hogy így fejezze ki elégedettségét felém, régen volt. És most, hogy megkaptam nem tudom mit is kezdhetnék vele. Furcsa volt hallani a szívének szomorú dobbanásait, azok után, hogy én kényszerítettem rá, hogy kivégezze a lányt. Különös volt érezni zakójának enyhén alkohol és füst szagú egyvelegét ilye közelről, a ruhájának anyagát az arcomhoz simulva. Egy pillanatra behunytam a szemeim. Amikor pedig kinyitottam, tudtam mit kell majd tennem. Mikor elengedett, felálltam és ránéztem.
- Köszönöm. Nem okozok több csalódást. Megfogok változni, legyen az bármekkora áldozat is. - mondtam, majd egy halk jóéjtot kívánva elvonultam a szobámba. Nem örültem meg, de voltak elhatározásaim. Elsősorban mozgosítottam minden emberem és az embereiket, hogy kutassák fel a két nyomozót. Ha pedig meg van, ne kapják el őket, csak figyeljenek rájuk, míg kitalálom pontosan mit és hogyan. Nem aludtam semmit, egésznap ezeken a dolgokon agyaltam, amiket Murillo is mondott. Csak egy ember létezik, aki még hajlandó volna ebben segíteni. De voltam olyan udvarias, hogy másnap 9-ig nem mentem át hozzá, mert volt mit kipihennie. Utána viszont egy halk kopogást követően beléptem. S ha felkelt, becsuktam magam mögött az ajtót.
- Segítened kell... |
Vagy mittudom én, mondja ő. Valójában pedig azt akarta mondani, hogy vagy engem ver meg. Ennyit a fasza őszinteségről. Férfiak...
- Annyi baj legyen. Lehet, hogy én nőből vagyok, de nem a pudli-féléből. Én sem szeretem, ha igazságtalanul ugatnak nekem, miközben tudjuk jól, hogy minden ugyanúgy igaz rád is. - csóváltam a fejem, nem kötekedésből, pusztán őszinteségből. Baszogathat, hogy Murillo védelmére keltem, de nekem ne tegyen olyan megjegyzéseket, akik ártatlanok halálát, kínhalálát nézte végig, mert ez volt a főnök parancsa. Én azért még nyomozó vagyok és igyekszem fejben tartani. Lehet, hogy a halálom fogja okozni - ahogy erre példát is láthattunk -, de nem tagadom meg magam, mikor rám rivallnak, hogy lőjjek agyon egy ártatlant.
- Mást is kitalálhatattok volna, mint az életemet kockára téve. Buktattátok volna le őt, akkor hogy nézett volna Raffael. - morogtam, mert persze megmentett, de nem sok híjja volt. Bármi balul sülhetett volna el. Hallgatva őt, mélyet sóhajtottam. Igazából mindannyiunknak meg volt rá az esélye. Egy ártatlannak sem kellett volna meghalnia rajtunk kívül. Hány, de hány alkalommal kinyírhattuk volna Raffaelt és Murilllot is. Mert simán volt rá egy csomó jobbnál jobb alkalom. Lebuktattuk volna magunk, amivel megkockáztattuk volna, hogy mi is meghalunk, de addig mindegyik elvérzett volna a földön. Helyette hónapokat vártunk, hallgattunk és rengeteg sok ember élete tapadt a kezünkhöz. Fejem ráztam, mert hiába hozza fel itt sorban a miérteket meg a muszályokat, attól még majdnem beledöglöttem.
- Kár a gőzért... Ezzel nem könnyítesz a dolgon... Ha a társam lennél se áldoztalak volna be, semmilyen körülmények közt és tudod miért? Mert én nem közéjük tartozom. És nem gondolkodom mások feláldozásában. - húztam a szám, mert azt hiszem ha nem is örökké, sokáig tüske lesz nekem. A következő magyarázata viszont mindent elárult. Nem hittem magam sem egy tiszta lelkű nyomozónak, de azért tartottam magam a három lépés távolsághoz. Nem nyúltam le kokót a munkahelyről, nem voltak hatalmas visszaéléseim a szakmámmal. Okozott némi meglepetést, de nem is a meglepődöttség volt az, amit az arcom tükrözhetett, hanem a csalódottság. És én ebben a szakmában akartam megtalálni a helyem.
Járjunk sikerrel... hát naná, mégis milyen áron? Áldozzuk be a világot, akkor tutira nyert ügyünk van. Szemeim forgatva ültem vissza előre és az ablak szélén könyökölve néztem ki a fejemből. Kissé elvesztem. Nem csak a menekülésben, és gondolatban, de úgy mindenhogy. Én sem értem mire fel ez a nagy érzelgősség a világ felé, bár mindig is empatikusabb voltam, de most legszívesebben világgá menekülnék mindenki elől és nem hagynám, hogy megtörténjen, aminek meg kell. Beszélgetni akart, sőt ismerkedni. Sosem tartottam jó ötletnek az ellenséggel való őszinteséget. Bár Murillonál sem úgy sült el rosszul, mint azt gondoltam.
- Nem egyértelmű? Mert fiatal voltam... - forgattam szemeim, még azt a választ adva, amit nem olyan rég ő mondott. Fiatal és hülye voltam, naívan hittem, hogy nem azok közé tartozunk álruhában, mint akiket üldözünk. De ha már itt tartunk...
- Nem is értem, miért szerettél volna családot. Gondolj csak bele, milyen életük volna most, ha élnének. Én nem kérek vállveregetést, ilyenért előléptetést meg pláne nem. Ha visszaérünk, mert előbb vagy utóbb ha csak el nem kapnak, ott kötünk ki, tutira felmondok. Francnak sem hiányzik ez... - húztam a szám. Nehéz volt olyat kérdezni, amihez ne kötődne valahogy a mostani helyzet, de hogy lássa, hogy a szarságok ellenére, én együttműködök abban, hogy ne öljük meg egymást, kérdeztem. - Hiányzik a barátnőd? |
 Láttam Raffaelen hogy bűntudata van, mégha magaelöl titkolja is kicsit. Láttam hogy állja a sarat egyébként és feladatként fogja fel a ránehezedő elvárások súlyát, ennek örültem de nem voltam benne biztos hogy sikeül majd neki, nemtudtam milyen elképzelései voltak pontosan hogy fogja csinálni, még azis jó ha a látszatát tudja kelteni annak hogy már nem annyira kegyetlen, továbbra is aggódom persze a jővője miatt. Nemcsak ő a legkompetensebb az összes utódom közül, bár ő nemis vérzszerinti, de ő az akit legjobban szeretek.- Remek, szeretném ha ez így is lenne, és ha nagyon komolyan vennéd mert az éelted múlik rajta, én pedíg nem akarok másvalakit kijelölni mert rajtadkívül mindenki alkalamtlan és méltatlan. -mondtam aztán felhozta a lányt annak ellenére hogy direkt megkértem hogy errőm most ne beszéljünk, ha ennyire beszélni akart róla akkor tényleg nagy bűntudata lehet. Nagyot sóhajtottam.- Azthiszem igen, helyesebb lett volna nem megtenni, már nincs más választásom így hogy tudom az igazságot és felhergeltem mindenkit elkell kapnunk és megölnünk. Raffal ezt nem szentimentalizmusból vagy ömlengős naívságból mondom de az a lány engem nem bántott volna, teis láttad mennyire megijedt mikor meg akart ölni az a férfi szerintem kötődött hozzám, és ami aztilleti énis hozzá, olyasmitől fosztottál meg amit már nagyon régen nem éreztem és most szükségm is lett volna rá.- mondtam őszintén és ridegen.- De annyi szent hogy téged gyűlölt és ki akart túrni, amivel hátráltatott volna viszont nem tudta volna véghezvinni a tervét mert nemhagyom. Arra gondoltam a versengés nem árt de a döntésemben határozott voltam. Az a lány egyedül rád jelentett veszélyt, nem örülök a dolognak de helyesen cselekedtél végső soron. -sóhajtottam.- Viszont ami tény hogy nagyon fáj, de ha nem fájna ennyire nemis érte volna meg .- vontam vállat, aztán Raffaelre néztem, és láttam hogy szégyelli magát, nagyon régen láttam egyszer így azóta sohasem, vannak még benne is érzelmek de úgytűnik csak a szarabbakat engedi át, még a féltékenységet is bevallottam. - Elszomorút hogy ennyire a saját érdekedért dolgoztál a féltékenységre pedíg nem volt okod. - Néztem még egy kicsit aza arcát.
-Nem beszéltünk erről soha, nem meséltem el az én szemszögemből, pedíg azthiszem keleltt volna. Most megosztom veled mert fontos hogy ismerd ez a szituációt kívülről.
-Ritkán látlak így, nemis nagyon esett meg hogy volt bűntudatod vagy hogy féltékeny voltál, de mikor ilyenvagy mindíg eszembejut a nap amikor először találkoztunk. Mikor az első feleségemmel mentünk egy kisebb összejövetelre, a gettóba ahol felnőttél. Akkor még elég kicsi volt a szervezetem és ilyen helyeken találkozgattam az üzlettársakkal mert itt volt biztonságos. Este jöttünk ki abból a romos házból, a feleségem már beszállt az autóba mikor gyerekek kiabálását hallottam tőlünk nem messze az egyik sikátorból. Zuhogott az eső, nemvolt nálam esernyő de valamiért nagyon kíváncsi lettem, benéztem a sikátorba ahol egy csapat gyerek éppen egy földönfekvő gyereket vert, ketten sokal nagyobbak voltak 15-16 évesek. De szégyelhették magukat mert amint megláttak elfutottak, amúgy összesen voltak vagy heten nagyrészük csak nézte mi történik. Közelebb mentem az otthagyot fiúhoz aki fájdalmasan felkecmergett a földről, micsoda tekinteted volt mikor felálltál kihúztad magadat és rámnéztél. Biztos hallottál történeteket arról hogy a környékeb rabolnak el gyerekeket és nem akartál gyengének tűnni, megkeményítetted az arcodat amiről csurgott a vér és hiába esett az eső azis tisztán látszott hogy sírtál és a kezed isremegett, féltél fájdalmaid voltak de felálltál és belenéztél a szemembe, olyan erős volt a tekintetedben ami megfogott,. Közelebb mentem hozzád eléd térdekltem és a kendőmmel letöröltem az arcodról kicsita vért, aztán rádterítettem a takómat amiben teljesen elvesztél. Megkérdeztem hogy hívnak, kicsit haboztál a válasszal de aztán szépen tisztán mondtad a nevedet.- mosolyogtam el egy kicsit mikor visszaidéztem ezt az emléket.- Aztán megfogtam a kezed és hazahoztalak. Nemgondoltamvolna hogy ilyesmire képes lennék, sok siheder kiskölyköt láttam már előtted de te valamiért úgyéreztem különleges és nem bántam meg hogy magammal hoztalak. Míg kicsi voltál sokszor elég kemény voltam hozzád, nemgondolom hogy ezt rosszul tettem, viszont abban hibásnak látam magam hogy mellette nem adtam szinte semmi gyengédséget neked, és mivel előtte se volt részed ilyesmiben azthiszem én is tehetek arról hogy még a szörnyek között is szörnyetegnek számítasz sokuk szerint. -mondtam aztán kicsit elhallgattam.- Tudom most nagyon érzelgős voltam, de okom volt arra hogy ezt elmeséljem, szerettem volna ha szokod kicsit az ilyen szituációkat és ami aztilleti amit most elmondtam amiatt nekem is bűntudatom van, mert felelősnek érzem magam amitt hogy ennyire érzéketlen vagy. Ami nemcsak azért probléma mert féltőled szinte mindenki, hanem azért mert így nemtudom mit érzékelsz mondjuk a boldogságból vagy az olyan dolgokból amikre még nekünk is szükségünk van, és minden embernek, etőlmég ugyanolyan mocsadék maradok énis csak néha jólérzem magam ,mint ahogyan eddig azzal a lánnyal, és nembánom ha ennyire fáj mert az aztjelenti hogy tényleg jó volt.- vontam vállat, hiányzott már most az a lány és sajnáltam hogy nemlesz más lehetőségem csak az hogy lelőjem, elég üresnek éreztem magam nélküle. - Ez egy ritka pillanat közted és köztem, nemlesze mindíg ilyen nyálas neaggódj.- mosolyogtam, odasétálltam a széke mellé és a fejét a testemhez öleltem, ez már amolyan igazi apa-fia pillanat volt.- Tudom hogy nagyon sokszor vágytál erre a míg kicsi voltál, láttam az éhséget a szemedben ami lassan pislákolni kezdett majd teljesen eltűnt.- mondtam aztán el is engedtem.- Nemtudom hova temetted de próbáld meg felidézni milyen volt, hogy legalább tettedni tudd a rosszakaróid előtt.- tanácsoltam neki aztán vissazültem veleszembe, így próbáltam meg segíteni neki a mostani feladatában és persze őszintén el is akartam ezt már mesélni régóta, hiszen kicsi volt aztsetudom mire emlékezhet.
Sóhajtottam aztán a feliórára pillantottam.- Nagyon késő van, szerintem mindkettönknek ideje lenne lepihenni. Köszönöm hogy megszervezted a mait nekem.- mondtam mert amúgy jólett volna a parti nagyon ha nemtörténik meg az a leleplezősdi, szerettem volna kicsi egyedül lenni most és kipihenni ezt az egészet, bár egy nap alatt nemfog elmúlni. Megvártam míg Raffael kimegy, elbúcsúztunk én meg fojtattam az ivászatot egyedül az irodámban,utána meg a szobámban szinteén egyedül. A lányra gondoltam nehéz volt nem rá gondolnom, addig ittam míg el nem aludtam tőle.
|
Menekülés közben majdnem leütöttem, bár igaza volt valószínű ezze la lebuktatással elbasztuk rendesen a dolgot. Már csak a szerencsében bízhattunk és Joannaban és ami aztilleti nem voltam túlzottan bizakodó. Kussoltam vezetésközben ezekután csak a fogaimat csikorgattam néha és nagy nehezen kicsit lehuggadtam. Azért nehéz lesz együtt menekülni ezzel a lánnyal, látja mennyire elvagyok szállva erre kötekedik, nemtudja hogy a dühös embereket békén kell hagyni, főleg engem. Szerencsére elcsitultunk az autóban és a benzinkútig csend volt. A szendvicsnek úgyláttam nemörül, gondolom szar a gyomra nemcsoda...Segített cserélni a kötést. - Légyszives legközelebb ha ennyire dühös vagyok ne tégy rá mégegy lapáttal mert beütöm az ablakot pusztakézzel vagy mittudomén. Lenyugszom de ha nem hagysz békén akkor nehezebben megy, meg a tegnapi azért kiemelkedően szarvolt... Muszály volt lebuktatnunk, Raffael kérte Joannat hogy nézzen utánad, előbb vagy utóbb Raffael kiderítette volna ki vagy, viszont azt nemtudjuk kontrollálni mert nemtudjuk mikor történik meg szóval nemtudtam volna segíteni, így viszont tudtam. Raffael nagyon rádszállt. Résenkell lennünk és bíznunk a szerencsében mert tudom énis hogy sokáig nemhúzzuk ki anélkül. - mondtam, aztán kérdeztem hogy bízhatok e benne. Szemébenéztem míg elmondta a válaszát- Megértelek, ha nem tudod már te se kiben bízhatsz, én a bosszúmat követem de nem vagyok elvakult, tudom hogy várnom kell. Joanna fiatal és benne vagyok a legkevésbé biztos hogy most melyik oldalon áll de nincs más választásom csak bírni. Hallotam embereket arról beszélni, hogy sokmindenki elégedetlen Raffaellel, mert még köztük is vannak akik félnek tőle és azok alapján amiket mellette láttam és amit a családomal tett ez nem nagy meglepetés, lehet hogy hamar olyan zűrzavar fog itt kerekedni ami kapróa jön. Tudom hogy amit most csináltunk az szar volt, de mégegyszer elmondanom hogy így legalább megtudtuk szadbni az idejét, ha Raffael nem Joannat kéri meg, akkor egyik reggel simán csak arra ébredhettél volna hogy elvágják a torkod és kész. -mikor mondta hoy Murillora nem haragszik már biztosravettem hogy elkezdett valamennyire kötődni hozzám, forgattam a szemeimet mikor mondta hogy engemis utál de kénytelen elvilselni.- Énis utállak, de megkell békélnünk legalbb amíg menekülünk. Ami meg Murillot illeti, sajnálom mert persze biztos van emberi oldala neki is de attólmég emberi életeket tesz tönkre és egy sorozatgyilkost akar az örökösének. Nemnéztem volna ahogy Tomot fejbelövik, egyenlőre nem tesznek vele ilyesmit, ő is beleegyezett ebbe a játszmába Joanna is ugyanott volt ahvoa most őt viszik, nagyon nehéz lesz neki láttam Joananval is mit tesznek de Tom tapasztaltabb azthiszem jobban tudja elrejteni az érzelmeit mint egy faital lány mégse nekise megy ez könnyen....-sóhajtottam és reméltem mennifog neki, muszályvolt így felfognom...Mikor Tara mondta hogy Marlene majd hogyan reagálna erre felkacagtam.- Azért látszik hogy még fiatalabb vagy, az igazságszolgáltatás néha egy elég érdekes. Beépített embereknek mindent elnéznek és mikor aztmondtom mindent akkor az mindent is jelent. Ismerek pár tagot akik 4 évig voltag nyakig benne a szarban, egyikük egy drogkartellben másik egy embercsempész ügyletben. Egy dolog számít hogy az ember végezze a dolgát, ha megdöntjük Murillo és Raffael birodalmát lesefoják szarni miket tettünk, elküldenek némi szabadságra meg pszichiáterhez és ennyi. -vontam fel egy pillanatra a vállamat keserűen mosolyogva.- Nem fer, nem igazságos de az információnkívül semmi nem számít, ezt onnan tudom mert apám is ezt csinálta, egész gyerekkoromban alíg láttam és nagyon jó volt benne, mindenki őt akarta. Gondoljbele milyen lehet ezt művelni amit mi csak mondjuk harminc évig. -fogtam a fejem és fújtam ki erősen a levegőt az öregemre gondolva.- Szóval lazán visszakapod a jelvényed és meg mellé előléptetést is azért mert elvégezted a munkádat.- csaptam a vállára.- csak éljük túl, és járjunk sikerrel. - Beültem az autóba.- Ne hátra ülj hanem mellém az anyósra, nemvagyok a sofőröd.- próbáltam viccelni és megvártam míg beült mellém, aztán beindítottam a motort, rámentünk az útra.- Még egy kicsit zötyögünk ebben a járgányban aztán leparkolunk és otthagyjuk a bokrok kötött ,beszünk egy másikat hogy nehezebben találjanak meg, elhoztam egy sporttárskányi készpénzt.- mondtam míg az utat figyeltem, poros sík táj volt néha dombocskákkal és kaktuszokkal az út mentén.- Az jutott eszembe hogyha mesélsz magadról valamit lehet könyebben megszeretlek. Miért választottad ezt a szakmát? |
Raffael | Reméltem, hogy legalább a lányok és az italok elegek lesznek hozzá, hogy a vendégek jól érezzék maguk a hátra levő időben. De ahogy végigjártam a férfiak közt úgy gondoltam az alkohol mámora és a lányok mindenre tettre készséges megtette a hatását. Legalábbis majdnem mindenkinél. Murillo ott ült egy maga távolabb a vendég seregtől, a lányoktól, egy pohárka ital társaságában. Ha érezném a bűntudat valós mardosását, most biztosan megfutamodnék és kerülném a vele való találkozást. De nem mardos, csupán bánt, hogy amit elterveztem rosszul sült el.
A parti végével mentem csak fel vele az irodába, ahol már korábban is megakarta ejteni a beszélgetést velem. Komoly témákról lesz szó, én is tudom. Ostobaságokkal nem foglalkozik, komolytalan dolgokkal nem terhel privátban. Most pedig épp elég komor hangulat ülte meg az irodát a mai nap eseményeinek köszönhetően. Leültem vele szembe és a tőlem megszokott üres tekintettel figyeltem. Egy percig sem tereltem el gondolataim más felé. Ha Murillo beszél, mindig odafigyelek, leginkább, hogy ne hibázzak.
Őszintén feltárta a problémát, aminek fő oka lényegében én, pontosabban pedig személyem volt. A kegyetlenségem miatt, melyet úgy hiszem inkább irigyelnek. Murillo is a mai nappal példálózhat, hogy a fellángolt szerelem ostoba és halálos. Egy idegenbe vetett bizalom, csak mert szép szemei vannak, őrültség. Ő is tudja, én is tudom, s tudja ezt más is, csak gyakran elfelejtik. De ettől még létező probléma, ahogy az is, hogy ezt be nem látva, inkább engem hibáztatnak. Őszintén szólva, ha tudom is mit várnak el, Murillo nem ok nélkül aggódik, hisz csupán álarcot vagyok képes cserélni, változni ilyen mértékben szerintem nem. Hosszútávon pedog végképp. Most mégis azt várják el, hogy rövid idő alatt - bár éljen még sokáig Murillo - támpont nélkül változzak meg gyökerestül. Ha az ember félszemmel születik, kaphat üveg szemet, de nem fog vele attól még látni. Kissé tanácstalan voltam. Ekkora tömeggel szemben hogy is tudnék kezdeményezni. Nem fordulnának bizalommal felém, nem tudnék bizonyítani.
Azt mondja húzzam meg magam, ne kegyetlenkedjek, legyek kegyelmesebb és türelmesebb. Hogy mutassam meg a másik oldalam. Nem tudtam, hogy van olyanom is. Egy pillanatra elpillantok, gondolkodóba esem. Ha most hirtelen óckodni kezdek a kegyetlenségtől, ha kerülöm az agressziót, ki fognak nevetni eddigi ellenségeim, ingerelni fog a szórakozottságuk s végül úgyis vérfürdőt rendeznék. Másik megoldás kell. Apró, bizonytalan és nagyon nem kedvemrevaló ötleteim támadnak, azokat is úgy kell összekuporgatnom, bár testem lelkem nem kívánja ezt a plusz nyűgött, noha mindezt nem azért teszem, mert csak az örökség lebeg a szemem előtt, sokkalta inkább, hogy bizonyítsak Murillonak, hogy mindenre képes vagyok. Felnézek rá.
- Mindent elkövetek, hogy többet ne csalódjon bennem. Nem lesz rám több rossz szó. - ígértem, s bármilyen abszurdnak is hangzik, nagyon ingyekszem majd valóban panaszmentesen tenni mindent. Megalázó lesz és rettentően bosszantó, de ha erre van szükség. Addig viszont nem mentem el, míg jóvá nem hagyta. Ellenben így, hogy ezt megbeszéltük érdekelt volna egy apróság. Nem hagy nyugodni mi lett volna a helyes, hogy amit tettem valóban olyan rossz-e.
- Ha kérdezhetem, a csalódottsága ellenére, hogy a lány elárulta... Helyesebb lett volna, ha nem tesszük meg? Ha nem osztjuk meg ezt az információt önnel? Helyesnek érzem, mert veszélyt jelenthetett magára, de... amíg itt volt, még a feszült pillanataiban is boldog volt, úgy tűnt, azzal, hogy maga mellett van, több életenergiája volt, mint előtte, vagy a felesége mellett. Ebből a szempontból úgy érzem hibát követtem el, hogy valójában magának okoztam csak ezzel fájdalmat. - pillantottam le az asztalra, mert egy kis időre valóban elszégyeltem magam, ahogy a következőket mondtam. - Azt hiszem féltékeny voltam rá. - vallottam be. Leginkább ez hajtott, a saját önzőségem, hogy távoltartsam tőle a lányt. |
Murillo:
Több voltam mint csalódott, összetört a szívem és hirtelen kirántott a világból. Elárult, be nemcsoda én volta ma hülyes, hallottam ahogyan aztkiáltja a férfinek hogy ne löjön le de nemtudhatom ezt érdekből vagy érzelemből mondta e, mindegyis. Ha meglesznek megölöm, márcsak azértis amit velem tett, és azértis mert ezt ezzel örökre befejeztem. Nemkell nekem senki, kurvázok néha aztán ennyi elég. Sikerült felélesztenem a parti hangulatát, az uszítás is sikeresen működött, hamarosan mindenki részeg volt, tele gyűlölettel és vad vágyakkal amikre a Raffaeláltal rendelt lányok jó levezetőnek bizonyultak. Nekem most ehez nem volt kedvem, láttam hogy Raffael eltűnik kicsit Layraval, nembántam de beszédem volt vele reméltem hamarosan vissazjön. Iszogattam s nemsokára vissaztért Raffael is de még nem beszéltem vele, megvártuk míg a parti véget ér.
Aztán kértem hogy kövessen az irodámba, ahova kulcsal bezárkóztunk. Volt két szék egymással szemben, középen kis asztalka hasonlóképpen ahogy Domeniconal, kéyenelmeb helyeztem magam a kanapén, kezemben volt egy üveg vodka, néha abból iszogattam egy-egy kortyot. Raffael velemszemben ült.- Nemkívánok beszélni az este kényes részeiről, később lehet de most hagyj ezzel látom zavar ami történt de nemérdekes.- legyintettem kicsit s közben a könyvespolcomat néztem.-Majd elkapjuk őket és eltiporlyu ahogy mindíg. Van ennél most sokkal fontosabb dolog.- sóhajtottam.- Domenicoval való találkozás nem úgy sikerült ahogy terveztem, beszéltünk arrólis amiért mentem és az a része siekres is volt, viszont a beszélgetés elejét teljesen más témával kezdte, veled. Nagy szarban vagyunk, aztmondta nem elégedett azzal a döntésemmel hogy téged jelöltelekmeg örökösként, ez önmagában probléma de ráadásul aztmondta hogy nem ő az eggyetlen a nagycsaládok közül akik nem támogatnak. Aztis mondta hogy beszélhetsz vele, de láttam a szemében hogy nem mennél vele soksra csak a látszatát akarja annak hogy lehetőséget ad neked, bár ha meggyőző tudnál lenni akkor szerintem letudnád rombolni az elképzelését akkor is ha ennyire szilárd. Raffael mindenkire szükségünk van, ha a halálom után fellázadna pár kisebb család az le lenne szarva, de Domenico hatalmas részt birtokol és kitudja kik vannak még mögötte. Egyenlőre nem csinálhatsz olyasmit amivel felbőszitesz bárkit, nem lehetsz olyan kegyetlen mint idáig, megkell mutatnod a másik arcodat is hogy megtudd győzni őket de nemtudom erre mennyi esély van. -sóhajtottam.- Őszinte leszek nagyon aggódom emiatt, és nemtudom mitévő legyek, Domenicot nemtudjuk eltávolítani és ha mégis metennénk akkor azzal tönkre is mehetünk. -ittam a vodkából.- Arra gondoltam hogy egy időre megkéne húznod magad, kigondolni mitévő légy és utána vissaztérni. Addig énis csillapítom a kedélyeket de érzem hogy forrongás van és ha elmennél személyesen Domenicohoz szerintem meg is öletne.
|
Joanna:
Az érzéketlenségére adott válasz igazából tök szép volt, ahogya leírta hogy tulajdonképpen Murillo az érzlegőssége miatt fogadta be és hogy ez jó, és ahogyan leírta a körülményein közötti különbségeket és a levetett cipőt. Úgy mesélt hogy érezni lehetett hogy ez azért mégiscsak egy hiány, és szomorú. Hasznára válik ez a képessége, de sajnáltam amiért ilyen, így elvesznek az életből lényegi dolgok amiket soha nem élhet át. Csalódott volt az este kimenetelét illetően amit nemcsodáltam. Aztán megkérdezte amitől tartottam, de számítottam rá. Őszinte akartam lenni, elfáradtam belül aztsetudtam ki vagyok már egy ideje. Így bevallotam az igazságot. A megtorlástól tartottam de ami aztilleti jó munkát végeztem, igaz hogy volt egy kis megrendezettség a mai estében, de megvédtem Raffaelt és mindent megtettem amit kért tőlem, és most is megtenném. Nem lőtt agyon sőt ami meglepett még a gyűrűt se vettevissza. Nagy szerencsém volt mert valamiért életbenhagyott és éreztem hogy még nem mondott le rólam. Ebben is tárgyilaogs volt, aztmondta nemszámít mert úgyis meghal lassan az énemnek az a része és igaza volt, nagyon haldoklot bennem a régi énem. Persze megfog büntetni és ő abban elég kreatív de békénhagyott amiben az volt a félelmetes hogy ezekszerint az ő szemében se vagyok messze a teljes átalakulástól. Mondta hogy pihenjek és hogy holnap elbúcsúzhatok Tomtól...Istenem nem merek annak az embernek a szeméb nézni, tudom mi vár rá majd ott ahova viszik, reméltem kibírja majd. Miután elmondta a mondanivalóját elment. Én a tenyereimbe hajtottam a fejem és összegörnyedtem. Vajon a szüleim mire szántak volna ha nem dobnak el maguktól, nem kellettem és most itt kötöttem ki, olyan mint valami ostoba sztereotípia beteljesdése arról hogy mi lesz azokkal akiket eldobank. Két ember bízott csak azóta bennem, Mary növér és Thomas...én mindkettőt elárultam azzal amit most csinálok és érzek. Nembírtam sírni de éreztem hogy kellene mert gyűlik a gyomromban a feszültség. Felkeltem és lassan a fürdőszobába mentem, levetkőztem és lezuhanyoztam vigyázva a kötésre a kezemen. Utána a türköben néztem magam, a monoklit ami még mindíg elég sötét volt és fájt, mögötte a tekintetem egyre megtörtebb és üvegesebb volt. Elléptem a türkötől, odamentem az ágyhoz, nem akartam magamra venni semmit, ebben az elhagyatottság érzésben jólesett egyedül a sötétben meztelenül lenni a takaró alatt. Egyedül vagyok ahogyan mindíg is egyedül voltam, egy ezúttal kegyes pszichopata társaságában, biztos nem véletlen hogy vonzódni kezdek hozzá, szokták mondani hogy a hasonló vonzza a a hasonlót...reméltem ez nem teljesen úgy van ahogy mondják. Nagyon kimerültem lelkileg, ls a titkom kimondása is kieresztett belőlem sokmindent, hiába voltam ideges ezekmiatt mégis hamar elaldutam. |
Én is ideges voltam, de ő mellettem konkrétan egy robbanó vulkán volt. Tisztában voltam vele, hogy ezek után egy perc nyugtunk sem lesz, és hogyha mindent beleadunk sem biztos, hogy túléljük. Nem azért, mert ne tudnánk egy s mást, de most, hogy ennyire kihúztuk a gyufát, Murillo és a vérebe tutira minden második embert mozgósít az országban, hogy ránk találjanak. Szerintem csupán idő kérdése és elkapnak, de ezt inkább nem osztottam meg vele, ígyis szar állapotban volt. Én sem éreztem túl jól magam, de hozzá képest perfektül voltam.
- Kapd be! - találtam meg végre a hangom. - Egészen jól meg voltam, míg az a hülye liba meg te nem léptek közbe! Csak is ti tehettek róla! Meg mi ez, hogy dobjuk fel egyikőnket, ti kis gecik! Nem sok híja volt, hogy megdögöljek! - kiabáltam vele mostmár én is. - Talán még nem tűnt fel neked, te szarházi, de nem Murillo a főcélpont. Azt hiszem mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az a fasz ha hatalomra kerül, ha nem, világvégét teremt. Ma már komolyan hittem, hogy a befolyásoltságommal akár még esélyem is lehet lebeszélni róla Murillot, erre mi a fasz van, megjelenik az a szar egy boritékkal! És tutira a te kezed is benne volt, mert honnan tudtad volna hol kell lenned, te pöcs! Te szarházi pöcs! - csapkodtam a kormányt, mert bár most neki köszönhetem az életem, de eddig úgy volt, hogy jobb jövő elé is nézhetnék.
Látva az idegállapotát nem szívesen adtam át a helyem, de ami azt illeti én sem voltam túl jól. Nem csak pszichésen, de talán a kapkodás, a zötyögős út, a menekülés és az előtti zabálástól, úgy éreztem menten leokádom a kormányt. Szóval kiszálltam és míg át nem ültem hátra vettem egy mély levegőt odakint. Nem sokat segített, de több volt a semminél, szóval szusszantam egyet hátul. Megbántam a sok minitortát, meg édességet, de mivel tudtam, hogy ilyen nem gyakran fordul majd elő velem, ezért nem tudtam ellenállni.
Mikor elértünk a benzinkúthoz, ő megeltűnt az épületben, én megkerülve hátramentem a mosdókhoz és nem szenvedtem tovább a rosszulléttel. Kiöblítettem a szám, megmosakodtam és visszamentem. Csak a kocsiba visszaülve jöttem rá, mekkora szopás lesz most az elkövetkezendő időszak. Ki tudja, talán hosszú hónapokig együtt kell szöknünk, élnünk... Jézusom, mivel érdemeltem ezt ki?
Mikor odadobta a szendvicset majdnem megint megkerült a róka, de az ülésre dobtam és inkább segítettem kint átkötni a sérülését. A vér valahogy nem zavart, de kajára most nem tudnék nézni.
- Semmi baj, kicsit én is túl reagáltam... Megesik... Ez nem szokványos helyzet, és embert próbáló volt, hát még most... - ráztam a fejem, hogy felejtsük el, úgyis lesz még min hajba kapni. Mikor azonban kérdőre vonta az állásponton nos, nem kaptam fel a vizet, mert én sem tudtam merre tartok. De ami azt illeti a mai nap arra mutatott rá, hogy senkiben sem bízhatok meg.
- Nem tudom. És azt sem, hogy ti kikkel vagytok, mert úgy érzem mindenki a maga kedvére tesz. A saját bosszúdat követed, a lány saját maga ellenfordulva, úgy tűnik a másik oldalt választotta, és én... nem tudom... Utálom Raffaelt, de azért... Murillora nem haragszom... vagyis hát nem tudom... Téged is utállak, de attól még kénytelen vagyok elviselnem a jelenléted és fordítva is. - magyaráztam elpillantva. Talán túl érzelgőssé váltam, de sok minden történt ma. - Őszintén szólva... én téged sem dobtalak volna fel, de az, hogy ti kézre adtátok a barátotok, ráadásul annak tudatában, hogy tudjátok milyen szörnyek közé került. Lehet már nem él vagy kínok közt szenved... Te meg simán végignézted volna, hogy ott helyben fejbelövik az elvileg legjobb barátod és társad... Azt hiszem mindannyian szörnyé váltunk... Szerintem Marlene egyesével fog lepofozni minket, és őszintén... már nem hiszem, hogy bármelyikünket visszavenné a rendőrség... - csóváltam a fejem. |
Raffael | Murillonak volt családja, élete, ami nem szakadt félbe és jól ment neki, ő boldogságban élt. Örömben és olykor bánatban. Te árvaházban, pót családtagok közt, akik közt kényszerítettek rá, hogy olyas valakit szeress és tisztelj, akiben talán nem is hiszel. A szülők hiánya, a csalódottság és a közben magadtól megtalált cél érzéseket szül. Én nem ismertem a szüleim, senki védelmét nem élvezhettem, az érintés is távol állt tőlem. Előbb a félpár cipőm, aztán az érzéseim hagytam el, s hidd el nekem, a cipő másik felét sokkal nehezebb volt, noha máig nem értem, hova lett, ha ott volt a másik. Mindazon által, ha Murillonak sem lennének, nem sajnált volna meg és most nem lennék itt. - vontam vállat válaszolva a kérdésére, mert úgy gondolom ez így lehetséges. Persze lehet, hogy nekem már az előtt sem volt túl közöm az érzésekhez. Ám Murillo ezen gyengesége és mai kudarcaim sorozata felébresztette bennem a gyanakvó farkast, aki azok után, hogy falkájából kivetett két rókát, tart tőle, hogy akad még köztük egy kettő.
- Én is. - válaszoltam csalódottsággal hangomban arra, hogy a tervezettek helyett nem volt éppen sokeres a dolog. Akkor sem lett vllna, ha Warren nem avatkozik közbe és a lányt lelövik. Mert Murillo akkor is maga alatt lenne, hiába is tagadja. Azért követtem el ezen hibát, mert magamból kiindulva nem jutott eszembe, hogy ezáltal az eddigi érzései majd fájdalmat okoznak neki. Jóvá akartam tenni mielőbb. Ha Warren elvette tőle eme lehetőséget, általa fogjuk visszaadni. Ennek pedig megtalálom a módját.
Mikor rákérdeztem arra, mi bizonytalanná tett a mai nap és kételkedéssel telítette meg a levegőt, tudtam miféle választ kaphatok, legbelül talán azt is tudtam milyet fogok. Bolondság lett volna legyinteni a sok gyanús dologra, s legyen valaki akármilyen profi bérgyilkos vagy testőr, vannak esetek, amihez vagy ez a rang bizonyul kevésnek vagy az idő. Nagyon jó hackereink vannak, Layra azonban személyesen kellett, hogy belépjen a központba, ahonnan az információkat szerezte. Oda pedig akárkit nem engednek be. De már az elején is gyanakvást keltett. Nem a belépőjével és a hihetetlen állításával, hogy üzlettársá vagy épp Eurielle örökösének tartja magát, hanem mert túl csordult az érzésektől, Eurielle pedig rühell. S nem csak ő, de minden rokona és barátja, aki ismer. Miért is akarna olyasvalaki a testőröm lenni, aki szívből gyűlöl? Ráadásul kutatómunkával azt is kiderítettem, hogy Eurielle említett testvérének valóban van egy lánya, de az 20 éves és jelenleg lakberendezőnek tanul. Távol állt Layratól. És azért lássuk be, ha ezidáig a nyomozó vére hajtotta, nos, az iskola mindenkit megtör. Ha nem, irány a daráló, de végtére is átnevelték. Ezért vagyok bizakodó Thomasnál is. S bár tény, hogy Layra sokat kockáztatott és teljesítette a legkegyetlenebb kéréseim is, amivel akárhogyis nézzük FBI-osnak már nem vehetik vissza legálisan, azért ne feledjük el, hogy ismeri azon személyeket, akik ma nagy felfordulást csináltak. Warrent és Thomast is. Feláldozta a lányt, legalábbis elárulta, de úgy érzem tőrbe csaltak minket. Warren impulzív alkat, de sokáig kontrollálta érzéseit. Úgy hiszem nem egy szimpla nyomozó és bűnöző közti csata zajlott le odaát, s az embereim nem véletlenül nem tértek vissza. Ezt nem hagyhatom figyelmenkívül, oda kell figyelnem a lányra és persze súlyos kihágásai miatt majd kerítek neki méltó büntetést is. Most azonban elfogult leszek az őszintesége és Murillo csalódottsága miatt, amit azt hiszem én okoztam.
- Sejtettem. Még szerencse, hogy Joanna lassan kigyomlálodik az elmédből és felemészti az ittlét. Nem is lesz rá szükséged. Egy nap pontosan olyan egyszerűen rázod le magadról, mint egy porszemet és nem fog zavarni a hiánya. De szabályt szegtél, ezért pedig majd még számolunk. Most viszont pihenj le, ma már épp eleget voltál talpon. Holnap elbúcsúzhatsz a Joanna barátjától, mielőtt elszállítatjuk a kiképző iskolába. Én pedig kitalálom, hogy tegyem jóvá, amit elbaltáztam. - keltem fel a szennyestartóról, amit visszatoltam a helyére, mamd elindultam vissza a partira. |
. Warren:
Az átlőtt tenyeremet fogtam, korábban a kocsiba pakoltam mindent amire zsükgésgünk lehet, ködszert meg mindent, nem ez voltaz első hogy meglőttek, persze eztnemlehet megszokni és kurvára fáj, de közel se halálos seb roszabb hejen is meglőttek már... Dühösvoltam, mert tudtam hogy nem sikerült agyonlőni azt a férget, és azértismert láttam mit csinálta Joanna, és hogy az arcán tükrötődött hogy ösztönö9sen cselekszik. Nem akartam meglőni, de most emiatt lehetettvolna bűntudatom ha nem adta volna vissza a dolgot. Bekötöztem a sebemet de persze nemsokára átfogvérezni. Mondogattam Taranak merre menejn, de közben csirokorgattama fogaimat.- Menekülnünk kell, sokáig, elkell változtatnunk a külsőnket.- mondtam de rá is mérges voltam.- Mi a szarért rinyáltál azért az állatért? Talán sajnáltadvolna ha szétloccsantom a kibaszott fejét annak a tömegmészárosnak?- kiabáltam.- Hirtelen milyen kurva empatikus lett mindenki az ilyen embernek nem nevezhető szarokkal. -kiabáltam és belerúgtam a műszerfalba eggyet meg rá is vertem...megvolt a lehetőségem hogy lelőjem de nem sikerült. Tövignyaltam a seggét a semmiért ,és milyen fölényesen nézett, mint akit nem izgat amit mondok. Nem tudott megfélemlíteni azzal amit mondott roszakra szükségvan hogy távoltarták a szörnyet, és én ezt felvállaltam a célom érdekében, nem tudott meghatni nem egy kislány vagyok hanem egy sokat látott és megélt ember aki patkányoközött járt lvtizedekig. Tom miatt is dühös voltqm, hogy milesz vele. Legszíveseben az első embert aki az utunkbakerül agyonvertem volna, annyira szorítottam az öklömet hogy a vérem az ujjaimközött csordult ki. - Nem nyugszom, míg meg nem ölöm, kínok között először a szeme láttára Murillot utána meg őt...- elborult az agyam teljesen és láttam hogy Tarat kicsit meg is ijesztettem. Enegmeis megváltoztattot ez az egész...egy buldozenek éreztem magam, ezta z érzést felkell használnom, nemfognak elkaszálni az érzelmeim mert akkor értelmetlenné válik minden.
-Tudok vezetni cseréljünk gyorsan.- kérdtem, kiszálltíottam az autóból és beültem én a ezetőülésre, már rögtön kicsit összevéreztem a kormányt de leszartam. Beindítottam és mentüemis int az állat, az utóbbi évet sofőrködéssel töltöttem szóval voltidőm gyyakorolni és a kerülőutakat meg az útvonalat amit kinéztem meneküléskor nyilván én jobban ismertem. Hajtottam mint állat de persze észnélvoltam, lehagytuk az üldözőinket akiket utánunk küldtek.- Lekell cserélnünk az auttót és sokmindent más is, loptam egy valag pénzt.- mondtam Taranak, és próbáltam lenyugodni kicsti de nehezen ment. Sok útelágazásvolt errefelé, egy olyat választotam ami ekresztülment egy kiseb hegyen, egész éjjel vezettem és nem éreztem fáradnak magam az elszántásom miatt, reggel megálltunk egy benzinkútnál Tara elpillendt, nem szól sokat hozzám míg éjjel vezettem. Kiszálltam hogy megtankoljak, vettem trash kaját is a kúton, mire visszaértem felébredt szóval adtam neki egy szendvicset.- Egyél mert nemfogunk még egy darabig megállni, és nyújtozz egyet. -mondtam, kiszálltunk kicsit mind a ketten, hűvös volt a reggeli levegő, kicseréltem a kötésemet míg az autómellett álltunk.- Van tervem, és már tudok egykét dolgot Murillorol és Raffaelről amit érdemes továbbítani az FBI-nak, majd fel is hívom Marlenet. Egy jódarabig menekülnünk kell még.- mondtam és közben néztem a leszedett kötés alatt a sebemet ami elég rusnyán nézettki, le fertőtlenítettem csípett mint a szar, és csak ezután tettem rá az új kötést.- Sajnálom ha túl agresszív voltam este, felkavart az a rohadék...-sóhajtottam.- Mondanám hogy biztos szar volt neked is, de nemtudhatom miután úgy rámkiáltottál hogy nelöjem le Murillot, nem hibáztatlak de szeretném tudni hogy még mindíg a mi oldalunkon állsz e.- kérdeztem tőle az autónak támaszkodva már karbatett kézzel. Őis megváltozott ahogyan mindannyian, belerokkanunk ebbe a kurva munkába.... |
Joanna: Nagyon fájt a seb, és ez hagyján mert amit műveltünk végsősoron kitudja hogy végződik. Aggódtam kicsit Tara és Warren miatt, de legfőként Tom miatt...az ő sorsa most a legbizonytalanabb és persze az enyém. A jövőm fekete, és egyre rémisztőbb ahogy kezdek egyre kiszámíthatatlanabbul és egyre hűségesebben viselkedni...bizonyíték erre ez a kurva seb is, hogy eléugrottam még magamat is megilyesztettem. Mostanában, még ha nemis voltam a közelében annyit gondoltam rá, sokkal többet mint szabadna és máshogy mint eddig. Olyan érzésem van, mintha rátaláltam volna egy másik részemre, hasonlítottunk az igaz, már én se voltam jóember de még mindíg túl sok dologban különböztünk, lehetetlen hogy bármi közünk legyen egymáshoz, nekem voltak érzéseim és akármilyenek is, még ha be is vallanám őket nem találnának viszonzásra, és nemis lenne helyes felfednem. Féltem a jövőmtől mert úgy éreztem elnyel, nem arra megy amerre szeretném. Mélyen gondolkodtam mikor benyitott Raffael, leült és közelebbjött, láttam hogy hozott kötszert, meg a partíról magyarázott de éne most nagyon magammal voltam elfoglalva meg azzal hogy mi a szart csináljak azzal hogy ilyen furán érzem magam a közelében. kényelembe helyeztem a karomat ő meg elkezdte összevarrni, hát nem volt kellemes de meg se nyikkantam, fájt de volt ennél sokkal roszabb is van a világon. Közben óvatosan ránéztem, ahogy figyelt az öltésekre és közben beszélt, megint az érzésekről, az áruló érzésekről.- Hogy tudsz nélkülök élni? Mindenkinek vannak, csak nem mindenki tárolja ugyanott őket én...örülnék ha képeslennék arra amire te, de nemvagyok, még Murillo se képes rá - mondtam csalódottan, és az öltéseket figyelem.- Sajnálom hogy nem úgy alakult, ahogy tervezted.- mondtam, majd eztkövetően rámnézett és megköszönte a segítségemet, alíg tudtam a szemébenézni, nem kötelességből tettem hanem mert azthiszem szeretem. Ami teljesen rossz, és még ő is elítélné ha tudná. -Rendben- válaszoltam mikor mondta hogycsak akkor ugorjak elé ha fejbe akarnák lőni, persze én csak egy bábu vagyok, golyófogó. Miután végzett és elpakolt sóhajtott egy nagyot, mintha már ebből érztem volna mit következik. Sejtettem hogy gyanakszik, akkor gondoltam erre mikor az iskolába küldött. Furcsamódon nem ijedtem meg, csak kongott bennem az üresség, mintha minden mindegy lenne. Belenézett a szemembe, kereste az igazságot én meg beleugrottam a szakadékba, álltam atekintetét nem fordultam el, nemvolt mit tenni eddigis sejtette gyanakodott, de ha azis vagyok amire gyanakszik, már annyira megváltoztam hogy még énse ismerem magamat. Annyira elzisbbadtam lelkile, lassan arra gondolta hogy ha nemelég amire képesvagyok, amiket átszakítottam magamban akkor amúgyis mindegy, bizalmasa akartam lenni hát itt most meglátjuk tulzáse e ez vagy sem. Max megkínoz és megöl, de ha kedves fejbelő. Nevemen szólítva tette fel a kérdést ezért gondoltam ezenekresztül tisztázom, egy pillanatra lesütöttem a szemem- Joanna.... a nevem Joanna. - mondtam őszintén és a szemébenéztem és ezzel megválaszoltam a kérdését.- Mégcsak próbaidős voltam.- tettem hozzá már elfordulva, várva a következményeket. |
Reméltem, ostobaságom nem fogja Murillo hamari vesztét okozni. Persze, mint örökös várom már a hatalom átvételét, de nem az ő kárára. Tisztelem annyira, hogy halála után is nagy méltósággal gondoljak rá.
Mikor visszaértünk, noha tudtam mi lapul tartalmilag a boritékban s, hogy Layra most épp lebuktatja a kis jöttment versenytársam, azért kíváncsian hallgattam az előadását. Tetszett a felvezetés és az, ahogy a jókedvű tömegre kiült a döbbenet majd az igazságszolgáltatás iránti gyűlölet és undor a lány felé. Apró féloldalas mosoly jelent meg arcomon egy pillanatra, éppen csak eltekintettem Murillo felé, hogy lássam, lássam, hogy igazam volt. Hogy eszméljen rá, hogy ostobaság volt az érzelmekre támaszkodni, mert mérges kígyót szültek, míg megmarni készült. Már rá is fogtam az árulóra a pisztolyt, de Murillo megállított. Egy pillanatra összevontam szemöldökeim, de hamar tisztázódott, hogy csupán végrehajtóra szeretne lenni saját baklövésének. Csak tessék, kedvemre való ez a pillanat. Mikor azonban a rövid mondadó után elsütni készült a pisztolyt, valaki leütötte Murillot, kezéből is kirántva a fegyvert. Idegesen léptem volna oda, de az alak felfedte magát és helyzete jól jelezte felém - és az őrök felé - hogy nem ajnálatos megközelíteni, mert agyonlövi Murillot. Ostoba kutya! Mérges voltam, leginkább magamra, mert csak most vált ismerőssé a képe.
- Ó, igen, a kisfiú, aki élve nyúzása közben agonizált, a te szemeid örökölte. - válaszoltam, mint akinek most esne le, bár tényleg csak most ugrott be a képe. Megzavart a sofőrködés közben hordott baseball sapkája. Tényleg vak voltam, és ez újabb hibám. De ő sem épp piskóta a baklövéseket illetően. Nem aggódtam Murillo épsége miatt, mert tudtam, hogy nem ölné meg.
- Azta, FBI nyomozó létedre a hónapok alatt hány ember életének kioltásának is voltál szemtanúja? Hányat is végeztél ki sajátkezűleg a parancsomra? Különös embereket foglalkoztat ez az igazságszolgáltatás, nem? Semmivel sem különbözöl tőlünk, Miszter. - figyeltem, majd ugyanolyan nyugodsággal folytattam. - Engedd el Murillot. Nem fogod megölni és mást sem. És tudod miért? Mert ha egy karcolást is ejtessz rajta, élve vágom fel a társad és csinálok a bőréből szőnyeget. - válaszoltam neki a végére mélyebb és agresszívabb hangsúllya, gyilkos tekintettel. Azért ezt elég vicces. Konkrétan kényelemből nézte végig, ahogy a legjobb barátját elcibálják ide, megkínozzák és az iskolában megnevelik, ha csak közben bele nem hal. El is mosolyodtam szórakozottan. - Mire legközelebb ide tolod a képed, egy kis küzdő termet alakítunk ki neked és az agymosott, gyilkológéppé nevelt barátodnak. - mosolyogtam. Munkája során igen ügyesen kontrollálta magát, még akkor is, mikor örömmel ecseteltem neki a családja lemészárlását. Nem hittem volna, hogy ezúttal kihozom a sodrából. Meghúzta a ravaszt, s noha bele nem haltam volna a lövésbe, nem számítottam rá, viszont Layra igen. Fel is fogta azt. Nem vártam meg míg felkel, kértem egy pisztolyt és utánuk eredtem, de amíg Murillot nem engedték el, nem mertem lőni. Ő igen, de nem talált el, ellenben belépve mellém Layra igen, de csak miután elengedte Murillot. Elhajtottak, s bár utánuk eredtem volna, mint vadászkutya, de Murillo biztonsága volt a fő. Visszavittük és a díványra segítettük. Örültem, hogy kiderült az igazság, de annak nem, hogy ez kis híján Murillo életébe került. Mikor Murillo kijelentette a háborút, bólintottam. Egyértelmű, hogy ismét be kell vetnünk magunk. Bár a kamion cég immáron nem áll a rendelkezésünkre, én itt vagyok és van egy remek testőröm is. Nem sokára pedig egy megnevelt és feláldozható kutyám is.
- Biztosíthatom róla, hogy figyelve lesznek a mai naptól, és ha már eleget kínoztuk őket, vagy felnyársalom őket ott helyben, vagy elhozom őket önnek, hogy kiélhesse magát rajtuk. - ígértem. - Sajnálom, hogy tönkretették a szülinapját, és hogy... visszaéltek az érzéseivel. - nyilvánítottam ki a veszteségei iránti részvétem, majd ha nem volt rám szüksége, ott hagytam, hogy felkeressem Layrat. A szobájában volt, utána mentem némi kötszerrel.
- Még tart a parti, de azt hiszem már kevésbé fog könnyen feloldódni Murillo. Nem tudom miképp vígasztalhatnám meg. - léptem be, majd a szennyes kosárra ülve, közelebb ültem hozzá és elláttam a sérülését. Összevarrtam és be is kötöttem. - Nem hiszi el nekem, hogy az érzések árulók lehetnek, pedig hányadszorra érezheti, hogy igazam van. Meg is halhatott volna. - csóváltam a fejem. - Azt hittem örömöm fogom lelni a lány lebuktatásában, de csalódott vagyok, mert ezzel leginkább Murillonak okoztam fájdalmat. Mindesetre... - pillantottam fel rá. - Köszönöm, hogy segítettél. És igazi testőr módjára viselkedtél. De elém csak akkor ugorj, ha szíven vagy fejbe akarnak lőni. Murillo épsége fontosabb. - válaszoltam, miközben befejeztem a kezének bekötését. Majd elpakoltam a kötszereket, de egy sóhajjal feléfordultam.
- Meg kell kérdezzek valamit, és őszinte választ várok rá. Ha hazudsz, és utólag is jövök rá, nagyobb büntetésben lesz részed, mintha itt és most vallanád be. - kezdtem bele. - A bál napján, azt mondták Eurielle egy másik városbéli hotelben szállt meg. Te viszont nem. Tehát együtt utaztatok, de külön szállásra mentetek. Nem a miértje érdekel. De tudnom kell valamit, a mai kudarcok után. Layra, te is FBI-os vagy? - néztem a szemeibe kutatva már most az igazság után. |
[401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
